Keleti Ujság, 1941. július (24. évfolyam, 147-173. szám)

1941-07-15 / 159. szám

SCeaenMmjtté. 19 4 1. JULIUS 15 —St__ Foch marsall prófétai szavai Irta: Dr. Krieglr, a bepíini „Nachtausgabe" főszerkesztője A háború politikai, katonai és gazdasági eseményeihez való taktikai és propagandisz. tikos állásfoglalások zűrzavaros útvesztő­jében mégis van néhány biztos pont és ál­landó fejlődési irány, melyeknek ezemmel- tartásával nem térhetünk le a szilárd való­ság talajáról. Aligha tehetünk jobbat, mint ha időről-időre emlékezetünkbe idézzük ezeket. A világot jelenleg az a kérdés tölti el, hogy mennyiben sikerült Németországnak Anglia és az Egyesült Államok támadását tényleg visszautasítania és mennyiben van meg a lehetőség, hogy 1941-ben kikényszeritse a döntést. Ugyanígy foglalkoztatja a világot az a kérdés is, hogy miiyen lehetőségekkel számolhatna Anglia és az Egyesült Államok, ha a háború 1941 után is tartana és ha az eddigi amerikai segítséget az Egyesült Álla­moknak a háborúban való aktiv részvétele váltaná fel. A világháború történeti aktái között két okmány van, melyek ezekre a kérdésekre jobban megfelelhetnek, mint azok a kombi­nációk, melyek ma az újságokat az egész vi­lágon valósággal elárasztják. Az egyik az a jegyzék, melyet a világháború győztese, Foch marsall intézett 1919 január 10-én Versail. les-ben a szövetségesek teljhatalmú megbí­zottjaihoz, a másik az akkori francia kor. mái.y 1919 február 25-én kelt emlékirata „A német nyugati határnak áthelyezése a Rajnához“ címmel. Foch jegyzékében bevezetőül aggodalmát fejezi ki afölött, hogy ha a politikusok az úgynevezett béke rendszerének középpont­jába a népszövetséget helyeznék, könnyen üres elméletekbe bonyolódhatnának. A marsall megkísérli, hogy a politikusok figyelmét a katonai kérdésekre terelje és többek között ezeket mondja: Ha Francia- ország és Németország részéről állandóan fenyegető veszedelmet végleg ki akarja kü­szöbölni, nem elég a német kormányforma megváltoztatása. Ha Németország sorsának irányítását olyan köztársasági kormány venné kézbe, mely a hatalom központosításá­nak, azaz a militarizmusnak alaptételeit venné alapul, ez a rendszer éppoly sok ve­szélyt idézne fel, mint az eddigi német bi­rodalom. Ezzel kapcsolatban a marsall fel­veti a kérdést! „Vájjon a német felségterü­leték tiszteletben tartásának gondolatától és mértéktelen bizalomtól vezetve szahad-e megengednünk, hogy a német közvélemény hirtelen forradalmi átalakulásával Német­országban olyan reakciós törekvések üssék fel fejüket, — ezek a Rajnán túl még most sem tartoznak a lehetetlenségek világába —■ melyek nyomában számos kitünően kikép­zett évfolyamra támaszkodó csapatkeretek alakulhatnának, tehát nagyon erős hadsereg kényszerithetne uj háborúba minket és ve­szélyeztethetné a szabadságról és igazságról vallott alaptételeinket, sőt létünket?“ Foch tábornok eszerint a német hatalom mélypontjának pillanatában kérdi, hogy Né­metország, különösen ha megvalósítja a valódi egységet, katonailag nem válhat-e Franciaországra ismét veszélyessé. A to­vábbiakban rámutat, hogy Oroszország gya­korlati kiesése következtében Németország bekerítésére többé már nem szabad hagyat, kozni. Maijd hosszadalmas hadászati tagla­lásban ismerteti a Rajna balpartjának tör­ténetét. és ennek eredményeképpen arra a következtetésre jut., hogy a Rajna jobbpart­ján semleges katonai övezetet kell létesíteni, a balpartot pedig Franciaországnak nemcsak katonailag, hanem valamilyen formában, esetleg „független államok“ alakjában, po­litikailag is magának kell biztosítania. E katonai elmefuttatás alapján veti fel azután 1919 február 25-én a francia kor­mány azt a kérdést, hogy vájjon csupán ma­gára goodol-e Franciaország, amikor a Raj­na balpartján Németországtól való elszaki. tása mellett foglal állást. Erre vonatkozólag ezeket irja a francia emlékirat: ,.Ha a né­metek 1914-ben a belgákat, franciákat és az akkor még csekély számban harcban álló angol hadosztályokat legázolták és a Csator­na melletti kikötőket megszállották volna, az a segitség, mellyel Nagy-Britannia. 1915- ben a közös ügyet támogatta, késedelmet szenvedett volna, ha ugyan teljességgel le­hetetlenné nem vált volna“. Majd igy folytatja az emlékirat: ,,Ha a németek 1918-ban Parist elfoglalják volna, akkor a francia seregeknek és a hadiipari üzemeknek a Loire-tól délre való össsezsu- folása az éppen megérkezett amerikai c«a. patok kihajózását és vasúti szállítását bi­zonyosan olyan mértékben késleltette volna, hogy a legkomolyabb következményekkel kellett volna Bzámolni. Nem fér tehát hozzá kétség, hogy a két tengerentúli nagyhatalom, nak katonai felfejlődése két Ízben is majd­nem lehetetlenné, sőt mielőtt még szilárd alakot ölthetett volna, egyáltalában kér­désessé vált volna . . . Más szóval: Ha a tengerentúli csapatok és hadianyag kiha­józása ntán Franciaországnak nem marad elég területe a felvonulásra és az operációs területeiről való előnyomulására, akkor a tengerentúli demokráciák számára lehetet­lenné lesz, hogy egy olyan hatalom ellen, mely a szárazföld uralmára tör. kontinen­tális háborút viseljenek. Legközelebbi és természetes támadási területüket tehát el­vesztik, s csupán a tengeri és gazdasági há­ború lehetősége marad meg számukra“. Ezután az emlékirat a kérdés részletes tárgyalására tér át, mindig azt hangsúlyoz­va, hogy újabb német háború esetére a Rajna balpartjának a német hadműveletek elöl való biztosítása nemcsak Franciaország, hanem egyben Anglia és az Egyesült Álla­mok érdeke is. Sőt birárólag emlékezik meg arról, hogy Anglia és az Egyesült Államok mint tengeri hatalmak azzal az állítással igyekeznek flottájuk erős kiépítését igazolni, hogy ezzel Németországot sakkban tarthat­ják. Francia, vélemény szerint ezzel szemben Németország ellen csak a szárazföldön le­let eredményesen hadat viselni. Az emlék­irat többször idézi Winston Churchill és Wilson akkori tanácsadójának, House ezre­desnek nyilatkozatait is annak igazolására, hogy Oroszország kiesésének, eőt a ..Rajná­tól keletre fekvő világ esetleges tömörülésé­nek“ lehetőségére való tekintettel nemcsak Franciaország, hanem Anglia és az Egyesült Államok világpolitikai helyzete is a Rajna- part francia birtoklásától, valamint a fran­cia kikötőknek minden német megszállás el­leni biztosításától függ. Foch marsall nagyon jól látta a helyzetet. Marosvásárhely, jutius 14. Az erdélyi ma­gyarság egyik legfontosabb kérdése ma is az islcolakérdés. A román megszállás alatt egy­házaink vezetői mindent elkövettek, hogy a felekezeti iskolák fennmaradását biztosítsák. Fáradságot és áldozatot nem kíméltek, ami­dőn ^y_egv felekezeti iskola sorsa bizony­talanná vált és a bezárás veszélye fenyegette. Bizony, sokszor kondult meg a lélekharang a székelyföldi magyar iskoláztatás fölött és nem egyszer az egyházi vezetőkön kiviil ma. gyár képviselőinknek is súlyos harcot kellett vivniok a bukaresti hatalmasságokkal, hogy a magyar gyermek iskoláztatási lehetőségét megőrizzék. Ezek a kérdéseik, az erdélyi jövendő isko­láztatás problémái ma sem jutottak teljes egységükben nyugvópontra. Gondoljunk csak elsősorban a mezőségi szórványokra. Sok olyan kis. eldugott községet találunk, ahol elrománositott miagyar gyermekek számára kell biztosítanunk a magyar nomzettestbn való visszatérés lehetőségeit. A kultuszminisz­ter nemrégiben kiadta ismeretes rendeletét, amely szerint a szórvány községekben, ahol legalább tiz magyar gyermek akad, fel kell állítani részükre a magyar iskolát. Mi tör­ténjék azonban azokban a* egészen kis köz­ségekben, ahol csak 3—4 magyar gyermeket találunk, — s akikről ha idejében nem gon­doskodunk, menthetetlenül elvesznek a ma­gyarság számára? A szórvány-probléma Marostorda várme­gyében is élénken foglalkoztatja az illetéke, seket. Láttuk ezt a vármegyei közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén is, amelynek négy részét az iskokkéadés tárgyalása foglalta le. A megjelentek a legnagyobb elismeréssel adóz­tak a vármegyei tanfelügyelő jelentésének, mely féltő gonddal kutatja a lehetőségeket, hogy a szórvány „magyarság gyermekei ne. maradjanak többé magyar iskola nélkül. Többféle megoldás képe vetődött fel. Arról is beszéltek, hogy a városokban imternátnst kellene alakitelni a szórványbeli magyar gyer­mekek részére, ahol becsületes iparosokat ne­velnének belőlük. Lehet, hogy ez sikerülne is. azonban félős, hogy a felnőtt iparosok már nem térnének többé vissza községeikbe és igy még jobban gyengítenék magyar szempontból Tudta, hogy FrajúSaarezSg a háborút, alap­jában véve nem nyerte meg, mindenekelőtt pedig nem volt abban a helyzetben, hogy negyvenkilenc milliós lakosságával a „hat- vannégy-hetvenöt millió német állampolgár­ral“ szemben hatalmi törekvéseinek érvényt szerezhessen. Foch Német-Ausztriát már akkoriban is minden további nélkül Német, országhoz számította, sőt közvetve még an­nak is kifejezést adott, hogy a Németország­tól elvett területek élszaki tásának tartós fennmaradásában nem bízik. A marsall Fran. ciaországban csupán Angliának és az Egye­sült Államoknak az európai szárazföld el. lenőrzésével megbízott csatlósát látta. Előre látta, hogy ha Németországnak egyszer si­kerül a Csatorna mentán fekvő és az atlan- tióceáni kikötőkul előretörni, akkor Német­ország legalább is a tenger felől még sokkal erősebb légihaderők felállítása esetén is mcgtámadhatatlan marad, ezzel szemben azonban Angliát valószinüleg megverheti, az Egyesült Államokat pedig a világpolitika harcszinterén háttérbe szoríthatja. Amit Foch előrelátott, valósággá lett- Jegyzékéből és a francia kormány kiegészítő emlékiratából kiderül, hogy a német nép ter­mészetes feltörésének .Megakadályozására sem Németország katonai jogainak részle­ges megvonása, sem pedig a Rajna balpart- ján és másutt végrehajtott politikai és ka­tonai rendszabályok nem voltak alkalmasak. Az erejében újjászületett Németország azonban az együttes angol-francia támadást nemcsak visszautasította, hanem olyan ellen, támadással féléit, mely az angol flotta és minden lehetséges amerikai segítség jelentő­ségét már 1940 nyarán igen számottevő mér­tékben