Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)

1935-02-04 / 28. szám

XVIII. ÉVFFOLY'AM. 28. SZÁM. KntiiUjsm 9 MmmMx — Titulescut Nobel-dijra ajánlotta a iasii egyetem, Bucurestiből jelentik: A iasii egye­lem tanárai Titulescu külügyminisztert aján­lották a Nobel-dijra. Ajánlatukat azzal indo- koltáJc, hogy Titulescu hatalmas és eredményes munkát fejtett ki a világbéke érdekében. — Lloyd George nem hajlandó sem Mac­Donald, sem Chamberlain kormányában részt- venni. Londonból jelentik: A Central New ér­tesülése szerint az angol parlament folyosóján nagy érdeklődéssel beszélnek arról a lehetőség­ről, hogy Lloyd George belép a kormányba. Komoly politikai körökben ezt nem látják va­lószínűnek mindaddig, ameddig MacDonald áll a kormány élén, mert MacDonald és Lloyd George között igen kiéleződtek az ellentétek. Állítólag az uj koalíciós kormány elnöke Cham bcrlain lenne és Lloyd Georgot arra akarják rávenni, hogy ebben az uj kormányban vál­laljon tárcát. A Morning Post értesülése sze­rint. Lloyd George már nyilatkozott is a kér­désben és kijelentette, hogy csak olyan kor­mányban hajlandó résztvenni, melynek sem MacDonald, sem Chamberlain nem tagjai. — Súlyosan elverték a végrehajtót és a csendőrt. Déváról jelentik: Crisan Áron gazdánál, aki némi ál­lami adóval volt hátralékban, szombaton megjelent IHorea Alexandru adóvégrehajtó, Borca Áron körjegy­zőségi irnok és Fopescu csendőrkáplár, akik foglalni akartak. A gazda szabadkozott és arra kérte a végre­hajtókat, hogy hagyják őt békében, ne foglalják le ru­haneműéit és élelmiszereit, inkább biztositékképen át­adja nekik egyik pár ökrét. A végrehajtó nem volt hajlandó egyezségre lépni és megkezdték a foglalást. Az öreg Crisan, aki mc'eg téli ruháit látta veszélyben forogni, felkapott a szoba sarkából egy furkosbotot és segítségért kiáltott. .Nyomban megérkeztek fiai. Ni- colae és iosíf, egyik fejszével, a másik rúddal a kezé­ben, A csendőr félelmében riasztó lövést adott le a fegyveréből, hogy menekülhessenek szorongatott hely­zetükből, azonban rögtön e lövés után valamelyik CW- san úgy fejbeverte a csendőrt, hogy eszméletlenül ro­gyott a földre. A nagy kiabálásra két szomszéd, Bodea Ura ián és Turc Aron is bejött Crlsanék házába s most már öten verték az irhokot és a végrehajtót. Tizenkét falusi ember, amikor el akarták szállítani a csendörök a letartóztatottakat, fenyegetöleg kezdett a hat csend­őr felé közeledni. Szembeszállni azonban már nem volt bátorságuk. Most ezt a tizenkét gazdálkodót is felelősségre vonják. — Grác közelében hólavina temette el a vasúti pályát. Grácból jelentik: Reichenstahl közelében hólavina temette el a vasúti pályát. A hótömeg olyan hatalmas, hogy több hét szükséges eltakarítására. Ilyenformán hetek telnek el, amig a vasútvonalon helyreáll a for­galom. Alberg közelében hasonló lavinaomlás történt, de itt a hó eltakarítására egy nap ele­gendő volt s walesi herceg utazása nem' szen­vedett fennakadást. — Tűzhányó tört ki Ujzélandban. London­ból jelentik: Az ujzélandi Wellingtonból jelen­tik, hogy a Ngaurguhoe tűzhányó élénken mű­ködik. A kráterből kilövelt hamu és kőtömeg 1300 méter magasságba szökellt. A tűzhányó utolsó kitörése tiz évvel ezelőtt volt. A kör­nyékbeli lakosság attól tart, hogy az akkori borzalmas események most megismétlődnek. — A „titkos" rádió-leadö állomás összeomlott szenzációja. Körülbelül egy hónappal ezelőtt az állam- biztonságí rendőrség letartóztatott egy Neudin Joan nevű Juliu Maniu uccában lakó tisztviselőt, akinél rá­dióleadó állomást foglaltak le. Neudint egy heti fog­ság után szabadon bocsájtották, de a vizsgálatot foly­tatták. Kiderült, hogy szó sincs titkos rádióleadó állo­másról, mert a fiatalember, aki az egyetem fizika-ké­miai fakultásának hallgatója, tisztán tudományos ér­deklődésből állította elő készülékét. A rádió kezdetle­ges és primitív volt, minden alkatrészét Neudin készí­tette. akit nagyon izgatott a rádiózás problémája. Kí­sérletezései, amelyekről főbbek között a crajovai Rádió Club is tudott, szép eredménnyel haladtak előre. A kérdéssel foglalkozó „Patria" gúnyosan jegyzi meg, hogy a kiküldött a házkutatás és a készülék elfogla­lása közben, Ingóságában még a falon lógó baromé­tert is le akarta szedni, azzal a kijelentéssel, hogy ez az a készülék, amely a hullámokat kibocsájtja. A baro­méter leszerelésétől csak a vele volt szakmérnök tar­totta vissza, aki megmagyarázta, hogy a barométer nem téveszthető össze a rádióleadóval. Neudin január negyedikétől 24-éig volt letartóztatásban, mig végre tisztázódott a helyzet. Ennek ellenére azonban főijük ellene az eljárás, amiért a készülékét nem jelentette be az illetékes hatóságoknál. — Bűntények nppja Budapesten. Budapest ről jelentik: A péntekről szombatra virradó éjszaka két gyilkosságot követtek el a magyar fővárosban. A hungáriauti „Bableves“-csárdá- ban Kimbauer hírhedt betörő összeszólalkozott Klopacsek Károly 25 éves napszámossal s a veszekedés verekedéssé fajult. Kimbauer kést rántott és leszúrta Klopacseket, aki a helyszí­nen meghalt. Kimbauer azután megszökött a korcsmából. Kimbauer volt az, aki Horváth nevű társával a statárium idején az Angyal­földön megölt egy rendőrt. Horváthot akkor kivégezték, Kimbauert pedig háromévi bör­tönre Ítélték. A betörő csak az elmúlt ősszel szabadult ki a börtönből. A rendőrség rádión is körözi. — A másik gyilkosságot Hajdú Ist­ván munkanélküli sofőr követte el. Hajdú a budai „Noé-bárkája“ nevű vendéglőben bele­kötött Borbát György 35 éves magántisztvi­selőbe. Nemsokára eltávozott a vendéglőből, de az uccán megvárta és zsebkésével leszúrta Borbátot. Az útonálló merénylet áldozata re­ménytelen állapotban fekszik a kórházban, a késelő sofőrt a rendőrség keresi. — Ugyancsak az elmúlt éjszaka három suhanó vakmerő betörést követett el a józsefvárosi filmpalotá­ban, ahol a Józsefvárosi Szinbáz is van. A hallban szolgálatot teljesítő kifutó fiút össze­kötözték, majd behatoltak a filmpalota egyik helyiségébe s értékes ékszereket és nagyobb pénzösszeget vittek magukkal. A nyomozás megindult. — Kirántották a halál torkából, Déváról jelentik: Csütörtökön éjjel a dévai III. osztályú vasúti váróte­remben aludt a többi vonatravárók között Dani Antal 38 éves Lapusna községbeli béres. Amikor 2 óra 2 perckor befutott a dévai állomásra az aradi személy- vonat, Dani Antal gyorsan kirohant és fel akart ugrani az egyik III. osztályú kocsira. Dani, aki alig ocsúdott még fel az álmából, elvesztette egyensúlyát és a szom­szédos sínpárra esett, ahol éppen ekkor közeledett az egyik szerelvény. Szerencséjére a közelben lévő hor­dár hozzáugrott és lábánál fogva kirántotta az alig fölméterre lévő mozdony elöl. Az esés következtében súlyos zuzödásokat szenvedett, azonban valószinüleg sikerül megmenteni az életnek Felszabadulva köszönti az egész emberiség BR. VEREI5ÉLY TIBOR egyetemi tanár írt most megjelent müvét Mindnyájun­kat egyformán fenyeget ez a retteget betegség! Véde tessünk és e!3s- 2Ük meg a veszélyt idejében ! ! A tartalomjegyzékből: A rákos meg- betegedések lényege, fijtái. Fertlző-e a rák ? Rákos és nem rákos daganatok. A betegség tünetei. — A gyógykezelés módjai: sugaras kezelések, operációk, a rák életfeltételeinek megvonása. — Megelőzés és védekezés stb. Hogy o nagy!ontosiágu mü mindenki számira könnyen beszerezhető legyen, ára 27 faj. Kapható a KeSe'i Újság kiadóh.vat il inan Cluj, Baron L. Po j u. 3. VI likieineka