Keleti Ujság, 1941. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-10 / 106. szám

1942.M4JI/& IO ^qafqiqqiScl Born «misia Géza volt miniszter •InSktatéval megalaSruit az Er­délyi Ipari Munkaszervező Intézet mint szövetkezet Eolottvi/r, május 9. Az erdélyi iparválla­latok hitelszükséglet óuek kielégítése hónapok óta foglalkoztatja gazdasági és kormány­köreinket. As ördögi iparvállalatok főkekő vetéléséinek járésse a bécsi döntésben meg. vont határokom kívül esett s est a forgó-tő­két a vállalatok nagyon nélkülözik. A kor­mányzat megértéssel fogadta a gyáripari vállalatok ozirányn előterjesztését és elhatá­rozta, kegy olyan erdélyi nagyipari bűn­szervezetet alapit, amelyik az ipaxvállalato kát a szükséges forgó, és beruházási tökévet ellátja. Ezt a feladatot végzi el Erdélyben « Kr/télyi Munkaszervező Intését, amelynek alapjait egy nemrégiben kiadott miniszteri rendelet vetette mee. A rendelet értelmében a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen a kisipar kórét meghaladó ipar, bányászat ée kohászat támogatása és fejlesztése céljá­ból Kolozsvár székhellyel megalakul az Er­délyi Ipari Munkaszervező Intézet. Ez az intézmény formája szerint szövetkezet, erre a szövetkezetre azonban nem terjed ki a 215(>,i941. M. E. számú miniszteri rendelet hatálya, amely rendelet a visszacsatolt erde, lyi részeken működő szövetkezetek ellenőrzi- sérti és irányításával a Szövetség Gazdasági és Bilelszövetkezetek kolozsvári központját bízta meg. Az Erdélyi Munkaszervező 1 ntó. zet tehát mind az erdélyi, mind pedig az anyaországi szövetkezeti központoktól füg­getlenül működő nagyipari hitelintézmény. Arra való tekintettel, hogy az Erdéh" Tpan Munkaszervező Intézet a folyósítandó mtelek fedezetére szükséges tőkéket az államkincstár támogatásával szerzi meg, a szövetkezet alap­szabályainak megállapítása és esetleges raó- dcsrtssa a pénzügyminiszter, az iparügyi un niszter ás az igazságügyminiszter jóváhagyá­sától függ. Az Erdélyi Ipari Munkaszervező Intézet szoros kapcsolatban áll az anyaországi Ipar- Munkaszervező Intézettel. Az erdélyi intéz­mény megalapításában elsősorban az állam- tónestfr és az IMI vállaltak érdek'beéget. Az erdélyi szövetkezetnek azonban tagja: lesznek az erdélyi iparvállalatok te Ajt Erdélyi Ipán Munkaszervező Intézet, mint önálló szövetkezet a napokban már meg is alakult és rövidesen megkezdi te vékony ác­siéi A kolozsvári központ beszervezése mos, van folyamatban. Amint jól értesült helyről közlik v, littos, ■az Erdélyi Ipari Munkaszervező Intézet ügy­vezetését részben az IMI központ igazgató ■ága látja el. Az intézmény megszcrveaéséimk céljából « napokban Kolozsvárra érkezett ár. Váradg Gábor, az IMI igazgatója & már megkezdte tárgyalásait az illetékes erdélyi gazdasági és hivatalos tényezőkkel. Az Erdélyi Ipari Munkaszervező Intézet, mint szövetkezet alakuló közgyűlésén egyéb­ként a/, államkincstár és az IMI képvse- lőin kívül az erdélyi gyáripar irányító sze­mélyiségei js resztvettek. A: ntézminy él­ni,kévé Bornemisza Géza m. kir. titkos ta­nácsét, volt iparágul minisztert válás: tóttal;, míg az igazgatóságban gazdasági életünk .több kiválósága vesz részi. Ennek a nagyszabású intézménynek íietr*,- b'vása és működése előreláthatólag hatóimat lendületet ad majd Erdély iparának » tal ni munkaalkalmat teremt. A koa./myzat nmét tanúbizonyságot tett arról, hogy az általánosan nehéz viszonyok között is szivén viteíi Erdély sorsát és minden áldozatot meg. hoz a visszatért ősi magyar föld gazdasági talpraállitása érdekében. Elismerés illeti az amato szági gyáripar irányítóit is, akik a* IMI révén részt vállaltak az, erdélyi pari I term ’ént segítő mnnkában. \Jz&i4L iuUßß­AZ OLASZ TÖKE az utóbbi időben mind erő­teljesebben kapcsolódik bele a magyar gaz­dasági életbe. A Fiat-érdekeltség nemrégi. ben alapította meg az Erdélyi Magyar— Olasz Olajipar részvénytársasági >t, amely, bez tartozik a dési olajfinomitó is, majd ezután megatapitóttá a Kárpátalja villamo­sítására törekvő Ke|etmag> arországl Villa- f moseágl részvénytársaságot Most pedig ar. I rél érkezik jelentés, hogy ugyancsak a 1 Fiat-konszern érdekeitekében Róma “zék- I heftye! dnnahajózási vállalat alakult és 1 máris frtápitóttá bndajieati irodáját. A KAßYA»— AMERIKAI OLAJIPAR BT., amelynek peteójeumtelepei a dunántúli ré­szeken vannak, mn|t évi méregét 9,2 millió pengő nyereséggel zárta, ami lehetővé teszi, hogy a vállalat 10 százalékos osstatokol fi. zeseen részvényeseinek. A válfajul közgyű­lése egyébként elhatározta a réozvénv tóké­nek 36 millió pengőit való emelését. BEMtOK BŐRÖV AB RT KOLOZSVÁR május 31-én tartja közgyűlését, amelyen az alaptőkét 300.000 pengőre emelik, A 15THARMEGTEI TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS GAZDASÁGI BANK május 15-re rendki vidi közgyűlést hívott egybe, amelyen az alaptőkét egymillió Itengőrői 1.348.879 pengőre emelik fej, ■———— i zinháxi hireh Szombat *éliitán fél 4 érakor: Nagy balett-előadás —- filléres helyárabkal — Vajda Ha és Teréz rendezésében — Vajda. Ha és Teréz a népszerű kolozs- vári tánctanárnők rendezésében a szín­ház megismétli az annak idején nagy sikerrel megtartott halett-előadást. A tehetséges és m cg] epet és szamba menő táncjnrodnkoiék, melyeket Vajda Ilával az élen a 30 taga balett-kar mutat be, most is bizonyára nagy szánni közönsé­get fognak vonzani. Az előadás, melyét a színház most közkívánatra ismétel meg. filléres helyárakkal lesz meg­tartva. A jövő hét na«y művészi eseménye: Kiss Ferenc vendégjátéka a Magyar Szintiéwban Feledhetellen művészi élményben less réssé a jövő héten a kolozsvári- kö­zönségnek- As igazgatósán meghívására öt estén keresztül vendég szerepéi a színházba». az ország legnagyobb dráma művésze, az Országos Színművé­szeti Kamara elnöke, a Nemzeti Színház örökös tagja, Kiss Ferenc Kiss Ferenc három legjobb és leghíresebb szerepében lép fel Kofazs-vá- roiL Szerdán és csütörtökön Rostand halhatatlan drámájának, a »Cyra.no de Bergerac“-ttok címszerepét játszó el, péntek és szombaton este Bogovic Mi­lan világhírű darabja, a „Ki a harmadik?“ kerül bemutatóm, az illusztris vendégművész felléptével, míg vasárnap este Rákosi Viktor és Malonyay Re­zső gyönyörű és megrázó színmüve, az „Elnémult harangok" van műsoron, melyben Kiss Ferenc egyik utolérhetetlen alakitásóban Todorescu pópa szere­pében búcsúzik a kolozsvári közönségtől Az elmúlt ^ operettje SÁRGA LILIOM Magyaros levegő! Érdekfeszitő mese! Bril­iáns muzsika! — Nagyszerű szereposztás! A SZÍ.\HA Mi n Mi SOKA: I Szói* este fél 8: Sárga liliom. .iap d. u. fél 4: Gyergyói hál, (Poor Szombat d u, fél : N” jjj vendégfelléptével. Első olcsó helyéras (Vajda Ha és T idek'.g előadás.) tével, Közkivánatrő :es heb k ; u.) I \ >np crte fél 8: Sárga liliom. nnonuiPncTcccu Aia szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér - Legkisebb hirdetés 40 fillér. nr niniiiiUL i L<iLíl ( Jeligés levelekre, megkeresésekre osak csak portésott leveleket továbbitank. I válasrbályeg ellenében eálaszohmk és Állást keresőknek sznvanklnt 3 Wlér | Áf£ást keres AFOLÖNÖ állást korra, el menne privát házhoz i-. Megkereséseket a kiadóba kér, — Ittas. KERESZTÉNY urinfí tro. dai gyakorlattal, gépírást« .lássál állást keres. Esetleg háztartás.gazdaság vereté, sét is vállalja. Jelige ,,Mn- gyar“, Adás-véte0 FAJTISZTA törzskfiuyvelt ANGORANYULAK heszer** hetek. ANGORAFONAL tér nielöi árban kapható Végh Mihály unitárius lelkésznél, IIomor.Htujfalu, Udvarhely v m — 1082, EBÉDLÖBERENDEZÉS dióftmvlros, komodsrokrény, fotcfgarnitnrák eladók. Ber- kovlcs, müasztalos. Fadrusr János-utoa 2. —1089 ELADÓ modern dióebődlő háló, kombinált szoba a leg finomabb kivitelben, mttasr- I too, Dávid Ferenc u. 3, NEHÉZ faragott diógyö- kftr styl ebédlöberendezés eladó. Horthy Miklős-ut 3S. s*„ 5. ajtó. Ugyanott jókar. lián levő zongora 500 pen­gőért eladó. BALADESZKA ELADÓ, Kossuth Lajos-utca 41. az. alatt. Lengyel pnpimagy­kereskedés, ELADÓ szőj. nagy piros virágú gránátfa Postakert- u. 5/b. — 1079. lakás _____ KERESEK 4—5—6 szobás modem lakást Levélcím: Gáspár Gyula tanársegéd, Farkas u, 1. Matematikai Kar, — 1057, KIADÓ május fizetőire szoba, konyha, veranda. Szent István 40. — 10.78. Oktatás „KULTÚRA“ kSzópl «ko­kat 111« gán tan f o I yarn gyor- lelkiismeretes, eredményes. Budapest, Mester n. 4. TV. * álasrhőlvec.l AékaVmazés TANULÓNAK felveszek jó házból való keresztény Unt. Balázs textilkereskedő, Wesselényi utca 7. Jelent, kezes délután ft—7. — 1063, AZ ERDÉLYI KÁRPÁT EGYESÜLET a révl csepp- kőhartangnál levő 1« szobás menedékh ásónak vezetésére kezelőt keres. Feltételek az egyesület Mátyás utca 8. sz. alatti irodájában tudhatok meg. MAOYAR.NÉMET gép- Ós gyorsirőnöt keresünk, : im » kiadóban. KENYÉR és gyümölcs. iiz|et gyakorlott elárusító nőt keres garanciával. Mus. sollni-u. 32. Ajtó 8. Külön me EREDETI aktók fény­másolását (fotókópiák) jutá­nyos ár mellett vállalom. Finkler Antal, írógép szak­oz! ot. Deák Ferenc.utca 9. Telefon: 14-9*. /portKIrar* A jövő hét kimagasló vívóeseménye : IX. I*««lfest—-KAi( í Kolozsvár, május 9. JSvő hét szerdáján olyan nagyszabású stenvonalas vivóesemóuy tesz Kolozsvárott, ainilyenbcn a budapesti eh saareplése 64», nem volt része a kiiloz^vári kő. zönségmek. A kilencoáák hadtest vivóvákigaíottja — amely a badseregbajnokságw lccsziilndik — a KAC csajwitával méri össze erejét. A katonavivóik legnagyobb erőssége Kő- szegby szánadns, aiki mint többszörös rn.ig.var válogatott n«net bajnokságot is nyert. A KAC, ameJy olyan sákerrcl állotta meg helyét a budapestiekkel szemben egyenrangú eÜen- fS kér. Hevés küzdelemre, kitűnő sportra van kilátás: a sportrajongóim?k valóságos csemege lesz ez a mérkőzés, amelynek részle­teire még visszatérünk. Visszabapfa telje* nnltorm íriYzatál az WlSi Budapest, uvájus 9. A belügyimnísater le­iratot intézett a MLSz miiviszteri biriosáiioz, amelyben tudomására hozta, hogy az 1940. március 9-én a MLSz által elfogadott atap- szaihályt, fegyeűm és játékszabályt látta- rnozta, illetve jóváhagyta. Közölte a lielügy- minisztcir art is a MLSz és a JT miniszteri biztosával, hogy köad két éves inmisrteri biz­tosi működéséről, vatelint a MLSz önkor­mányzata felfüggesztése dőtti idővel kapcso­latos vizsgálatáról felterjesztett jelentést tu­domásul vette, a MLSz ellen a vizsgálatot megszüntette. Mintán a rmnferteri biztos fel­adata befejeződött, ennélfogva dr. öidéfalvy Pált a MLSz és a JT miniszteri biztosát e megbízása alól a mai napon elismerésének nyilvánítása mellett felmentette. A volt mi­niszteri biztos, mint a szövetség országos el­nöke ük önkormányzatát visszanyert MLSz országos elnökségét első ülésre május 11-éu vasárnap délelőtt 9 órára hívta össze. GALLFY ANDRÁS SZERVEZI MEG A DÉLVIDÉK LABDARUGÓ SPORTJÁT IS Gálffy András birlapiró, a labdarúgás ki­váló szakértője, aki észak erdélyi szervező munkájával nemcssiik az erdélyi .sportemberek becsűlését, de az OTT kitüntetését is kiérde­melte — megbízást kapott a Délvidék sport­jának megszervezésére is. Gálffy András kö- zelebbrő' utazik. Munkáját itt is bizonyoson kifogástalanul végzi maj.d eJ. * A visszatért Délvidéken mükötlö magyar közművelődési szövetség vezetői és megbizot- tai, valamint az újvidéki és zentai sportegyv- f.ületek vezetői értekezletet taitottak. Dr. Gidó- falvy Pál köszöntötte a visszatért Délvidék sportvezetőit, majd vázolta a MLSz eigondo iását a visszatért terület labdarugó sportjá­nak megindításáról. A MLSz a „Magyar Közművelődési Szövetséggel“'' együtt felhí­vást intéz a délvidéki sportegyese letekhez, liogy vegyenek részt a MLSz áltál kiirt „Ha­zatérés Bajnokság“ küzdelmeiben. A MLSfe a visszatért délvidéki egyesületeknek a pün­kösdi ünnepekre anyaországbeli labdarugó csapatokat bocsát rendelkezőire vendégsze­replésre. A Törekvés—-KAC szezonzáró NB II. mérkőzésen teljes csapattal játszik az atlé­ták csapata. Az NB H. kolozsvári csoport­jában holnap teljes forduló lesz. A nap leg­nagyobb mérkőzése Nagyváradon kerül el­döntésre, ahol a NAC az.NSE ellen játszik. Szatmáron a Bástya az SzSE-vel méri ösz- sae erejét. Kolozsváron a KAC a Törekvést látja vendégül. Az atléták csapatában va­sárnap újra játszik Szexémy és Páll, vagyis az az együttes, mely legutóbb az SzSE csa­patát lOál-re győzte le. A két csapat össze­állítása a következő lesz: Törekvés: Zuch. Kovács, Rotóka, Bal'k, Kiss, Nagy, Gózner, Smilovits, Szabó, Moskó, Lukács —- KAC: Seprényi, 'Szerémi, Vass, Páll. Szaniszló TT, Csákány. Szilárd, Szántai, Lukács, Rein­hardt, Brassai. A Törekvés—KAC mérkőzés pontban fél 54cor kezdődik a városi spoit telepen 59 8 mp.-r úszott Tátos a. 4X100 méteres stafélában a budapesti KISOK bajnok-á­gon (!) A 100 méteres gyorsuszást kerek egy perces idővel nyerte. r I HIRDteTIVfi fA 51 W Y I, ü mint az ujuati for­galmai biztosiam

Next

/
Oldalképek
Tartalom