Keleti Ujság, 1941. augusztus (24. évfolyam, 174-198. szám)

1941-08-20 / 189. szám

1941 /ti;GtĂ2îlS Fontos erdélyi kérdések megoldására tett ígéretet a miniszterelnök az Erdélyi Párt elnökségének A púrt a munkás.kér«lésekben törvényjavaslatot terjeszt a kormány elé KOLOZSVÁR, ang. 19. A* Erdélyi Pár* elnöksége — mint már megírtuk, —■ augusztus 13-ikán kihallgatáson je­lent meg Bárdossy László miniszterel­nöknél. A kihallgatás során az elnök­ség több igen fontos kérdés megoldá­sára tett előterjesztést. így elsősorban a szórvány-kérdés rendezésére hívta fel a miniszterelnök figyelmét- A mi­niszterelnök a legnagyobb figyelemmé) hallgatta, meg az Erdélyi Párt. vezetői­nek a szórvány-kérdés gyakorlati meg­oldására tett előterjesztését és ígéretet tett annak megoldására. Meleg érdek­lődéssel hallgatta végig a miniszterel­nök az iskolák helyzetér«», a lelkészek knngmájára, valamint a kolozsvári rádióleadó állomás felállítására vonat, kozó előterjesztést is. Az Erdélyi Párt Vezetői a továbbiakban hangsúlyozot­tan felhívták miniszterelnök figyel­mét a munkaügyi kérdések sürgős rendezésére ts. Ezek közül elsősorban a munkaügyi felügyelőségek felállí­tásának szükségességét hangoztatták- Ebben a tárgyban a párt vezetői már korábban lépéseket tettek az iparügyi miniszternél, aki tel jes jóindulatot mu­tatott a kérdés megoldására. Az elnök­ség rámutatott arra- hogy az iparfel­ügyelőségeknek rendkívül fontos fel­adata van az ország ipari életében- Legfontosabb szerepe, hogy ellenőrizze az iparűzést. Ez annál is inkább fon­tos és sürgős feladat, mivel a jelenleg működő ipáid szervek és hatóságok működési területe annyira szétágazó, hogy az ipar gyakorlásának ellenőrzé­sét nem tudják ellátni. A miniszter­elnök megértéssel és látható érdeklő­déssel fogadta az Erdélyi Párt veze­tőinek fejtegetését és kifejezte azt a meggyőződését, hogy az iparfelügye­lőségek felállítása, — amely az anyaor szagban ismeretlen fogalom — az or­szág ipari életét nagy lépéssel viszi majd előbbre. Kijelentette, hogy az iparfelügyelő­ségek felállítására vonatkozó minisz­teri rendeletet egyébként az igazság­ügyi minisztérium törvényelőkészítő osztálya már megfogalmazta és rövi­desen kihirdetésre is kerül. Az elnökség meleg szavakkal kö­szönte meg a miniszterelnök intézke­dését és nyomatékkai kérte, hogy az iparfelügyelőségek ne csak jelleget, ha­nem komoly hatáskört is kapjanak. Az Erdélyi Párt vezetői ezután a munka­kamara intézményének szükségszerű­ségét hangoztatták a miniszterelnök előtt, majd a munkaközvetítés államo­sítását és a szakmai szervezetek egysé­gesítésére tettek előterjesztését. A mi­niszterelnök megelégedéssel vette tu­domásul. hogy ezekben a fontos mnn- kás-kérdésekbem az Erdélyi Párt ve­zetősége szakkörök meghallgatása ntán törvényjavaslatot terjeszt - kor­mány elé. Hatalmas tűzvész pusztított a newyorki East River rakparton öt halálos és ötven sebesült áldozata van a nagy* arányú tűznek — 100 tonna benzin és nagymennyi­ségű hadianyag pusztult el Jö#wyorlc, augusztus 19. (Reuter.) Az East- River rakparton hatalmas tűzvész keletkezett, amely robbanások sorozatával kezdődött. Egy amerikai tehergözös és több megrakodott ki­sebb szállitóhajó kigyulladt. Az a veszély fe­nyegetett, hogy a tűzvész átterjed a kikötő szárnyára ás. ahol angol hajók