Keleti Ujság, 1941. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-01 / 26. szám
j 94 t. FEttnv/in i — Légvédelmi gyakorlatokat tartanak Törökországban. Isztambulból jelentik: Csütörtökön Isztanbulban légvédelmi gyakorlatot, rendeztek. A passzív védelem valamennyi szolgálatát mozgósították. Az ellenséges repülők átrepülitek egv város felett — természetesen ezek is török gépek voltak — miközben úgynevezett gyújtó- és robbanóbombákat, dobtak le. Hasonló gyakorlatok voltak este is- amikor a várost teljesen elsötétítették. — TÜDÖGYULADÄS JÁRVÁNY DALMÁCIÁBAN. Bel grndból jelentik: Az időjárás többszöri hirtelen megváltozása a leg- nidbbi időben a dalmáciai hemroidíken, valamint Jugoszlávia más országrészében is igen sok nálhalázas megbetegedést okozott. Dalmáciában sokan tüdőgyulladásban betegedtek meg. Mijevd dalmál faluban 40 földműves, a szomszédos Pokronik faluban pedig hnsz földműves halt meg rövid idő alatt tűdéről. 1 fásban. (MII) I I rt • e r f r r\ \ O r a s Várható Időjárás a következő Lm- s-onuégy órára: Élénkebb szél, több helyen havazás, kivált az ország nyugati felében. A hideg ma még tovább tart, holnaptól azonban gyengülni fog. — Báró Kemény János előadása a Főiskolás IKÍ-ben. A Főiskola? ÍKE február bő 2-án, vasárnap délután fél 4 órakor az egyesület ' nagytermében (Király-utca 22. szám) Főiskolás-délutánt tart. Műsor: 1. Kótázás. 2. Költeményeket szaval Ineze Hajnalka főiek. hallgató. 3. Br. Kemény János Írónak, a Magyar Színház igazgatójának előadása: Mit jelent a szia ház a mai ember életében? 4. Beethoven-szonátát zongorázik: Koleszár Judit ref. főgimnázium! tanuló. 5. Társasjáték. A Főiskolás TKE vezetősége szívesen látja az érdeklődő nagy- közönséget is e különben csak főiskolai hullaetók számára rendezett délutánjára. Belőptidij nines. Adományokat a terem fűtésére szívesen vesznek. — Franciaországban meghalt Roo seveit volt amerikai elnök unokabuga. Vichyből je’entik: Roosevelt Kor- nélius özvegye Roosevelt Tivadar volt amerikai elnök unokáim ga a közeli Cnssetben 93 éves korában meghalt. Párishan született, maid Amerikában meni^ férihez, de élete legnagyobb részét ismét Franciaországban tudományos kutatásokkal töltötte. (MTI) —— Bajtársi kört alakítanak a tüzérek. A volt es. és kir. 85. tábori tüzérezred és az eb. bői alakított honvédtüzérezredek bajtársi köre február 2.án délelőtt fél 11 órakor tartja alakuló gyűlését Kolozsvárt, Magyar-utca 11, szám alatt, a Nyílttéri Csizmadiák Székházénak nagytermében, melyre mindazokat, akik a volt 35, közös és 5—SS. honvédtüzér- ezredekben teljesítettek frontszolíjálatot, ezúton meghívja az Előkészítő-bizottság — A háborús emlékérem adományozásához szükséges nyomtatványok, minden vármegyében a vármegyeházán működő Vármegyei Vitézi Székek irodáiban díjtalanul kaphatók. — A ,,Hid” aj száma. Külön értéket ad a ..Hid" uj számának Zilahy .Bajosnak az el mult hétről való krónikája, Zilahy mellett Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Kodolányi János, Németh .László, Féja Géza, Terstyánsz- ky Jenő, Gagyi László és F, Rácz Kálmán írásai szerepelnek ebben a rövid idő alatt döntő sikertnépszerüséget elért heti lapban. Hatalmas képes riport keretében tálalja a „Híd" mindazt, amit ma a repülésről, repü. tógépekről tudnia kép. Érdekes divat és mo. zi rovat, képe3 riportok, világhiradó, két regény, 1000 pengős pályázat, Inyesmester re. ceptjei, sok olvasnivaló van a „Hid" uj számában. Főszerkesztő: Zilahy Lajos, felelős szerkesztő: Kál'iay Miklós, Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal; Budapest, Erzsébet .körút T. az, ! Ha délután temetik et őzv. branyicskai báró Jósika Sámuelnét Kolozsvár* jatt. 31. Beszámoltunk: már arról az érzékeny veszteségről,, amely özv. branyicskai báró Jósika Sámnelné halálával az erdélyi magyar társadalmat érte. Az elhunyt Natjyasz- szony temetését február 1-re, szombat délután 3 órára tűzték ki g a gyászszertartást Vásárhelyi János, erdélyi református püspök végzi. A család a halálesetről egyébként az alábbi gyászjelentést adta ki: ,,Branyicskai báró Jósika János úgy a saját, mint felesége, gyermekei, testvérei> unokatestvérei és az összes közeli és távoli rokonok nevében szomorodott szívvel jelenti, hogy felejtKolozsvár, január 31. A hazatérést követő legelső hetekben, amikor a köz- nyugdijasok illetményeit a magyar hatóságok kezdték folyósítani, már szó volt arról, hogy mihelyt a polgári közigazgatás berendezkedik, uj rendet léptetnek életbe a nyugdijak kifizetésénél, ameny- nyiben ezeket a, illetményeket posta utján kézbesítik ki Ez az uj rend már éleibe is lépett, mert a Központi Illetményhivatal átvette a nyugdijak utalványozásának munkálatait s ez a Változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a február havi nyugdij- illetményeket már posta utján kapják hitetlenül jó nagynénje özv. branyicskai Karó JÓSIKA SAMUELNÉ született branyicskai báró Jósika Iréné néhai Erzsébet királyné palotahölgye életének 88-ih özvegységének 18-ik évében f. év január 30-án délután 6 órakor csendesen elszendervlt. Drága halottunkat szombaton, február hó 1-én d. u. 3 órakor a családi házból (Unió-utca 19. sz) fogjuk az ev. ref. egyházi gyászszertartás után a házsongárdi temetőben levő családi sírboltba örök nyugalomra helyezni. Emléke legyen áldott/“ meg a nyugdíjasok. A pénteki napon máris rengeteg kolozsvári köznyugdijas kapta meg így február havi járandóságait. Az uj rend érthető örömöt és megelégedést váltott ki az érdekeiteknél, akiknek a jövőben nem kell a sorbaállás és várakozás tortúráját elviselniük,,. Itt említjük meg, hogy a vasúti nyugdíjasok nyugdiját ma, szombaton kezdik fizetni. Ezek egyelőre nem postán kapják meg járandóságaikat. A kifizetés most is a Nyugdijszövetség Kossuth Lajos-utca 34. sz. alatt levő helyiségekben történik. Megalakult Bánffi/hum/ad kéflvíse'őtesfiilete Bánffyhunyad, január 31. Január hó 30-án tartotta meg Székely József dr. polgármester elnöklete alatt a báuí'fyhunyadi városi képviselőtestület alakuló közgyűlését, A közgyűlésem Kolozsvármegvéf, Csomay Jenő dr. másodfőjegyző képviselte. A közgyűlés programja a következő volt: 1. Bejelentés Bánffyhunyad megyei várossá, való alakulásáról. 2. Bejelentés a polgármester és fő jegyző, városi pánzrtámok, számvevő és adó tiszt kinevezéséről. 3. Bejelentés á városi képviselőtestület tagjainak kinevezéséről. 4. Bejelentés a megyei város ideiglenes tisztviselői szervezetének megállapításáról. Az ülés résztvevőit Bánffyhunyad polgár mestere üdvözölte elsőnek. Vázolta a huszonkét éves rabság idejét, majd megemlé kezeit Csáky István, gróf külügyminiszterről, akinek emlékére az ülés tagjai egyperces gyászsrünetet tartottak. A vármegye képviseletében Csormay Jenő dr. üdvözölte a képviselőtestületet, buzdítva azt, a fegyelmezett munkára. A ^800—1940 sz. rendelet értelmében Bánffyhunyad képviselőtestületének tagjai a következők lettek: Búzás Lajos dr., Nagy Lajos, Kabdébő Szilárd, Albrecht Dezső, Bokor Márton, 'Keresztes Károly, Nagy Miklós dr., Albrecht Elek, Demeter László, Dési András, Haraga János, Vargha Gyula. Közi, ina István, Szabó Lajos, Gál Ferenc, Csö- regí Márton, Fejes Sándor, Fejes Lajos,. Mendel István, Ilosvay Árpád, Betlendi Márton. Mátyás János. Bokor -János, Ko. Vács János, Pőcs Ferenc, Búzás István, Cső« regi Ferenc, üd. Búzás Márton, Tordai József és Bálint Ferenc. . A bánft’yhunyadi képviselőtestületi ülés táviratban üdvözölte Teleki Pál gróf miniszterelnököt és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert, majd táviratban fejezte ki Postán Icézbesiiilc ki a február bari nyugdijakat A vasúti nu wyd liánok egyelőre a Nyugdilae-Httiiveieéynél kapjűk meg járandóságaikat # • r ,• P « ffW •üzenzactota III Február 1-én megkezdi venti igfeílépfét Kolozsváron az aran\jos budapesti Február 1-tól minden este fél 8-től 9-ig és minden vasárnap d. e. 11 őráíől sörözés közben a VARGA éltemben mátyás király-tér 23. Tel. 3246. fl rafkozenekar minden este 9-től éfel 2 óráig a Varga kávéház és griilben Horthy FIL-ut 3. Telefon:37-95. Asztalfoglalást délután 6 óráig fogadunk el. 1940 utolsó negyedére is megkapják ai á^amsegélyt a hazatért erdélyi részek egyházi tisztviselői K< ,vár, január 31. Röviden jelentettük már, hogy Budapesten erdélyi eeyházközi értekezlet volt, amelyen a református, roma i katolikus és az unitárius egyház kiküldöttei vettek részt. Az egyházközi értekezletet az erdélyi egyházi vezetők javaslatára Teleki Pál gróf miniszterelnök hívta egybe $ azon ő elnökölt, A n agy fontosságú értekezlet színhelye a miniszterelnökség -tanácsterme volt. A miniszterelnökön kívül jelen voltak a kormány részéről Hóman Bálint dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter, Pataky Tibor dr. és Fáy államtitkárok, Szász Lajos dr. pénzügyminiszteri szakelőadó, a pénzügy- miniszter helyettese, Szalag Béla és Stolpa László szakelőadók, A felekezet,közötti értekezleten az erdélyi unitárius egyházat Kiss Elek dr. egyházi főjegyző, püspökhelyettes, l< iklcer Janos dr. teológiai akadémiai dékán és Szathmáry János dr. egyházi jogtanácsos képviselték Az értekezletnek az volt a célja, hogy a hazatérés után felmerült szükségletek alapján a magyar kormány oldja meg az erdélyi egyházakat érintő fontos egyházi kérdéseket. A több órán át folytatott értekezlet eredményeképpen megállapodás jött létre a kormány és az egyházak képviselői között, melynek értelmében 1941 január 1-től az összes egyházi tisztviselők (tanárok, papok, sth.) a magyar állam kebelére térnek át $ innen kapják pénzbeli javadalmazásaikat is. Ezen az alapon kibővítették a költségvetést is és „Erdélyi költségvetés" címén nj alapot létesítettek a fizetések folyósítására. Megállapodás jött létre arra, hogy az 1940 október, november és december hónapokban felmerült fizetési különbözetet az állam magára vállalja. Tehát ezek szerint a magyar állam kifizeti az egyházi tisztviselőkul; azt a pénzbeli javadalmazási különbséget, amely 1940, október 1 és 1941. január 1 között fennáll. A nyugdíjra vonatkozólag megállapodás jött léire, hogy az összes, ezután nyugdíjazandó tanárok,, papok, tavitok és más egyházi tisztviselők, az országos nyugdíjpénztártól kapják meg majd illetményeiket, úgyszintén az országos nyugdijegyesület veszi át a már most. nyugdíjban levőket és folyósítja járandóságaikat. Amint Kiss Elek dr. unitárius főjegyző, püspöfehejyettes nyilatkozatából is kitűnik, a kormány tagjai,, különösen Teleki Pál gróf miniszterelnök és Hóman Bálint dr. vallás & közoktatásügyi miniszter a legnagyobb tájékozódottságot bizonyított az erdélyi egyházközi értekezlet során és a feladatok megoldásánál a legmesszebbmenő jóakaratról tettek tanúbizonyságot. — Teleld Pál gróf miniszterelnök talán a legjobban ismeri minden magyar közül az erdélyi kérdést, — mondotta munkatársunk előtt Kiss Elek dr. Itt írjuk meg, hogy a miniszterelnökség úgynevezett erdélyi osztályára Kéki Béla és Nagy Géza erdélyi előadók mellé, akik az erdélyi római katolikus és református egyházi ügyek előadói, behívták az unitárius egyház részéről Ütő Lajost is, a kolozsvári unitárius főgimnázium fiatal tanárát is. A miniszterelnökség illetékes osztálya átiratban értesítette az unitárius egyház püspökségét a behívásról. A kolozsvári evaujfélikns templomban februárt 2*án, vasárnap délelőtt 9 órakor reggeli áhítat vau. Szolgál: Opfer ma nn Ernő, evang, a. Mkész, részvétét, gróf CsSky István külügyminiszter halála felett. — Hatóság elleni erőszak miatt letartóztat tak két kolozsvári lakost. Az elmúlt éjszakán Butyka József gépkocsivezető és Ambrus Fe. renc fényezősegéd együtt mulatott a Honvéd utca egyik vendéglőjében. Mulatozásuk garáz ólálkodássá fajult, mire a helyszínen levő szolgálatos tltkoerendőr csendre hitette őket, a két garázda ember nekiesett és tettleg bán talmassta. Az italtól megvadult embereket megerősített járőr kisérte a rendőrségre. Pén. teken délelőtt mindkettőjüket átadták az ügyészségnek. Hatóság ellen) erőszak címén indul eljárás ellenük, ÜGYKUBTES GYÓGVSifKKTAKVKt Február 1-től február 7Jg. Fortuna-gyógyszertár Mátyás király-tér 38. (Telefon: 21-62.) Hygeia-gyógyszertál Széchenyi-tér 14. (Telefon: 34.01.) Vlcto ri a. gyógyszertár Horthy MUdós-ut 17 (Telefon: 16.69.). Opera-gyógyszertár Hu n.yadi.tér 1. (Telefon: 11-96.) — Bajtársi találkozó. Felkérjük a volt ma. rosvásárhelyi és szamosujvári 9. honvédhu. szár ezred Kolozsvárt lakó tényleges tartalékos és népfölkelő altisztjeit és legénységi állománybeli bajtársait, hogy bajtársi kör megalakítása, céljából folyó évi február hó 10-én este 8 órakor a Deák Ferenc utca 29, szám alatti „Arany Csizma” étterem külön termében tartandó összejövetelen megjelenni szíveskedjenek. Felkérjük a volt huszár baj. társakat, hogy ismerős bajtársaikat ezen ösz. szejövetelrői értesíteni szíveskedjenek. Baj. társi üdvözlettel; Kapássy György, Torday József és Kiss Árpád,, Jú ára és jó hirdetései- alapja a Jo Üzletmenetnek I