Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-27 / 47. szám
i ăElETf'Uj&MG XVIII. ÉVFOLYAM. 4?, SZ'áM. Betiltották ai Illeni református elemi iskolát &t iskola kérvényben hivatkozik m törvényre, amely szerint * iiorgiifiii \úé közepén nem lehet iskolát beszüntetni Sít Gbeor&'he, február 25.), ügy látszik, hogy a felekezeti iskolák ellen folytatott tervszerű fjadjárat, mely a legutóbbi időben mintha kissé elcsendesedett volna, nem szűnt meg. A napokban 8749—1935. szám alatt miniszteri rendeletét kézbesítettek ki az illeni református elemi iskolának. A rendelet azzal az indokolással függeszti fel az iskola működését, hogy nincsen meg a működéshez szükséges engedélye. Az i^koiahatóságok azonnal megtették a szükséges lépéseket a miniszteri rendelet hatálytalanítása, illetve visszavonása érdekében. Kérvényükben kifejtik, hogy a többi felekezeti iskolákkal egyidejűleg az illeni iskola is benyújtotta — még 1929-ben — az illetékes tanfélügyelő- ség utján az összes megkívánt okmányokat. Eloge t tett annak a rendeletnek is, mely tíz román- hangzású nevű tanulót átparancsol az állami iskolába. A kérvény azt is megemlíti, hogy a mi(Timisoara, február 25.) Vasárnap délután négy órakor tartotta a Magyar Párt bánsági tagozatának ifjúsági szakosztálya évi rendes tisztújító közgyűlését a Magyar Ház dísztermében, amelyen száznál több ifjúsági tag jelent meg. Oberszt Zoltán dv. főtitkári jelentésében reámutatott arra, hogy a gazdasági krízis sok nehézséget gördített az ifjúság munkája elé. A többségi nemzet, de különösen a többségi sajtó támadásai pedig károsan befolyásolták munkaképességét. Kulturális téren folytatta a szakosztály azt az előadássorozatot, amelyet még az előző vezetőség kezdett el és amelyen közgazdasági, t á r s ad al o m t u dóm á n y i és oktató jellegű előadások váltogatták egymást. Ezenkívül nagysikerű kulturális előadásokat rendeztek, amelyen az ifjúsági szakosztály tagjai, meghívott előadók, dalárdák, ma- gasnivóju előadása nagyon kedveltté tették ezeket. Vigalmi jellegű rendezései az ifjúságnak mindig együvé tudták hozni a város magyarságának minden rétegét. Ezenkívül magyar kulturális megmozduláson megfelelő számban megjelentek a magyar ifjak a szakosztály képviseletében. . Négyszázharmincnyolc tagja van az ifjúsági szakosztálynak, akik nemcsak a szakosztályban veszik ki részükét a munkából, hanem közülük számosán komoly részt kérnek a pártlagozatok munkájából is, ahová a tagozati vezetőség vonta be őket-. Az összes jelentések elfogadása után a tisztikar elhagyta helyét és az elnökséget dr. Ungar Adolf a Magyar Párt bánsági tagozatának alelnöke vette át. Tavaszi ültetéshez elsőrendű gyümölcs- és sétányfát, rózsát; magastörzsü és bokor ajánl Szász Gazdasági Tanintézet faiskolája Mediaş Telefon ‘29 Árjegyzék ingyen: Hisztériámnak s a fölötte* iskolai hatóságoknak eddig semmi kifogása sem volt az iskola működése ellen, A felekezeti iskolahatóságok hivatkoznak a törvény rendelkezésére, amely szerint a szorgalmi idő közepén iskolát beszüntetni nem lehet. Valószínű, hogy az itteni iskola által eredetiben benyújtott okmányok a bürokrácia hanyag, vagy rosszakaratú útvesztőjében tévedtek el valahol. A felekezeti iskolahatóságoknak a leggondosabb utánjárással sem sikerült felfedezniük, hogy a sft. gheorghei tanfelügyelőség iktatójába beadott okmányok hová tűntek el. Ilyen akkud tűnésekre már számtalan példa volt s a legtöbb esetben Bncurestibe kellett utazni, hogy a szükséges okiratokat kipiszkálják a legfelsőbb hatóságok aktarengetegéből. Valószínű, hogy az illeni iskola is ilyen költséges és fáradságos fővárosi expedíció kiküldésére kényszerül, hogy bebizonyítsa igazát, : ]■ ~~ Meleg szeretettet, de korkülönbség miatt engedjék meg, nem testvéri, hanem szülői szeretettel üdvözöljelek -- mondotta. Köszönetét mondott a párttagozat nevében a lelépő tisztikar tagjainak, akik magyar if jakhoz méltó félkészültséggel igyekeztek az ifjúság nevelésének munkájából erejükhöz mérten kivenni a részüket. A magyar kisebbségi ifjúságnak különösen hármas nagy feladata van-, a gazdasági felkészülés, a morális önképzés és a politikai iskolázottság' szempontjából. Az anyagi egzisztencia megteremtése szempontjából hatalmas ösz- szefogásra van szükség, mert mint kisebbség, nagy tehertételt viszünk magunkkal: semmi támogatást sehonnan nem kaphatunk, csak saját magunktól. így csak a több tudással, a tökéletes felkészültséggel és az általunk nyújtott gazdasági előnyökkel tudunk magunknak teret kiharcolni. Százszázalékos emberekre van szükségünk, Az önérzetes, öntudatos szókimondó ember, aki tud objektiv lenni másokkal, szemben, amikor a maga fajtájával szembeni kötelességét is maradéktalanul teljesíti, okvetlenül ki fogja vívni az elismerést azoktól, akik ma félreismerik. A küzdelemhez azokért a jogokért, amelyek bennünket megilletnek, politikai felkészültség kell, amelyhez minden eszközt meg kell ragadni. A választások során az ifjúsági szakosztály vezetősége a következőképpen alakult ki: Elnök Péter János szövőgyári műszaki munkás, aki ezt a tisztséget már harmadizben tölti be. Alelnökök - Németh Perene tisztviselő, P. Pusztai József újságíró. Főtitkár dr. Oberszt Zoltán ügyvéd. Titkárok Hrivnyák Zoltán, Tel- bisz Károly, Weltner Frigyes. Péter János elnöki székfoglalójában megköszönte az újbóli bizalmat, kérte, hogy az ifjúság minden egyes tagja álljon teljes munkakészségével és energiájával a vezetőség mögé és az eredmény nem maradhat el. Üzeni mindazoknak, akik még kívül vannak, hogy tárt károkkal várják őket. 8CT»«MWMWIBWCIM>I»ÍIWW»W>I MWWUI ■ I» I H»l Rendkívüli közgyűlésen tiltakoztak ;i nyugdíjasok a nyugdijak csökkentése ellen (Cluj, febr. 25.) Az erdélyi és bánsági nyugdíjasok vasárnap délelőtt- tartották Pop Valér elnöklete alatt rendkívüli közgyűlésüket. Feltűnést keltett, hogy — amíg a nyugdi jegyesület fiókjainak kiküldöttei messze vidékről nagy számban jöttek el, — addig a helybeli nyugdíjasok közül csak kevesen vettek részt a gyűlésen. Pop Valér elnök az ország súlyos pénzügyi helyzetéről beszélt, majd a beérkezett üdvözlő iratokat és táviratokat olvasták tol. Budai ügyvezető- igazgató a zárszámadást és költségvetést ismertette és beszámolt a temetkezési segélyekről. A beszámolót a közgyűlés tudomásul vette. Utána a vidéki delegátusok szólaltak fel, majd a következő pontokból álló határozati javaslatot fogadta el: 1. Engedjék meg, hogy a még meglévő és április elseje után kiutalandó adóbonokat az 4932, 33. és 34. évi adóban száz százalékos értékben értékesíthessék a nyugdíjasok. 2. Ne csökkentsék a nyugdijakat, mivel a mostani is alig éri el a létminimumot. a. A nyugdijszövetséget az egész ország; területére ki kell szélesíteni. 4. Újabb közgyűlést hívjanak össze március hó vége és május eleje között. , IA közgyűlés a késő esti órákban ért véget, 44 M»»44»4444»4> •+*+*+* ♦ M » » »4M44»»W ESifélfélc a bankri»í>?«l( áldozaiánalc «xélftámos íolvajál (Budapest, február 25.) Ismeretes, hogy a Szabadság-téri bankrablás alkalmával a halálos sebet kapott Róth banktisztviselőt kifosztották, A Verebély-klin ikárt, ahová Rólhot szállították, izgatottan viselkedő fiatal ember jelent meg, hogy az operációnál segédkezzék. Köpenyt, itt vett magára és állandóan a sebesült körül, forgolódott. Később hirtelen eltűnt s csak órák múlva vették észre, hogy a közben meghalt Rót-hot kifosztotta. Tárcáját, óráját és egyéb értéktárgyait magával vitte. Ugyanez a fiatalember nem sokka! ezután Rőth banktisztviselő háziasszonyánál is megjelent. íSaigő ügyvéd néven mutatkozott be és kérte, adják át neki a banktisztvise'ő összes ruháit. A ruhákkal eltávozott és azóta nyoma veszett A haiottraöió fiatalembert néhány nappal ezelőtt tartóztatta le a rendőrség s megállapította, hogy Gereben György magántisztviselővel azonos. Gereben ügye ma került tárgyalásra a budapesti törvényszék előtt, —. Halottrabló gazember- ezekkel, a szavakkal támadtak Gerebenre Rótli banktisztviselőnek a hozzátartozói s a tárgyaló-terem őrei alig tudták megakadályozni, hogy a felháborodott rokonok tettleg ne bántalmazzák. A törvényszék rövid tárgyalás után meghatározatlan ideig tartó szigorított dologházra ítélte Gereben Györgyöt, amely büntetés azonban három évnél rövidebb nem lehet. Gereben, aki a tárgyalás folyamán mindent töredelmesen bevallott, megnyugodott az ítéletben. »444444»»»4t»4444»»4»4'fr444»44444»M4444444444444444444»4t4MI-4!»44.4444»»44444»C fözáztszázaléltos embereket leér &sro<£%«fy«ars;ácf lcfeei»i»sécpft Icíizdelme <9Z ifyu neiwzeclélcfél \ báf?3iM»?is Magyar P^rt ifjúsági siafeos^lälyanak gfnléac