Keleti Ujság, 1941. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-25 / 46. szám
2 9 41. FE BRUMM £5 Anţylia kénytelen fes* elismerni e» habom eiVeszlését Berlinből érkező jelentések' szerint a német sajtó a háború újabb szakaszának kibonta. kozása előtt érdekes következtetéseket vonnak le a helyzet katonai szempontból várható alakulását illetően. így a Frankfurter Zeitung rámutat arra, hogy tengeren és levegőben egyaránt újabb hatalmas támadási hullám Indul a brit sziget és kereskedelmi hajóhada ellen. A tavasz folyamán az angol népnek alkalma lesz látni az ellenállás gyors szétmorzsolását és kénytelen lesz elismerni, hogy ezt a háborút elvesztette. A lap a továbbiakban megállapítja, hogy Anglia mindenütt vereséget szenvedett, ahol támadási frontot akart kialakítani Németország ellen. Jelenleg a görög—albán határon sikerült frontot alakítania a Görögországnak adott garancia alapján s a görög segítséggel még tartja magát, de a tavaszi vihar utolsó ments, várát is elsodorja. Japán nem enged beleszólást érdeMerülefe ügyeibe Tokio, február 24. (DNB) Ohasi japán helyettes külügyminiszter hétfőn a páriá- i mentben beszédet mondott és többek között « következőket jelentette ki: — Japán vigyáz arra, hogy a thaiföldi franoia—indokínai viszály ■ ügyében tett köz. vetítő lépésekbe egyetlen külföldi állam se avatkozzál; be, valamint, a Japán és Holland- Kéletindia között folyó tárgyalásokba sem enged külföldi államot beavatkozni. Japán résen áll és elkészül minden eshetőségre. (MTI.) Hóman miniszter szófiai és belgrádi útjáról hazaérkezett Budapest nagy örömmel várja a jugoszlár bttlfigv miniszter látogatását Belgrad, február 24. Vasárnap este 20 őrá 46 perckor az egyetem hangversenytermében díszelőadás volt, amelynek első részét Hóman Bálint is kíséretével végig hallgatta. Az előadáson jelen voltak a jugoszláv társadalmi élet előkelőségei. A magyar miniszter ezután kíséretével elutazott a jugoszláv fővárosból. Hóman Bálint a gazdagom feldíszített pályaudvaron búcsúzott el Krek minisztertől és minisztériuma főtisztviselőitől. Számos előkelőség is megjelenj az állomáson. Magyar részről ott volt Bakách-Bessenyey György báró magyar követ és a követség tisztikara. Hóman Bálint, szalonkocsijának ablakából néhány percig még szívélyesen elbeszélgetett Krek miniszterrel. A vonat 22 óra 55 perckor hagyta el a belgrádi állomást. Ugyanezzel a vonattal utazott Budapestre a belgrádi magyar követ is. Hóman Bálint a jugoszláv-magyar határról a következő táviratot küldte Krek köz- oktatásügyi miniszternek: „Szép országukat elhagyva, őszinte kö- szönetemet fejezem ki vendégszeretetükért. Hiszem, hogy az önök körében töltött felejthetetlen napok meg fogják valósítani a népeink közötti baráti érzelmeket.“ A miniszter Belgrádi»] való elutazása előtt igy nyilatkozott az Avala munkatársának : — Beszédeimben már többször szóltam a jugoszláv-magyai' barátság szükségességéről ■ és-arról, hogy ezt a kapcsolatot kulturális téren is ki kell építeni. Csak annyif, akarok hozzáfűzni, hogy. belgrádi tartózkodásom alatt a jugoszláv hivatalos személyek a ju- goszláv-magyí)” társaság tagjai, általában a jugoszláv társadalom körében meggyőződtem arról, hogy a baráti közeledés érzése az itteni lelkeket áthatja. Azt a meleg fogadtatást, amelyben elsősorban Pál kormányzó herceg, továbbá Cvetkovies miniszterelnök és Krek közoktatásügyi miniszter és a kormány tagjai részesítettek, méltóképpen egészítette ki a jugoszláv sajtó, amelynek ez utón is külön köszönetemet fejezem ki a két ország barátságának- és jövő együttműködésinek megfelelő szavaiért. Nagyon jól tudom. miivé-, szerepe volt a. Jugoszláv sajtónak a két ország közeledésének előmozdításában. Ma visszatérek Budapestre, ahol várjuk Cincáa-Markovics külügyminiszter ur látogatását. A jugoszláv sajtó vasárnap is igen hosszú és vehető helyen megjelent cikkekben foglalkozik Hóman Bálint belgrádi tartózkodásával. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter szófiai és belgrádi látogatásáról Szily Kálmán államtitkárral és kisérétének 'tagjaival hétfőn reggel visszaérkezett a fővárosba. Amerika készülődése nem jelent veszélyt Japánra TOKIÓ, február 24. A japán képviselőházban az egyik szónok az Egyesült Államok katonai előkészületeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy azok Japán bekerítésére irányulnak. Ezt a kísérletet bizonyítaná Guan megerősítése is. Toyoda haditengerészetügyi miniszter válaszában kijelentette, hogy Amerika katonai előkészületei jelenlegi méretükben nem fenyegetik komolyan Japán tengerészetek A japán haditengerészet ilyen kísérletekkel szemben biztosítékul szolgál és ezeknek figyelembevélelével megtalálja a módot, mely alkalmas az ellensúlyozásra. (MTI.) Remém/ik Sándor átvette a Corvin-láncot KOLOZSVÁR, február 24. Erdély hazatértekor a Kormányzó Llr érdemei elismeréséül több erdélyi művésznek és Írónak a Corvin-láncot, illetve koszorút adományozta. A kitüntetettek a mult év októberének 14. napján vették., át magas kitüntetéseiket a Mátyás király diákházban a Kormányzó Úrtól. A kitüntetettek között volt Reményik Sándor, Erdély prófétalelkü költője is, aki azonban nem vehetett részt azon az ünnepségen, ahol szellemi fegyvertársai megilletődött lélekkel átvehették kitüntetéseiket, mert Budapesten feküdt akkor szanatóriumban, súlyos betegen. Re- ményik Sándor kitüntetését, a Corvinláncot Inczédy-Joksman Ödön, Kolozs- vármegye és Kolozsvár főispánja vette át megőrzés végett s azt most, hétfőn délben a vármegyeházán adta át néhány meleg, keresetlen szóval a már betegségéből teljesen felépült költőnek, a díszes kisérő levéllel együtt. Inczédy- Joksman Ödön a magas kitüntetés átadása után hosszabb ideig meghitten elbeszélgetett Erdély koszorús költőjével. BUKARESTBEN KIÁLLÍTJÁK A LAZA- DAS ALATT ELLOPOTT TÁRGYAKAT Bukarest, február 24. (DNB) A bukaresti katonai parancsnokság közli, hogy kiállítást rendez a januári zavargások során a felkelők által ellopott tárgyakból. Az egyik laktanyában lesz a kiállítás, ahol a károsultak megtalálhatják holmijukat. A kolozsvári tanítók első pedagógiai szemináriuma Kolozsvár, február 24. A közoktatásügyi minisztérium az erdélyi tanitók továbbképzése s különösen az anyaországi pedagógiai rendszerek megismertetése céljából pedagógiai szemináriumok tartását határozta el. Az első ilyen szemiáriumot február 20-án tartották meg Báuffyhunyadon, a másodikat pedig Kolozsváron február 22-én a kegyesrendi piarista gimnázium nagytermében, A szeminárium ünnepélyes megnyitásán megjelent- Inczédy-Jokkman• Ödön főispán, a katonai hatóságok két kiküldöttje, D.uduiz Zoltán dr, közegészségügyi felügyelő, . Császár Károly dr„ Gál.ffv Zşigmond, Gönczy László és Kárt János dr. főgimnázium! igazgatók, Mezey Mihály helyettes tanfelügyelő és még sok közéleti férfiú. Kiss Károly dr. tanügyi főtanácsos, vezető tanfelügyelő nyitotta meg a szemináriumot, ismertetve a néhai Klebersberg Kunó gróf kultuszminisztertől kezdeményezett szemináriumok szerepét Csonkamagyarországon. A nagy tetszéssel fogadott- megnyitó után Illés Gyula dr. tankerületi főigazgató vázolta azt, a hősies küzdelmet, amelyet a magyar tanítóság Erdélyben folytatott n magyar iskola és a magyar szellem megtartásáért. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a hazatért erdélyi részek és az anyaország egybeolvadása igen -rövid' idő alatt megtörténik. Ezután Nagy Károly János Szegedről idehelyezett tanító mintatanitás keretében mutatta be az írás-olvasás oktatásának uj módszerét, majd Tsrnay József tartott gyakorlati oktatást a fogalmazásból. Értékes hozzászólások után Tóth Gábor, a kolozsvári népmi vetési bizottság titkára beszélt az iskolánkivüli népművelés feladatairól és helyi szükségletedről. A kolozsvári tanítóság első pedagógiai szemináriuma, lelkes hangulatban a Himnusz hangjaival ért véget. A résztvevők ezután közebéden