csökkentette. Időközben Németor­szág abba a helyzetbe került, hogy Angliát, ahol csak akcióra határozta el ma­gát, mindenütt, elérheti és ezzel olyan táma­dást készíthet elő, melynek sikerét az Egye­sült Államok sem tehetik kérdésessé. Németország az európai szárazföldön ki­vívta magának azt a hatalmi helyzetet, me­lyet Foch a német, győzelem alapfeltétele­ként jelölt meg. (M. N.) ezeket a szórvány-helyeket. Ez tehát nem cél­ravezető megoldás. Marad egy másik — ta­lán jobb eredményre vezető-kLérlet, amely szerint az egyes kisebb községekből egy-egy központibb fekvésű községije összpontositják a magyar gyermekeket és ott iskoláztatják őket. Ennek a problémának megoldása a jövő iskolai év előestéjén a legfőbb gond, Dicsc- retreméltó vállalkozás, megmenteni a kallódó magyar gyermekeket a román beolvadás fe­nyegető veszélyétől — Szaki tanunk kell a régebbi nemtörő­dömséggel — nyilatkozta ki az egyik illetékes tanférfiu. Az előttünk álló legnehezebb fel­adat, kétségtelenül az elrománositott magyar­ság visszahúzolala sorainkba­Nem túlozunk, amidőn megállapítjuk, hogy az iskolakérdés tárgyalásának szentelte a leg­nagyobb figyelmet Marostorda. vármegye köz- igazgatási bizottsága. Bizonyítja «st a ér­deklődést, hogy érdemes fér fi cink egész sora szólott hozzá a kérdéshez & szavaikban a legnemesebb célkitűzés izzott: nem szabad elvesein hagynunk egyetlen magyart sem!.,. Áll ez különösen akkor, amidőn román fele­kezeti részről hízás igyekezettel, készítik elő az uj iskolai tanévet. A Mezőségen a román lelkészek körében Mezőkirályfalva, Kisuyulae községekben már is megszervezték a jövő tan­évre beírandó román gyermekéket. A román papok ott is megszervezik a nemzetiségükhöz tartozó gyermekeket a maguk iskolája számá­ra, ahol sok. az elrománositott magyar gyer­mek! Ezek a jelenségek mint intő példa, ál­lanak előttünk, hogy nekünk is cselekednünk kell! Marostorda vármegye a román megszállás ideje alatt egyike volt a „kuli ur zónának“ nyilvámitott megyéknek. Hatalmas munkás­ságot fejtett itl ki o román államhatalom és az ,,Astra“ román közművelődési egyesület, hogy a székely gyermekeket román, állami is­kolákba csábítsa. Útjukat nem kívánjuk kö­vetni, de véreinket veszendőben nem hagy­hatjuk — ez a megállapítás csengett ki azok­nak beszédeiből, akik lelkiismeretűk szavára hallgatva, a legélénkebben és legszélesebb te­rületen igyekeztek a jelentős kérdést megtár­gyalni. A Székelyföldnek ebben a részébein, annak időjén különösen Tlandea Emil, a hírhedt ma rosvásárhnlyj polgármester igyekezett tüzzel- vassal romanizálni. Dandea adta ki a jelszót, hogy a székely fővárost románná kell tenni! Erre alkalmas eszköznek a várost szegélyező úgynevezett perem-községek román tanítók­kal való elárasztását és a községeknek a vá­roshoz való csatolását látta. Dandeának ezt e törekvését a magyar egyházak és áldozatkész magyar férfiak a. magyar egyházi intézmé- nvek és iskolák fokozott támogatásával igye­keztek ellensúlyozni. Éppen ezért Erdély jö­vendő életében nem nélkülözhető a felekezeti iskolák fenntartása, a komnányzat résziéről való megerősítése. A felekezeti iskolák nagy szerepre hivatottak a jövőben, a magyar élet teljességében is Jellemző adatként említjük meg az 1935­ben megindult römanrizáíTási folyamat mérvére, hogy Marostorda vármegyében nem) kevesebb mint 52 uj állami iskolát építettek. Legna­gyobb részét