Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-15 / 134. szám
19 4 1. J V S 1 V S 35 ~ ry **- *s Emelkedett lé’ekkel várja Erdély katolikus nőiársadalma Kormányzó Urunk hitvesének kolozsvári látogatását A Főiréllóságu Assíony részfresx a* Erdélyi Katolikus Nőnövelség ma délelőtti kongresszusán Kolozsvár, junius 14. A Mátyás király •Diákház pazar díszben várja az Erdélyi Katolikus Nőszövetség kongresszusának vendégeit. A délelőtt 11 órakor kezdődő kongresszusra — mint már jelentettük — Kolozsvárra érkezik országgyarapitó Kormányzó Urunk fenköltlelkü hitvese, vitéz nagybányai Horthy Miklósné, Magyarország nagyasszonya is. A Főméltóságu Asszony gró! Zichy Rafaclné, a Magyarországi Katolikus Nőszövétség országos elnöke kíséretében vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között érkezik Erdély fővárosába. A magas vendég gépkocsija Nagyvárad felől jövet a Monos tori és a Mussolini utón, valamint az Unió Utcán, a Mátyás király téren és a Far kari teán halad végig. A hivatalos fogadtatás a F'Mliküs Xős/övetség részéről a Mátyás ki: ily Diákház előtt történik meg. A kongresszus rendezősége kéri a háetu- lajdonosokat, hogy a Főméltóságu Asszony iránti tiszteletből a fenti útvonalon lobogózzák ki házaikat. A Főméltóságu Asszony elindulása előtt, Budapesten misét hallgat és igy megérkezése után nyomban a kongresszusra megy. Tekintettel arra, hogy Kormányzó Urunk hit. vese nem magyar ruhában vesz részt a kon- gresszuson, a rendezőség kéri a meghívott hölgyeket, hogy egyszerű utcai ruhában jelenjenek meg. A kongresszusra csak a kiadott jegyekkel lehet belépni és éppen ezért belépésnél a számozott jegyek felmutatása kötelező. A Főméltóságu Asszony érkezésére való tekintettel kivánatos. hogy a meghívottak negyedórával a kongresszus megkezdése előtt elfoglalják helyeiket A kongresszus napirendje A kongresszus napirendje a következő: 1. Elnöki megnyitó. Mondja dr. evő. Bethlen Györgyné. az. Erdélyi Római Katolikus Nőszövétség elnökasszonya. 2. Rövid jelentés a Nőszövétség munka járói 3. Székely nép ének. Előadják a kolozsvári Szent Katalin Kör székely leányai és a gvörgyfalvi leányok i. Indítványok5. „Legyünk méltók a szabadságra!“ Csatáry Adél szociális testvér előadása 6. Nagy Ferenc dr.: ..Fáklya le-zönk“ Előadja a főiskolás leányok Szent Margit Körének szavaló- és mozdulatkórusa. 7. Sándor Imre püspöki helynök záró- szavai. A kongresszussal kapcsolatban hétfőn délelőtt 11 órakor a belvárosi római katolikus egyházközség nagytermében tanulmányikon- fereneia, lesz, melyen Mihalovics Zsigmoud dr., az Actio Catolica igazgatója tart előadást. BOGA ALAJOS DT!. pápai prelátus ünnepi beszédet mond a kolozsvári Katolikus Körben, Kormányzó Urunk arcképének leleplezése alkalmával. (Fotofilm felv.) »A nagy sorsfordulat« A „Keleti Újság" teret enged hasábjain mindazoknok, akik a hazatéréssel kapcsolatos élményeiket akarják megírni Huszonkét kisebbségi sorsban eltöltött esztendő története végre lezárult a mult év őszén bekövetkezett bécsi döntés jóvoltából. Bekövetkezett a nagy sorsfordulót, amelyet sohase szűnt meg áhítozni s amelyért csak csendes imáiban fohászkodhatott Erdély sok megpróbáltatáson átment magyarsága. -4 bécsi döntés napja, majd a dicső magyar honvédség bevonulása örökké pirosbetüs ünnepnapunk marad. A kisebbségi sorsban eltöltött evek történetével már sok hivatott toll foglalkozott a hazatérés óta. Cikkek és könyvek jelentek meg, előadások hangzottak el arról, hogy miként bántak u szégyenletes békeparancsoktól erre a terűidre szabadított ide. ■ ,gcn hatalom urai a Jobb sorsra érdemes magyarsággal. Huszonkét esztendő keser- . vcit, bár eleget soha nem lehet beszélni róluk, már rendre felsorakoztattuk, vajmi kevés szó esett azonban arról az örömről, amely a nagy sorsfordulat következtében hazatért területek lakosságát érte. Az általános, mindenen felülemelkedő, nagy örömből ki-ki egyénien is Invette részét s feltételezhető, hogy mindenkinek van valami személyes, bensőséges élménye abból az időből, amikor a rádió hullámai szétsugározták a bécsi Belvedet c-palotában elhangzott döntést és azokból a feledhetetlen napokból, amikor országgyarapitó Kormányzó Űrünk daliás honvédéi bevonultak az ősi földre, az erdélyi bércek közé. A „Keleti Újság“ elhatározta, hogy hasábjain emléket dilit annak a történet-mi fordulatnak. Teret enged mindazoknak, akik úgy érzik, hogy az említett időből származó nagy és egyéni élményüket sorokba tudják önteni, akik úgy gondolják, hogy a lap széles nyilvánosságán kérésziül érdemes valami könnyes, vagy derűvel átszőtt, maradandó pilláimtól megörökítem. Biztosra vesszük, hogy olvasóinkhoz intézett felhívásunk megmozgatja egész Erdély magyarságát. Tudjuk, sokan keresnek fel majd írásaikkal, hiszen mindenki átélte közülünk a hazatérés nagy csodáját. A közönségnek azonban már előzetesen önbirálatot kell tartania élményei fölött s a nagy napokból csakis arra érdemes epizódot tehet sorokba önteni. Bensőséges, érdekes, szívvel megírt, színvonalas Írásokat várunk! A „Keleti Újság“ vasárnapi számlábéin torratjti a legsikerültebb válaszoknak u beküldő nevével való közlését A hozzánk juttatott kéziratok másfél gépelt, vagy kézzel irt oldalnál nagyobb terjedelműek nem lehetnek:. A szerkesztőség fenntartja a jogot magának arra, hogy a beérkező kéziratokat megrostálhassa s csak a valóban arra érdemes írásokat közölje. Kéziratok megőrzésére már csak a várható írások nagy tömegére való tekintettel sem vállalkozhatunk. Kérjük az uj idők krónikásait, hogy e kéziratokat mayába foglaló borítékon az Írások kezelésének érdekében tüntessék fel . 4 nagy sorsfordulat" szavakat. Szó’áljon TO-zj tehát a közönség! Nagy érdeklődéssel várjuk, hogy az erdélyi magyarság a hazatérés verő fényen napjaiból mit, tart érdemesnek az utókor számára megörökíteni. „SzélceSy Hái -al épiflet Budapesten a Hargita Fogyasztási és Termelő Szörelkezet Az építkezési költségeket csakis székely adományokból teremtik elő Budapest, junius 14. Az ezer éve lobogva égő székely öntudat és a ma is élő, s az ős- fogtalókat is számontartó székely önkormányzat, minden más segítség visszautasításává!, csak a székelyek adományaiból székhazat és szövetkezetét létesít Buda- pesten. A hargitai bojtárhoz, gazdához, iparoshoz, tisztviselőhöz, pumorhoz és székely mágnáshoz egyformán szól adakozásra szóló felhívása dr. Veress Gábornak, a székelyek szövetsége a „Hargitaváralja Jelképes Székely Község“ főbírójának, az IBUSZ alelnök. vezérigazgatójának, hogy önerejükből a saját javukra kapcsolják be a fővárostól 700 kilométerre élő székelység népművészetét, természeti kincseit, termékeit s egész gazdasági erejét az anyaország vérkeringésébe. Mástól, mint székelytől nem kérnek és nem fogadnak el pénzt, mert ősi erénye, hogy saját verejtékét keverje bástyája habarcsába a székely. A ,,Hargita váralja“ eőljárósága már élre állított minden számottevő székely embert. Hagyományos székely összetartással megindult a munka a „Hargita Fogyasztási és Termelő Szövetkezet“ megalakitására, melybe üzletrészt nem jegyezhet más csak székely. A szövetkezet első feladata a Székely Ház telepítése Budapesten Lesz benne legény- otthon, tanoneotthon, diákintemátusok, vendégszobák átvonuló székelyek számára, leányvédetmi intézmények, fonók, műhelyek, raktárak és egy nagy bolt a Székelyföld termékeinek, értékeinek árusítására. Tiz hónapra tervezik az üzletrészek befizetését. Már egy székely asszony tízezer pengőt, többen pedig ezerpengős részjegyeket jegyeztek Alaapitó üzletész 1000 pengő, törzsüzlet- ré-zrész 100 pengő, rendes üzletrész 20 pengő. Tiz százalék a jegyzéskor, a többi pedig 9 egymásután következő havi egyenlő részletben fizetendő A Hargitaváralja jelképes község elöljárósága Budapest, IV., Harisbazár 1., félemelet, szóban vagy Írásban (telefon 381—043) közelebbi felvilágosítást nyújt, s ugyanott lehet jegyezni a részvényeket. Veress Gábor dr. főbíró szerint a székely- stilusu Székely Ház egyik látványossága lesz Budapestnek is. Teleki Béla gróf kedden jelenti be a parlamentben az Erdélyi Párt megalakulását KOLOZSVÁR, junius 14. Gróf Te lek: Béla, az Erdélyi Párt elnöke kedden a képviselőháziján a napirend tárgyalása előtt bejelenti az Erdélyi Párt megalakulását és ismerteti a Párt célkitűzéseit. Hétfőn alakítják meg az Országos Egészségvédelmi Szövetség kolozsmegyei fiók szövetségét Kolozsvár, junius 14. Az Országos Egész. ségvédeJmi Szövetség kolozsmegyei fiókszo- vetségc junius 16-án, hétfőn délelőtt 10 órakor Kolozsvárott tartja meg alakuló közgyűlését a, vármegyeháza dísztermében. Dálnoki Goal Elemér alispán megnyitó szavai után Boda Béla dr. vármegyei aljegyző ismerteti a fiókszövetség ügyrendjét, majd kihirdetik az egyesület megalakítását. Ezután megválasztják a fiókszövetség szerveit. Az Egészségvédelmi Szövetség közgyűlése után szociális értekezlet lesz, amelyen Boda Béla dr. vármegyei aljegyző a nép- és családvédelmi törvényről, Házmán Piroska szociális gondozónő pedig a munkaközösségekről tart előadást.