találkoztak s melegen ünnepelték Kiss Károly vezető tanfelügyelőt. DARLAN TENGERNAGY AZ AMERIKAI NAGYKÖVETTEL TÁRGYALT Vichy, február 24. (DNB) Darlan tengernagy. helyettes miniszterelnök, hosszabb meg beszólást folytatott Leahy amerikai nagykövettel. Politikai körökben valószínűnek tartják, hogy Darlan. tengernagy Leahyval folytatott megbeszélése a meg nem szállott francia terület lakosságának élelmiszerről való megsegítésére vonatkozott. LEGÚJABB SPORTHÍREK A KOLOZSVÁRI EGYETEMI HALLGATOK KETTŐS GYŐZELME A BUDAPESTI FŐISKOLAI JÉGKORONG BAJNOKSÁGON BUDAPEST, febr 24. A főiskolai jégko- ríjng-bajnok'ág ma kezdetét vette és két fordulói bonyolítottak- |e. A budapesti, debre. ceul. szegedi és kolozsvári egyetemi atlétikai klubok részvételével folyó főiskolai bajnokság első fordulóján Budapest (1:1 arányban verte Szegedet, Kolozsvár pedig 8:0 arányban Debrecent, a mcsodik fordulóban Kolozsvár szintén nagyarányú győzelmet aratott. 8:1-re győzte Szegedet, Budapest szintén, meg verte Debrecent, 8:2 arányban. Kedd délelőtt fél 10 órakor kerül sor a harmadik for. Autóra. Először Budapest—Kolozsvár mérkőzési játszák le ezt követi a Szeged—Debrecen találkozó. CAPITOL Szerdán <» ^ * > a magyar filmgyártás büszkesége, a nagy CSÓR TOS- film VISSZA AZ UTÓN Tolnay Klári, Mezei Mária Jegyelővétel d. e. 11—1 óráig finpnmpnrTccru A>a szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér - Legkisebb hirdetés 60 fillér. iiriiunínuL ■ Laül I Jeligés levelekre, megkeresésekre csak csak portózott leveleket továbbítunk, válaszbélyeg ellenében válaszolunk és Állást keresőknek szavanklnt 3 fillér BCveszett ELVESZETT 20-án Péter névre szóló egyetemi index, Egyetem—Széchenyi-tér! útszakaszon. Megtaláló jutalom ellenében adja be Széchenyi-tér 34. Péter iívegüzletbe, —59 Mkaivnazás VIZ. és villanyszerelő javítóműhelyeink vezetésére erdélyi nagyvállalat keres megfejelő szakképzettségű, lehetőleg szakiskolás ener. gikus munkaerőt azonnali belépésre. Ajánlatokat é|et- leirással „AZONNALI BELÉPÉS“ jeligére a lap kiadóhivatalába kérünk. — 36. VIDÉKI fiiszerkereskedés keres keresztény segédet ellátással vagy anélkül, ajánlatokat Igények megjelölésé, vei „Szerény“ jeligére a kiadóba. Adás-véteP OLCSON eladó motorke. rékpár 500 ccm. oldal kocsi, val vagy a nélkül. Kifogástalan üzemképes, megtekinthető Honvéd-utca 31. motorkerékpár garázsba. —-61 ELADÓ kombinált berendezések, négyajtós tele- hálö. rekamie, fotelek legfinomabb kivitelben, mü- asztalos Dávid Ferenc.u. 3-54 I Itmnféee lakás KIADÓ 3 szoba, konyha. Ugyanott eladó jókarban levő rózsaszín selyem bró- kád szalongarnitura I di_ vány, 6 fotel, egy nagyon szép álló lámpa. Értekezni: Dr. Sárdinénál, Wesselényi Miklós u. 13. emelet. — 41. KÉTSZOBÁS vagy egy nagyszobás, összkomfortos, déli fekvésű lakást keresek. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Lehetőleg a belvárosban“ jeligére kérek. KÉTSZOBÁS, fürdőszobás, konyhás bútorozott lakást bérelnék „Központhoz j közel“ jeligére. —56 i ____________■ Üzlettárs KOMOLY, biztos, gyorsan lebonyolítható keresztény üzlethez 8—10 ezer pengővel közreműködő ke. resztény társat keresek, „Jól jövedelmező“ jeligére SIMON FOBDITÖIBO. DÄBAN fordítások, másolások minden nyelven szakszerűen készülnek. Deák Fe. renc.ucca 18. sz., emelet. ÁMást keres MENEKÜLT urinő irodai, könyvelési vagy , pénzt, támoknői állást válla], Cime ív'I kiadóba kér. SZERENYIGENYÜ, jő megjelenésű nő vállalna elárusítói, kiszolgálói vagy pénztárnoki állást, esetleg garanciával is, „Szorgalmas jeligére a kiadóba —63 JÓL főző zsidó szakácsnő azonnali elhelyezkedést keres zsidó-háznál, esetleg mindenesnek is. Cim a ki. adóhivatalban —55 PERFEKT mindenes szakácsnő l.re állást keres. Gyöngyösi-utca 9, Iris-telep. —58 Oktatás a kiadóba. —57 MENEKÜLT urinő olcsón német órákat adna gyermekeknek, felnőtteknek is. Ház hoz is megy. Címeket a kiadóba kér Nyomatott a Lapkiadó Réasvénytársasdg körforgó-gépén,