Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-11 / 8. szám

XVIII. ÉVFOLYAM. 8. SZÁM. KEliTíUfSm 5 Városi tanácsalakulás polgármester és alpolgármester nélkül .............. ——0—....... ■ ~ Hogyant juloll Nagyenyed az „fidu!őlie!yw jelleghez? — Hiába győzőit a magyarság a választásén, még az »!• polgármesier sena lehet magyar (Nagyenyed, jan. 9.) Is­meretes az az offenzívat me­lyet a kormány a túlzó saj­tó és magukat hazafiasak­nak mondó egyesületek „nyomására“ a városok ro- manizálása érdekében indí­tott. Ismeretesek azok a kifa- kadások, amelyek Iamandi államtitkár ismeretes beszéde ellen úgy a la­pok, mint egyes politikusok részéről elhang- BOttak. Élénk emlékezetünkben van az egyet­len szakember historikusnak, Iorgának diplo­matikus nyilatkozata is, amely abban foglalta össze kifogását a Iamandi által kinyilatkozta­tott megállapítással szemben, hogy nem jó ■mindig és minden helyről igazságokat hangoz­tatni. Ám azért az offenziva a jelzett irányban megindult. Sőt igaziban most tombol a legéle­sebbem Az 1931 márciusi közigazgatási törvény­módosítás szankciót is adott a megindult áramlatnak, amikor a községek és városok igazgatásában olyan rendelkezéseket léptetett életbe, amelyek szerint az illető feözület.ek ta­nácsa akként alakítandó meg, hogy azoknak kétharmad része nem választás, hanem kor mánykinevezés utján töltessék be. Úgy, hogy például Nagyenyeden 18 választott tanácsossal szemben 12-őt nevez ki a miniszter­El lehet képzelni, hogyan fest egy tanács, amelyik például 30 tagból alakulván, abból 18-at választhatnak a polgárok, 12-őt pedig a kormány nevez ki, ha elgondoljuk, hogy a pol­gármester és helyettesének megválaszthatásá- hoz (akik pedig kizárólagos végrehajtó szer­vei a tanácsnak) kétharmad többség, tehát 20 szavazat kell. Választó-kisebbségi képviselet is lévén, csak természetes, hogy a mindenkori kormány eléri akármilyen választásnál is a szavazatok­nak legalább 20 százalékát, tehát biztosit a maga részére legalább 0 választott tanácsosi helyet. Ez esetben pedig, ugyebár, lesz a min­denkori kormánynak 6 választott és 12 kine­vezett tanácsosa, összesen 18, míg a választás­nál többséget nyert polgári listán, legjobb esetben 12-en maradnak. így fest a már jelzett közigazgatási tör­vénymódosítás a gyakorlatban. Az illető köz­ség, vagy város kisebbségbe jutott pártja, meggyarapodva a hivatalbeli tagokkal, egy­szerűen többséggé lesz és kész a demokratikus alapokra fektetett többségi, illetve „egyenlő­ség! elv“ a maga mezében, vagy meztelenségé­ben. íme a'példa. Január 8-án megalakult Nagy «nyeden a városi tanács- Teljes rendben, a tör­vényes formák szigorú betartásával. A válasz­táson, amely december 15-én folyt le, két lista szerepelt. Egyik a város többségét képviselő Magyar Párt, a másik a liberálisoknak a nem- zeti-parasztpárt által támogatott listája volt. A szavazás eredményeként a magyarság 10, a kormányzópárt 8 választott tagsági helyhez jutott. Tehát a magyarok többségbe jutottak. De hát ez ma nem lett volna igazság. Jött a. törvényes korrektivum. A prefektus 12 hiva­talbeli tagsági helyből adott egy tagsági he­lyet a magyarságnak; a legtöbb lelket szám­láló kisebbségi (református) egyház képvi­selője, Kováts Pál lelkész személyében. A többi hivatalbeli tagot a kisebbségbe jutott lista párthiveiből nevezték ki. A polgármesterválasztásnál segít > az üdülőhely jelleg. , Következett tárgysorozat rendjén a pol­gármester és polgármesterhelyettes megvá­lasztása. A törvény az összes tanácsosok két­harmad többségét kívánja meg á választáshoz. Ez a szám jelen esetben 20-at tenne ki. De 20 hive egyik listának sincs. Hogy segit tehát a dolgon a politika! II­A GRfPPA 1 legelső lünetainé' (' alkalmazzunk egy THERM0SÉNÍ Kötési Rrralsiv és fájdalomcsillapító «stta. mely a tüdő é* bronchiák vértódotáiit meggátolja. Kapható a ásom drogé» riékbaét gyógyeiertérakba. letve nem is a politika, hanem a liberális tör­vénymódosítás? Úgy, hogy üdülőhelynek nyilvánítja a kor­mány az illető községet vagy várost. És mi előny • származik ebből a város lakosságára vagy a kormányra? Egyszerű a dolog. A városra titulos sine vitulo, a kormányra pedig, hogy kinevezéssel töltheti be, tetszése szerint vagy a polgár- niesteri vagy a polgármester helyettesi álkíst. így rendelkezik a törvény. A megalakult enyedi városi tanács helyes lojalitással, a kormánynak ajánlotta fel a pol­gármesteri állás betöltését, mert hát Enyeden is vannak annyira okosak az emberek, hogy szél ellen nem hadakoznak. A magyarságot elütik az alpolgár- mes térségtől. A polgármester-helyettesi állásnál azonban megakadt az érdemes kupaktanács. A magya­rok, mint a választásnál is, többségbe került párt, igényt jelentett be az alpolgármesteri állásra. Ha már nincs lő. a szamár is jó lesz. gondolta. Hivatkozott, nagyon szép indokolás­sal, hogy igy, meg amúgy, legalább az alpol­gármesteri állás juttattassék nekik, mert hát egy kicsi igazság is van abban, hogy — amint a fehérvári határozatok mondják, mindenik nemzet önmagát igazgatná; a saját nyelvén, a saját kebeléből vett egyének által —- és ezen­kívül még az alkotmánytörvény is valami afféléről beszél, hogy a román állampolgárok faji, nyelvi és vallási különbségre való tekin­tet nélkül egyenlően élvezik az összes szabad­ságokat és jogokat, nem lévén akadálya ez a különbség semmiféle polgári és politikai jog megszerzésének és gyakorlásának; velük tölt­hetők be csak a polgári és katonai köztisztségek és közméltóságok, summa summarum és mél­tányosnak tartják igényüket az alpolgármesteri állásra. A javaslathoz, illetve inkább óhajtáskifeje­zéshez, mit dr. Szabó András terjesztett elő. Hulea Ovidius, ismert tanár ,és helyi politikus szólott hozzá, kijelentvén, hogy a magyarok­nak nincs ehhez törvényes joguk. Különben is (és itt következett a régi recept, mely szerint nemcsak nagyon fáj­dalmas és kellemet­len. hanem VESZÉLYES SS! /-Myan egyének, akik- k/ nek aranyere már előrehaladott stádium­ban van, gyakran szen­vednek vegbélvérzésben. E vérzésék az­által állanak elő. hogy a kemény szék­let a- ’bélfalon sebeket és szakadásokat okoz. A vérző végbélér mindig nyitott seb és a baktériumoknak szabad az üt­jük az egész szervezetbe. E vérzésnek könnyű elejét venni, ha könnyű, meg- erölíetésnéiküli székletről gondoskodunk. Ennek a célnak a legjobban megfelel az MS 7 J)V, Szükség esetén lefekvés előtt szedett 2-3 ARTIN-dragée reggelre a normálissal teljesen azonos székletet okoz. Az ! aranyérben szenvedők ideális hash : A Dr. W AN DK R üzemek készítménye: a románság el volt nyomva a múltban, stb stb.) Nekik most joguk van. mint többségi nemzet­nek, a közügyek intézéséhez e az ország kor­mányzásához. A szavazás Szavazásra kerülvén a sor, a jámbor óhaj­tást honorálták 31-en. Ellene szavaztak 17-en. Egyik szavazó a városi állat-orvos volt, aki a törvény betűje szerint (közig, törvénymódosí­tás 9. §. e. pontja) szavazatjoggal bir ugyan, de csak állategészségügyi kérdésekben. Az elnöki tisztet betöltő, érdemes Josof Danila, enunciálta aztán a határozatot, mely szerint 17 szavazattal Păstrăv Ironim líceumi tanárt választották meg polgármester-helyet­tesnek- a 11 szavazatot nyert dr. Szabó András ügyvéddel szemben. De mert jogász emberek is voltak a tanács­ban. az ennnciáció odamódosult, hogy egyik jelölt sem kapván kétharmad többséget, a sza- vazás eredményét felterjesztik a belügyminisz­terhez, hogy ő nevezze ki a 2 jelölt közül azt, akit a polgármester-helyettesi tisztre érdemes­nek talál. A kormány képviseletében jelenlevő dr. Valeu Simion prefektus üdvözölte aztán a megalakult tanácsot és sikert kivání munkás­ságához. A tanácsnak nincs még sem polgár- mestere, sem helyettese. De hát a kormány gondoskodása bizonyára rövidesen pótolja ezt a hiányt, kalapot téve a tanács fejére. ♦ — Tizenegy magyar városi tisztviselőt nyugdíjaztak Nagyváradon. Nagyváradról je lentik: A nagyváradi városházára megérke­zett a válasz a központi nyugdíjintézettől azok nak a tisztviselőknek a kérésére, akik külön­féle okok, betegség, stb. miatt nyugdíjaztatá­sukat kérték. A válasz szerint az intézet 14 városi tisztviselőt helyezett nyugdíjba, a 14 közül 11 magyar. Ezek a következők: Kiss Bá lint, Czirják István, Lévai Sándor, Tarsoly Imre, dr. Féder Ottó, Sebestyén Sámuel, Varga József, Baranyi Árpád, Dési Pál, Kiin esák József né és Zimonyi Adrien. Ezek a tiszt viselők április elsejével kezdődőleg lesznek I nyugdíjazva —r-----■

Next

/
Oldalképek
Tartalom