azonban nem az állam pénzéből, hanem a magyarlakta községek által kiizzadt 14 százalékos iskolaadó végrehajtó által be­hajtott összegeiből. A magyar községekben épültek a legszebb állami iskolák, a román községekben vagy nem. építőiét ték, vagy egé­szen primitiv építkezéseket végeztek. Tisztá­zására vár ezeknek az islcoiaépület elmek tu. lajdonjogi kérdései is, rendezésük nem fog sokáig késni. A leglényegesebb azonban, hogy a szórvány magyarság megmentésével és a magyar iskoláknak kellő módon való vezeté­sével biztosítsuk továbbre is a magyarság kul­turális fölényét ás ne engedjünk utat azok­nak a kísérleteknek, amelyek álcázva bár, de valódi céljaikat illetően kétségtelenül nyíl­egyenes irányban igyekeznek előretörni. Re­méljük és hisszük, hogy kiváló tan férfié ink e miagyar államhatalom támogatásával meg ta­lálják a módját a fenyegető veszedelmeik el­hárításának és a veszendőnek induló magyar gyermekek megmentésének. 8. Lafette a hivatali esküt a Magyar Zenekonzervatórium tantestülete Kolozsvár, julius 14. Vasárnap délben tette le a hivatalos esküt a vármegyeházán a Ma­gyar Zenekonzervatórium tantestülete In- ozódy-Jok^man Ödön főispán kezébe. Elsőnek Zsizsmian Rezső igazgató tett esküt s utána a Konzervatórium 11 kinevezett tanára és Kiss Béla, mint az intézet gondnoka. Inczédy- Joksman Ödön főispán, aki a román megszál­lás alatt rendkívüli ügybuzgalommal és lan­kadatlan kitartással karolta fel és művelte maga is a magyar zenekultúrát, emelkedett szellemű beszédet intézett a tanári karhoz. További munkára hívta fel őket és a lelkűkre kötötte, hogy mint a múltban úgy a jövőben is minél nagyobb gondot fordítsanak a ma­gyar ifjúság zenekultúrájának fejlesztésére és tökéletesítésére. A főispán szavaira Zsizs- mann Rezső válaszolt néhány keresetlen szít­ban, hitet téve arról a felelősségteljes mun­káról, amellyel az uj életbe Induló kolozsvári Magyar Zenekonzervatórium vállalja a rábí­zott feladatokat. Majd megköszönte Inczédy- Joksman Ödön főispán eddigi önzetlen fára­dozását és további támogatását kérte az ügy érdekében. A maffánflsícIviselőL javára döntött az iparügyi minisztérium Kolozsvár, julius 14. Mint. ismeretes, a fi­zetéses szabadságok kőiül vita támadt és úgy a Gyáriparosok Országos Szövetkezete, mint az Erdéilyréezi Magántisztviselők Szövetsége és Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete beadvánnyal fordult az iparügyi miniszté­riumhoz a fizetéses szabadságok megállapítása végett. A minisztérium döntésében magáévá tette az Erdélyiéért Magántisztviselőik és Ke_ reskedelmj Alkalmazottak Egyesületének ké­rését és utasította a Munkakamarát, valamint a Gyáriparosak Országos Szövetségét a szer­zett jogoknak tiszteletben tartására. Ezek szerint tehát, a -visszacsatolt keletmagyaror­szági & erdélyi részeken továbbra is ugyan­azt a fizetéses szabadságot kell adni, amit a* előző években élvezték a munkavállalók. Vagyis az 1940-es évben élvezett fizetéses szabadságidőt biz addig eltöltött szolgálati éveknek megfelelően rögzítették. ...... I —nr—BirnirwiBn A szórvány«magyarság gyermekei­nek iskoláztatási kérdése foglalkoz­tatja a marostorda! tanügyi korokét Szakítanunk kell a régebbi nemtörŐdömségqel — jelen­tette ki az egyik vezető tanügyi férfiú. — Hogyan akar­ták romanizálni a székely fővárost és környékét?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom