Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-21 / 17. szám

8 Kizmufapt» XVIII. ÉVFOLYAM. 17. SZÁM. Munkáesy-utánzalok* expresszionista törekvS- sok zűrzavarában. Kolozsvári kiállitások. A szabad préda területe ma Erdély n kép­zőművészeti alkotások értékesítése szempontjá­ból is. Szomorú igazolást nyert ez a kolozsvári ki áll Húsokon, amelyek karácsony táján lezaj­lottak. Megfordultuk itt festők és tagadhatat­lanul ügyeskezü festők, akik hazug, édeskés színekben tartott, problémátlan képeikkel ki­zárólag a közönség fejletlen ízlésére építették számításaikat. És beütött nekik! Meg is kop- pasztották a közönséget úgy, hogy a komoly értékű, festészetünkben fejlődést jelentő mű­vészek számára a közönségnek sem pénze, de még érdeklődése, figyelme sem maradt. Ezért szomorkodnak eladatlanul a kiállítási terem falán olyan képek, melyeknek az értéke az idő­vel és a festő nevével együtt ccnk növekedhetik Le vessünk íululugos pillantást a kiállí­tókra. A sort Foppea Elena nyitotta meg, aki modern törekvésű olajképeket és akvarelJeket állított ki. Jel­lemzője, hogy tobzódik a színekben. Gâscă kiforrat­lan expresszionista fiatal. Képei lelki síkon mozgó ígé­retes tehetségnek mutatják. Mellette mindjárt az ugyancsak tehetséges Braneat említem, aki szüntelen fejlődésben van, nyugtalanul keres Irreális formái, ka­vargó színei jelzik, hí uy az o útja is az expresszioniz- mus felé vezet. 7Agoni Szabó Lili kitűnő technikája ügyeskezü művésznő. Akvarelleket állított ki tömege sen és néhány olajfestményt. Művészi ízlés dőlj:' fcm. sajnos, a közönséggel és a r ituralie -.mi tart. El­mélyültebb, nemesebi .de Amme» művészete, vi­szont Kisebb a technikai fölénye. Együttes kiállítást rendeztek l’eieiíe Róbert, és Gáil Ferenc. Peielle mun­kai rögtön elárulják, hogy milyen művészeti irányok divatoztak aboan az időben, amikor mesterük rajzolni tanult, körülbelül negyven évvel o-eiött. Annál meg lepöbb, hogy a fiatal, roppant ügyeskezü Gáli Ferenc aki Rómában is végzett tanulmányokat, úgy fest, hogy még csak sejieni sem engedi a képzőművészet évtizedes forrongását. Ellenkezőleg a nagyobb îţaarza- siker érdekéoeu attól sem riad vissza, hogy Munkácsy vagy Rembrandt világszerte ismert képeit utánozza. Negoşanu technikai tudásában biztos festő, de színei­ben sok a közönség kegyeit keresés. Kollektív kiállítás­sal rándultak fel a bukaresti festők K?’c?s várra úgy lielen-nyoican. Azt hiszem, jobban lenézték, alacso­nyabbra becsülték az erdélyi közönséget, mint megér­demli. S ezzel önmagukról mondtál» Ítéletet.. De tér­jek végül rá e kiállítások tömegében egyedül vigasz­— Nem volua szabad kérem, de a kalauz J urak elnézik. Meg az eilenőrüü is... Tudják, hogy akinek ilyen van, az valamelyik főnök- iici szolgál... Nem tudom miért, de tovább kíváncsis­kodtam. — Maga ilyen későn indult a kime­nőjére, vagy mar hazaimé megy? Mort urra ! meg még Korán van. Megmt elpirult, mint az imént, a kalauz megszül Húsára- Uakvörös iett az egész arca. Csak vékony ború szőkék tudnak enuvire el­pirulni. — Nem megyek baza! — muuáta. — En se­hová se megyek, lsük éppen koesutazok. Es zavariuu mosolygott hozza. — Kocsikazik a vmuuiusvu: — csodálkoz­tam. — AruiutSt.gboi t Némán inteti, majd egy pillanat szünet: után azt moudta; — Megszoktam! — És ahogy rámemeite a szemét, meglepetve láttam, hogy könnyes. Most már kezdett a dolog érdekéim. — Megszokta? — lrogy-hogy? Hat mi volt azelőtt? A retikülből zsebkendő került elő. Megtö­rölte a szemet és szipogva felelte: — Menyasszony! — Aiajü a szípogást meg­szüntető omuyas után magyarazoiag hozzá­tette: — Egy kaiauznuK a menyasszonya! — Na és? — futattam tovább. — Felbomlott az eljegyzési Ljauo szipogás, sóhaj és panaszos felelet, amely sziuie kiroubaut belőle: — Ütt hagyott kerem! — Ugyan, ugyan? — hitetlenkedtem rész­véttel. — uat hogy lehet azf De már nem is kellett biztatni, beszélt kér­dezés nélkül is: — Hat évig udvarolt, kérem. Aztáa két évig vőlegényem volt- Villamos szerelő, de nem vehetett el, mert nem volt munkája. A méltó- sugos ur, a gazdám tetszik tudni nagyon jó ember és behozta ide a Leszkurthoz kalauznak. taló eseményre: Marchlní Tasso képeire és Szervátiusz szobraira. Marchini olajfestményei kiforrottak, egyé­niek. önmagára talált expresszionista törekvésű fos tőt mutatnak. Sajátságos színeiben van legtöbb vará­zsa. Szervátiusz Jenő igen gazdag, változatos anyaggal szerepelt. Legjobb munkái fából faragott, valószinűt- lenül nyúlánk, finomságban utolérhetetlen alakjai vol­tak. De mintha ethütlenednék azoktól. Ha a téma úgy kívánja, az ellenkező végletben keresi a megoldást, példa rá a robosztus, többszörös nagyságú Ady-fej. A népművészettel rokonságot tartó csempéi közül csuk önarcképe tetszett. Szerencsésebb volna talán, ha visz- szakanyarodnék a kifinomult, áhitatos, középkori szob­rokra cnilél(/'7irtő formákhoz. Ebből a beszámolóból két húrom kiállító neve ki- laradt, de nem bánt értük a.lelkílsmeret. Annál fá jobban nélkülöztük azokat, akiknek a neve Erdélyben értéket jelez, de nem állottak ki ennek a karácsonyi vásárnak a piacán. Mit tehetünk? Cikkem első felében erősítettem, hogy az erdélyi közönség növekvő figyelmet tanúsít, tájékozódni kivan, sőt, ha csak távolból is, de határozottan utána indult a képzőművészet fej­lődésének. Ezzel szemben jól látjuk, hogy a valójában gazdag örökségü erdélyi magyar J kepzonu: vé.,/A'i erősségei inog .. lét ,'ejött I egyetlenben egy összeioga.,, hogy annai lehan­golóbb legyén a mai szervezetlenség és szét­hullás folyamata. Ha erről diagrammot raj­zolnék, azt hiszem, éppen a mai idők helyén valóiKoznónak és metszenék egymást a képző- művészeti élet hanyatlásának és az iziésiejiö- dés emelkedésének görbéi- Talán mégsem így "igaz? Mert ha tényleg igy van, akkor már holtpontra is jutottunk. Akkor már meg is esküdhettünk volna, de ő mindig halogatta. Mindig mondott valami ki­fogást. Én meg hittem neki, pedig a méitósá- gos asszony sokszor mondta, hogy ez neki nem tetszik. Nagyon jó emberek a méltóságos nrék. Azt is megengedték, hogy mikor szabad napja volt, odajöjjön hozzánk. Ha meg vasárnap szolgálatban volt, akkor én mindig felszálltam arra a kocsira, amelyiken utazott... Akkor szoktam meg. He olyan szépen is tudta mon­dani: „Mariskám, te csak ne félj semmit, mert elveszlek!“... — Na és? — Aztán egyszercsak elmaradt. Izcntein is neki, irtani is. Azt izén te vissza, hogy én csak bízzak benne, de most nem lehet, mert neki a testvéréről kell goudosKodni. Mert a sógora meghalt. He ez nem igaz! Mert a barátja meg­mondta nekem, hogy már van másik menyasz- szonya. Mikor ezt elmondtam a méltóságos asszonynak, nagyon megharagudott. A méltó­ságos ur pedig azt mondta, hogy kidobatja a kalauzságból! — Hát meg is érdemelné az ilyen ember! — szóltam vigasztaló felháborodással. — Eny- nyi ideig bolonditani valakit, aztan otthagyni! — Iga» kérem! He ha kidobják az állásá­ból az is csak nekem ltaz baj! Könyörögtem is a méltóságos urnák, hogy ne bántsa. — És na- gyott sóhajtott. — Miért lenne az baj magának, ha az a haszontalan ember elveszti az állását? — kér­deztem szinte meghatva ettől a magasztos gon­dolkodástól, amit igazán nem vártam volua egy egyszerű szobalánytól — Mit törődik vele most már? Mariska élénken felelte: — Hót miből íizetué akkor a tartásdijat kérem? fia iiem volna keresete? — Tartásdijat? Miféle tartásdijat? Mariska a világ legtermészetesebb hang­ján felelte: — A kisfiáért!... Van kérem egy kis fiunk .., Most mult félesztendős ...Mit tehetünk? Vegyük számba Erdély­ben azokat a tényezőket, amelyek az egészsé­ges művészeti életben nem nélkülözhetők. Bi­zonyára az erdélyi művészet gondjain is eny­hítene: ha évenként bemutatnák a művészi terme­lést kollektív kiállításon; ha a sajtó megbizhutóbb kritikával látná el a közönséget; és ha sikerülne Erdélyben egy képtár meg­teremtése. Kétségbe nem vonható, hogy egy tervszerű anyagbeosztúsu rendszeresen fejlesztett kép­tár könnyén eligazítana a közönséget a festői irányok között, megismertetné a korjelző ne­vekkel és kiművelné az ízlését. He a valóság az, hogy Erdélyben csak képtár-töredékek van­nak, Kolozsvárt, Nagyváradon, Aradon, a sep­siszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. Igazságtalanság ne essék: Marosvásárhelyt a városi képtárban tervszerűén össze vannak gyűjtve a magyar festészet legnagyobb nevei. Écrsze a világháború ennek a képtarnak a sor­sát is megpecsételte. Azonkívül van még Er­délyben egy számra nézve is tekintélyes anyag­gal rendelkező gyűjtemény, a Brucken thal- Muzcum képtára: minden szászok büszkesége- Ahol hét lakat alatt egy milliós értékű vgn Eyck-képet is őriznek. Ezt a gyűjteményt, mint Bruckenthal Mvó Mókái, sók oda­adással gondozzák, de úgy tudom, anyagi for­rások hiányéban tervszerűen azóta sem fejlesz­tettek, ma sem gyarapítják. így hát aki. er­délyi ember, képtárai akar látni, nyugatabbbra kell, hogy tájékozódjék. Nem kivihetetlen... Ar «rrfélyi képzőművészeti élet megujhó- dását — hitem szerint — csakis a művészetnek önmagából merített erői hozhatják meg. Senki mástól többet nem várhatunk, mint amennyit önérdekében a festők, szobrászok teszn? k. Ál­dozatokra képes pártfogó nincs a láthatárom Az erdélyi magyarságnál tervszerű kultúrpo­litikáról, sajnos szintén nem beszélhetünk. Ki­nek a gondjai közé tartozik hát az erdélyi kép­zőművészet istápolása? Erre nincs felelet. De nem tart rn kivihetetlennek a következő elképzelést: újítsák iöl a Barabás Miklós-C<> hét s keretei közt valósuljon meg az erdélyi magyar festők és szobrászok kollektiv kiállí­tása Komoly összefogás esetén valószínű, hot 7 az erdélyi magyar társadalmi szervezetek se­gítségével sikerülne a kiállítás rendezési köit- séneit is előteremteni Kétségtelen, hogy a ki­állítás sikert aratna s akkor évenkint rendzse- resiteni kellene. A képzőművészek l!)30-as kol­lektív kiállítására emlékeztető tárlatot pedig minden második esztendőben meglehetne tar­tani. Ez volna a biennális erdélui kiállítás, amelyre magyarok, románok, szászok Erdély minden sarkúból összesereglenének. Úgy hi­szem, e kiállitások anyagára kiváncsiak vol­nának akár Bukarestben, vagy akár Budapes­ten is. És gondoljuk csak el, mekkora esemé­nye volna az erdélyi képzőművészeinek a bu­dapesti látogatás: bemutatni, mit dolgozott, mit végzett az érdek i piktura másfél évtized óta Föíajzott érdeklődés lesné a pesti bírála­tot- Ami föltétlenül erős hatást is tenne, mert a komoly kritika biztos Ítélettel választaná el a festők értéktelenjét, viszont fémjelezné azok­nak a nevét, kiknek a vászna, szobra ara­nyat ér. Kék! Bébt. Mine» rossz üzletmenet, ha a Keleti Újságban hirdet.1

Next

/
Oldalképek
Tartalom