horgonyoztak. Közvetlenül az első robbanások titán a ,,Pa- nueou nemi amerikai teherkőzöe kigyulladt és és lobogó lánggal égett. Ekkor a partra ki­pányvázott köteleit elvágták s a gőzös lángol­na lássam úszni kezdett a nyílt tenger felé, A kigyulladt bárkákat is szabadon engedték s a parti tűzoltóság fecskendőkkel hozzálátott, hogy megakadályozza a tűzvész továbbterje. lését. Az East-River rakódó parton keletkezett tűz­vésznek eddigi jelentés szerint 5 halott és fiO sebesült áldozata vem. Ez a szám valószínűleg még növekszik, mert a kikötőben lévő hajók tengerészei közül sok hiányzik, A tűzvész kö­vetkeztében több, mint 100 t-onna benzin és nagymennyiségű hadianyag pusztult dl. Húszra emelkedett a halálos áldozatok száma Newyork, augusztus 19. (Ştefani.) Újabb jelentéseik szerint az East River rakpartján iAoadfc ÜJUvOTi RafiBWs áUdozdkAzeíc száma buszra emeOeedett. A kár több mOHó doVúr, nem szárait»» a „Phtomoo“ teherhajó és rako­mánya ór+ófeőt.. A hajót a, láncok feijes'm el­pusztították:. Úgy tudják, hogy Angliáinak szánt nagymennyiségű hadianyaggal volt meg­rakva. A csend őrség folytatja a vizsgálatot., tehetséges, hogy a tűzet, gyújtogatás okozta. i'MTI.) Cllé*l fari a liépviseiohá« állandó óssxeférhefeVien- séqi bizollsága A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képvi- selöház állandó összeférhetetlenségi bizottsá­ga 1941 évi augusztus 27 -én, szerdán délelőtt 12 órakor az 1. ez, bizottsági teremben össze­ül. Tárgy: 1. Gróf Széchényi Lajos ország­gyűlési képviselőnek önmaga ellen bejelen­tette összeférhetetlenségi ügye tárgyalása, 2. Gesztelyi Nagy László országgyűlési képvise­lő ellen Szolnoki Imre gyulai lakos által beje­lentett összeférhetetlenségi ügy előadójának megválasztása, és az első tárgyalási határnap kitűzése. A bizottság elnöke kéri a bizottság tagjait, hogy az ülésen feltétlenül megjelenni szíveskedjenek, mert a bizottság határozat- képtelensége esetén kénytelen lesz a házsza­bályok 55. §-át. alkalmazni. Inţjyen kaphatnak nemesített repceve? őuoa qol a gazdák Budapest, eug. 19. A földművelésügyi mi­niszter intézkedésére, a vetéshez szükséges katasztrális holdanként! legfeljebb 8 kg, ere­deti Esterházy nemesített, ennek elfogyása esetén utántermelt repcevetömag zsákkal in­gyen kerül kiosztásra a Futuna Részvénytár­saság utján a szerződése« termelők számára. A termesztési szerződést kötő gazdák leszál­lított termésük súlyának 60%-a erejéig a Fu­tur» Részvénytársaságtól hivatalos áron rep- oepogácsát is igényelhetnek. A termesztési szerződést a Futura Részvénytársaság Köz­pontjánál (Budapest. V. Vigadó-u. 6.) vagy az Olajmagértékesitő Szövetkezetnéd (Budapest, V. Akadémia-u. 6.) lehet kötni. A szerződés megkötésekor ugyanitt igényelhető az ingyen vetőmag. A földművelésügyi miniszter nyoma­tékosan felhívja a gazdaközönség figyelmét a repcefcermesztés nagy fontosságára és arra, hogy a szerződéses termesztés a gazdák szá­mára különleges előnyöket biztosit. A repce látástól vakulásig peng a kasza, hogy uj termésből legyen kenyere a ma­gyarnak. A veritékes. kimentő munkában el­csigázott szervezet újjászületik, ha a valódi DIANA SÓSBORSZESZ frissíti fel és erősiti meg. Aki a homlokát, a tarkóját, a kar­jait és a lábait bedörzsöli ennek a cso­dálatos szernek néhány cseppjével, játszva végzi nehéz