pénz és 3 te] portó előzetes bek Illése esetén az »mit sz-iLujux. Utánvéttel könyvet nem küldünk, Legmoder­nebb higénia antiseplikusan preparálva, rom­lás ellen konzer­válva, selyem- szerű finomság és megbíz hatóság mellett — Ma este lesz a Réthely-est. A közönség nagy érdeklődéssel tekint a ma, vasárnap este fél 9 órakor kezdődő Réthely-est elé, amelyen a kiváló művészen kívül dr. Krenner Miklós, Farkas Margit zongoraművésznő, Sántha Ilonka énekesnő, Mihályffy Irén zongoramű­vésznő és Blau Baba, a kis esodatáncosnő sze­repelnek. A r- kath. gimnázium dísztermében megtartandó jubiláris est belépődijai 40 és 20 lej. í — Konzervatóriurni hangverseny. A Cluji Magyar Zenekonzervatórium filharmonikus együttese 1935 február 7-én, csütörtökön este fél 9 órai kezdettel a Rém. Kath. Piarista Fő­gimnázium II. emeleti dísztermében nagy ze­nekari szimfonikus hangversenyt rendez, M. Lóvay Ilonka operaénekesnö, konzerv, tauárnő közreműködésével. Műsoron Beethoven, Weber, Mendelssohn számok szerepelnek. —- Újabb esendőrbrutalitás a Székelyföldön. Sft,- Gheorgheró! jelentik: Fereno Tamás volt csendőrőr­mester Imre fiával és egy Pál Áron nevű ismerősével betért Belinbe Nagy Ferenc kocsmároshoz egy kis sziverősitőre. Csendes mulatozásuk közben bevetődön a kocsmába a beltni csendőrors egyik oktatója, aki szidalmazni kezdte őket. Ezek egy darabig csak hall­gattak. A végén azonban a csendőrt kitették a kocs­mából. Később Ferenc Tamást társaival együtt lefog­ták és Aita-Mare-ra szállították, hol az egyesített be- linl és aita-marei csendőrörs legényei és őrmesterei borzalmasan összeverték őket. Nagy Férenc és társai a verés után orvosi látletet vettek fel sérüléseikről és megtették a feljelentést a brutális csendőrök ellen a stf.-gheorghei törvényszékhez, ahol február 2-ra tűz­ték ki az ügy tárgyalását. MX lm «04g» hmm I Tartósan ondulálok gép 1 r*Oipy©BfM. ésvi iany nélkül (Vienna I system) BÖS35©B3MÉ'NÍY1 höríyfodi’ász, Str. Matin J — Ahol az állami tisztviselők negyven napja, a megyei tisztviselők több hónapja nem kaptak fizetést Sft.-Gheorgheból jelentik: A Sft.-gheorghei tisztviselőkre nagyon szomorú napok virradtak, A könyörtelen tél újabb és újabb előre nem látott kiadásokra kényszeríti őket, viszont az állami hivatalok minden ran­gú tisztviselői már negyven napja, a megye tisztviselői pedig már több hónapja nem kap­ják fizetéseiket. A város s a vármegye vezetősé go alegoktalanabbul költekezik s olyan építke­zéseket, átalakításokat végez, amelyekre nin­csen semmi szükség. így többek között a vár­megyeház dísztermének padlóját vágták fel és azt nagy költséggel parkettezni kezdték. A tisztviselőkre természetesen senki sem gondol. Ugylátszik a vármegye urait jobban érdekli a Parkettes padló, mint az a száz meg száz nyo­morgó tisztviselő. — Kezét-lábát elvitte a gránát. Tárgul- Secuescből jelentik: Belani községben borzal­mas szerencsétlenséget okozott egy háborúból visszamaradt gránát. Pál Menyhért 16 éves legény fát, fuvarozott s az országúton egy grá­náthüvelyt talált. Magáhozvette, hazavitte s otthon a felbontásához látott. Leányest vére figyelmeztette, hogy ne játszók a gránáttal, mert könnyen felrobbanhat. Pál Menyhért azonban nem törődött a figyelmeztetéssel, to­vább babrált késével a gránáton, amely fel is robbant. A gránátszilánkok behatoltak a fiatal legény testébe, akit nemsokára beszállítottak a targusecuesti kórházba, ahol egész jobb kar­ját és jobb lábát amputálni kellett. Életben- Imaradásához igy is kevés a remény. Albina nevii leánylestvére, aki előzőleg figyelim'zb’tto. nem messze tilt tőle s neki egy apró szilánk a szemébe fúródott. A lányt a brasovi szemkór- házba szállították.

Next

/
Oldalképek
Tartalom