Keleti Ujság, 1941. augusztus (24. évfolyam, 174-198. szám)
1941-08-31 / 198. szám
IMI MGVSZ7US 31 SL A visszatéri Erdély első éve a magyar nemzetgazdaságban Irta: Sz. Jakab Géza SgepíeniSer elseje. töri&iefen érforcfulo » magyar nemzetgazdaság részér«. Egy évre! taiSSá kezdődött a kormány, gazdasági újjáépítő munkája a második bécsi döntéssel hasaiért erdélyrászi területeken. Az erdélyi ipar és kereskedelem, továbbá a mezőgazda*ág tőkeszegénysége, közlekedési há. lózotának elhanyagoltsága és gazdasági relációinak Rendezetlensége elsősorban nagyarányú állami" bérűfeáZásokat, másodsorban pedig különféle olcsó és gyors hitelakciók szervezését tette szükségessé. A hazatért részek gazda sági bekötésének feladatéit a magyar gazdasági élet az etetőit 12 hónap alatt bravúrosan oldotta meg és- eazel párhuzaimosan kerülhettet rendezésre az árueMátáe és a nyersanyag értékesítés. továbbá a gazdasági élet közigazgatásának megszervezésére vonatkozó szükséglet ezerféle gyakorlati kérdése is. Ebben a munkában hatalmas részt váHelt a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, majd életrehiváaa után az erdélyi magyar gazdasági intézmények tényleges vezetőit véleményező, adatgyűjtő és kormányzati szervként eggyéfoglaló Erdély- részi Gazdasági Tanács. Az erdélyi újjáépítés főbb vonalai A magyar gazdasági élet .jogrendjének kitérje*zt és ével párhuzamosan kezdődött meg a kisipar, kiskereskedelem, a mezőgazdaság, továbbá a gyáripar hitelakcióinjaik intézményesített megszervezése. Nagyobb arányú hitel - tevékenység az Erdélyi Ipari Munkaszervező Intézet, az IOKSZ-fci rendeltség, a Nemzeti Hitelintézet és az Országos Magyar Földhitel Intézet erdélyi kirendeltségeinek felállításával kezdődött. A Magyar Nemzeti Bank öt kirendeltséget intézményed tett Erdélyben. A kormány ötmilliós kerettel siótett a székely faipari kis- és középtermelők segítségére. A Nemzeti Qnállósitási Alap külön erdélyi kirendeltsége közel másfél millió pengőt helyezett ki uj erdélyi magyar kisipari és kiskereskedői exisz- tenciák létesítése céljából. A hitelforrások intézményes megteremtése mellett a gazdasági erők összefogásának folyamata a- muukaalkal- ka-lmák minél számosabb létesítésére, is kiterjedt. A távolság és a szállítási nehézségek leküzdésére Északerdélyben a Magyar Ällam- vástii az else évben 40 millió pengőt fordított ; 1940 decemberéhen adták át a forgalomnak a Száezlekence—Kolozsnagyida közötti 16 km.-es keskeny nyomtávú, napi 800 tonna kapacitású nj vasútvonalat., melynek részére a MÁV 39 kisnyomtávu mozdonyt és 841 hasonló teherkocsit, rendelt. Szeret falva—Hé da között befejezéshez közeledik a szabványos nyomtávú, vasútvonal, mely 50 km. hosszúságban két alagntan át köti össze majd egy éven bein] belső Erdélyt a Székelyfölddel. A sea- mosvölgyi és szilágy sági vasútvonalaik fővonallá történt átépítése ugyancsak befejezést nyert. Mindez több mint 10.000 munkást foglalkoztatott az év folyamán. Az úthálózat bekötésére és az erdélyi gépkocsiul kétfelé ágazó kiépítésére a kormány 12 millió pengő hitelkerétet, biztosított a megyék törvényhatóságainak. A MA VAUT 15 személyforgalmi járatot rendszeresített. A MALERT «rdélyi légijáratait a kedvezőtlen meteorológiai viszonyok terhelték: átlagos havi forgalmuk így is 30.000 pengőt jelentett. Az erdélyi vendégforgalom uttörése Erdély természeti kincseinek vonzereje komoly nemzetgazdasági érték,'kiaknázása azonban komoly befektetést igényel. Az első évben öt elsóosztályu és fiz másodosztályú fürdő és üdülőtelep korszerűsítősének munkája kezdődött meg a még kiépítésre váró forgalmi viszonyok között. Az Országos Magyar Idegen- forgalmi Hivatal három erdélyi kirendeltsége utján készítette el Erdély vendégforgalmi kataszterét. A fürdők modernizálási