Keleti Ujság, 1941. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1941-02-26 / 47. szám

1.9 4 1. FE Bll VAR 26 UGO CAV ALLERO az Albániában harcoló olasz csapa- lók főparancsnoka, aki az egészségi okokból lemondott Soddu táborno­kot váltotta fel. Időszerű fe $ ele DARLAN tengernagy akit Pétain államfő utódjául nevez­lek ki. Darlan egyébként, mint is­meretes. több tárcát tölt be a jelen­legi francia kormányban. MATSUOKA l japán külügyminiszter legutóbb nagy^cszédben fejtette ki, hogy a liárorriíiatalmi egyezmény valauneny- nyi nép élet terét hivatott biztositani. CARACCIÓLA • a világhírű gépkocsivérsenyző most töltötte be 40ók életévét. SL Erdély legégetőbb kérdéseiben járt közbe eredményesen az Erdélyi Párt parlamenti csoportja Kolozsvár, február 25. (A Keleti Újság munkatársától.) Az erdélyi nyugdíjasok hely­zetét szabályozó rendkívül nagyjelentőségű kormányrendelet, amelynek létrejöttében az Erdélyi Párt parlamenti csoportjának orosz­lánrésze van, a visszacsatolt területeken rend­kívül nagy megelégedést és megnyugvást kel­tett. Ezzel kapcsolatban időszerűnek láttuk az Erdélyi Párt vezetőségét megkérdezni afelől, hogy az eddig milyen munkát fejteit lei n visszacsatolt területek által behívott keletma- gyarországi és erdélyi képviselők csoportját Kérdésünkre Mikó Imre dr. országgyűlési képviselő készséggel ismertette a képviselők eddigi munkáját. Irodát létesített Budapesten az Erdé­lyi Párt parlamenti csoport ja Az erdélyi képviselők élénk tevékenységet fejtettek ki. Sorozatos gyűléseket tartottak, így legutóbb február 18-ikán és 20-ikán is, 6 azokon megvitatták mindazokat a kérdéseket, amelyek a visszacsatolt területek magyarsá­gát érintik. Felállították az erdélyi parlamen­ti csoport budapesti irodáját is, a Kálmán- utoa 10 szám alatti helységben, ahol Kövér Gusztáv országgyűlési képviselő, a csoport alclnöke és Kőtár István országgyűlési kép­viselő. a parlamenti csoport főtitkára tarta­nak állandó szolgálatot. A központi iroda minden hozzáfordulót eligazít iigţics-bajos dolgában, ha úgy látja, hogy a kérdés tény­leg elintézésre érdemes és közérdeket is szol­gál. Mindezek ellenére felkéri azonban az er­délyi csoport vezetősége a jelentkezőket, hogy panaszaikkal lehetőleg ne halmozzák el a köz­pontot, hanem forduljanak a helyi tagozatok­hoz, amelyek a kéréseket rendszerezi tik és úgy továbbítják a Kálmán utca 10 szám alatti központi irodái». Ahol helyi tagozatok még nincsenek, ott a kérelmezők lehetőleg a vidék képviselőjéhez forduljanak. Ket-három képviselőt osztottak be az egyes minisztériumokhoz Az erdélyi parlamenti csoport sorozatos megbeszélései eredményeképen bizonyos mun­kamegosztást hozott létre olyan formában, hogy az egyes minisztériumokhoz hét-három képviselőt osztott be. Ezek a képviselők a mi­nisztériumokban már meg is tették bemutat­kozó látogatásukat. A csoport ezenkívül kü­lönböző szakbizottságokat létesített. Ilyenek a földniivelési, igazságügyi, közegészségügyi, közigazgatási, közjogi, közművelődési, kül­ügyi, nemzetiségpolitikai, pénzügyi, társada­lompolitikai és véderőbizottsági szakbizottsá­gok. A szakbizottságok feladata az, hogy ab­ban az esetben, ha az egyes bizottságokat érintő kérdések vetődnek fel a parlamentben, úgy azokat letárgyalja és mindjárt kijelöli a hozzászóló képviselőket is. Február 18-ikán például egy igazságügyet érintő kérdésben az erdélyi parlamenti csoport jogászképviselői három fontos rendelet-tervezetet tárgyaltak le. Azóta a február 23-iki rendeleti közlöny­ben már a vonatkozó rendelet meg is jelent. Ebben a rendeletben az ingatlan jogszabály erdélyi kiterjesztéséről (telekkönyvi forga­lom megindulása, azoknak a jogügyleteknek a felülvizsgálása, amelyek hatósági kényszer alatt jöttek létre) van szó. Ugyanilyen rendelet jelenik.meg a lakbérek és a haszonbérekre vonatkozó jogszabályok erdélyi kiterjesztésére vonatkozólag is. Mind­ezeknek a rendeleteknek a. megalkotásához az erdélyi parlamenti csoport képviselői iş hoz­zászóltak. Emlékirat a hiiségesküt nem leit ma­gyar közalkalmazottakról Mikó Imre dr., országgyűlési képviselő emlékiratot és névsort nyújtott be gróf Te. Jelei Pál miniszterelnöknek azokról a volt magyar közalkalmazottakról, akik a- hiiséges- kü megtagadása miatt kerültek ki állásaikból és azóta alkalmazást nem nyerhették. Gróf Teleki Pál miniszterelnök nagy megértéssel fogadta az emlékiratot és Ígéretet tett arra, hogy az állások betöltésénél a jövőben ezek­nek a volt tisztviselőknek a helyzetét fogja figyelembe vétetni. Természetesen azok jő_* beinek csak számításba, akik a hivatalnoki korhatárt még. nem töltötték be. Akik betöl­tötték, azokat a nyugdíjasok közé sorozzák és a megfelelő nyugdíjkedvezményben fog­ják részesíteni. Az Erdélyi Párt felszólítja tehát mindazo. kát, akik nem tették le annakidején a hiva­tali esküt, akiket a nyelvvizsga miatt kitet­tek állásaikból, akiket a román hatóságok bizonyos magyaros szereplésük miatt kiül. dözt.ek állásaikból és eddig még nem jelent­keztek, hogy .azonnal jelentkezzenek az Er­délyi Párt központi irodájában, Egyetem, utca 8 szám alatt. Akik személyesen nem jelentkezhetnek, azok adják be pontosan adataikat írásban és főleg azt közöljék elsősorban, hogy vajjön adtak-e mgr be valahova kérést, mert ebben az esetben az Erdélyi Párt. képviselői foly­tatólagos munkával igyekeznek elhelyezésük., ről gondoskodni Közbenjárás a munka- és szolgálati viszonyra vonatkozó jogszabályok ki- terjesztése érdekében Albrecht Dezső országgyűlési képviselő, Varga József iparügyi miniszternél járt köz­ben a munka- és szolgálati viszonyra vonat­kozó jogszabályok kiterjesztése ügyében és elő adta a felmerült kivánságohttt, amelyeket előzetesen a szakmai vezetőkkel még itthon letárgyalt. Varga miniszter nagy megértés, sei fogadta a képviselő előterjesztését és ígé­retet tett arra, hogy a jogszabályok kiter­jesztése ügyében rövid időn belül el fog járni. Az erdélyi parlamenti csoport bizottságot Budapest, február 25, A Magyar Országos Tudósító jelentése szerint az Országos Egész­ségvédelmi Szövetség az egészségvédelem egy. ségesitése óta hétfőn rendezte első országos közgyűlését, amelyen megjelent a Főméltó- ságu Asszony is Keresztés-Fischer Ferenc belügyminiszter társaságában. Johann Béla dr. belügyi államtitkár elnö. ki megnyitója után a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel és nagy ünneplés közben a Fő- méltóságu Asszonyt kérte fel a Szövetség országos fővédnöki tisztjére, amit a Főmél- tásdgu Asszony el is foyadott. Ezután a tisztikart egészítették ki.- Ugrón Gábor mel­lett második védnöki tisztségre, levelűi vitéz Kozma Miklós volt belügyminisztert, Kár­pátalja kormányzói biztosát választották meg. A már betöltött kilenc elnöki tanács- tagságot húszra emelték Johann Béla dr elnök ezt követően az 1941. évi munkatervet ismertette. Utalt arra, hogy a Szövetség célja az egészségvédelmi munka támogatása és ezzel kapcsolatban a Családot veszélyeztető szociális és erkölcsi károk leküzdése. Ennek megfelelően mind­azokon -a, helyeken, ahol az egészségvédelmi munka megindult, a szövetség fiókszövetsé­get kíván létesíteni. A Stefánia.szövetség eddig létesített 327 fiókszövetséghez a közel, jövőben negyven uj megyei és 250 uj köz­ségi fiókszövetséget alapítanak. Az erdélyi területeken a fiókok megszervezése már meg. indult , ■ Ezután Keresztes-Fischer Ferenc belügy­miniszter szólalt fel. Utalt arra, hogy tízéves tapasztalatok fűződnek az egészségvédelmi munkához és arra a meggyőződésre jutott, hogy az államnak és a hatóságnak minden előfeszítése féleredményre vezet akkor, ha a társadalom érdeklődését és közreműködését nem sikerül felébreszteni az egészségügyi munka alátámasztására. Eredményeket, éltek el abban az irányban, hogy meghosszabbítot­ták az emberi kor végső határát, több em­ber marad életben, többen érnek el magas .