Keleti Ujság, 1941. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-15 / 110. szám

A magyar és bolgár szövetkezetek között eredményes együttműködés épül ki Udvarhelyi napló A SZÉKELT DALEGYLET m&raap tartotta meg 78-ik Art rendes közgyűlését, mely gyülé« volt hivatva be. f tölteni az egylet elnöki, illetve karnagy! tisztségét Dr Voszka István eddigi elnö­köt ugyanis ügyészségi elnökké nevezték W, KI* Klek karnagy pedig Marosvásár- Mjn távozott, A közgyűlés a következő' tisztikart választott« meg. Kínok: lévai Lajos dr, tanár, ü. v. elnök: Dobos Fere«*: dr. Igazgató, karnagy: Honda Árpád tan. ügyi hwiáeros, * MÉCS LÁSZLÓ a kiváló felvidéki költö-pap május végén Székelyudvarhelyen előadó estélyt tart Ud­varhelyein nagy érdeklődéssel várják Mécs Lászlót, aki nemcsak írja gyönyörű verseit, de azokat maga is adja elő tomboló siker mellett. * AZ UDVARHELYI ESPERES­KERÜLET Bőm. Kát. Tanitó.Egyeeületo a napokban tartott rendes közgyűlésén az alábbi tiszti­kart választotta meg: Kínok: Simon Sán­dor, alelnökök: Mihály Klára és Fábián Ferenc, jegyző: Sebestyén Lajos, aljegyző: Sa*s Antal, pénztáros: Simon János, kar. mester: Mihály János. * SZÍNHÁZ Kréméi* Ferenc színtársulata játszik néhány nap éta Székelyudvarhelyen, A színtársulat tagjai: Szigethy Irén, Földes Éva, Erdész Irén, Szamosi Györgyi, Zádor Márta, Krämer Ferenc, Farkas József, Szabó Gyula, Görbe János, T. Szabó László, Haiaay, Selley, Gé. mert. Karácsonyi, stb. Budapest, május 14. (MOT) Nagy érctek­ó'désael zajlott le a bolgár—magyar szövet­kezeti bizottság teljee ülése. SchandL Károly rövid elnöki megnyitójá­ban melegen üdvözölte a magyar szövetke­zeti mozgalom nevében a testvér bolgár nem­zet kiküldötteit és megállapította, hogy a •nyúlt év augusztusában Szófiában megalakult bizottság rövid fennállása óta is igen ko­moly eredményeket ért el a két ország szö­vetkezeti és gazdasági kapcsolatainak kimé- lyitése terén. Utána Bató Gyula, a bizottság magyar fő­titkára terjesztette elő jelentését a bizottság multévi működéséről. A főtitkári jelentéshez magyar részről elsőnek Wünseher Frigyes dr., a Hangya szövetkezeti központ alelnök- vezérigazgatója szólt hozzá és bejelentette, hogy a Hangya kötelékébe tartozó közel 2000 szövetkezettel tevékenyen kíván bekap­Kolozsvár, május 14. A román megszállása alatt működési engedélyt szerzett erdélyi tánc­tanárokat és tenitóikBfc nemrég háromhetes át­képző tanfolyamra rendelték Budapestre. A tanfolyam sikerétől tették függővé további működési engedélyüket. A kurzusra, amely a Magyar Országos Tánc és Mozdnlatképző Akadémián folyt le, 230 képesített erdélyi tánctanár és táncUmdrnő kösiU, mindössze 63 jelent meg. Ezek valamennyien, sikerrel tet­ték le a tanfolyamot. Május végén az összes tánctanári működési engedélyek érvényüket vesztik. A további működésére csali: azok a tánctanárok kapnak engedélyt, akik a tanfo- lyamot sikerrel elvégezték. Dr. Szőüösi miivé­esolódni a munkába. A két ország szövetke- } zeteinek együttműködéséről szellemi és gaz­dasági téren egyaránt nagy előnyöket vár­hatunk. Somsich Gyula gróf, a Magyar Mezőgaz­dák szövetkezetének alelnök-vezérigazgatőja a községek közötti szövetkezeti kapcsolatok kiépítésének szükségességét emelte lei. Bolgár részről elsőnek Mihajloff Moska, a bolgár mezőgazdasági szövetkezeti bank al­kormányzója szólalt fel és rámutatott arra, hogy mind a két megnagyobbodott országban a szövetkezetekre hárul a visszatért területek népességének a szövetkezeti mozgalomba való bekapcsolása. Alazapf Ilia, a népbankok szövetségének vezérigazgatója a maga részéről helyesnek tartotta a szövetkezeti együttműködés kiszé­lesítését más országokra is. Végezetül az uj elnökség megválasztására kerül a sor. (MTI) szett igazgató, be!ügymánisztéri kikitl dötf. a tanfolyam végén kijelentette, hogy junius 1-től kezdve zsidó tornatanárok és tánctanár­nők nem kapnak működési engedélyt, még ak­kor sem, ha az átképző tanfolyamat sikerrel letették. Szigorúan őrködnek afelett, hegy a rendelkezést .segéderőkkel, vagy „strohmanok­kal“ ne játszák ki. Az erdélyi tánctanárok a tanfolyam végén felkeresték Róka Gyula akadémiai igazgatót, akinek több sérelmet terjesztettek elő. A tánc- gyakorló órák után a visszacsatolt keletem, gyarországi és erdélyi részeken, vigalmi adót és ezzel kapcsolatban több illetéket, vetnek ki. Az 191.219/931. számra belügyminiszteri ren­19 41 M A / V S 15 deíet feloldotta e ttoetanárbkat a vigalmi adS fizetése alól. Épen ezért kért,ék, hogy a ren­deletet a visszacsatolt területekre is terjesszék ki. 4 város véget vet a piacon a „kofadiktaturának" Kolozsvár, május 14. A város vezetősége) drákói szigorral igyekszik letörni a piám áruzsórát. Ennek érdekében Keiedy Tibor dr. polgármester a mai nappal eltiltotta, hogy a viszonteladó kereskedőik délelőtt 10 óra előtt a termelőktől vásárolhassanak. Ed­dig ugyanis a viszonteladók a kora reggeli órákban megrohanták a termelőket és össze, vásárolták a piacra szánt termékeket, ame­lyeket azután sokszoros felárral adtak to­vább. A viszonteladóknak ez az üzérkedése idézi elő. hogy a piacokon tűrhetetlen a drá­gaság: vékonypénzü kisemberek nem is tud. nak hozzájutni a piaci terményekhez A poj- gármc»tcr intézkedése most véget vet a platói kofád iktatómnak“ A fogyasztók a kora reg. geli órákban közvetlenül a termelőktől sze­rezhetik be ezután terményszükségletüket és nem kell súlyos felárat fizessenek az áruért. A polgármester szigorú utasítást adott Irt, hogy a rendelkezést hajtsák végre. Azok éj­ién pedig, akik kijátszák a rendéletet és a megjelölt időpontnál előbb viszonteladásra vásárolnak a piacokon, az áruzsoratőrvény rendelkezései értelmében kíméletlen eszköze zei jár el. — Uj ápolónői tanfolyam Nagybányán. Tudósítónk jelenti: Uj vöröskeresztes ápoló­női tanfolyam kezdődött Nagybányán. Az egyesület a közelmúltban fejezte be az első nagysikerű tanfolyamát s most újabb hiva­tásos ápolónői tanfolyamot nyitott. A tan­folyam előadói: Szentmiklóssv Ödön dr. és Ciortea Aurél dir. főorvosok és Rzenfmiklóssy Dusi főá.polőnő. 3 unius elseiétő! zsidó tónctoflórok nem kopnak működési engedélyt meghívó Erdély! LejzMoló és Pénzváltó Bank RéizvényítaMgnak, Kolozsvárt, 1941 máfus hő 3t napján 12 órakor saját helyiségében (mátyás király-tér 29 sz.) tartandó rendlcsTiiIi közgyűlésére és ugyanott, ugyanaznap 13 órakor tartandó rendes líőigyülésérr A RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSNEK TARGYSOROZATA: 1. Határozathozatal a 10,000.000 lej társasági alaptőkének részvéfliyvfcsszavásár|ti* ut- Jfai 9,990.000 lejre leszállítása és minden S darab 500,— lej névértékű részvénynek I da­50,— P. n. é. részvényre történő átcserélése utján 338,000.— P. összegre való átitlaki. Maa tárgyában. 2. Határozathozatal a Szatmári Hitelbank Részvénytársaság, Szatmárnémeti, a Ma. rosvá* ár helyi Általános Kereskedelmi Bank Részvénytársaság, Marosvásárhely és a Ke reskoddmi Részvénytársaság Kolozsvár cégeknek az Erdélyi Leszámítoló és Pénzváltó Bank Részvénytársaságba beolvasztás« tárgyában. 8. Határozathozatal a társaság 333.000.— P. alaptőkéjének 7340 darab uj részvénynek kibocsátása utján 700.000.— pengőre történő felemelése tárgyában és a fölött, hogy a ki­bocsátásra kerülő uj részvényekből 3000 darab minden két darab Szatmári Hitelbank Részvénytársaság részvénynek I darab Erdélyi Leszámítoló és Pénzváltó Bank részvény- társasági részvényre, 3000 darab minden 4 darab Maros vásárhelyi Általános Kereskedelmi Bank Bt. részvénynek 1 darab Erdélyi Leszámítoló és Pénzváltó Bank részvénytársasági részvényre való kicserélésére használtassák fel, a kicserélés céljára esetleg fel nem hasz­nált részvények szabad kézből legyenek értékesítve, 2330 darab nj részvény a régi rész. vényeteknek ajánltassék fel lejegyzésre, a fennmaradó ás át nem vett részvények pedig szabadkézből legyenek értékesitve. Határozathozatal a régi részvényesek elővételi joga gyakorlásának és ezzel kapcsolatos kérdéseknek tárgyában. 4, Határozathozatal a beolvasztott pénzintézeteknek az Erdélyi Leszámítoló és Pénz­váltó Bank R T, “zatmáraémetl-í és marosvásárhelyi fióktelepeivé történő átalakítása tár­gyában. 5, Határozathozatal a fenti határozatokkal kapcsolatosan az alapszabályok 4. 8, mó­dosítása tárgyában. fi Határozathozatal az alapszabályok 17-ik 8. (igazgatóság összetételére és javadalma. zására vonatkozó rendelkezések) módosítása tárgyában. A RENDES KÖZGYŰLÉSNEK TÁRGYSOROZATA: 1. Igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentés az 1940. iirtetévröl, 3. Az 1940. évi mérleg és nyereség feletti határozat, 3. Az igazgatóság, végreliajtőbizottság és felügyelőbizottság díjazásának megállapítása 4. Határozat az igazgatóság és felügyelőbizottság felmentvénye tárgyában. 5. Igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok választása. 6. Esetleges indítványok. Fenti közgyűléseken csak azok a részvényesek vehetnek részt, akik részvényeiket legkésőbb 1941. májas hó 24-én vagy a társaság pénztáránál, vagy a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank budapesti központi pénztáránál (V., Dorottyám. 6. sz.) leteszik. AZ IGAZGATÓSÁG. VAGYON: llf £rle«i-s*i£»inalí* 1940. tfpcemlţpr 11.-én TEHER: Pengő k rengő X Pengő f Pengő f Pénztárkészlet — — — — — — — 213.349 22 Alaptőke — — — 333.833 33 Girószámlán fennálló követelések — — — 134.311 70 Tartalékalap — — *— — — — — — 111.061 84 Pénzinfézeteknél és bankcégeknél fennáló kö­Kétes követelések tartalékalapja — — — — 90.974 23 vetélések — — — — — — — — — 1,347.058 03 Arfolyamkülönböaeti tartalék — — 227 79 Értékpapírok — — — — — — — — 306-534! 43 Bevételek: Váltó táré a — — — — — — — — — 633.856 43 Takarékbetétek — — — — — — — 1,731-539 62 Adósok: Folyószámlabetétek — —- — -— — 1,313.214 42 3,044-754 04 Árn és értékpapirfedezeftel — — — — 210-870 89 ■ Viszontleszámitolt váltók — — — — — ■— 16.987 37 Ingatlanfedezettel — — — — — — 365.397 72 Egyéb hitelezők — — — — — —- — 26.032 50 Nyílt hitelek és különféle adósok — —- —­277.449 52 853.718 13 Átmenő tételek — — — — — — — 12U00 62 Konverziós adósok — — — — — — —­86.320 89 Óvadékok és kezességek — — — 61.100.— Ingatlanok — — — — — — — — — 67.351!10 Nyereség áthozat az előző évről — — — — 6.326 63 Óvadékok és kezességek — — — 61.100— 1 1940. évi nyereség — «— — — — — — — 501 58 6-828 21 1. 3,642.499 93 3,642.499 9Í Kolozsvár. 1940- december 31-én. AZ IGAZGATÓSÁG A FELÜGYELŐBIZOTTSAG. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom