Keleti Ujság, 1935. április (18. évfolyam, 76-98. szám)
1935-04-05 / 79. szám
fUlETtttJSKb XVIIÍ. ÉVFOLYAM. SIM. I RH A vasúti munkásság nagy sztrájkjának ügye az ítélőtábla elé került (Cluj, április 3.) Szerdán foglalkozott a helyi Ítélőtábla a vasúti műhely munkásainak 1933 februárjában lezajlott emlékezetes nagy sztrájkjának az ügyével. Halmágyi Györgyöt és Bóján Pavelt 2—2 évi, Bad loant és Radiu Eugent egy-egy évi börtönre, Timofi Györgyöt hat hónapi, Tănase loant 4 hónapi, Roman Dávidot, Mezei Viktort, Dukai Lászlót és Darco Gigort három-'.arom hónapi fogházra ítélte a törvényszék. Egyedül Metiu,Ioant mentették fel az államellenes izgatás vádja alól. Az elítéltek fellebbeztek. A táblai tárgyaláson a vádlottak azt hangoztatták, hogy jogaikért fordultak a sztrájk eszközéhez s más céljuk nem volt, mint keserves helyzetükön javítani- Megpróbálták békésen érvényesíteni igényeiket, kérték a mühelyfőnökséget, lépjen közbe érdekükben és biztosítsa a munkások számára a megélhetést, de mindez nem járt eredménynyel. Ekkor határozták el a sztrájkot. Az ^ ügyész az Ítélet fenntartását kérte, mig a védőügyvédek bűncselekmény hiányában felmentő ítéletet kértek. A tábla az ítélet kihirdetését április 10-ére, a jövő hét szerdájára halasztotta. Az Igazságügy-miniszter Satu-Marén, Tudósiónk jelenti: Pop Valér igazságügymi- niszter április 7-én Satu-Maréra érkezik, ahol hivatalosan is átveszi a megyei liberális párt elnöki munkakörét. ţ — Újabb öt magyar alkalmazottat bocsa tottak el az oradeai villámosmüvektől. Oral dcai tudósi tónk jelenti: Megírtuk tegnapi számunkban, hogy az oradeai villamosmüvektől tizenhat magyar alkalmazottat bocsátottak el. Szerdán újabb Ht magyar alkalmazott kapta meg elbocsátó levelét. A kenyér nélkül maradt munkások Cloanda munkaügyi vezérfelügyelőhöz fordultak, kérve a vezérfelügyelőség közbenjárását. Hír szerint további negyven magyar alkalmazott elbocsátó levele vár kikézbesítésre. A Magyar Párt erélyes akcióra készül, de egyelőre minden lépést megakadályoz az a körülmény, hogy a város polgármes-. tere nem tartózkodik a városban. — Németország ellen tüntettek a litván diákok. Kannásból jelentik: Kedden este, mintegy kétezer litván diák rendezett uccai tüntetést Németország ellen. A tüntetők a német követség elé akartak vonulni, de a csend- őrség megakadályozta a tervet. — A tábla döntéséig vizsgálati fogságban marad Tloa vezérigazgató. Oradeai tudósítónk jelenti: Megírtuk, hogy az oradeai katonai kenyérsütödében visszaéléseket fedeztek fel. Tica Nicolae vezérigazgatót, a Federala Crisului nevű, katonai vásárlásokra alakult, államilag szubvencionált intézmény vezetőjét és Rosen- feld Hermann raktámokot letartóztatták. Az ügyészség megállapította, hogy mindketten visszaéléseket követtek el és nagy összegekkel károsították meg az államot. A törvényszék vádtanácsa szerdán foglalkozott Tica és Rosenfeld ügyével és elrendelte a vádlottak szabadlábra helyezését. Az ügyész azonban megfellebbezte a határozatot s igy a vádlottak továbbra is az ügyészség fogházában maradnak. A tábla vád- tanácsa szombaton dönt az ügyben, — Április 20-án lesz a timişoarai reformata« esperesválasztás. Timişoarai tudósítónk jelenti: Szerdán tartották meg a református egyházmegyei közgyűlést, amelyen dr. Sza- bolcska László és Bálint Miklós egyházmegyei főgondnok elnököltek. Nemes Elemér a bel- missziós munka eddigi eredményéről, Orth Imre az egyházmegye tanügyi helyzetéről számolt be. Szabolcska László dr. a közgyűlésen lemondott esperesi méltóságáról, Bálint Miklós javaslatára örökös tiszteletbeli esperessé választották meg. A közgyűlés kiirta az uj esperesválasztás határnapját április 20-ára. A gyűlés után megtartott lelkészt értekezleten Nemes Elemér iugoji lelkészt tizenegy szavazattal, Keresztes József resifai lelkészt hat szavazattal jelölték esperesnek. — Kisebb