Keleti Ujság, 1941. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1941-05-13 / 108. szám
19 4 1. MÁJUSI* BBESBSBOSSSam — AZ OLASZ KIRÁLY ÉS CSÁSZÁR MEGTEKINTETTE A VOLT ALBÁNIAI HARCTEREKET. Durazzóból jelentik: (DNB) III. Viktor Emanuel olasz király és császár vasárnap délután Durazzóba érkezett. Megnézte a királyi palotát, majd meg. tekintette a volt, harctereket. Az uralkodó egyébként tiranai látogatása alkalmával egy. millió líráit adományozott a háború albán áldozatai hozzátartozóinak javára. — Húsz gyermek halt meg romlott tejtől Krajováhan. Bukarestből jelentük: A krajo- vai csecsemővédő intézetben a gyermekek közül 20 meghalt. A liaMl oíka: romlott, tej fogyasztása (MTI) — ff AGY JEANNE d’ARG ÜNNEPSÉGEKET RENDEZTEK FRANCIAORSZÁGBAN, Vichyböl jelenti a Német Távirati Iroda: Vasárnap a meg nem szállt Franciaországban Jcmne d'Arc tiszteletére a különféle szövetségek is ifjúsági szervezetek aTam'etmyi városban és községben ünnepeket és felvonulásokat rendeztek. Retain tábornagy a rádióban beszédet mondott Jeanne d'Arcról, akit a francia egység jelképeként tüntetett fel. Vichyben vasárnap délelőtt ünnepélyes szentmise volt, amelyen a kormány tagjai és a katonai hatóságok vettek részt. (MTI) ~ Zsidók nem látogathatják a pestmegyei gyógyfürdőket. Budapestről jelentik: Vitéz Endre László Pest vármegye alispánja véghatározatot adott ki, amelyben megtiltja, hogy zsidók látogassák a vármegye területén levő gyógyfürdőket és üdülőhelyeket. Kivételt a rendelkezés alól csak azok részére enged a rendelet, akiknek állandó lakhelyük van az illető fürdő, vagy gyógyhely területén. (MTI) • A Kolozsvári Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara tudomására hozza az érdekelteknek, hogy Kolozsvár thj, sz. kir, város utoa és házszámtáblák szállítására nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatokat 1941 május 15-én d. e. 9—10 óra közötti időben személyesen vagy megbízott utján kell benyújtani a megrendelő hivatalnál < Városi Mérnöki Hivatal X. lter. Farkas-utca 4 I. em, 4 A versenytárgyalási hirdetmény, valamint az ajánlat-minta kamaránk 9. sz. szobájában betekintésre az érdeklődőknek rendelkezésére áll. — Imre Lajos dr. teológiai igazgató előadása. Vasárnap, május 11-én délután a Farkas-utcai református teiarplombw, a sáfársági hét lezárása alkalmából tartott templomi ünnepélyen Imre Lajos dr, kolozsvári református teológiai igazgató tartott tartalmas és mély előadást a aáfársági eszméről. A kiséiő műsorban szavalat, orgona- kieéretes szólóének s a leányfőgimnázkmi énekkarának szép> számai szerepeltek. — Hunyadmegyei asztaltársaság. A haza nem tért részok magyarjai egyre jobbam szükségét érzik annak, hogy földijeikkel szorosabb kapcsolatba lépjenek. Ennek se érzésnek az eredményeként a napokban a Kolozsváron tartózkodó hunyadmegyeiek megalakították a Hunyadmegyeiek Asztal- társaságát. Az első alkalommal mintegy harmincán jelentek meg az összejövetelem s azon bensőségesen elbeszélgettek a közösen ismert dolgokról. A megalakulás után most arra kérik a hunyadmegyeiek közül azokat, akik az asztaltársaság megalakításán nem vettek részt, hogy címüket azonnal közöljék Gvörffy György vasúti tisztviselővel. Különben az asztaltársaság minden hónap első szombatján tart megbeszélést. — ELÖADAS „A MAGYAR NYEREG TÖRT ÉN ETÉ'-RÖT, Az Erdélyi Muzeum- Egyesiilet Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya 1941. május 13-án, kedden d. u. Î órakor tartja ezévi első szak ülését. Ezalka- 1 ómmal László Gyula dr. „A Magyar nyereg története'* címmel tart előadást. Az előadás helye a Lyceum könyvtár (Farkas-utca 2.) előadó-terme. — Korlátozták a vendéglői húsfogyasztást Szlovákiában. Pozsonyból jelenti a Budapesti Tudósító: A gazdaságügyi minisztérium rendeletét adott ki a husnemüek vendéglői kiszolgáltatásának korlátozásáról. (MTI,), Május 21-íkére tűztek ki a román védő*- ügyvéd botrányokozása miatt elnapolt birtokvisszaiaénylési per tárgyalását Kolozsvár, május 12. Megírtuk már, hogy a kolozsvári járásbíróságon az érdekelt felek megtették az első lépéseket annak érdekében, hogy a román megszállás alatt kényszerítő körülmények folytán eladott ingatlanaikat, a Magyar királyi miniszterelnökség által biztosított törvényes rendelkezések alapján msz- szasserezzék. Az első ilyen iráuyu járásliró- sági tárgyalás nemrégen zajlott le a kolozsvári bíróságon, A felperes, illetőleg a károsult özvegy Fekete Jánosáé egerest földbirtokos volt, az alperesek pedig Selegean Simon és társai. Özvegy Feketénknek birtokait a román agrárreform leisajátitotta s amit a kisajátítás még meghagyott, az a jegyző fenyegetései miatt ugyancsak idegen kézre vándorolt. A törvényes rendelkezés birtokában özvegy Fekete Jánosné maksai Teleky Sándor dr. ügyvéd utján kártérítési keresetet nyújtott be a járásbíróságon a vásárlók: Selegean Simon és társai ellen. A járá-bi- rósági tárgyaláson özvegy Feketéné maksai Teleky Sándor dr. ügyvéd által képvisel- | tette magát, míg az alperesek részéről Reb- , reanu Péter dr. ügyvéd vállalta a védelmet. 1 Az eljáró bíró Albert Andor dr. járásiért) fi volt. A bizonyítások sörán kiderült, hogy | bár a román nemzetiségű földművesek még ; 20 évvel ozdőtt megvásárolták potomt áron a magyar földbirtokosnő többszázholdas birtokát, a romáit kincstár az adót mégis öz- ‘ vegy Fekete Jánosnén hajtotta be könyör- i felen szigorral két évtizeden keresztül. Amikor ezt a jogtipró eljárást az özvegy j képviselője ismertette a biró előtt, az Sele- j gean Simon és társai fejé fordulva meg- j kérdezte, hogy igaz-e, amit most hallottak? A román földművesek egyöntetűen mind azt vallották, hogy igaz. Albert Andor dr. ekkor megbotránkozásá- jj nak adott kifejezést a román kincstár kftlö- J nős eljárása miatt, mire Selegeanék védője, j Rebreami Péter dr. felugrott helyéről, tilta- : kozni kezdett s Albert Andor dr. eljáró bíróval szemben elfogultsági kifogást jelentett be. Albert Andor dr. megszakította a tárgyalást és Rebreami Péter dr. kifogását jegyzőkönyvre vette, majd a viharos tárgyalást elnapolta. Az ügy iratait és a felvett jegyzőkönyvet visszaadta a járásbíróságnak azzal, hogy most már ő is más bírót kér t* tárgyalás továbbfolytatására. A járásbíróság Andrei Gyula dr. járásbirót bizta meg a Tárgyalás továbbfolytatásával és az uj tárgyalás határnapját május 21-ikére tűzte ki. ÁRVÍZ Ml Mozgó- Mn, keddtől! iZGÁtHAS — SZINFS — EXOTKUS BROMMELD világsikerű regényének GIGANTIKUS FI LH VA LTO Z AT A INDIÁBAN lYRONfc PtM* ibR, MYRNA LOY, GEORGE BRENT Az előadások pontosan 3, 5, 7 és 9J0 órakor kezdődnek fi titokzatos és a mo dern India arculata egy lázas szerelem történetében Szociális törvényszéket rendez a kolozsvári katolikus egvete~ni ifjúság Kolozsvár, május 12. A város közönségének még élénk emlékezetében él az a vitaest, melyet Cronin: Réztábla a kapu alatt cimü müvével kapcsolatban rendezett a helybeli katolikus egyetemi ifjúság. A tavalyi siker, valamint a szociális kérdés örök időszerűsége arra az elhatározásra juttatta a katolikus főiskolai ifjúságot, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén szociális törvényszéket rendezzen május 20-án. Az előkészületek már serényen folynak. A szociális törvényszéknek nagy időszerűséget kölcsönöz az idén az a tény, hogy a két szociális pápai körlevélnek idén van az évfordulója. Félszázadda] ezelőtt adta ki a pápa a Rerum Novarum kezdetű enoiklikát, tiz évvel ezelőtt látott napvilágot XI. Fiús pápa Quadragesimo Anno kezdetű pápai körlevele. A törvényszék természetesen nem korlátozódik a két körlevél ismertetésére, hanem felöleli az egész szociális kérdést; a vádlók és védők vitát folytatnak egymással, melybe a szünet után a közönség is beleszólhat Az első résznek ugyanis az lesz a rendeltetése, hogy a közönség megismerje a kérdést, az érveket és az ellenérveket és ezek alapján szóihat hozzá a tárgyhoz és foglalhat állást a szociális kérdésben. A törvényszék elnökévé felkérték Vida Istvánt, aki a magyar szociális életben vezető szerepet tölt be és kiváló ismerője a magyar munkáskérdésnek, Hz azért jelentős, mert az eltelt, a huszonkét év szociális története Magyarországon nem áll még eléggé világosan az erdélyi közönség előtt. A vitaest ismertetni fogja azonkívül az elmúlt negyven év szociális helyzetének az alakulását. Különös érdeklődést kölcsönöz az előadásnak az a tény is, hogy a szociális kérdéssé1 kapcsolatos női problémák is szőnyegre kerülnek. Harminc uj növendéket vesznek fel a németnyelvű tanitó- továbbképzó tanfolyamra Erdélyi kívánságok a kereskedelmi kamarák vezetőinek budapesti értekezletén Kolozsvár, május 12. Az Ipartestületek Országos Központja kezderaéuyezósérc a kereskedelmi ás iparkamarák miniszteri biztosai és főtitkárai * a központi elnökséggel és a választmánnyal közös értekezletet tartottak Budapesten. Ezen a kereskedelemügy & iparügyi minisztert Tichy Kálmán dr. miniszteri osztályfőnök és gyulai Gyulay Ákos dr. miniszteri tanácsos képviselték. A megbeszélésen, amelyet Papp József kormányfőtanácsos nyitott meg, kolozsvári érdekeltségben két fontos javaslat hangzott el. Bereczky Ernő dr., a kolozsvári kereskedelmi ás iparkamara miniszteri biztos?, kérte, hogy az Ipartestületek Országos Központja erdélyi kirendeltségének munkáját gyorsítsák meg, továbbá a középlejáratú ós termelési hitelek Erdélyre való kiterjesztéséről gondoskodjanak. Demeter Ferenc, a kolozsvári ipartestület elnöke pedig a lábbeli készítő iparosok súlyos helyzetet tette szóvá s kérte, hogy a cipőutalványok kiosztásának módját gyorsítsák J meg azzal, hogy az utalványokat maga az Í ( ipartestület ossza ki. Kérte még a tímárok által készített bőrök azonnali forgalomba ho- I zalaiénak megengedését. — SzétkiUdték a meghívókat, az újságírók ünnepi estjére. Még tíz nap választ el attól a sajtóesttől, amelyet az Országos Magyar Sajtókamara május 21-én este fél 8 órakor rendez Budapesten a Magyar Müvolődés Házában a Nyugdíjintézet javára. Az Országos Magyar Sajtókamara a magyar politikai élet és társadalom előkelőségeit külön meghívókkal hívta meg erre az ünnepi estre. Összesen 300 meghívót boosájtottak ki. Azokat, akik meghívókat kaptak, ezúton is kéri a Kamara, hogy .jegyigénylégiiket mielőbb jelentsék be, mert főleg páholy.jegyek már csak korlátolt számban kaphatók. A 44.571. SZÁMÚ CSEKKLAPON vagy postautalványon fejezheti ki háláját az olvasó a magyar sajtó munkásainak, ha bármilyen csekély adományát eljuttatja az Újságírók Nyugdíjintézetének (Buda pest, VI. Audrássy ut 101). — ÚJABB CSATLAKOZÁSOK A NEMZETI MUNKAKÖZPONTHOZ. Újabban a következő gyárak munkásai .jelentették be csatlakozásukat a Nemzeti Munkaközpont kolozsvári irodájában: a Belga textilgyár (alakuló közgyűlését csütörtökön délután 5 órakor tartják a Deraiata bőrgyár Apor-utca 7. szám alatti székhazában). Varga Dániel paplrtemez-gyárának munkásai (alakuló közgyűlésüket szerdára hívták ösaze az Unió utca 8. sz. alatt lévő Nemzeti Munkaközpont helyiségébe). Ugyancsak bejelentették a Magyar Nemzeti Munkaközponthoz való csatlakozásukat a kardosfalvi tegtn és ozerépgyár munkánál is — TELJES ÜLÉSEN BÚCSÚZTATTÁK PUKY ENDRÉT. A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG NYUGALOMBAVONULT ELNÖKÉT. Budapestről jelenti a MOT: Puky Endrét a közigazgatási bíróság közelmúltban nyugalomba vonult, elnökét hétfőn teljes ülésen búcsúztatta a bíróság. Balás Kornél másodelnök bennsőségeg megindult meleg szavakkal búcsúzott a bíróságnak nyolc éven át volt elnökétől. Puky Endre dr. búcsúbeszédében a törvények és a szeretet viszonyáról beszélt. Megállapította, hogy minél több szeretetet származtatnak át a törvényalkotásokba. jogszolgáltatásba ós közigazgatásba, annál értékesebbek, időtállóbbak és megnyilvánulásaikban annál áldásosabbak ezek a funkciók. — VAN EK JÓZSEF FESTŐMŰVÉSZ KOLOZSVÁROTT. A békebeli hires budapesti „Vanek mester •“ Kolozsvárra érkezett. A kitűnő festőművész és karikaturista egyébként épen az idén ünnepli művészeti pálya járnak negyvenedik évfordulóját, a feje felett eltelt idő azonban nem■ látszik meg rajta, ma is olyan frissen és lendületesen kezeli a ceruzát és épenugy megnevetett rajzaival, mint évtizedekkel ezelőtt. Vanek mester egy-két hetet tölt Kolozsvárott s ezalatt a város vezető személyiségeiről készít karikatúrákat. Biztosra vesszük, hogy Vanek mester, bár karikatúráiban a kegyetlenségig őszinte, Kolozsvárott is számos kivet fog szerezni. JÖ ÁRU ki Jó HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK Budapest, május 12. (MTI.) A vallás- és közoktatásügyi miniszter abból a célból, hogy a kisebbségi nyelvű népiskolákban a jövőben megüresedő tanitói állások betöltésénél keliő számban álljanak rendelkezésre megfelelően képzett tanítók, a tanitó(nő) intézetekben működő németnyelvű előkészítő tanfolyamokon szerezhető képzettség kiegészítésére 1937 szeptemberében Budapesten felállított egy éves német nyelvű tanitó továbbképző tanfolyamra az 1941—42. tanévre is 26 férfit és öt nő hallgatót vesz fel. Köztük a német tannyelvű Iskolák tanulóinak vallási megoszlása arányában 25 római katolikus, öt pedig evangélikus vallásu lesz. Pályázhatnak olyan okleveles állástalan tanítók, akik a sikeres továbbképzéshez ke,lő alapúi) szolgáló német nyelvi készséggel rendelkeznek. A miniszterhez cimzett és sza- bályszerüleg felbélyegzett pályázati kérvényeket a tanfolyam vezetőségéhez (Budapest. VIIj. Szent Király-utca 37.) augusztus 1-ig kell beküldeni Akik a tanfolvamot elvégezték és a befejező vizsgát sikeresen letették, erről bizonyítványt kapnak, amelynek birtokában a legközelebbi kinevezési lehetőség megnyílásával német tanítási nyelvű, népiskolánál már négy havi ténylegesen teljesített próbaszolgálati segélydijas tanitói működés után is (1943 január 1.) megfelelő minősítés esetén helyettes tanitói kinevezésre Ulei öleg megválasztásra lesz Igényűk — Eljárá« indult Budapesten harminc rém-' hxrterjesztő ellep. Budapestről jelenti a MGT.: A főkapitányság detektivjei vasárnap este razziát tartottak a fővárosban. Végigjárták a kávéházakat és éttermeket. Olyanok utá:- kutattak, akik fecsegéssel, vagy rémhírterjesztéssel igyekeznek pánikot kelteni. Harminc embert előállítottak a főkapitányság toloncügyosztályára, s megindult ellenük a közigazgatási eljárás. Az előállítottak minden valószínűség szerint rendőri felügyelet alá kerülnek, megtiltják nekik a nyilvános helyiségek látogatását ée részben internálják őket. * A Kolozsvári Kerületi Kereskedettül és Iparkamara tudomására hozza az érdekelteknek, hogy a m. kir. pénzügyminisztérium 91147—941. sz, körrendeletével elrendelte a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen az 1941. érv! általános kereseti adóra, valamint a jövedelem- és vagyonadóra vonatkozó bevallások határidejének 1941 május hó végéig való meghossrab- bitáeá*