teendőinek lebonyolítÁsára 18 fűrdötelep, 7 gyógyfürdő, 2 klimatikus város és 19 borvizforrásdülaj- donos az Erdélyi Eürdök Szövetségébe tömörült, mely az erdélyi pénzintézeteken kivül a Magyar Általános Hitelbank és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank beruházási hitelakcióit vette igénybe. Az Erdélyben kiépítendő ven- dégforgahn; intézmények, fürdő-korszerüstté?! teendők azonban miég fokozottabb mértékbrn igénylik a magánvállalkozás és a magántőke bekapcsolását. Szováta fürdőt Budapest székesfőváros vette házikezelésbe és a különböző anyaországbeli szociális közösségek tőkebekapcsolásának jótékony hatása jelentkezett mára maros fői, a tusnádi, a borszéki és a hangit a- fürdői berendezések korszerűsítésében is. Budapesten külön magánvállalat alakult az erdélyi szállóberendezések modernizálásának hitelellátásra. Erdély közel 2000 gyógyvízforrásának gazdasági értékesítésére a Fürdőszövetség keretében külön szakosztály alakult. A szállítási nehézségeket az érd él yr őszi szövetkezeteik próbálják leküzdeni, hogy a világhírű erdélyi ve- zető-borvizjek mielőbb árban versenyképesen elfoglalhassák megillető helyeiket a-z anyaország nagy fogyasztópiacán. Érdekes tény, hegy egy romániai érdekeltség két millió liter bor vizet kötött le, megfelelő értékű palack és ásványolaj ipari termék ellenében. A székely borvizek palackiteeg-sriikségletónek ellátására megindultak a sepeibükkszádi és a marosvásár- helyj palackgyárak feléilitási munkálatai. Az erdélyi vendégforgalom első évi tapasztalatai után a veudégforgalmi intézmények rendszeres kiépítésének szorgalmazása, a közlekedés további és kedvezményezett gyorsítása., nemkülönben egységesen irányított ártarifa megalkotása látszik a legsürgősebb további feladatnak. A távolság hátrányain kivül tehát le kell küzdeni a légi elhanyagoltságban gyökeredző korszerűtlenségeket 'is. Ideg'enes megoldással * „fizető-vendég“-rendszer bevezetése hidalhatja át a nehézségeket. Uj erdélyi energiaforrások megnyitása Az újjáépítés feladatait főleg ipari téren a legjobb kilátásokkal biztatják az Erdélyben Mtárt uj energiaforrások. Az erdélyi vizi» erők kihasználásának „haditervét“ az ipar- ügyi minisztérium' elkészült kimutatása 52 vizi- lépcső kijelölésére alapozta. Ennek kihasználását' a magyar-olasz töke érdekeltségű Kelet- magyarországi Villamossági Rt. vette programjába. Erdély villamosítás; munkája az al- ce-iki és a gyergyói székely közbirtokosságok szövetkezeti mozgalmával indult meg s már kialakult a Gelemoe-fcömyéki, a Nagybányakörnyéki, a gyergyószentmiklósi elektromos centrálé kiépítésének terve is. Az erdélyi gyáripar enegiaszükségjetét a fenti tehetőségeken kivül sez egerest, szurduki, derzsidai, zsibói és a köpeci szénbányák látják el. Figyelemreméltóak a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Szatmár és máramarosmegyei kutatásainak eredményei, továbbá azok az eredményes fúrások, amelyek Szamosujvár és Marosvásárhely vidékén felállított három fúrótorony utján uj földgáz és petróleummezők kincseinek feltárására megindultak. A jelek arra vallanak, hogy az erdélyi uj energiaforrások nemcsak az erdélyi gyáripar energia-ellátásának átállítási feladatait., hanem az egész erdélyi iparosítási programot is : előnyösen segitik elő. Ennek jegyében vette át az állam azl911:VI. te.. alapján a Dematata. roei Asztáltbánya Rt., ■ Sástelek és Sitér olajéi aszfalttelepeit (Bihar), továbbá az Izasza- füalf (Máramaros m.) Kárpáti Petroleum Rt. és _a Biberszüágyi Olajipari Rt. telepeit, a nagybányai Phönix Rt. telepeit, a nagybányai Phönix különféle gazdag bányáit. A némát és olasz magántőke egyre szervesebben kapcsolódik bele a visszatért erdélyi részek ipari és energia-gazdálkodási vállalatainak életébe. A ea^seli M interschal]-Konoern érdekeltsége: a Magyar-Német Olajmüvek Kft. 7 és fél millió pengős alaptőkével alakult meg altelaji kincseink ér-ék< sitésére. Az olasz tőkét az Erdélyi Magyar-Olasz ÁsványolajL Ipari Rt. reprezentálja, amely megalakulása óta a dési és a maros vásárhelyi petroleum-finomitókat vette át. Erdély hazatérése óta Magyarország sóexport-dflmnmá Iáit a, hazakerült akmzmugatagí, aknaszlaámai, désaknai és a parajéi állami sóbányák révén, amelyeknek modernizálása ien- dületteljes folyamatban van. Az első ötezer erdélyi export-só szerbiai rctvdeícsre került te- szánitásra. A Szárelyföid iparositásának problémái mezőgazdasági jellegűek. Dódén egy magyar- olasz tőkeérdekeltség cellulÓBe-gyár létesítésére folytat tárgyalásokat., a székely megyék cukorrépa, burgonya és árpetermelői nyers- cukorgyár, malátagyár és keményítőgyár felállítására. készülnek. A „Szövetség“ Szövetkezeti Központ biirgonyakcményitőgyárat. juttatott. fedél alá Crikszentsimonban évi 8—-900 vaggon kapacitással. Kisebb lentilolók és fonodák felállítását ugyancsak szövetkezeti ufóm teszi indokolttá a fejlődő erdélyi textil -növény termelés. Paiacküveggyárak felállítását a székely borviaek gazdasága teszi szükségessé. 1941-ben 30 mezőgazdasági szeszgyár és 11 szövőnzem működött a visszatért erdélyi részeken. Kisipar, kiskereskedelem, pénz intézetek Az elmúlt év folyamán három kereskedelmi és iparkamarát, 44 ipartestületet, 11 megye- székhelyen pedig kereskedelmi kirendeltségeit, 6 iparfeügyelöséget szervezett a kormány a visszatért erdélyi részeken, mely intézmények 165 ipari részvénytársaságot, 46.4 millió pengő, továbbá 115 kereskedelmi részvény- társaságot 7.3 millió pengő alaptőkével vettek át a kisvál 1álatokon és a szövetkezeteiken kivül. Az Erdélyi, Háziipari Központ lendület- teljesen vette át a fejtett erdélyi háziipar irányítását. Erdély kisipaBoeaírtak felsegít«*' érdekében a kormány a hazatérés évében 45 millió érték:', kisipari közmunkarendelést juttatott. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanácsnak, széleskörű tevékenysége során éppen az erdélyi kisipar és kiskereskedelem számára sikerült olyan közmunkaalkalmaikat teremteni, amelyek „kulesipari“ jellegű városi és megyei közmunkák "folytán erdélyi kisemberek ezreit juttatták keresethez. Az erdélyi pénzintézetek, 346.7 millió pengő tökeá ti aggal léptek be a TÉBE organizációjába, amely 40 erdélyi pénzintézetet és 7 fiókot vett fel. A pénzintézetek resztvettek a lej- átváltás lebonyolításában és a romáin állami adósságeimletek letétbevételébem. Az első évben megindult tőkeképződést jelentékenyen az, ha még komolyabb ártalmat bekövetkezése előtt gondosan ápol« |uk testünket és edzzük szervezetünket. fiz évtizedek óta közismert és közkedvelt valódi DIÁM SÓS BORSZESZ valóságos hdzi dldds, mely mindig biztos hatású első segítség a házban. Uigyázzon rá, hogy soha ne fogyjon ki házából egészségének ez a megbízható őre. A valódi DIANA sósborszesz mindenütt kapható! JELENLEGI ÁRAK: nróba || eredeti || közép nagy palack Honvédségünk a szovjet frontról szenzációs zsákmányanyagot küldött a budapesti őszi vásár kiállítására Az orosz háború kitörése óta most lesz az első kiállítás Budapesten: a szeptember 4-én megnyíló Őszi Lakberendezési Vásár. E kiállítás keretei igen alkalmasak a szovjet fronton harcoló honvédségünk zsákmányanyagának kiállítására. Egy külön e célra épült óriási pavillonban ott lesznek a lelőtt orosz repülőgépek, a zsákmányolt, tankok, különböző hadieszközök és emellett a honvédetek által zsákmányolt rengeteg ipari áru: ruhák, cipők, bőr-, fa. cs textiláruk, a különböző szerszámok: mind világosan mutatják a szovjet polgár valódi életét, amely bizony koránt sem olyan mint amir.önek a szovjet- hirdette. Ez a szenzációs kiállítás nemcsak országos, hanem nemzetközi viszonylatban is bizonyára országos feltűnést kelt majd ás hatalmas tömegeket vonz az Őszi Vásárra. A féláru utazási és egész sereg egyéb kedvezményeket biztosító igazolványok már kaphatók minden utazási, és menetjegyirodában és & vásár tb. képviseleteinél. A féláru utazási kedvezmény szeptember 1-én, hétfőn hajnalban lép életbe. Az erdélyrászi mezőgazdasági élet újjászervezése széleskörű állami a párrá tussal és hatalmas áldozatok utján kezdődött meg. A föld- mivelésügyj minisztérium ezirányu költségvetése jóval túlhaladta a busz millió pengőt. Vetőmag- és tenyészállat-akciók utján; sikerült a legszükségesebbekkel ellensúlyozni az elszenvedett károkat, Az erdélyi mezőgazdasági program irányítására a földmiveiésügyi minisztérium Kolozsváron külön Kirendeltségei átütött fel, amely gyorsan és hathatósan segíti elő az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet n gyár csak megnövekedett, kitűnő munkáját. Az EMGE a még vissza nem tért 188 délerdélyi gazdaköre helyébe közel 300 gazdakört szervezett. A 15 éves erdélyi újra fásítási program végrehajtása az első évben 24 millió facsemete kiosztása utján kezdődött meg. Számos mezőgazdasági jellegű intézet és kísérleti telep felállítássá mellett a kormány 400 minta- trágyatclen és 300 siló építéséhez járult hozzá. Az erdélyi költségvetés átfogó keretben biztosit ja a sok kárt szenvedett erdélyi mező- és erdőgazdálkodás tovább; nagyvonalú fejlődését. A kormány 1440/1941. és 1460/1941. M. E. számú rendelkezéseinek földbirtokpolitikai jelentőségét a következő év eseményei fogják megmutatni. Az erdélyi szövetkezetek nemzetépitő mimkája A.- erdélyi szövetkezetek hatékony munkáját történelmi önkarmám) zaPuhnak biztositá- savai alapozta meg továbbra is a kormány. Közismert tény, hogy minő nagy nemzetgazdasági jelentőségű munkát végeznek az erdélyi szövetkezetek aiz áruellátás, az értékesi- tés, a termelés és a fogyasztás, továbbá a kistermelők hitelellátásának kérdéseiben. Az Erdélprészi Hangya-Szervezet négy ld,rendeltséggel, 14 árueíosztówü *ás 362 szövetkezettel működik. Medgyesfalvai ecet-vegyészeti, likőréé rumüzeme, továbbá seprügyára ez évben épült ki. A „Szövetség“ Szövetkezeti Központ 262 szövetkezeti tagszervezetet egyesit, üzletrésztőkéje a hazatérés óta 376.275 pengőről 1.923.604 pengőre emelkedett. Széleskörű tevékenységét Erdély tejtermelési és fel- dolgozási, továbbá áruolosztó teendőinek központi megszervezésével bővitette ki. Gyümölcs- feldolgozó telepei a székelységmek jelentenek uj munkaalkalmakat. Csikszmtsimomi buigo- nyakeményitő és sörgyára negyedmillió pengős beruházással készült el a hazatérés első esztendejében. * A fenti néhány adat még vázlatosan sem tünteti fel annak az országépitő munkának jelentőségét, amely a hazatért erdélyi területeket alz első 12 hónap leforgása alatt máris szervesen kapcsolta he az anyaország nemzet- gazdaságába. Az alapozás müve azonban elkészült és szilárdsága a jelek szerint megbirja Erdély gazdasági jelentőségének megfelelő további épitőmimka áldozatteljes és még erőteljesebb gazdasági össiaefogást igénylő lendületét. . JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK 20 millió pengő Erdély mezőgazdaságának elősegítette az erdélyi hiteléletet bénító 21 millió pengős román konverziós terhek felszabadítására, továbbá a kamatmaximumok kiterjesztésére elkészült karmánytervezeit, A pénzintézetek kulcspozícióinak őrségváltása Erdélyben is zökkenő nélkül ment végbe s a földmi- vetésügyi minisztérium ötmillió pengős fabitel- akciójának lebonyolításán kivül eredményesen vesznek részt élénk batnktgvékBnységiA ^keretében az erdélyi vemdégforgabm intézmények és uj ipari beruházások aömentálásaval