változtatásokkal jóváhagyták Oradea 1935—36. évi költségvetését. Tudósítónk jelenti: Popescu pénzügyi főnök, aki a költségvetéssel több napon keresztül a fővárosban tartózkodott, hazaérkezett. Munkatársunk előtt kijelentette, hogy a belügyminisztérium lényegtelen változtatásokkal jóváhagyta a költségvetést. Azonkívül, hogy a tisztviselői előléptetéseket nem hagyták jóvá, kivették a költségvetésből a kórházakra és egészségügyi célokra beállított összegeket, de felemelték a katonai előképzésre és a gázvédelmi propagandára felvett összegeket. — Mindkét lábát levágta a vonat a virtuskodó legénynek. Targu-Muresi tudósítónk jelenti: Elsejével kezdődtek meg a katonai bevonulások Targu-Muresen, Jókedvűen virágos kalappal szállt a mezöségi vonatra Emrich György teacai illetőségű legény is, hogy eleget égyen a behívónak. Mikor a keskenyvágányu vonat nekiindult a bandi kanyargós hegyipályának, Emrich kijelentette társainak, hogy gyalog hamarabb fent lesz a tetőn, mint a vonat, Kiugrott a vonatból s egy egyenes erdei csapáson csakugyan hamarabb ért felTi tetőre. A szerelvény a rövid fensikon gyorsabb iramot vett s Emrich György, amint fel akart ugrani a lépcsőre, a kerekek közé zuhant, melyek mindkét lábát levágták. A legényt kórházba szállították, de életben- maradásához kevés a remény. — Megalakult az uj spanyol kormány, Madridból jelentik: Lerroux miniszterelnök uj kormánya megalakult. Spanyolország külügyminisztere Rocha, belügyminisztere Poro- tello Valladeres, pénzügyminisztere Alfredo Zabala és hadügyminisztere Maseuelet lett. — Nyelvvizsgára rendelték az orvosokat is. Odorheiuról jelentik: Ma és holnap vizsgáznak Sibiuhan azok a kisebbségi orvosok, kik körorvosi, vagy városi tisztségeket is viselnek és még eddig sikerült megmaradniok állásukban. Természetesen a számuk nem nagy, de ők se kivételek a szokásos nyelvvizsga alól, melynek céljával és módszereivel mindenki tisztában van. H Ü 8 Î8V IPS SB’S ! Tartósan onduláiok gép I F! Sí S 3 iha« csvi iany nélkül (Vienna I sys’em) BÖSZÖRMÉNYI hölgyfodrász, Str.Matia 8 — Az Ördögárokba Zuhant egy pesti orvos. Budapestről jelentik: Dr. Erdődi Nagy Sándor kórházi főorvos kedden este a hűvösvölgyi utón villamosozott. Két megálló között kiugrott a villamosból és az ut mentén húzódó nyolc méter mélységű „Ördögárokéba zuhant. A szerencsétlenül járt főorvost élet- veszélyes zuzódásokkal kórházban ápolják. A budapesti Meteorológiai Intézet jelea tése szerint: Északnyugati légáramlás, felhösödő ég, néhány helyen eső, vagy hó, nyugat felől erős lehűlés. * „Caritas" akció ttzdekás napja, Április 10, 11. és 12-én a katholikus napközi-otthon javára t’izdekás napot rendez a Caritas Iroda, a közönség előtt nem ismeretlen ez a gyűjtési forma, mely arra Irányul hogy a napközi-otthon szegény gyermekeinek a lehető legjobb ellátását biztosítsa. Az adományok leadhatók d. e. 9—11 és d.u, 3—6-ig áz alábbi helyeken: Minerva könyvkereskedés (Str. Regina Maria 1.) Bréver fűszer- üzlet, (P. Mihail Viteazul 4.) Gaál füszerüzlet, (Str. Moţilor 2,) Prezenszky péküzlet, (Str. Jorga 9,) Török Árpád, (Cal. Reg. Ferdinand 104.) Katona péküzlet, (Cal. Victoriei 14.) Caritas Iroda, (Str. Universităţii 7.) Napközi-otthon, (Str. Albine 20.), Monostori Egyházközségi Otthon, (Mănăstur u. 14.) A Szociális Testvérek Otthona, (Str, Grígorescu S5.) Ne kimélje senki a fáradságot, mert ha csak tia dekányi adománnyal járul is hozzá a gyermekek létfenntartásához, az a mások adományával megsokszorozva napi 80 gyermek élelmét biztosítja. — Szerencsétlenség a totoel aranybányában. Sigheti tudósitónk jelenti: A Petroşani részvénytársaság megvette a Sugatag-fürdő mellett elterülő totosi aranybányát. A bányában most folynak az iizembehelyezési előmunkálatok. Az egyik emelvény a bánya mélyében összedőlt és maga alá temette Selevensky Sándor 42 éves munkást, akit