munkáját és utána üditő álomra hajtja a fejét. A valódi DIANA sósborszesz mindenütt kaphatói JELENLEGI ÁRAK: urába eredeti | közép 1 nagy palack 70 f. 1.20 P. 3.50 P. fi .10 P. vetésére a legalkalmasabb idő az augusztus második fele. (MTI.) Uf rendelkezések az OH saeoIfpáSfaf ásíaSró! Tíz százalékkal emelik a táppénzt és a nyugdíjakat — Kiháza» sifási segélyt folyásit az Oil — Fontos munkásvédelmi intézkedések A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Hiva­talos Lap augusztus 20-i számában jelenik meg a társadalombiztosításra vonatkozó tör­vényes rendelkezések módosításáról szóló rendelet, amelynek szociálpolitikai szempont­ból igen nagy horderejű rendelkezései három fő csoportba sorozhatok: Az első csoportba tartoznak azok a rendel­kezések, amelyek a munkavállalók javára a társadalombiztosítási szolgáltatásokat jelentős mértékben emelik. A betéti biztosításban a táppénz 10%-al növekedik. A bérpótlékolás mértékének megfelelően jelenleg 15%-kal emelkednek a baleseti járadékok. Az öregségi és rokkantsági biztosítás szolgáltatásait a rendelet két irányban emeli. Az eddigi 120 pengős járadéktörzs 150 pengőre emelkedik, a fokozódó járadékrész pedig a munka bér­pótlék olással egyezően ugyancsak 15-al nö­vekedik A rendelkezések második nagy csoporttá családvédelmi jellegű. A születési segélyek mértékének felemelésén felül a rendelet a pénzsegélyek ée egyéb szolgáltatások emelését- határozta el a nős és gyermekes biztosítottak javára. Egészen úttörő jelentőségű a feleség és gyermek után rendszeresített táppénzpót­lók. Az öregségi és rokkantsági biztosításban a rendelet az eddiginek kétszeresére emeli a gyermekpótlékot és hatályon kivül helyezi azt a rendelkezést, amely eddig a gyermekpótlé- kok összegét a járadékok egyötödére korlá­tozta. Ezentúl tehát akárhány gyermek után is jár gyermekpótlék. A családalapítás lehetőségét és ezen keresz­tül a népszaporodást kívánja e]ömozditam az a rendelkezés, amely szerint a férjhezmenn biztosított nőnek 100 hét után kiházasásitást- segélyszerü végkielégítés jár. A családvéde­lem szempontjából fontos az a rendelkezés is. amely a katonai szolgálatot, teljesítő biztosí­tottaknak itthon maradt hozzátartozói részé­re a társadalombiztosítás támogatását ellen­szolgáltatás nélkül (járulékfizetés) a bevonu­lástól számított hat hónapra megadja, A rendelkezések harmadik csoportjába so­rolhatók a. biztosítási kötelezettséget, továbbá a biztosítási önkormányzatot és iga^atást érintő, valamint azok a rendelkezések, ame­lyek az eddigi szabályok világosabbá ée v4ta- mentesebbé tételét szolgálják. __ A Tűzharc során 14 kommunistát lőttek agyon Nagykikinda határában A csendőrség liulntja a banda megszökőll lagjail Ntlgybccßkcrek, augusztus 19. Mint- Nagy- becskerekrőJ. jelentik, kommunista bandák a Bánságban folytatják romboló tevékenységü­ket. A német csapatok, veteránt a becskereki csendőrség állandóan tisztogatja a bandák ál­tal veszélyeztetett területet. Az elmúlt nap Nagykikinda határában az egyik csendörkiilö­nitmény találkozott egy kommunista bandá­val. Tűzharcba kevereditek, amelyben 14 hóm• manistát agyonlőttek, de több csendőr is meg­sebesült. A kommunisták nagyrésze megszö­kött. Kézrekeritésűkre fegyveres erőket küld­tek Nagykikindára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom