Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-06 / 127. szám

19 4 JL J V S 1 V S e Eqv régi asztal kerestetik Kiszámíthatatlanok a végzet utjai. Az uram találkozik egy ősrégi, diákköri pajtásával. Szilágyi László gazdasági főtanácsossal, szegről-oégről atyafiak is. Meg aztán enyedi kofapecsenyét regge­liztek, ebédeltek és vacsoráztak mind a ketten évekig, mint majdnem mindé- nik Bethlen-kollégista. Ez egy kicsit ré­gen volt. hát volt elég beszédtéma hat. minc-negyven év emléktárából. Persze, Kolozsvárról is szó esett. Szilágyi László ott kezdte a pályáját, mint telepetési fo­galmazó. Az uram csodálkozva meg­kérdezte: — Kolozsvárt is laktálf Nem is tud­tam. Aztán melyik utcában? — A Király-utcában. Még a házat is megmondom. Ott szemben a református püspöki palotával, a Bethlen.utca sat kán. — Egy kis kert is tartozik a telekhez? —- Persze, hogy persze. Kőfal néz az utcára. Hát te emlékszel minden ko­lozsvári házra? — Sokra emlékszem, ha nem is min­denikre. De erre emlékeznem kell. mert két évig benne laktam. Kiderült tehát, hogy néhány évtized­nyi differenciával ott laktak, ott szo­rongtak a Király.utcai telek hátsó ré­szén meghúzódó apró, igazán bogárhátu házikóban mindaketten. Most meg már arról beszéltek, hogy a lakás kedves volt. de nagyon szükecske, semmi sem fért belé. Szilágyi- sóhajt egy nagyot: — Hej, hányszor gondoltam én arra a házra, miatta vesztettem el legkedve­sebb emlékemet. Mikor szegény édes­apám meghalt, a bútorok egy részét én örököltem. Volt bútorom elég. de nem tudtam elhelyezni. Kénytelen-kelletlen eladtam, amire akkor nem volt égető szükségem. így váltam meg édesapám íróasztalától is. Ezerszer megbántam iám szeretném visszaváltani. De hol kié — J/n?- Az uramnak az az ötlete támadt, hogy az én rovatomban „kihirdetjük'' Szilágyi Gyula egykori nagyenyedi kol­légiumi igazgató íróasztalát, amit a fiúi kegyelet visszakér. Huszonhárom év nagy idő ugyan, — ekkor esett neg az iróasztalvásár — de hátha elolvassa eze­ket a sorokat az asztal mostani tulajdo­nosa. A nevezetes asztalt két oldalán nád keretezi, felül jobbról-balról két-két kis fiók, s nagy fiókok mellett közép­nagyságú fiókok. A világos polituros keményfa asztal zöld posztóval volt be­vonva. Ugyanakkor eladott egy kerek, világosszinii polituros ebédlőasztalt is. Szilágyi főtanácsos tisztességes áron visszavásárolná a két családi emléktár­gyat. Aki tud a negyedszázados „üzlet" tárgyainak sorsáról. az írjon Szilágyi László főtanácsosnak, címe: Budapest, Nádor-utca 31. I. 12. Mondják, hogy még a véletleneket is a végzet irányítja. Ezért szeretném ki­hívni ezekkel a sorokkal a végzetet. Egy huszonhárom évvel nyomaveszett csalá­di erekyét kutatunk, miért ne kerülhetne elő? Erdélyi szeretettel kérem olvasói­mat segítsenek a nyomozó munkában SZ. SZAPPÁNYOS GABRIELLA — Horthy István, a MÁV elnöke a nagy­váradi ,,Hazatérés templom“ építésének fő­védnöke. A Magyar Tudósító jelenti Nagy­váradról: Szabó Lajos dr. réti református lelkész a ..Hazatérés templomának“ felépíté­se céljából tudvalévőén nemes mozgalmat kezdeményezett, amelynek során az ország összes református vezetőinek támogatását kérte Az adományozók első sorában -szere­pelnek az összes református püspökök, nagy­bányai Horthy István, a MÁV t'mökigazga- tója pedig értesítette Szabó Lajos lelkészt., bog)7 a nemes cél szolgálatában részére fel­ajánlott fővédnökséget készséggel elfogadja. — Az idén is megrendezik a bayreuthi ünnepi játékokat. Az ezévi bayreuthi ünne­pi játékok a mult évihez hasonlóan ismét a háború szolgálatában fognak lezajlani. A július 12-ikc és augusztus 3-ika közötti he­tekre megállapított játékidőszakban hatszor a „Bolygó hollandi“, kétszer pedig a „Nibe- lungok gyűrűje“ kerül előadásra. A múlt év­hez hasonlóan az előadásokon csak a had­sereg és a hadiipari munkásság tagjai ve­hetnek részt. A játékokat, ezidén is a ,’Kraft durch Freudc'-szcrveaet rendezi. — ÉVPORDULÓI GYASZMISE DS1DA JENO LELK1ÜDVÉÉRT. Né­hai Dsida Jenő, á kitűnő költő, a „Ke­leti TJjság" tragikus fiatalsággal elhunyt helyettes szerkesztője lelkiüdvéért ju­nius 7-ikén, szombaton reggel nyolc óra­kor évfordulói gyászmisét mondanak a főtéri Szent Mihály templomban. A szentmisét Bálint József, a római kato­likus Népszövetség igazgatója, ország­gyűlési képviselő mondja. — SZEFEDDIN SEKKET BEY SÍKÉ­BE. Megírtuk már hogy a kolozsvári fzár. mazásu Széfeddin Sefket bey, lapunk végi munkatársa ..Kolozsvári dáridó“ elmen ze­nés darabot irt s a szegedi Városi Színház azt uagj’ sikerrel mutatta be. A darabot Szegeden Wzenhatszor, Szolnokon tizenkét, szer játezták már. legközelebbi bemutatója junius 11-én Kolozsváron lesz, de bemutat- * ják Szabadkán, Újpesten, Szatmárnémeti - . ben. Nagykárolyban és más városokban is. \ Úgy értesülünk, hogy a rendkívül ötletes J és hangulatos darabot már idegen nyelvre is lefordítják s megfilmesítése Iránt is ér. dek|ődnek Budapesten. — Védekezés a sertés állományt fenyegető betegségek ellen. Kolozsvár elsőfokú állat­egészségügyi hatósága falragaszokon rende­letét tett közzé, amelyen a sertésállományt S fenyegető betegségek elleni védekezésre hiv- J ja fel az állattartó gazdák figyelmét. A ren­delet büntetés terhe mellett felhívja az érde­kelteket, hogy sertéseiknek sertéspestisben történt megbetegedését, vagy betegségre gyanús állapotát azonnal jelentsék az első­fokú állategészségügyi hatóságnál, vagy a hatósági állatorvosoknál. Az állatok gondozá­sával és őrzésével megbízott egyének is kö­telesek a betegséget bejelenteni. Közli végül a rendelet, hogy a védőoltásokról mind a ha. tósági, mind a gyakorlatra jogosult állator­vosok megfelelő felvilágosítást nyújtanak. * A Kolozsvári Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara 9841/1941. 455.920. szám alatt a Honvédelmi Minisztérium sportfelszerelési cikkek (futball labda, kézilabda, hajszoló láb. da. huzókötél, sulygolyó, ökölvívó kesztyű, lengökötél. ugrómérce, diszkosz szabványos svéd gerely stb.) szállítására nyilvános ver. senytárgyalást hirdet. Az aláirt ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel le. zárva a m. kir. honvéd központi ruhatár (XI, Daróozi-ut 5.) 1941, évi junius hó 20-án 10 óráig személyesen vagy posta utján kell benyújtani. Az ajánlat borítékját a követke. zö felirattal kell ellátni: ,,Ajánlat a 455.920/2. r, 1941. számú versenytárgyalási hirdetmény­ben sportfelszerelési cikkek szállítására." Az ajánlati minta a „Közszállitási feltételek“ rajzok és áruminták, valamint ,,Cikkjegyzék, egyúttal árjegyzék az ajánlathoz" a m, kir. honvéd központi ruhatárban a hivatalos órák alatt megtekinthetők és 20 íiE. áron meg­szerezhetők. Kolozsvár, 1941, juntus 3. — A Kolozsvár és Vidéke Ipartestület fel­hívja az ipartestületi lövészszázadba jelentke­zetteket, hogy junius 8-án vasárnap reggel a katonai parancsnokság által elrendelt szemlén feltétlenül jelenjenek meg. Gyüleke­zés reggel fői 8-kor a Református Kollégium udvarán, ahonnan a század zárt alakulatban vonul ki a szemlére. Indokolatlan távolmara­dás fegyelmi büntetést von maga után. — A Nyugat júniusi könyvnapi számának tartalmából Nagy Lajos „író, könyv, olvasó“ és Nagypál István ,,Ponyva és irodalom" c.- idŐ3zerü tanulmányait, továbbá Halász Gá. oor „A stilizálás alkonya" c. esszéjét. Illyés Gyula öt uj versét és Nagy István, a kitűnő fiatal erdélyi irő elbeszélését kell kiemelnünk Illés Endre, Schöpflin Aladár. Farkas Zol­tán, Kolozsvári Grandpierre Emil, Bóka. László, Kádár Erzsébet kritikai cikkeket ír­tak. Árkádia.rovat egészíti ki még a szám tartalmát, A számmal együtt kapták meg a Nyugat előfizetői négy könyvnapi illetmény- kötetüket: Babits: írók két háború közt, Illyés: Csizma az asztalon, Kosztolányi: Lángelmék és Tersánszky: Az amerikai örökség c. könyveket. A Nyugat előfizetési ára negyedévre illetménykötetekkel együtt 11.50 P. Kiadóhivatal: Bp. V., Vilmos csá. pzár-ut 34. — VESSELÉNYI-SZOBORBIZOTTSÁG ALAKULT SZILÁGY-VÁRMEGYÉBEN. A Magyar Tudósitó jelenti Zilahról- Dr. Gazda Endre alispán előterjesztésére Szi- lágy-vármgye törvényhatósági bizottsága a ledöntött Wesselényi-szobor felállításához szükséges anyagi erők megteremtésére „Wes- selényi-szoborbizottság“-ot alakított. Az al­ispán elnöklete alatt álló bizottságban, helyet foglalnak a vármegye országgyűlési képvise­lői és a vármegye, valamint a város közéleti vezetői A bizottság 32 tagból alakult, amely­ben a többek között a következők foglalnak helyet: báró Kemény Árpád, gróf Bö’-di Kálmán, báró íVesselényi István, báró Jó­sika János, gróf Teleki Béla, báró Brau- neeker Antal és.mások. A bizottság a gyűj­tés után a felállítás munkáját is el fogja végezni. / — Földrengést jeleztek csütörtökön haj­nalban a budapesti Obszervatórium műszerei. Budapestről jelentik: (MTI) Az Országos Földrengési Obszervatórium készülékei ju­nius 5-én 4 óra 50 perc 43 másodperekor közeli földrengést jeleztek. A földmozgás Budapesten hat percen át tartott. — Bajtársi találkozó. A volt kolozsvári 51-es háziezred bajtársai szokásos havi ezred- találkozójiukat folyó hó 7-én, szombaton este 8 órakor tartják meg az Iparos Agg- menház Szent István (volt Rudolf) ut 22. szám alatt levő helyiségében. Családtagokat és vendégeket szívesen lát a. kolozsvári 51-es bajtársak vezetősége. — HAZATÉRNEK A JUGOSZLÁVIAI HADJÁRATBAN NÉMET FOGSÁGBA KERÜLT MAGYAROK. Budapestről jelen­tik: A visszacsatolt Délvidékről származó volt szerb katonák, akik a jugoszláv had­járat alkalmával német hadifogságba jutót- t-ak, első szállítmányát Németországból Sza­badkára útnak indították. Ezt a szállít, rnányt a további szállítmányok követik. így