Keleti Ujság, 1935. január (18. évfolyam, 1-24. szám)
1935-01-14 / 11. szám
4: KELFnTîrsm XVIII. ÉVFOLYAM. 11. SZÁM.---------------------------------r-rtrnm- r i -SELYEM , HARISNYÁT HOLLYWOOD, a szédítő csillogás hozója, hol a legbizarrabb emberek gyülekeznek Pillanatfelvételek a filmváros éleiéből (Hollywood, december hő.) Nem bírtam otthon maradui. Hollywood ellenállhatatlan erővel vonzott. Vágytam a fényre, a csillogásra. Ez azért volt igy, mert már három nap óta szakadt az eső. Három nap alatt alig mozdultam ki a szobából. Sokszor jutott eszembe, hogy odahaza, a távoli Erdélyben most bizonyára sűrű hópelybek szállingóznak s a karácsonyiak szines gyertyáinak uccára vetődő fénye vastag hóval borított járdákon imbolyog. Mig ide nem jöttem Kaliforniába, a hó, a fagy, a hideg természetes dolog volt előttem. Most már hat éve nem láttam havat és zord idői. Miután Kaliforniának oly bőven jut ki a napsugarakból, a test és lélek egyaránt elkényese- dik. A legrosszabb, ami itt bekövetkezik, az eső. Mikor beköszönt as aránylag rövid esős időszak, úgy dől az áldás a fellegekből, mintha sohasem akarna megszűnni többet. Ilyenkor kibírhatatlan az élet. Mivel Délkaliforrtiában a legtöbb házban gázkályhával íütenek, a ioly- ton égő gázszag nehézzé teszi a szobai levegőt. Ez fejfájást, étvágytalanságot és kedélytelen- séget okoz. Némely lakásban esős napokon olyan nedvesség van, hogy csaknem csöpög a falakról. Még szerencse, hogy egy esztendőből legfeljebb 20—25 nap esős. Valami boldog megkönnyebbülést éreztem, amikor ma este csillagok tünedeztek fel a kitisztuló, kéklő égen. Vége az esőnek. A balzsamos lég magnetikus erővel húzott ki a zárt falak közül. Amint mondtam, vágytam a fölszabadító mozgásra, a szabadságra. Vágytam látni a karácsonyi csillogást, vidám és zajos tolongást és vásári zűrzavart. Elindultam hát Hollywood felé. Szédítő forgalom, bábeli tülekedés. Hetven kilométeres kedvenc sebességemet harmincra kellett lassítanom, de némely helyen még ez is sok volt. A lábam többször volt a féken, mint a gázon. Mintha mindenki az uc- cán lett volna. Szemem folyonos körtáncot járt előre, jobbra, balra s a tükörből hátrafelé. Hollywood íőuccájának káprázatos forgalma pihenés nélküli, ördögi gyorsaságú kombinációkra kényszeríti a kocsivezető agyát: néha csak egy-egy hirtelen fékezéssel, vagy villámgyors félreugrás«al lehet elkerülni az összeütközést. Talán Hollywoodban élnek az Egyesült AUamok legvadabb és legfelelőtlenebb kocsivezetői. Az ember, mikor autóba ül, soha sem tudhatja, hogy a kórházba, vagy a halottas- házba kerül-e? Ki tudná leirni ezt a bábeli zűrzavart? A Hollywood-Boulevard, a főucca hihetetlen élénkséggel pezseg. De nem egész hosszában, csupán a Vine és a La Brea-uccák közötti részen. Ezen az aránylag rövid útszakaszon tömörülnek össze a jobbfajta üzletek, színházak és szállodák. Itt láthatni eleven mozicsillagokat, amint sétálnak, vagy luxusautóikon — sokszor nem egészen józanul — végighajtanak. Ide gyűlnek össze az Egyesült Államok legtávolabb eső kis zugaiból. Krisztus-arcok úszónadrágba, mezítláb mászkáló aggastyá nők, gonosztevő pofák, kiélt perverzek, különös szakállak, légynagyságu bajuszkák, finy- nyás selyemfiuk, meztelenkaru izomemberek, lezüllött és elszegényedett, hajdani valakik, mozikarriert kereső szépségkirálynők. Ízléstelenül öltözött csenevész leánykák, ráncosbőrü, sovány, élvezethajhászó gazdag asszonyok és elvétve normális emberek, akiket a kíváncsiság hozott ide: nyüzsögnek és keringenek a hollywoodi főuccán. Nem volt kis feladat helyet találni kocsimnak, hogy gyalog sétálhassak egy ideig a tumultusban. Valahogyan sikerült kivergődnöm egy mellékuccába. De itt is begyén-hátán álltak a kocsik az ucca mindkét oldalán. Végre be tudtam furakodni két kocsi közé s aztán gyalog indultam utamra. A külső: fény és káprázat, — a lényeg: semmi... A főucca fentebb leirt szakaszán ég a legtöbb villanykörte. Az amerikai, mint az éjjeli lepke csak a fényfelé tódul. Különösen most, a hosszú és kedélytelen eső után. A Boulevard már karácsonyi köntöst vett magára. Amint lefelé ereszkedtem dombos oldaláról, szemkápráztató szinpompa fogadott. A tízezernyi villanykörte vakító csillogással verte el az éjszakát. Minden uceal lámpát egy-egy óriási gombává formáltak az ügyes rendezők. Az oszlop köré épített kúpokból, akárcsak a sündisznó tüskéi, szines villanykörték sokasága bökött ki köröskörül. Az ucca fölött Santa Claus, magyarul Mikulás, óriási kerek portréi függőitek, villanykörtékkel szegélyezve. Az üzletek kirakatfénye, Neon-világitása, az autók és villamosok lámpái s a nedves cement íénytükrö- zödóse is hozzájárultak a nemmindennapi fényözön fokozásához. Az úttest fölött ki feszi tett drótokon különös színezetű és mintázatú zászlócskák tömege árasztotta a karácsonyi hangulatot. A gyalogjáró hömpölygő tömeg állandó moraja, a villamoskocsik csengése, az automó- bilok csengése, a rikkancsok orditása és rádiók hangos zaja szolgáltatott csodálatos hangkeveréket a fényorgiához. Nagyon csalódnék, aki azt hinné, hogy ebben a káprázatos csillogásban igazán finom üzletekre találhat. Zsibongó vásár az, ami itt van. Csupa vásári trükk — persze a legmodernebb kivitelben — és végső lehelletig menő FeHiiwäs. A helybeli luth. temető alnp'Z'ibáiyainak 6 és -9 §-ai értelmében közhírré tesszük, hogy az alább megnevezett sírhelyek használati joga elévülvén, az eddi?i has in dali jog élvezői álca! a hirdetés megjelenéséül szám tolt hat hónapon belül újból megváltand >k, mert ellenkező esetben ezen sírhelyek a rajtuk levő építményekkel együtt az itteni Luth. Egyházközség birtokába visszaesnek. CiUj, 1935 január 1 Luth. Egyháztanács. 7ób!a és sírhely s áma Mi to f-cm lett biv Hva A birtokos neve I. 7lli04 Dörrsödi 15í ♦» Zat er 17a 0 Fehér Mi;r ns 378 *9 ..lösz Micti«el i 86 P»Un Heinrich 4eO Borbé v Ferenc 4ÖÖ 18ó7 Nirv Fere >c 111. 40 1904 S r B‘ njanrn 167 1902 Ri o Frigyes 269 1904 Neugebauer Paula * konkurrencia. Karácsony előtt minden üzletet átalakítottak, modernizáltak, mert Kaliforniában néhány év alatt minden öreg lesz. Mindég uj és uj kell ennek az ideges, változékony lelkű népnek. Talán hitványabb az uj berendezés, mint a régi, de újszerűén csillog s ez már elég. Az áru is hitvány, de uj keretben árulják s az amerikainak ez kell. A lényeg nem fontos, csak a forma. Erre nevelődik itt mindenki, csecsemőkorától fogva. Megmenekülök a pofontól. Nem voltam ara magamnak. Nem arra mentem és nem ott állottam meg, ahol akartam. Sodort a tömeg. Megkönyököztek alaposan és többet jártak a cipőmön mások, mint jómagam. Egyszerre oldalt lépve, éreztem, hogy taposok valamit. Egy kis cipőbe nyomorított, húsos lábat pillantottam meg, amint ceruzává- konyságu sarkon állott. Mély női hang zúgta fülembe: — Oh you big bully... Felnéztem. A hölgy szemei vérben forogtak- Lehelletén a délutáni borovicska cocktail szaga érzett- Éppen orron akart vágni, mikor baloldalról egy háromszáz font körüli Hoíly- wood-flapper a lábamra ugrott. Nem fájt, de hirtelen ráeszmélve a menekülés útjára, elor- ditottam magamat: — Ouch! — (ez az amerikai „jaj“). Áldozatom arcán az elégtétel mosolya suhant át. Megmenekültem. A következő pillanatban már el is sodródtunk egymástól. Chiquita, az autózó oroszlán. Hirtelen éktelen autótülkölésre lettem figyelmes. A HollywQod-Boulevard és a Vine- ucca sarkán egymásbagabalyodtak az automobilok. Minden irányban autósorok álltak. A hátullevők türelmetlenül fújták a kürtöket. Középen a forgalmirendőr sípszóval és keserves igyekezettel próbálta megoldani a gordiusi csomót. Az autók közé kiváncsi járókelők furá- kodtak. _ — Lássuk, mi történt? Egy citromsárga, nyitott autó állította meg a forgalmat. Bozontoshaju férfi tartotta a kormánykereket s mellette, két hátsó lábán ülve, egy valódi, jól kifejlett oroszlán terpeszkedett. Az autó hátsó feléhez ugyancsak citromsárgára festett, két kerékre szerelt, elegáns ketrec volt hozzácsatolva. Dr. Joseph de Sigall, ismert arcképfestő ült a kocsiban, akiről megírták a lapok, hogy az előkelő Ambassador-szállodában lakosztályt bérelt tágas erkéllyel, ahová Chiquita névre hallgató afrikai oroszlánját helyezte. A festő s az oroszlán elválhatatlan társak, mindig együtt járnak-kelnek a városban. Chiquita „urhölgy“ — mert hogy a gyengébb nemhez tartozik, — nyugodtan nézde- gélte a szines világítás özönét Meg sem rebbent a lármára, a kíváncsi tolakodókra nem is hederitett. Meg sem próbálta, hogy valamelyikből kihasítson egy darabot. Talán azért, mert jól lakott az Ambassador ban, vagy talán azért, mert tudta, hogy egy hollywoodi sóvá- nyitó kúrán élő emberke úgy sem volna valami jó falat... Magyar szót hallok ... Sokat hallottam, hogy a hollywoodi csillogás mögött gyakran húzódik meg szegénység, sőt nem ritkán szivet facsaró nyomor is. Ennek eddig nyomát sem láttam. Egyszerre magyar szó ütötte meg a fülemet egyik kirakat előtt: — Látod.Lisabet, megvehetnők ezt a kabátot neked, ha az apád dolgozna. Csak 19 dollár, 98 cent... Ha az apád dolgozna... — I wish you con kl... — felelte a második generáció, már angolul. Belenyilallott a szivembe. Ez. volt a szegi/ységnek, a nyomornak első jele ebben a városban, mellyel karácsonyi bolyongásom alatt találkoztam. És ez a nyomor is magyar volt. Patay Tibor.
