Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)
1934-12-05 / 279. szám
XVII. ÉVFOLYAM. 279. SZÁM. (Döntő bizonyíték 'Az Universul vasárnapi száma részleteket közöl Goga Octavian „Ember tragédiája“-fordításéból, Goga tudvalevőleg hosszú évek óta dolgozik a halhatatlan remekmű fordításán s már több- izben szó volt arról, hogy Bukarestben, vagy Kolozsváron előadják. Meg kell állapítanunk, a közölt szemelvényekből is, hogy Goga műfordítása méltó Madách zsenijéhez és türelmetlenül várjuk a teljes fordítás elkészülését, aminek színpadra vitele remélhetőleg fontos szerepet fog játszani a magyarsággal szemben tájékozatlan és félrevezetett román közvélemény felvilágosítását illetőleg. Hogy őszinték legyünk, meglepődtünk, hogy éppen az Universul ad teret a román nyelvre átültetett Tragédiának. Az Universultól ugyanis nem szoktuk meg a hasonló gesztusokat, örömünkbe csakhamar megfelelő adag üröm vegyült. Az Universul most sem tagadta meg magát! Közli ugyan a Goga-fordítást, de egyetlen szóval sem jelzi, hogy az „Ember tragédiája“ magyar szerző müve. Madách Imre magyarságát egyszerűen , _ elnyeli. € Annál nagyobb lelkesedéssel ad helyet a lap más helyén több fényképfelvételnek, amelyek szerinte „megmásithatatlanul döntő 'bizonyítékok“ Magyarországnak a marseillei ügyben való bűnössége mellett. Kíváncsian tanulmányoztuk át ezeket a bizonyítékokat s meg kell állapítanunk, hogy mi nem vagyunk olyan bizonyosak a dokumentumok bizonyító erejében. Egy magyar útlevél a legfőbb argumentum, amely egy horvát emigráns nevére szól. Ennek az emigránsnak a neve azonban mindeddig soha sem szerepelt azoknak a névsorában, akiket a merényletben való részességgel vádoltak. És ha már döntő bizonyítékról van szó, egy döntő bizonyítékról mi is tudunk. Döntő bizonyíték az Universul magyar gyűlöletéről. — A túlbuzgó szatmári pénzügyigazgató egy összegben vonja le a nyugdíjasok kölcsön- jegyzését, Kolozsváron és más városokban a nyugdíjasok készséggel egyeztek bele abba, hogy egy havi fizetésüket ajánlják fel a belső kölcsön céljaira. Természetesen senki sem kívánta tőlük, hogy egyszerre fizessék ki a kisemberek számára nagy összeget jelentő tételt. A szatmári pénzügyigazgató azonban odáig ment el túlbuzgóságában, hogy nem akar ja kifizetni senkinek a nyugdiját, hogyha a jegyzett kölcsönösszeget egyszerre nem vonhatja le. Amikor a nyugdíjasok azzal érveltek, hogy akkor miből fognak megélni, a pénzügyigazgató ur odínágta, hogy: „Maguk nem nyugdíjasok, hanem kegydijasok.“ Remélhetőleg a szatmári prefektus közelép ebben az ügyben és megmagyarázza a túlbuzgó pénzügyigazgatónak, hogy mégsem lehet sértegetni a nyugdíjasokat azért, mert jegyeztek a belső kölcsönből s viszont annyi méltányosságot elvárhatnak, hogy részletekben és ne egyszerre rójják le az állampolgári kötelességvállalásnak ezt az adóját, * Dr. Koronka ístvte előad&sa. „Tennivalóira betegágynál“ cimen december 6-án, csütörtökön este fél 9 órai kezdettel a kolozsvári Iparos Egylet nagytermében P. Unirii 23. Az előadás a tagok és érdeklődő vendégek részére ingyenes. — 140.000 lej értékű gazdag aranyércet loptak egy nagyalmási aranybányából. Gyula- fehérvári tudósitónk jelenti: A Zalatna környéki Nagyalmáson napirenden vannak a na- gyobbstilü aranylopások, a tetteseket azonban csak a legritkább esetben sikerül kinyomozni, mert a bányák, ahonnan az aranyat lopják, rendesen lakatlan helyen vannak. Ujabbap Metesan Vasile jegyző nagyalmási bányájába hatoltak be éjnek idején ismeretlen tettesek, akik titkos bányanyitáson keresztül ereszkedtek le a bányába, ahonnan aztán mintegy 140.000 lej értékű feldolgozás alatt levő gazdag aranyércet loptak. A tettesek a helyzettel teljesen ismerősek voltak, akik biztosra mentek a nagyértékii rablás végrehajtásában. HFLETlUjSm mmmmmmmmm mmmam _____ ____________ 7 mmssmammmssmamssmimmaKaemssmmmmm&s Egyetlen készítményt sem hamisítanak olyan szemérmetlenül, of yen gyakran, mint a hires KÖP ROL esokoládéhashajtót. Ez a készítmény, amelynek biztos, de abszolút enyhe hatása még gyermekek számára is alkalmassá teszi, állandóan hamisításoknak van kitéve: hamisítják alakját, külsejét, csomagolását. Oe csak a gondatlan Vevőt tehet becsapni — mert a Koprol név, amely úgy a csokoládépasztillán, mint a dobozon rajta áll, könnyen felismerhető! Árain I drb. 4 drfe, 10 tfrfe. 1—— lel II.—-lei 17.—lel KOPROL Kun Béla napokon IceressrfüS Koppenliácjáiba:®* hujlcáilf A resiJőrség nsár hilft fielyél találta, die teljes bizonyossággal mcgnllapiloüa rejleítbelf ét (Koppenhága, december 3.) A koppenhágai rendőrség napok óta széleskörű nyomozást folytat azoknak a híreknek az ellenőrzésére, amelyek szerint Kun Béla, a magyarországi proletárdiktatúra hírhedt külügyi népbiztosa. Koppenhágában tartózkodik. A dán fővárosban érthető izgalmat keltett ,e? a hír, mert, mindenki... tisztában van veie, nogy Kun Béla dániai kiruccanása milyen célokat szolgál. A rendőrség tüzetes nyomozása csak feleredményre vezetett, mert Kun Bélát ugyan nem találták meg, azonban teljes hitelességgel megállapították, hogy több napon keresztül Koppenhágában tartózkodott. Még azt a lakást is megtalállak, ahol Kun Béla rejtőzködött. Az üggyel kapcsolatban több letartóztatás történt. Lelőttek egy magyar állampolgárt a szerb határon á A jug'oüzláT hivatalos jelentés szerint a határátlépő sebezte meg előbb a granicsárt (BELGRAD, december 3.) (Rador.) Az Avala jelenti: Kustanzcki János magyar állampo!- gár át akart lopódzni a jugoszláv-magyar határon. Egy jugoszláv határőr észrevette és megállásra szólította fel. A szökevény erre megtámadta a katonát és késsel súlyosan megsebezte. A granicsár agyonlőtte a támadót. A jugoszláv hatóságok a magyar hatóságok tudomására hozták a történteket. A tábla Lőrinczy Mózes büntetését egy érve mérsékelte és elrendelte azonnali szabadlábra helyezését Csetk kát vádpontban találták b UnÖsnek a volt bankigazgatót t (Kolozsvár, december 3.) Hétfőn hirdetett ítéletet a kolozsvári Ítélőtábla III. szekciója Lőrinczy Mózes a Kereskedelmi Hitelintézet volt aligazgatója és társai Bodnár Béla és Györy Viktor bünperében. A mult héten megtartott fellebbvi- teli tárgyaláson llea ügyész Lőrinczy négy évi fogházról szóló elsőfokú . ítéletének felemelését kérte, azzal a megokolással, hogy a törvényszék Ítéletének meghozásánál az enyhítő körülményeket a megengedettnél nagyobb mértékben vette tekintetbe. Ugyancsak kérte a felmentett másodrendű vádlottak elitélését is. A szigorú ügyészi vádbeszéd után némi meglepetést jelent a tábla ítélete, amely Lőrinczy Mózest mindössze két vádpontban mondotta ki bűnösnek a Nagyszebeni Általános Takarékpénztár és Fischbein Ármin terhére elkövetett csalásokban. A többi vádpontok alól Lőrinczyt felmentették s a négyéves büntetését egy évre csökkentették, A tábla ezt az egy évet a Vizsgálati fogsággal ki- töltöttnek vette, úgy, hogy elrendelték Lőrinczy Mózes azonnali szabadlábrahelyezését. Bodnár és Győry felmentését a tábla is helybenhagyta. Az ítéletet az ügyész Lőrinczy több vádpont alóli mentesítése miatt, Lőrinczy ártatlanság címén megfellebbezték a semmitőszekhez. Reumás betegeknek nélkülözhetetlen S Fontos újdonságt EEMÁS BAJOK HÁZI KEZELÉSE E kis munka mindazt tartalmazza, amit a reumás betegnek betegségéről és annak házilag való gyógykezeléséről okvetlenül tudnia kell. Ara 72 lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában, Cluj, B. L. Pop u. 5. Vidékieknek a pénz és 10 tej portó előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk.