Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-05 / 126. szám
î 9 4 1. J V N I V S 5 Isfii Iá agi rózsa Bot volt pünkösd hétfőjén a vármegyeházával szemben s a hódban páváskodó szép legények s leányok Kalotaszegröl, Székelyföldről, r' tárgyfdíváról • mindenféléiről az újból magyarrá lett Erdélyből. És ami legszebb volt a bálban, hogy a „megjelentek“ falujuk viseletében táncolták, IrigylésreméUo látványosság volt ez a hál. Hej. hogy azok a filmesek nem láthatták!.,. De nem voltak ott s nem is voltak hivatalosak, mert ez nem holmi idegenforgalmi attrakció volt, hanem egyszerű bál. Olyan, amilyen minden vasárnap van valahol kincses Kolozsváron. Olyan volt ez a pünkösdhétfői összejövetel, mint egy gyönyörű virágos kert. Olyan üde, tiszta, seines. A rózsa pirosa, a búzavirág kékje, n mezők és erdők zöldje, a tulipán sárgája s a szivárvány minden színe ott hullámzott muzsikában, napfényben, gondtalan jókedvben. Ezt kellelJ volna filmre venni, ezt a sok ősi szépséget, szones és hangos filmre. Nemcsak a viseletért, de az arcok, a termetek, a szentek és hajfonatok szépségéért. S ebbe a csodálatosan kedves magyar virágos kertbe betévedt egy-két burján is. Néhány leányzó, aki letelte az ősi viseletét s finom ruhát vett fél. Hej, hogy kiviritott, hogy kisirt az ősi szépségek pompájából a gyári müseluem és a kopott selyemrongy! Szerencséjük viselőiknek, hogy emberek! A madarak például az ilyen idegen dísszel felcicomázott testvéreiket könyörtelenül kiverik a közösségből. Csakhogy nem erről van szó. Segítem kellene azokon a városba tévedt falusiakon, akik őseik díszes és méltóságteljes köntöse helyett városi módit viselnek. Magyar háziasszonyok, nőegyletek, missziók, székely alkalmazottak társasága: Figyelmeztessétek ezeket a szegény lelkeket, hogy rossz utón, járnak s az volna a jó, a helyes és a szép, ha a müselymet és az egyéb városi vacakokat létemnek és előszednék a régi viseletét. Azt amelyben óUjom szépek lesznek mindnyájan, Mint az ispiUmgi rózsa... — Megérkezett állomáshelyére a zágrábi magyar követ. Zágrábból jelentik: Maroey Ferenc volt kairói magyar ügyvivő, akit zágrábi magyar követté neveztek ki, kedden megérkezett a horvát fővárosiba. (MTI.) — Anna királyi hereegasszony részt- vett a debreceni légoltalmi liga közgyűlésén. Debrecenből jelentik. Anna királyi herceg-asszony, mint az Országos Légoltalmi Liga női bizottságának elnöke, kedden este Debrecenbe érkezett, hogy megtekintse a Liga női csoportjának működését. A pályaudvaron a város katonai és polgári előkelőségei fogadták a királyi hercegasszonyt. Szerdán a királyi hercegasszony részt- vett. a debreceni légoltalmi liga ünnepi közgyűlésén, délután pedig a női alcsoport bemutatóját szemléli meg s este visszautazik Budapestre. (MTI ) Első magyar könyvnap Erdélyben. Száz remek ni könyv olcsó könyvnapi áron. Siessen előjegyezni Lepagenál, hogy élvezze a kivételé« könyvnapi kedvezményt- Kérjen ingyen könyvnapi jegyzéket Lepagetól és rendelje meg a „Versekben tündöklő Erdély“ versau tol ógiá j át, 344 lap, P. 3.80. — Magyar—német állattenyésztési tárgyalások lesznek Berlinben. Budapestről jelentik: A kapcsolatok intézményes kiépítése érdekében létesített, magyar—német állattenyésztési bizottság legközelebbi tárgyalásait junius 6—11. között Délnémetországban és Berlinben tartja. Ebből az alkalomból a magyar szakemberek részére Würtenbergben hivatalos tanulmányi szemlét rendeznek és ezen a német állattenyésztés, az értékesítési és kisérlctügyi szervezetek munkáját mutatják be. — MA ESTE MUTATJÁK BE KOLOZSVÁROTT AZ ERDÉLYI SZINESFILMET. Az Erdélyi Kárpát Egyesület közbenjárására az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal ju_ nins 5-én. csütörtökön este bemutatja az Erdélyről készült szánesfllmet. A filmet a római katolikus gimnázium (Farkas-utca 4.) disz- termében est« fél 9 órai kezdettel mutatják < be. A filmet Zsobi korszky Jenő mérnök ké„ | -zitette az ősz folyamán és 5 vezeti a beírni- | 'atást is. Mind tagjait, mind a természet,já- 8 rókát ezúton liivja meg az egyesület A be mutató díjtalan. — A pékek nyomatták ki a temesvári ke- nyár jegyeket. Temesvárról jelentik: Ma léptek érvénybe Temesvárott azok a kenyérje- gyek, amelyeket a pékek nyomattak. A pékek által kibocsájtott kenyérjegyek addig lesmek érvényben, amig a román minisztérium el nem készül az egységes kenyér jegyek kinyomatásával. (MTI) _ Könyvnapi Arany János összes költ. 520 lap, könyvnapra kve 4.80 p., azután 6.40. Szentimrei: Versekben tündöklő Erdély. Antológia kezdettől máig 344 lap, fve 3.80, azután 4.80, kve 650. Be- mányik összes versei. 630 lap. könvy- napra kve 12 p. Vörösmarty Összes költői m. 1000 lap, könyvnapra kve 8.40, majd 12 p. Nyomban jegyezze elő Lepagenál, Kolozsvár. Kérjen teljes könyvnapi jegyzéket Lepagetól. minden este 9 órától Samwav Kar éjiéi 2 óráig A HIRES BUDAPESTI SZÓBAKCZOHELY SZENZAC'6S HUSO»! TAncí 10 RAGYOGÓ SANGHAY-GIRL. Directrrce: U ‘Bella Novotha wmmmmmmmmmmm Budapest, horthy m,u, Ac •« /-n-----------------------------------— Junius 12-ikén tartják az urnapi körmenetet. A megszállás alatt, külső okok miatt az egyes városokban át kellett tenni az urnápi nagy könnienetet a rákövetkező vasárnapra. így volt az Kolozsvárott is. Ezek az okok megszűntek s amint a belvárosi plébánia lapunkat értesíti, az idén újból junius 12-én lesz a nagy urnapi körrr.enet. A hazatérés utáni első magyar Űrnapjára a hivek nagy buzgóé ággal készülnek. A Székelyföld legidőszerűbb kérdéseit tárgyalta meg Marosvásárhelyt ülésén az Brdélyrészi Gazdasági Tanács Marosvásárhély, junius 4. Az Erdélyrészá Gazdasági Tanács junius 3-ikán a székely fővárosban ült össze, hogy az erdélyrészi területek nyersanyagellátása, állattenyésztési, hi- teíügyi, áralaldtási és közlekedési viszonyainak fejlesztésére tett előtesrjesztéseit a gyakorlati szükségleteknek megfelelő módon uj javaslatokkal egészítse ki. A Tanácsnak az erdélyrészi területek adóbehajtásával kapcsolatos előterjesztését a kormány elnöke teljes mértékben magáévá tette és intézkedett, hogy mindazokat a jelenségeket kiküszöböljék, amelyek miatt eddig a kettős megadóztatás fennforgására lehetett következtetni. A Tanács előterjesztése következtében rövidesen sor kerül olyan kormányintézkedésekre, amelyek a helyzetet félreérthetetlenül tisztázzák, a kettős megadózás lehetőségeit pedig egyszersmin- denkorra kiküszöbölik. A székelyföldi gabonaárak kérdését a közeljövőben megjelenő, országos érvényű gabonaár-szabályozási intézkedések fogják megfelelő módon rendezni. Az erdélyi árnivó reális alakulása, érdekében m, Tanács a már rögzített árak további hathatós ellenőrzését szorgalmazza a gB»dasági élet minden vonalán. Fellendítik a Székelyföld gazdasági életét A Tanács teljes egészében magáévá tette a székely megyéié gazdasági szakembereinek előterjesztését, amelyben összefoglalták mindazokat a javaslatokat, amelyek alkalmazásától a Székelyföld további gazdasági kiépülése és nemzetgazdasági fellendülése várható. A nagyjelentőségű előterjesztést, amelyet a Tanács a kormány illetékes tényezőinek figyelembe ajánlott, legközelebb részletesen ismertetjük. A Tanács egyébként örömmel állapította meg, hogy a székely vidékek kívánságait a kormány már eddig is a javaslatoknak megfelelően vette figyelembe és a székelyföldi gazdasági élet meg erősítése, kifejlesztése, továbbá az anya- országbeli színvonalra emelése érdekében ezeknek megfelelöleg tett intézkedéseket. A jövő állatorvosainak érdekében Az erdélyi állattenyésztés fejlődésének biztosítása érdeikében a Tanács közbenjárt, bogy mindazok az áJldtorvostan-hallgatók, akik tanulmányaikat a román egyetemeken nem tudták befejezni, a magyar állatorvosi főiskolán nagy tandíj és ellátási kedvezmények, vaui-' mint tanulmányi leönnj/itések biztosítása mellét' kiképzésüket befejezhessék. Uymóckm mielőbb hozzájárulhatnak az erdélyrészi állatállomány egészségügyi viszonyainak széleskörű feljavításához. A Tanács rövidesen közzéteszi idevonatkozó általános tájékoztatóját. Újabb 250 székely ifjú ipari szakoktatását biztosították A székely ipari tanoneoktatás fejlesztésének tárgyalása során örömmel vette tudomásul a Tanács, hogy pz eddig elhelyezett több száz székelyföldi tanancon kívül további 250 székely if jú ipari szakoktatását biztosították az anyaország fejlett szakipari intézményeinél. A Tanács kívánatosnak látja, hogy mind a négy székely megye ifjúsága egyformán részesüljön a szákoktatási akció kedvezményeiben. A gyakori székelyföldi árvízkárok elkerülése érdekében a Tanács felterjesztéssel fordult a földművelésügyi miniszterhez az Olt és a Maros szabályozását intéző gr mentesítő társulatok alakítása érdekében. Ezekhez a kormány támogatását kéri Kiházasitási kölcsön —- a székely fiatalságnak Nemzeti és gazdaságpolitikai szempontból zás, amellyel a kormány elnöke a székely falvak családálapilásra hivatott fiatalságának kivan segítségére lenni. A székelység évezredes, dicsőségteljes helytállása az ország keleti v%ein eddig is történelmi feladat volt, amelynek további kiteljesedését a ránkvirradó jövő nagy teendői meg inkább szorgalmazzák. A székely családok számszerű gyarapodása és gazdasági megerősödése biztosítja legjobban Középeurópa keleti szélén a magyarság további történelmi hivatását. A kormány elhatározta, hogy kiházasitási kölcsönöket folyósít a székely megyék arra érdemes, szorgalmas fiatalsága szármára, hogy ezáltal családalapításukat hathatósan elősegítse. A kormány kezdeményezését az Erdélyrészi Gazdasági Tanács lelkes köszönettel tette magáévá és a székely falvak gazdasági viszonyaira való tekintettel egy-egy fiatal székely mátlca-pár számára 400—400 pengős kiházasitási kölcsön folyósítását hozta javaslatba, E kölcsönök lebonyolítását az Országos Családvédelmi Alap véleményezése alapján az EPOL fogja intézni. A magyar kormány külön is lehetővé teszi, hogy a székely esaládatepitási kölcsönöket, — amelyek természetesen kamatmentesek — a fiatal párok a lehető legkedvezőbb részletekben fizethessék vissza. Ennek során az uj székely családok minden megszületett gyermekük után külön kedvezményt kapnak, amennyiben a kölcsönösszeg egy részét elengedik. Ameny- nyilen a kölcsönvevő házaspárnak négy gyermeke születik meghatározott időn belül, a kölcsön visszafizetését teljes egészében elengedik. Ilymódon tehát nemzeti ajándékot kap az a fiatal pár, amely a Székelyföldön a család virágzásának alapjait veti meg az nj magyar éleiben. A német katolikus püspöki kar küMöttséae látogatást tesz a Vatikánban Berlin, junius 4. Mértékadó berlini katolikus körökben úgy tudják, hogy a német püspöki kar ülése előtt, amelyre augusztusban Fuldában kerül sor, a német katolikus püspöki kar küldöttsége látogatást tesz a Vatikánban. Ugyanakkor több más államból is püspöki küldöttség érkezik Rómába. Hír szerint. ez alkalommal a Pápa uj irányelveket szögez le a katolikus egyház együttműködése érdekében. — Újabb politikai merénylet történt Sanghajban. Sanghajból jelentik: (Reuter) Sanghajban kedden újabb merénylet történt. Két kínai terrorista reggel a francia engedményes területen revolverlövésekkel leteritett egy embert, akiről azt hiszik, hogy a nan- kingi kormány propaganda ügynöke volt. (MTI) — A januári felkelés ügyét tárgyalja a bukaresti katonai törvényszék. Bukarestből jelentik: A bukaresti katonai törvényszék nap-nap után folytatja a januári felkelés vészesei rek elitélését. A legutóbbi hivatalos közlés szerint 16 vádlott közül tizenegyet 8 évig ‘erjedő börtönre és kényszermunkára v «.*■> göZ/uasngpuubmai owuipmii/uui ^ uuíwiuv v/o ovixjvovrmw I egyformán nagyjelentőségű az az elhatárp- | Ítéltek, ötöt pedig felmentettek. (MTI) Á Gazdák Biztosító Szövetkezete 40. jubilaris közgyűlése Vay László báró, titkos tanácsos, ügyvezető elnök, nagyhatású megnyitó beszéde. — Az impozáns mérleg újabb nagyarányú fejlődésről tanúskodik, — A Szövetkezet több- rendbeli, közel félmillió pengős adománnyal tette emlékezetessé a 40. éves jubileumot A Gazdáit Biztosító Szövetkezete május gß.dn tartotta meg a Szövetkezet 40. üzletévéről beszámoló közgyűlését Vay László báró ügyvezető elnök elnökletével. Az Elnök rámutatott arra hogy a Szövetkezetét négy évtizeddel ezelőtt a liberális korszaknak ki. uzsorázó hajlamaival szemben hívta életre a magyar gazdatáiiéadalom, Majd ismertette a Szövetkezet negyvenéves munkáját, ráma. tatva arra, hogy az első évi még Nagyma gyarországra vonatkozó 416.000 koronás díjbevételével szemben, ma a visszacsatolt keleti és déli részek beszámítása nélkül, 14 és Î4 millió pengő direkt díjbevételt mutathatott ki az intézet. Az 1913-ban nyilvántartott aJ kaimazottak 120-as létszámával szemben pedig számuk 800 főre emelkedett. Rámutatott Vay László báró arra, hogy a magyar keresztény megújhodás munkájában milyen nagy szerepet játszik a negyven esztendővel ezelőtt is keresztény nemzeti gondolat jegyében elindult Szövetkezet. Ezt legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy különösen a magán, pályákról kiszorított igen sok keresztény családnak adott és ad egzisztenciát. A Szövetkezet ma 1.500 magyar keresztény családot tart el és biztosítja ezeknek a létét — mondotta az Elnök, — és nemcsak ezzel felelt meg hivatásának, hanem azzal is, hogy a jgyenge és kisegzisztenciák soraiban szervezte meg kisbiztositásoikból álló több munkát és fáradságot jelentő és kisebb hasznot eredményező állományát. Az Elnök rámutatott ar. ra, hogy a négy évtized alatt elért eredmények- azoknak az érdeme, akik ez idő alatt e Szövetkezet élén állottak és a szövetkezeti mimikát elősegítették. Elsősorban Zelenski Róbert grófé, majd Darányi Ignác és Rubi nek Gyula földművelésügyi minisztereké, Teleld József grófé, aki a Szövetkezet alapítása óta ma is tagja a Szövetkezet igazgatóságának és nem utolsósorban Láng József vezérigazgatóé. Végül megemlékezett az Elnök arról, ahhoz, hogy mindez valóm válhatott, csakis olyan nemzetépitö munka vezet, hetett, amelynek Trianontól kezdve napjainkig Kormányzó Urunk a lelke és irányitója, és akire s akinek a további bölcs nem. zetépitő munkája a Gazdák jubileumi közgyűlése alkalmából Isten áldását kérjük. Örömmel és megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a Szövetkezet 1940. évi mérlege a nehéz és küzdeiemteljes viszonyok ellenére is kedvező képet mutat. Valóban impozáns az a teljesítmény, amelyet a Gazdák Biztosító Szövetkezete a mai viszonyok között fel tud mutatni. A Szövetkezet díjbevétele 1,487.000 P- vel emelkedett. A Szövetkezet összes díjbevétele 8,965.000 P-re emelkedett. A Szövetkezet 1940. évi összes díjbevétele az átvállalt dtj figyelembevételével 14,382.000 P volt. Károk ciánén 1940. évben 5,778 000 P_t fizetett ki a Szövetkezét, 673.000 P-vel többet, mint az előző esztendőben. Az alaptőke és az összaa tartalékok összege 27,700.000 P az 1939. évi 24,527.000 P-vel szemben. Az emelkedés tehát 3 173.000 P. A Horthy Miklós Nemzeti Re. pülőalapnak 25.000 P-t, a Nemzeti önállósítás! Alapnak 25,000 P-t, a Szövetkezet Elismert Vállalati Nyugdíjpénztárának 200.000 P_t, az OMGE részére a mezőgazdasági kul. tura fejlesztésére alapítvány elmén 25.000 P-t, továbbá a tisztviselők érdekében létesített ,,Láng József segélyalap“ összegének 50 000 P-re való kiegészítéséhez 38.000 P-t, a Szövet— kiezet alkalmazottainak hűséges szolgálatuk meg jutalmazására pedig 180.000 pengő juhi, leumi romunerációt adott a Szövetkezet. Ke. reken tehát félmillió pengő adományozásával méltóképpen kifejezésre jut az a szellem, amely a Gazdák Biztositó Szövetkezete vezetőit és lisztviselői karát eltölti. — Leégett Romániában a sihastri» kolostor. A Délkeleti Hírszolgálat jelenti Bukarestből: Az Universul szerdán jelentette, hogy a múlt hét péntekén a moldvai kárpátokban Piatra Neamţ várostól u m messas fekvő sihastriai kolostor leégett. A kár több, mint bánom millió lej. (MTI) \