életveszélyes sérülésekkel szállították be a sigheti kórházba. — Elítélték a batard csempészeket, Satu-Maréi tudósítónk jelenti: Érdekes csempészpert tárgyalt a törvényszék. A vádirat szerint Lebovits Mózes batard mészáros kétszáz lejjel akarta megvesztegetni Bocianu Őrmestert, hogy távolítsa el a csendőröket a csehszlovák határról, amíg az árucsempészek dolgoznak. Az őrmester látszólag belement a dologba, de lesben állott és éjszaka rajtaütött a csempészeken. Bura Zoltánt, akinél a csempészáru volt, elfogták, de Lebovits megszökött és csak 24 óra múlva került csendőrkézre. A törvényszék Burát másfél havi, Gebovitsot pedig két havi fogházra Ítélte. A védő felmentésért az ügyész súlyosbításért fellebbezett. — Kultűrést a Katolikus Napközt Otthon javára, A Szociális Misszió Társulat helyi szervezete április 4-én, csütörtökön este 8 órai kezdettel kulturestét rendez a katolikus gimnázium dísztermében, a katolikus Napközi Otthon javára. Ismeretes, hogy a Napközi Otthon gróf Bethlen Györgyné és munkatársai önfeláldozó munkájának és a városi társadalom adakozó nagylelkűségének eredménye. A Napközi Otthont azonban fenn is kell tartani s ezt a eélt szolgálja a csütörtök esti műsoros előadás- De az este sikerét nemcsak a nemes cél biztosítja, hanem a kitűnő, színvonalas műsor is. A program keretében M. Léva y Donka és Mihályffy Irén énekelnek Ro- honczy Mária zongorakiséretével, Zseni be ry Elvira zongorázik, Pollermann Aranka hegedül K. Molnár Irma zongorakiséretével. Asztalos Judit pedig, a helybeli Magyar Színház fiatal, tehetséges tagja Ady-, Reményik- és Aprily-verseket szaval. A gazdag műsort Dsida Jenő felolvasása vezeti be. — Elkeseredett választási harc Jugoszláviában. Belgrádból jelentik: Jugoszláviában teljes erővel folyik a választási harc. Az ellenzék köreiben rendkívüli elkeseredést keit, hogy a kormány rendeletére mindenütt elfogatják az ellenzéki jelölteket és agitátorokat, Koics volt minisztert Bukó váron tartóztatták Je. Groll Milánt, a szerb demokraták másik vezérét szintén őrizetbe vették. — Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgal- mat, gyomorégést, vértódulást. szorongást vagy szívdobogást érez, igyélc minél előbb valódi „Ferenc József" keserüvizet, mert ez a gyomor és a belek működését előmozdítja, az epekiválasztást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfrissíti. Gyomor- és bélbajok szakorvosai igazolják, hogy a Ferenc József víz remek természetalkotta hashajtó, mely méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. — A bíró pőre a háztulajdonosnő és az ügyvéd ellen. Oradeáról jelentik: Ma tárgyalta a tábla második szekciója azt a nagy port felvert rágalmazási port, amelynek vádtotlja dr. Weimann Izsó oradeai ügyvéd és Taglicht Jolán háztulajdonosnő voltak, akiket Nesselrode biró állított a vádlottak padjára. Mintegy hat évvel ezelőtt Nesselrode biró Taglicht Jolán háztulajdonosnőnél lakott. A bérlő és a háztulajdonosnő között állandó viszályok voltak, emiatt megbízta ügyvédjét, hogy tegyen jelentést az igazságügyminisztériumhoz. A háztulajdonosnő információja alapján dr. Weimann Izsó ügyvéd beadta a feljelentést. A jelentés következtében a minisztérium vizsgálatot rendelt el és ennek az lett a következménye, hogy a miniszter bizalmas levélben figyelmeztette Nesselrodét, hogy a jövőben ne járjon igy el. A levél megérkezése után megszüntették az eljárást Nesselrode ellen, aki hatóság előtti hamis vádaskodásért feljelentette úgy Weimann. ügyvédet, mint a megbízóját, Taglicht Jolánt. A törvényszék felmentette mindkettőjüket azon a cimen, hogy az ügyvédet nem lehet, felelőssé tenni, ha megbízója feljelentésre ad utasítást, Täglich Jolán pedig nem tett hamis tényeken alapuló feljelentést A tábla tegnap másodfokon is megerősítette a törvényszék felmentő ítéletét, do Nesselrode semmiségi panaszt jelentett be.