életkor. Az állam egészségvédelmének és szociálpolitikájának nem. az a célja, hogy a társadalom elöregedjék, hanem arra kell tö. rekedni, hogy a társadalom születések utján erősödjék és fejlődjék. Szükség van arra, hogy a társadalom magára vállalja a munka szervezett az erdélyi fürdőügyek megoldása érdekében. Ez szükséges volt, tekintettel arra a nagy érdeklődésre, amely Magyarországon az erdélyi nyaraló helyek iránt már most megnyilvánul A parlamenti csoport e célra kijelölt bizottsága máris érintkezésbe lépett az idegenforgalmi hivatallal és az IBUSZ, szál, hogy karöltve népszerűsítsék Erdély természeti szépségeit. Mikó Imre dr. végül ismertette az Erdély- részi Gazdasági Tanács és az Erdélyi Párt között megalakult 'szoros együttműködési megállapodást. Ennek a megállapodásnak értelmében az Erdélyrészi Gazdasági Tanács és az Erdélyi Párt kölcsönös támogatásukról biztosították egymást. Az erdélyi parlamenti csoport tehát az Erdélyi Gazdasági Tanács javaslatait a jövőben hathatósan támogatni fogja. — Mindezeket egybevetve — mondotta Mikó Imre dr. képviselő — az Erdélyi Párt parlamenti csoportja igen eredményes és a közügyeket minden vonatkozásban komolyan érintő munkásságot fejtett ki. (V. -r-) oroszlánrészét, mert a probléma társadalmi probléma, amit hatósági utón megoldani le­hetetlen. Ezután azt fejtegette a belügyminiszter, hogy a probléma nem könnyű, de azért nagy lelkesedéssel kell hozzáfogni a munkához. A különböző társadalmi egyesületeket kénysze­ríteni fogja, hogy nagyobb szociális munkát fejtsenek ki. Ezt úgy gondolja elérni, hogy égy fillér anyagi támogatásban sem része, siti azokat a szerveket, amelyek nem kapcso­lódnak be ténylegesen a szociális munkába. A szociális lélek felébresztése az egyedekben, hogy nemcsak maguk,' hanem az egész nem­zetért vagyunk és kötelesség másokért is dolgozni, másokkal is törődni — ez legyen a főcél. Ha ez sikerül, a kérdést már meg is oldották. Romániában elkobozták a zsidó tulajdonban volt hatókat BUKAREST, febr. 25. (Német Távirati Iroda). Az igazságügyminisztérlum bizottsá. got alakit annak megállapítására, milyen kártalanításokat fizessenek a zsidóktól kis», játitott hajókért A dunai román hajóknak zsidókézen volt legnagyobb részét mar elko­bozták, A bizottság kizárólag birákból áll, (MTI ) PÁLYÁZAT HONVÉD REPÜLÖMÉRNÖKI TISZTI PRÓBASZOLGÁLATRA Budapest, február 25. (MTI.) A Buda­pesti Közlöny február 25-iki száma pályá­zati hirdetményt közöl honvéd repülőmér- nöki tiszti próbaszolgálatra. Pályázhatnak nem hivatásos tisztek, tisztjedöltek és tarta­lékos tiszti vizsgát legalább megfelelő ered­ménnyel letett karpaszományosok. Tartalé­kos repülőtisztek előnyben részesülnek, ba 35. életévüket még nem töltötték be. Nős ie pályázhat. A sajátkezűién- megírt folyamod­ványt a m. kir. honvédelmi miniszjterhez kell címezni és a kérvényeket az illetékes hon­védelmi parancsnokságon április 1-ig kell benyújtani. HlA, SZERDÁR HAGY PREÍRIER ! KÚ FOGOD/ Ba;or — Csortos — Jávor — Rajnai/ mŰSOROn KIUÜL fl L E G U 3 fl B B HÍRADÓ A Főméltósáf u Asszony vállalta el az Országos Egészségvédelmi Szö­vetség: fő védnökség: ét Negyven uj megyei és 250 uj községi fiókszövetséget alakítanak Eg vetem Mozgó ZILAHI LAJOS a „HALÁLOS TA17ASZ" és„HAZA3ARÓ LÉLEK" szerzőjének filmje: FŐSZEREPEKBEH ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom