Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)
1934-12-31 / 300. szám
OT. ÉVFOLYAM- 300. SZÁM. Keiet/Ujsag m 7 Dacol az elmúlással a nagybányai festőkolónia flé/íat/an támadások középpontjába került a nemesmultu. négyévtizedes magyar Barbizon — Beszélgetés tiikofa Andrással (Nagybánya, december hó.) A festőkolonia nagy parkja még zöld, a decemberi napsugár áprilisi pajkossággal búvik át a falevelek között és a park mellett rohanó patak nyári vidámsággal csörgedez. Az elmúlásról csak az itteni festők lelkére ülő ború és a műtermek épületének omladozó fala beszél. A ma már csaknem negyven esztendős nagybányai festőkolónia most éli a legnehezebb napjait. Egymásután intéznek évek óta olykor burkolt, de ma már mindinkább nyilt támadásokat a festőkolónia ellen, amelyet pedig négy évtizeden át halhatatlan mesterek tettek világhírűvé. Ahol képzőművészet van ezen a föld kerekségen, ott tudnak uz itteni í'estokolóniáról, ismerik Ferenczyt, Iványi- Grünwaldot, Thormát és ismerik ennek a gyönyörű fekvésű városnak pompás vidékét megannyi mesteri alkotásból. Másfélévtized óta a túlzó nacionalizmus egyfelől, a hivatalos közöny, másfelől sokat ártott az itteni festőkolóniának, melynek a küzdelmek eme súlyos másfél évtizede alatt egyetlen igazán megértő, erőteljesen védelmező, jóakaró barátja volt: Dragos Téofil doktor. Ez a kemény harcos, aki magyar világban is románnak vallotta magát, aki kész volt hitvallásáért harcolni is, aki az újabb román politika egyik legjelentősebb, legkeményebb egyénisége volt, a maga miivészet-szerctetében nem nézte a nacionalizmust, csak azokat az értekeket, amelyeket az itteni festőkolónia az egyetemes művészetnek adott. Apró helyi sunyi aknamunkák, bukaresti próbálkozások törtek meg Dragos Teofil művészet-szeretetén, szilárd er'éllycl kelt védelmére mindig a nemes múltú müvésztelepnek. A megpróbáltatás kemény napjai Dragos Teofil halálával szakadtak a festőkolóniára, melyet csúnyán cserbenhagyott a hivatalos varos és mely állandó középpontja a túlzó román sajtó támadásainak. De talán mindezeknél fájdalmasabb a lebecsülésnek, az elsiratásnak az a sorozata, mely újabban a magyar sajtó részéről érte ezt a magyar Barbizont, A korábbi küzdelmekben amúgy is megfáradt itteni festőművészeket ezek a támadások szinte világgyülölőkké tették. Ez a kis bányaváros valamikor hangos volt a piktorok zajától és vidám a művészek bohémiájától. Ma? Szinte buskomorak az itteni festőművészek és műtermeikben elhúzódva teljesen visszavonult életet élnek. Hétszámra nem nyit ajtót senki egyik-másik művészre és bizonyos létagadhatatlanul szomorú, hogy ebben a lelki állapotban alig-alig születnek mesteri alkotások az itteni műtermekben. Thorvia Jánosnak a közszerepléstől való teljes vsszavonulása után Mikola Andrásra szakadt a festőkolónia vezetésének gondja, terhe. Ő tartja még Krizsán Jánossal együtt erejüket meghaladó elszántsággal a hagyományok patinájában megnemesedett festőiskolát. Az utolsó évek Mikola Andrást is szűkszavúvá tették, de mégis hozzáfordulunk egy kis beszélgetésre erről a szomorú kérdésről. Amint Mikolához igyekszem, arról gondolkozom: érthetetlen, hogy engedi a város pusz- tuln a közvagyont. Mert a város ölhetett kézzel nézi, hogy hullik a falról a vakolat, omlanak össze a lépcsők, az elmúlás, pusztulás lesz úrrá a nagyértékü épületeken. Törmelékké mállott légcsőkön jutunk be a*, emeletes épületbe, melyben Mikola András műterme van. Remek szőnyegek, antik bútorok festői elrendezése és művészi kényelem végi mesterek otthonának meleg hangulatát varázsolják a látogatók köré. Mikóla András kellemes házigazda és csak akkor komorodik el, amikor a festőkolónia sorsára terelődik a szó. Amit a politika csinál, arról Mikola nem beszél, sem arról a mostoha elbánásról, amelyben a város részesíti a kolóniát, de előtör ajkán a szó, amikor elébe vetítjük a sóhajosan nehéz kérdést: — Mi lesz a magyar Barbizonnal? Borongó arccal, szomorú szemmel ül hal! gatagon és percek múlnak el, míg elindul ajkán a szó: — Igazán mély lelki fájdalommal kell megállapítanom, hogy évek óta egyre kedvezőtlenebb beállításban kerül a nagybányai festöko- lónia a közvélemény elé. Amióta a festőiskola élén állok, közvetlenebbül tapasztalom ezt és a sajtókritikák is elmúlásunkról írnak. — Egészen furcsa dolognak tartom, amit 10—15 év óta csinál éppen a magyar sajtó Nagybánya festőivel. Másfélévtzede állandóan temetnek bennünket, már pedig