a szóbanforgó hadifoglyok valamennyien visszatérnek otthonukba. (MTI) — Ma. kezdődnek Marosvásárhelyen a vas-napok. Tudósítónk jelenti: Az Országos Fém Központtól három tagú bizottság ér­kezett. Marosvásárhelyre. A székely főváros­ban ma kezdődnek meg a vasnapok. A na­gyobb mennyiségeket a városi gázgyárban veszik át, a kisebb mennyiségeket házról- bázra járva kocsikkal gyűjtik össze. A konok üzletember A törvényszék komor tárgyalótermében jó­tékony derűt keltett Adler Izsák belépése. Adler, mint „vendég" állott a magyar bíró­ság előtt. Személyi adatai ellenőrzésénél ki­derül, hogy a tordai rabbi fia. Határátlépő. A bíróság faggatni kezdi, hogy miért lépte át a határt. Előbb az elnök teszi fél a kérdést, majd sorra a tanács tagjai és ő minden kér­désre csak ezt válaszolja: — ŰzleH összeköttetéseket keresni, kérem, mert az üzlet a fontos, nem a hátár... — Az üzlet?... — Az, az. Az üzleti — Dehát nem tudta, hogy nem szabad át­lépni a határt1 — Tudtam-, kérem, de az üzlet... —- Hagyja már az üzletet, — vág szövőbe az elnök. — Mit akart áthozni, vagy átesem pészni? Mert maga még asvstám is visszajött, miután a magyar h-átóságok már egyszer át­tették a határon könyörületből, minden bün­tetés nélkül. Miért nem maradt akkor ott­hont... — Maradtam volna, kérem, de az üzlet,., — Mondja, mit akar már azzál az üzlettöt t — kérdi már türelmét veszítve az elnök. — Hát kérem, szét akartam nézni és uj összeköttetésekét keresni. Nem akartam én csempészni. Tudom itt mi van, s odaát- rmre volna szükség, csak éppen szervezni akartam... Mivel a bíróság a tárgyalás során arról győződött meg, hogy a fiatal Adler kissé gyön­ge elméjű, csupán egy hónapi fogházzal súj­totta. Büntetése kitöltése után átteszik a ha­táron. Adler megnyugodott az ítéletben s csupán azt hajtogatta újból és újból, hogy az üzlet a fontos... A városi főmérnSlsi liivB* fai dolgozva Ke5 Kolozsvár városfejlesztési tervei! Kolozsvár, junius 5. A városrendezésről és az építésügyről szóló, 1937-ben megjelent VI. törvénycikk előírja, hogy a városoknak el kell készítendők a városrendezés tervét. A törvény remllokezésed alapján Keledy Ti­bor dr. polgármester elrendelte, hogy a város mérnöki hivatala tegyen meg minden előké­születet, a városrendezési terv kidolgozására. Eredetileg úgy tervezték, hogy a városrende­zés tervének kidolgozására nyilvános verseny- pályázatot hirdetnek. Neves budapesti szak­értők meghallgatása után az a nézet alakult ki, hogy a versenypályázat a gyakorlottban nem válik be és egyben költséges is. A város vezetősége magáévá tette ezt az álláspontot és a város törvényhatósági kis gyű­lése elé olyanértelmü javaMtot terjeszt, hogy a városrendezési terv kidolgozására a mérnöki hivatalt hatalmazza föl. A terveik kidolgozá­sánál azonban hallgassa meg gyakorlott szak­emberek véleményét is. Az elgondolás szerint a mérnöki hivatal hat év alatt dolgozná ki a városrendrv tervét, és erre a munkálatokra évenként 8000 pengőt u-ányoemánafe elő a kt3*ségve',<.-l>eii. EGYETEM MOZGO ma PÉnTEKEn IRLAND ZSARNOKA Olga Csellova, Karl Ludwig Diehl, Ferdinand Marian SZOMBATON: Szerelemből nősültem Erdélyi, Kabos, Ráday, Csorlos, Mály, Vaszary

Next

/
Oldalképek
Tartalom