Keleti Ujság, 1935. április (18. évfolyam, 76-98. szám)
1935-04-15 / 88. szám
TVm. ÉVFOLYAM. 88. SLAM. 6 a % KfiLETlUjsm :eze5 un a a leqyzenzacio/a á!o/zléi<áf BRASOV PIATA LIBERTATE» 3. (SZABAWASTEfi ÍBUZAS») TIMISOARA BUI REGELE FERDINAND?, f PAUCE) STRREGINA MARIA 34 C HEITAUERSASSE) STB.6EN.NECULCEA 2 (BENNEBflUűlA) GALLIA 'Nein véletlen, hogy Siénkicicicz világhírű regényének a elmét önkényesen elferdítettem. Igenis, nem Domine, hanem Domnule. És .itt a Domnule szó alatt a román politikai közvélemény divatos élharcosát értem, azt a politikust, aki százszázalékos románságát abban éli ki s erőszakos politikai karrierjét azzal akarja kifutni, hogy mintegy újkori közéleti sárkány- tüzet okúd a kisebbségek s elsősorban az ittélö magyarság felé. Minden közhivatalból, minden magánvállalkozásból, a közélet minden ‘ területéről ki akarja kergetni a kisebbségi embert s Így akarja az Anghelcscu téves iskolapolitikája következtében aránytalanul felduzzasztott fiatal intellektuális román réteget elhelyezni. Ha a mozgalom még csak a politikai demagógiánál tartana és annak az ittélö magyarság nem éresné egzisztencia fosztó eredményeit, nem volna baj, de a legutóbbi másfél esztendő alatt ennek a lármás politikának kétségbeejtő eredményei vannak. Legutóbb Biharország fővárosában dr. Gyárfás Elemér szenátor megrázó szavakkal nmtatott rá arra a * ' ' ' politikai áramlatra, amely a keresztényi elvek felbontásával, a humanizmus kigúnyolásával s főleg a kisebbségi egyezmény semmibevevésével az ittélő kisebbségek életlehetőségét akarja megsemmisíteni. Erre a politikai erkölcsre a legjellemzőbb tünet, mikor a kisebbségi hivatalnok gyermekét az etnikai eredet folytán állami iskolába kényszerítik s másnap, vagy harmadnap az apát éppen a származása miatt, bocsátják el hivatalából. Vérvizsgálatokat folytatnak a Székelyföldön és fiatal román tudósok, komoly ’ * dolgozó politikusok azt állítják, hogy a székelyek román eredetűek. Viszont a székely származású köz- és magán- hivatalnokokat kiüldözik állásaikból. Quo vadis, Domnule?! Hová mégy, uram?! Hol van itt a határ? Miitor lesz megállás ezen a veszélyes területen? Riadtan tesszük fel ezeket a kérdéseket, mert 1 1 .'V1! egyre fokozódik a harci kedv s a kisebbségi ember fT ’ * r - • kétségbeesetten néz körül: mi lesz vele nocnap, 'mi lesz a családjával, gyermekével, mert kenyerét és megélhetését minden oldalról veszély fenyegeti. A kétségbeesés és ijedelem meredélyén állva nézi a horizontot: vájjon mikor vonulnak el a sötét fellegek, ’’ ’’ " ■ "Vrr s mikor nyúlik ki a kéz, amely a gyengéket meg akarja és meg tudja segíteni? És akkor Tilulescu, akinek talán ebben az országban a legszélesebb politikai látóköre, *legnagyobb tekintélye és felelőssége van, n bucureşti milliomosok klubjában egy magyar újságíró előtt ilyeneket mond: — Nem vagyok ellensége a kisebbségeknek, őszintén értékelem n magyar nép jő tvlajdnnságait és a magyarok romantikus szeretetre- ■méltóságát... A szélsőséges mozgalmakról pedig, amelyek elsodr ássál fenyegetik a magyarságot, azt mondja: — Ezek múló jelenségek, nem kell tartani tőlük... íme, egy reménysugár a - leg illetékesebb helyről. Csak az a baj, hogy ez a reménysugár nem száríthatja fel azoknak a könnyeit, akik már elvesztették állásúkat, akiket már elsodort a szélsőséges áramlat hulláma. Titulescu ur kijelentéseiről eszembe jut egy csöndes beszélgetés,amelyet néhány nappal ezelőtt folytattam egyik vezető román politikussal. Ezekről a dolgokról esett szó köztünk és én is azt a kérdést intéztem hozzá: — Mikor lankad már az ököl, amely a kisebbségeket pergő csapásokkal piiföli? Azt mondotta: — Nézze, szerkesztő ur, még ön sem ismer eléggé bennünket? Még ön is tájékozatlan a mi politikai közéletünkben. — Magam is kezdem hinni, — feleltem mélabusan. — Hát ön sem tudja, hogy nálunk jelszavak, politikai divatok és áramlatok jutnak felszínre és ezeknek az áramlatoknak minél nagyobb a lángjuk, annál kevesebb a hőerejük!... Higyje el és higyjék el a magyarok, hogy ezek csak múló jelenségek, nem kell tartani tőlük.... Most utóbb úgy tűnik fel nekem, mintha ez a román vezető politikus adta volna a szót Titulescu szájába. És még ilyeneket mondott: •— Akció után jön a reakció. Nemsokára jön a kiscbbségdédelgetés. Csak ki kell várni, hogy jöjjön el annak is a politikai divatja ... — De addig elpusztulunk! — Nem olyan gyöngék maguk. Tudnak dolgozni, van ellenállóképességük, okosan hallgatnak és tűrnek s főleg igénytelenek is tudnak lenni... — Ha muszáj! Egyet azonban nem értünk. — Mi az? — fordult félém kíváncsisággal— Miért éppen most?! — tettem fel az újabb kérdést. — Miért sudul ránk a többség haragja akkor, amikor odaát a revizionista mozgalom engedett merevségéből és a legilletékesebb helyekről olyan nyilatkozatok hangzanak él, hogy a békés megállapodások és megegyezések egyik főkelléke a kisebbségi kérdés rendezése volna? — Miért éppen most, — folytattam, — mikor a Magyar Párt parlamenti vezérkara pártközi bizottság kiküldését kérte a kormánytól, amely a kisebbségi kérdést tanulmányozza és ezzel a lépéssel is lojális módon mutatott készséget a békés együttműködésre?.., — Ebben önnek van igaza. De ön. és általában a magyarok mindig megfeledkeznek arról, hogy egy kicsit keletre esünk, ahol a politikusok mást gondolnak és mást tesznek. Ahol a politikai érvényesülés utjai kiszámit- hatatlanok. Nem gondolja, hogy talán éppen azért fokozottabb a kisebbségek elleni ténykedések sorozata, hogy később, mikor a megegyezés aktuális lesz, minél több engedményt lehessen tenni, minél több most elvett állást, kenyeret és iskolát lehessen visszaadni? — Szeretném hinni, — mondottam, — hogy mindez igaz. — Biztos lehet benne— És megengedi, hogy ezt a beszélgetést megírjam? — Isten ments! Politikailag e pillanatban lehetetlenné tenne. Én meg mondtam az igazat és betörnék a fejem. Elváltunk. És íme Titulescu meg merte mondani! Most már csak az a kérdés, hogy a kisebbségek hét szűk esztendeje mikor ér véget és mikor és melyik kormány békéi meg a kiseb- ségekkel s teremt ebben az irányban a magyarság részére is megnyugtató helyzetet. Olajos Domokos. Quo vadis, D
