Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-21 / 42. szám
á KtlZTtUjSKG s XF7/Í. ÉVFOLYAM. 42, SZÁM* VAKJAIM Még * nyáron történt, hogy rajta csíptem egy ái- v-ak koldust, akinek a trükkje az volt, hogy mint segítségre szoruló „szegény világtalan“ átkisértette magát valami jól kiszemelt áldozattal az ucca egyik leiéről a másik felére, 1 Ki utasítaná el az ilyen szerencsétlen kérését? A látó ember karonfogta a vakot, vezette keresztül az úttesten a robogó autók és villamosok között. Es a .,vak" kihasználva az időt és a lélektani előnyt, amelyet helyzete teremtett, miután dióhéjban előadta boldogtalan élete történetét, az ucca közepén megpum- pölta a vezetőjét. Mindenkinek muszáj volt adni. Csak nem tagad meg az ember néhány fillért egy ilyen szerencsétlen teremtéstől, akivel már olyan benső viszonyban van, hogy karonfogva vezetgeti az uccán és akit különben sem lehet otthagyni a közlekedési zűrzavarban, hátha el találja gázolni valami jármű. Szóval én is beléestem a vakba, aki magas, sovány, őszülő ember volt, óriási ádámcsutkával, fekete pápaszemmel és zöldre kopott gyászfekete öltözettel fölszerelve. — Mit töri'magát uccai kéregetéssel? Próbáljon valami jobb pályát. Az ilyen ötletes ember, mint maga, boldogulna kiadósabb mesterségen is; A pesti vak megint sóhajtott és megvakaita a fü- letövét: — A, kérem! Nem vagyok én olyan ötletes ember. Nem énnekem jutott ez a dolog az eszembe. Hanem olvastam még a nyáron valami cikket a Magyarországban ... Most már én vakartam meg a fülemtövét. Az ördög HM ♦♦ »4*4 vigye el! Milyen fatális véletlen1 Belebotlottam a saját spárgámba. Tovább kérdezősködtem: — Száva) a nyár óta van ezen a pályán. És megél belőle? A vak visszaejtette orrára a fekete pápaszemet ét őszintén válaszolta:- Nem panaszkodhatok kérem, elég tisztességesen! Bocsássanak meg nekem azok a kemény jellemek akiknek szociális elvük, hogy a kolduson segíteni 8 legbünösebb pocsolyacsinálás! De én mindig szerettem a koldusokat. Ezzel is kezet fogtam a bucsuzáskor. Sót bizonyos önérzettel néztem utána, amint tovatapoga- tózott a botjával: íme egy ember, akinek ha közvetv« is. de mégis én adtam kenyeret a kezébe, Hnuyatly Sándor. Satumaren azonnali hatállyal újabb tizenegy magyar tisztviselőt bocsátott el a város A végsőkig «I vannak keseredve a koldusbotra juttatott embersk díjba mehessenek, mint szerecsnésebb társaik akik mintegy tizenketten. nem mentek neki a vizsga bizonytalanságainak, hanem nyug- dijaztatták magukat. Beszéltünk az egyik szerencsétlen tisztviselővel. Az idősebb ember a nyílt uccán sirt mint egy gyermek, Fél a rideg jövőtől, félti családját az* éhezéstől, mert látja, hogy helyzete menthetetlen: sok évi szolgálat után kidobják az uccura és nincs senki, akihez segítségért fordulhatna. Mindenki tehetetlenül kénytelen nézni ezt az égbekiáltó igazságtalanságot Pedig 50 ezer lejt fizetett be a nyugdijalapraf amelynek mások fogják élvezni a gyümölcseit Társai valamennyien hasonló sorsra jutnak A városban általános részvét veszi körű) a rövid utón elbocsátott 11 tisztviselőt és azoknak nélkülözésre ítélt családját. Aztán véletlenül észrevettem — iatenucce nem leselkedtem utána — hogy a vak csak szimulálja a vakságot. Ü2lete neki, hogy átkisértesse magát az uccán. Velem kezdte, az Erzsébet körúton a Royal előtt. Aztán ment — illetve kisértette magát — cikcakban, mint a propeller a Dunán, a járda egyik feléről át a másik oldalra. A Royaltól a Technológiáig, nyolc ember akadt a horgára. Figyeltem; mindenütt sikerült a manöverje. Mire is, a Józef-körutra érve, már tele- RZitta magát. Jókedvűen zsebrevágta a fekete pápaszemet és a botját, amellyel addig olyan keservesen tapogatott maga előtt, kampójánál fogva a karjára akasztva, fiityürészve befordult a Körút egyik mellék- úccájába. Kis kávémérés volt az uccában, oda tért be a „vak“, fis én az auzlág üvegére festett haboskávén és kuglófon át leskelődve láttam, hogy karambolázik odabent az angolflastromos biliárdasztalon a világtalan ember. Mondhatom, kitűnő szeme volt, remekül játszotta a mérnöki pontosságot igénylő, nehéz kereszt-duplákat. A nyájas olvasó valahogy azt ne higgye, hogy fölháborodtam. Szó sincs róla. Inkább mulattam az elmés ötleten, amelyben annyi pszichológiai finomságot találtam, mint egy freudista analízisben. Es ha nem félek tőle, hogy á „vak" félreért és megharagszik, bementem volna utána a kávémérésbe, hogy gratuláljak, de egyúttal azt a. tanácsot adjam neki; miért nem keres magának jövedelmezőbb pályát? Hiszen, ha valaki olyan ötletgazdag, mint ö, bizonyosan boldogulna polgáribb mesterségen is, mint az uccai kéregetés. Mondom, hogy ez még a nyáron történt. A kis Cikk megjelent és elmúlt, mint a tiszavirág. Illetőleg talán mégsem mult el egészen nyomtalanul, mért im< néhány nappal ezelőtt folytatása akadt. Ez a folytatás is az Erzsébet körúton kezdődött, egy másik vak ember fellépésével. Ez az uj vak alacsony volt és zömök. De ugyanolyan fekete pápaszemü, mint a másik. Ugyanolyan gyámoltalanul tapogatott a botjával, ugyanolyan panaszosan éneklő hangon beszélt, mint a sorstársa. Mit meséljem sokat? Ez is megszólított, ez is átkisértette magát az ucca másik oldalára, ez is megvágott egy pengő erejéig, mondván, hogy különben kénytelen a vízbe fojtani árva gyermekeit. Kicsit gyanakodtam, aztán elhesegettem magamtól a csúf gondolatot. Hiszen már a szent Statisztika miatt is valószintien, hogy az egész világegyetemből éppen én fogjak ki egymás után két ilyen esetet. Holott jogom lett volna a legteljesebb gyanúra. Tiz perc múlva találkoztam a köpcös, kis vakkal a Wesselényi-ucca sarkán. Éppen cigarettát pödört és hogy jobban táson, a fekete pápaszemet feltolta a homlokára. Most már megharagudtam. Nem a pengő miatt. Hanem a sok igazi vak nevében, akiknek a tragédiáját a maga hasznára kamatoztatja ez a ravasz fickó. Eléje léptem: (Gheorgeni, február-19.) Több Ízben beszámoltunk arról, hogy a székelyföldi közbirtokosságok vagyonkezelésében illetéktelen beavatkozások történnek, rendszerint éppen az ügyes vagyonkezelés ellenőrzésével megbízott egyének részéről. Megírtuk, liogy a gyergyói községek közbirtokosságai sok esetben kényszerültek gör. kel. templom, iskola stb. céljaira százezres famennyiségeket megszavazni, mert csak akkor engedélyeztek a-kát, egyházak és iskolák részére is valamit. Most újabb ilyen jogtalan beavatkozás készül, egyelőre természetesen csak szerény kérés alakjában. Gábor György főszolgabíró a napokban bizalmas értekezletre hivta meg az összes járási községbeli bírókat, jegyzőket és közbirtokos- sági elnököket a főszolgabírói hivatal helyiségébe. Az értekezlet tárgya volt: hogyan lehetne a gyergyói járás főszolgabírói hivatala és a főszolgabíró magánlakás céljaira megfelelő épületet emelni? Ugyanis, amint azt Gábor főszolgabíró előadta, a hivatali helyiség bérét eddig a prefektura költségvetéséből fedezték, az összeg 30 ezer lejt tett ki, most azonban a megye arról értesítette a főszolgabírót, hogy jövőben csak 20 ezer lejt fizet lakbér címén. Ez pedig nem elég és igy sürgősen meg keik oldani az építkezés kérdését. A főszolgabíró 500 ezer lejes terveket mutatott be és kérte a községeket és birtokosságokat: irányozzanak elő költségvetésükbe olyan összeget, amely fedezi az építési költségeket. Annál is inkább, mert. a járási főszolgabírói hivatal igen nagyrészben munkáb a községek és birtokosságok boldogulásán. Gábor főszolgabíró azt is bejelentette, hogy már a telek kérdése nagyjában meg íf volna oldva, amennyiben a város hajlandó területet ingyen átengedni az uj gör. kel-templom, vagy a rendőrség mellett. A községek h közbirtokosságok képviselői Ígéretet tettek arra, hogy a kérést illetékes közgyűlés elé tor jesztik határozat végett. Elfelejti a főszolgabíró, hogy akár a község ad pénzt, akár a köz birtokosság, azt egyetlen közönség érzi meg és bizony már eddig is sok presszionált segélyezés történt, ami a székely közvagyont gyöngíti. A vármegye köteles egyébként törvény szerint az építkezésre. — Szép kis vak maga! Nem szégyelli magát, üzletet csinálni' mások szerencsétlenségéből?! A „vak“ nyugodtan besodorta, megnyáiazta. a füle mögé tűrte cigarettáját, aztán rámszögezte ravaszul pislogó számét. Nem is próbált meg tagadni, őszinte, mély, pardont kérő sóhajjal felelte: — iSZegyellém magára-uram! De mit-csináljak? Az élet. nehéz! Erre nem tudtam, mit felelni? Az élet csakugyan nehéz. Mindenki úgy boldogul, ahogyan tud. Végre nagyobb betyárok Is szaladgálnak ezen a földön „nagyobb üzletekkel“, mint az én vakom, És megenyhülve gondoltam, ha már a másikkal fiem beszéltem leealább elsütöm ennél a jó tárnicsot« ! 1 ETPTEreiTce 1 1 I Az fiisó brdélyl Altalanos Biztosító Részvénytársaság Cluj, ezúton tudatja érdekelt t. teleivel, iiogv a sorsolássá! kapcsolatos életbiztositások f. hó !6-án közjegyző jelenlétében megtartott nyilvános sorshúzásán a következő betiikombinációs kötvények sorsoltattak ki. !. U.R.I. 3, L. G. O. 4 Y, I.W. 2 T.U.O. • 5. Y. 0* Y. As Igazgatóság (Saturnare, februar 19.) Valóságos siralom- házi hangulat uralkodik tegnap óta a satmari városháza kisebbségi tisztviselői között. Pénteken este tizenegy magyar tisztviselőnek kézbesítették ki a halálos Ítéletet. Közölték .velük, a fegyelmi bizottság, minthogy a nyelvvizsgán megbuktak, állásukból azonnali hatállyal elbocsátja, őket .Fölösleges is megemlíteni, hogy a.súlyos helyzetbe került tisztviselők a városháza legjobb munkaerői voltak, máskülönben nem tarthatták volna meg 20'évig felelősségteljes állásukatA családos emberek, akiknek „ szamára: a koldusbotnál egyéb nem marad, példátlan elkeseredéssel vették tudomásul a határozatot. Arra nincs reményük, hogy a város megváltoztassa az ítéletet és visszavonja elbocsátásukat. Csak annyit szeretnének elérni hogy nyug**■**«« rn Á M. A. f JA** A főbíró a székely közbirtokosságokkal épittet magának házat
