Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-25 / 46. szám
XVIII. ÉVFOLYAM. 46. SZÁMs. o. s. onmaQunK&ox önmagunkért 8 KHETrürSJSG wmmmmmmmmmmmmmmmKrnmmmmmmmmsmmmmmHmsmmmmsmimBmamBmmaamm (Odorheiu, február 23.) Minden becsületes magyar embernek igaz örömet és megnyugvást jelent az a nemes és önmagáért helytálló cselekedet, amellyel a Keleti Újság a múlt vasárnapi számában a veszendő sokezer szórványmagyar megmentése és megtartása érdekében nemcsak szép adományával és nagy nyilvánosságával, hanem a célravezető megoldás eszközeinek megmutatásával és megszervezésével is az akció élére állott kezdet óta. Bizunk az akció eredményében és a segélyező bizottság munkájának sikerében. Ha nem akarunk iesujtó ítéletet mondani a romániai magyarságról, hinnünk kell abban is, hogy ennek a súlyos problémánknak megoldása érdekében mindenki meg fogja tenni a tőle telhetőt, az érre mutató kedvező jelnek tekintem azokat az ország minden részéből hozzám érkező leveleket is, amelyek a legmélyebb megdöbbenés kifejezésén túl, kivétel nélkül a sürgős megoldás módozatait keresik és tanácsolják. Rövidesen elmondhatjuk, hogy maholnap a magyarság közvéleménye kristályositja ki azokat a tennivalókat és módozátokat, amelyek a szórvány-magyarság megmentése érdekében célravezetőknek mutatkoznak. Már maga ez a tény is nagy eredmény, hogy a kérdéssel ma már ezrek foglalkoznak. Az anyagi segítségen túl is. A hozzám érkezett megnyilatkozások nagy része egyetért abban, hogy a kétségbevonhatat- lanxul sürgős anyagi segítés mellett a tántoríthatatlan magyar öntudat és faji érzés biztosítékát is meg kell találni. Az elnemzetlenedéstől tehát csak úgy óvhatjuk meg veszélyeztetett magyar testvéreinket, ha ezt a mindenek fölött álló, belső magyar öntudatosságot élet- halálálló erősségűvé birjuk fokozni. (Mellékesen megemlítve más helyen is elkelne ez az öntudat, nemcsak a szórványokban.) Ez az öntudat azonban magában még nem elég, mert lehet félénk, rejtett, gyáva, eltitkolt, ingadozó, egyénekre szaggatott, de csak akkor szilárd, cselekvő és hitvallókcpcs, népfenntartó erősségű, ha erkölcsi súlyát és belső tápláló erejét az a szilárd meggyőződés biztosítja, hogy egy megingathattam népközösség életadó, élő testére támaszkodhatik és minden magyar, minden magyar házban testvérként érezheti magát, még abban az esetben is, ha a sorsközösség és a magyarság életviszonyai emberfeletti erői'eszi tűseket is kivannak meg a kilátás- talanságok elcsüggesztő reménytelenségében, aminek különben szintén csak ez az öntudat az egyetlen orvossága, meţt ez képesít népeket ha kell — csodákra is. Néptestvéreink előtt becsülést, megértést szintén csak ezáltal szerezhetünk, ami viszont nagyban meg fogja köny- nyiteni jövönkért és lelkűnkért folytatott küzdelmünket. Már gyermekkoromban csodáltam a zsidók faji összetartását, hogy akármilyen rongyos zsidó, akármilyen rongyos batyuval a hátán, keresztül mehet az öt világrészen és egyetlen zsidó liáz ajtaját se csukják be az orra előtt. Nem tudom, hogy most igy van-e, de nekünk, kisebbségi magyaroknak mindenképpen el kellene jutnunk erra a magaslatra. Hogy sok mindentől függ ez és ezer oka-foka akadálya varr ennek? Mégis mielőbb el kell jönnio ennek az időnek. Tizenöt esztendő óta mindenki igyekszik „megmenteni a magyarságot“ és csalhatatlannak tartja magát az is, akinek alig száradt meg a tej a száján, de arról a legtöbbnek sejtelme is alig van, hogy ez a világon a legegyszerűbb probléma: IIa mindenki önmagában megmentette a magyarságot, már is meg van mentve a magyarság. Fordítva is áll: Semmiféle eszközzel nem lehet megmenteni a magyarságot, ha magunkban, — kiki önmagában meg nem menti. Téved, aki azt hiszi, hogy ez aforizma. Minden egyéb, jelenünk, sorsunk, jövőnk ettől függ. Próbáljuk meg! Ki vállal szórvány-gyermeket? Helyesen látja ezt K. B ur, a satumarei magyar társadalom egyik kiváló egyénisége, az ipari és kereskedelmi életnek is számottevő tagja, aki a szórvány-magyarság kérdésében hozzám is intézett levelében többek között ezeket írja: „Az olyan szórványokból, ahol nincs olyan iskola, vagy alkalmas pap, hitoktató, ki a gyermekeket a magyarság szempontjából is helyesen neveli, ezen helységekből minden évben nehány gyermeket el kellene vinni olyan helységekbe, ahol tömegesebben él a magyarság, hogy azt a csüggeteg érzést, ami ezen szórványokban élő szegény magyar gyermekek lelkét eltölti, hadd váltsa fel bizonyos öntudatos, bizakodó érzés, amely a nagy tömegekben élő fajtestvéreitől reájuk is átragad, s ha ezen gyermekek nemcsak hallomásból értesülnek róla, hogy más vidékeken nagy tömegekben élünk magyarok, hanem személyesen is meggyőződnek erről, sőt azt is tapasztalják, hogy ők egy erős, Öntudatos kultur-népközösségnek a tagjai, — ha ezelőtt, odahaza bármilyen elhagyatottnak s megvetettnek is érezte magát, ezt az öntudatot, bizakodó érzést akkor is magával viszi majd, ha egy-két év múlva ismét hazamegy s az Qtthonlevők leikéből is elűzi azt a szorongó érzést, amely lelkűket megülte, s ha később, bármikor kisebbségi küzdelmeikben olyan bántódás, vagy sérelem érné őket, amely létérdeküket veszéiyeztené, tudni fogják, hogy A szórvány-magyarság megtartása a kérdésben megnyilvánult eddigi gondolatok, ötletek és segítségnyújtási módozatok mellett, még azok teljes sikere után is Qsak akkor tekinthető legalább viszonylagosan biztosítottnak, ha kivétel nélkül minden szórvány magyarsága élén olyan vezető áll, aki a ráváró feladatr*ak hittel, erkölcsi, szellemi és fizikai képességeivel maradék nélkül nyújtott, teljes odaadással meg is_ tud felelni. Nehány ilyen emberről magam is tudok és kalapot emelek előttük. A szórvány lelkészek, léviták és tanítók nagy részét nem ismerem, róluk, mirhájukról Ítélkezni távol áll tőlem és hiszem, hogy az emberi gyarlóságok mellett is legtöbbjük hősi, áldozatos teljesitményt végez. Senkitől se lehet többet várni, mint amennyi tőle telik. Mindaz amit erről a kérdésről megemlíteni óhajtok, az a poszton levő személyektől teljesen függetlenül, kizárólag elvi jelentőségű. A szórvány-megmentés rájuk is kiterjed, mikor az akció személyileg is segíteni kívánja azokat a lelkészeket, lévitákat, tanítókat, kik erre'munkásságukkal méltóknak bizonyultak. — Ezt a bejelentést nemcsak az érdekeltek, hanem mindenki megnyugvással vehette tudomásul. Akik most küzdenek, azoknak sietve kell lehetővé tenni, hogy tovább küzdhessenek. Olyan lesz minden szórvány, amilyen az élén álló ember. Semmi sem pótolhatja az ő munkájukat. Az egyházi főhatóságok dolga, hogy a reávaló alkalmas férfiakat állítsák az általuk ismert feladatok élére és őrködjenek fölöttük. Meg vagyok győződve, hogy ez úgy is történt és történik. Megszabadul • NÁTHÁJÁTÓL ha eg/ THERMOGENE kötést »fkaimat a mellér«. Revulsiv és fájdalomcsillapító vatta, mely a légcső- szervek vértódulását elhárítja. I I Kapható az összes gyógyszertárakba és drogériákba. ....................................................... nini.....imiUnmunMwnT'* hová forduljanak oltalomért, segítségért A többségben élő magyarságnak viszont gondos kodnia kellene, hogy a felvett összeköttetést velük nemcsak hogy meg ne szakítsa, hanem hova-tovább intenzivebbé tegye, tökéletesen kiépítse s ha azok bármikor támogatásra szó - rulnak, azt ténylegesen nyújtsa is nekik.“ Annyira világos és komoly gondolat ez, hogy megérdemli a megvalósítást és kiegészítést. Valószínűleg igy is lesznek, akik örömmel vállalnak egy-egy szórvány-gyermeket és — akármilyen nehéz is az élet — a vállalt gyermekről gondoskodni módunkban is áll, hiszen sokan vannak gyermektelen családok is, akiknek házasságát Isten nem áldotta meg gyermekkel és a szórvány-gyermek vállalásával nemcsak otthonukat tehetnék teljessé, hanem nagy, nemes magyar missziót is végeznének; de ez az esetlegességtől függővé tett megoldás még mindig nem elegendő. Szervezetten kell a kérdést megragadni s bár igaza van K. B. urnák abban is. hogy „nem csekély dolog a magyarságnak ilyen irányban való megszervezése“, de csak ez lenne a gyökeres megoldás s ilyen módon, ha csak leiét is megtarthatnék azon szórványokban élő magyarságnak, akik más nemzetek közé ékelődve felszívódásra vannak ítélve, már minden áldozatot és fáradságot megérdemelt az összmagyarság jövője szempontjából. Miért ne gondolhatnánk arra is például, hogy konviktusaink, szemináriumaink, isko- láink, intézményeink, egyesületeink, vagy erre a célra alakuló pártfogó egyesületek, mindenik tehetségéhez mérten vállaljon és magánosokon kívül egy-két szórvány-gyermeket. ő Csak felvetem értekét az ötleteket, mert a Keleti Újság által jelzett szórványbizottságnak volna tiszte ezekkel mélyebben foglalkozni. A személyi kérdéssel kapcsolatosan azonban van egyetlen kérdésem, természetesen csak magamban forgatott kérdésem, amire szeretnék megnyugvást találni. Azok közül és azok képviseletében néhányon már megnyilatkoztak, akik a szórványok magyarságáért küzdenek, de várjuk azoknak a megnyilatkozását is, akik majd küzdeni fognak: a magyar ifjúságét. Idestova két hónapja, hogy ezzel a kérdéssel bíbelődöm a nyilvánosság előtt és a maga módja, alkalma szerint igen sokan kifejezték lapokban, személyesen, levélileg, cselekedet által saját benyomásukat és gondolatukat, de egyetlen magyar ifjú még ki nem fejezte előttem sem szóval, sem másképpen, hogy bizonyos jogot és kötelességet érez a szórvány-magyarság ügyében. Lehet, hogy csak ón nem tudok róla és fel se tételezem, hogy no aggasztaná őket is éppen úgy a probléma, mint bárkit, de nem adnám semmiért, ha a jövendő pályákra, hivatásokra és kötelességekre készülés öntudatos és tisztánlátó belső világuknak ebben a kérdésben olyan jelét adnák, amiről büszkén vegyen tudomást az egész magyarság nyilvánossága is. El tudom képzelni, hogy milyen feledhetetlenül és lélekerősitően eredményt sokszoro- sitóan és jövendőt jelentőén hatna, ha — mond juk — a lelkészi hivatásra készülők köréből valami efféle ütné meg a fülünket: — „Veszendő magyar testvéreim érdekében végzendő hivatásom maradéknélküli teljesítése érdekében vállalom a lyukas cipőt, a negyven kilométeres gyalogutakat, a naponta alig evést is, minden megpróbáltatást és nem fogok csüggedni ...“ Milyen belső élmény volna csak úgy mellékesen tudomást szerezni róla, hogyan készülnek az arra hivatottak a speciális belső missziós munkára, hogyan tanulmányozzák a helyszínén a szórvány-kérdést stb. Egyébként nem fontosi hogy tudjunk róla, csak igy legyen... A vigasztaláshoz és örömhöz nem sok kell. Erre nehány esztendővel ezelőtt döbbentem rá, mikor egyik ref. egyházi folyóiratban azt a rövid hirt olvastam, hogy egyik jugoszláviai községben (— a neveket és helyet sajnos elfelejtettem —) a magyar ref. presbitérium örömmel jelenti, hogy a lelkésznek nem kell többé napszámba járnia, mert sikerült egy hold földet vásárolniok. Hát ilyen nagy dolog a magyar lélek!... Nyirő József, Akik most küzdenek és akik küzdeni fognak