szokatlan, értelmetlen és tapintatlan, hogy élő felett meg- konditják a lélekharangot. Még vagyunk, még élünk, még dacol a festőkolóniánk az elmúlással, de már évek óta elparentáltak bennünket. — Elismerem, hogy a magyar Barbizon nehéz küzdelmekkel tartja fent magát, hogy visszaesés van, de amikor ezt megállapítják rólunk, akkor nem gondol senki arra, hogy a művészet függvénye a gazdasági életnek s csak ott prosperál, ahol jólét, megelégedettség, bot dogság van. A mai élet gazdasági nyomorúsága ráül a művész lelkére és rányomja bélyegét művészetére is. A művészek kifáradnak, elfásulnak a kenyérért folytatott küzdelemben és nem születnek olyan művészi alkotások, amilyenek megteremtésére pedig egyik-másik művészünk más viszonyok mellett képes volna. — Voltaképpen évtizedek óta forradalmi korszakban cl a képzőművészet, állandóan uj és uj irányok bukkannak fel és múlnak cl néha nyomtalanul. A képzőművészet 20—30 év óta — éppen úgy,.mint maga a társadalom, forrongó állapotban van és a íehiggadásához alig van idő. Ha valamelyik piktor nem a legújabb divat szerint fest, már pálcát törnek felette, mert nem a kvalitását nézik, a munkáját, hanem irány szerint. Ez pedig téves, mert a mai kor képzőművészeti iránya még nincs kialakulva, de egyébként is merőben lehetetlen a művészetet divat szerint megítélni, hiszen akkor a középkor, a reneszánsz halhatatlanjainak művészi alkotásai mitsem számítanának ma. Az utolsó egy-két évtizedben felbukkant sokféle irányból nem keresik, mi az érték, mi a humbug és a divatos jelszavak sokakat megtévesztenek Ítéletükben. — Az itteni kolóniában élő festőművészek túlnyomó része olyan irányt követ, mely a konzer- Arativ és a hipermodern irányzat között van és igy a mi csoportunkat mindkét oldalról súrolja a kritika. A mai korban olyan lázas az átalakulás, hogy az ellenkezik a művészi fejlődés ama menetével és igy abból jó nem szúrmaz- hatik. Amióta az ember művészetet csinál a görög szobrászat nyújtotta a legtökéletesebbet. És a görög művészeti iskolánál nem volt más céljuk a művészeknek, minthogy mindenben igyekezzenek mesterüket minél hívebben utánozni. Ennek ellenére, amelyik művészben megvolt az őstehetség, a művészi teremtő erő, az kitört az irányból és igy születtek meg a görög művészet legnagyobb egyéniségei— Ma mindenki egyéniség akar lenni és egy szép ajándék EGY PHILIPS R A' O I CÍ. KÉSZÜLÉK legtöbben nem jutnak túl a majmoláson. Eé gebben a művészetben az volt a forradalmár akinek volt mondanivalója és uj formába tudta önteni azt, nem pedig túlhajtott egyé- nieskedésből próbált uj utakra térni, amelyek nem a művészet fejlődéséhez, hanem káros dekadenciához vezetnek. Vakolat hullik a fejünkre, ahogy elmenőben behúzzuk az ajtót. A Morgó-hegy felett még fénylik a lemenő nap, de a Virág- hegyről .elölopakodik az alkony. Csöndes és kihalt a müvésztelep, melyet csak ennek a kla városnak finom lelkű, csodálatosan fejlett mit- vészérzékíi népe vesz körül féltő gonddal, meleg szeretettel. Kertész László, KMMf* fWHH ♦ «41 HM • MM Nem küldik nyugdíjba az 57 éves tisztviselőket (Bukarest, december 29.) Az országos nyugdíjpénztár értesítette az összes közhatóságoka hogy nem helyezhetik nyugalomba azokat a tisztviselőket, akik betöltötték 57-ik életévüket, csak abban az esetben, ha az illetők önként lemondanak tisztségükről. Azokat a tisztviselőket viszont, akik hatvanadik életévüket betöltötték, feltétlenül nyugdíjazni kell, nem lehet ezeket a szolgálatban visszatartani. A föld hibás, Aranyom* nem én Rossz helyre vert karód vagyok én. lombot lebbenti) szél is elsodorhat. Magam is, lásd, csak immel-ámmal állok s te oly erőtlen, másra szoruló vagy.. A föld hibás, Aranyom, nem én. • Valaki meglazította s azóta minden jószándék elesik rajta, inog, hogy száz láb is belezavarodna Varázsszőnyeg ez, kihagyó röptű, bomlott, táncoltató gazdája is örökké részeg s mámorában igy öli el fekete gondját. De fogd csak váltam, karolj, szoríts, tartalék én a végső fölindulásig: , sírba kell hullni úgyis, vagy föl, föl az égbe. KOOS-KOVACS ISTVÁN. * A Kolozsvári Iparos Egylet rendezőbe zottsága tánccal egybekötött nagy Szilveszteri, estélyt rendez az Aggmeuház javára, melyre tisztelettel meghívja tagjait és azok vendégeit. A rendezőség. Minden modern kényelemmel ellátott egyágyas szobák 5*— P.dől 10*— P,«iţ| kétágyas szobák 9‘ — P'-fől 18*— P*-tg Hosszabb tartózkodásnál engedmény. Panzió és százalék - rendszer!
