Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)

1934-12-30 / 299. szám

6______________________ KeletiUjs&g XVII. ÉVFOLYAM. 299. SZÁM. ■MMMHHHMHnMHnBHaiHinaaManHMianMHaaMflaMHnnnHnii .'w iiiaHanoMUMMMMMirni nmmmmmmmhmhmmmmm A magyar sajtó lelkesen fogadta Kobr cseh diplomata helcelteacdlesnnieiiY©*©*»®! Esi“ is helyesli» hogy « két ország képviselői a »öí tl asztal mellett Iárgyalják meg közös problémáival (Budapest, december 29.) A pesti lapok, különösen pedig a „Pester Lloyd“ és „Az Est“ vezércikkekben foglalkoznak Kobrnak, a „Prager Tageblatt“-ban megjelent cikkével. A Pester Lloyd „Olajág Prágából“ cim alatt kommentálja a nyilatkozatot és melegen üd­vözli a cseh diplomatát. Annak a keményének ad kifejezést, hogy a jövőben megszűnnek a magyarországi látogatók letartóztatásai és a sajtó, valamint a magyar irodalommal szem- h a folytatott eddigi bánásmód is megváltozik. Nagy megelégedéssel üdvözlik magyar oldalról a prágai kormány elhatározását, hogy a Ma- gyarof-szággal való gazdasági kapcsolatok terén is újításokat szándékszik bevezetni. Üdvözlik Csehszlovákiának azt a şzândekât, hogy csat­(Marosvásárhely, december 28.) Karácsony harmadnapjára virradólag véres gyilkosság tör­tént Nyárádremete községben. A gyilkosság áldo­zata Bakos Imre fiatal gazdálkodó lett, akit Ka- kucs József nevű haragosa egyetlen késszurással halálra sebesitett. Az ellenségeskedés Bakos és Kakncs között nem mostani keletű, hanem évek­kel előbbre nyúlik vissza, amikor mindketten ud­varolni kezdettek egyik falubeli szép leánynak. A leány választása Bakosra esett, aki nem régen felségül is vette a leányt. Az eset Kakucsot vég­telenül elkeserítette és Bakosnak engesztelhetet­len ellenségévé tette. Kakncs bosszút esküdött Ba­kos ellen és csak az alkalomra várt, hogy szándé­kát megvalósíthassa. Karácsony máscdnapján nagyszabású tánc- mulatság volt a faluban. Kakucs ezt az alkalmat használta fel sötét terve megvalósítására. Tudta, hogy Bakos is elmegy a mulatságra s oppen ezért ő nem ment be, hanem egész éjjel a tánchelyiség körül ólálkodott és leste, hogy mikor jön ki on­nan ellenfele. Bakos Imre, mit sem tudva a do­logról, zavartalanul mulatott éjfél után 3 óráig és akkor'hazaindult. Alig tett meg azonban né­hány lépést az utón, a sötétből előugrott egy még sötétebb alak és a kését markolatig a Bakos nya­kába szúrta. A fiatal gazda azonnal összeesett, anélkül, hogy bár csak egy jajszót is tudott volna kiejteni. Később aztán magához tért és ember- feletti megerőltetéssel nagynehezen elvánszorgott lakozni kiván a róonai paktumhoz. Mindezek azonban részletkérdések — irja a Pester Lloyd — melyet a két kormány van hivatva egymás­sal elintézni. Kobr kezdeményezése azonban fel • tétlenül dicséretet ée elismerést érdemel. ,,Az Est“ megállapítja, hogy a prágai cikk­író szépen, barátságosan és bölcsen beszél. ,,Az Est“ is azt ajánlja, hogy üljenek le a zöld asz­tal mellé és tárgyalják meg a közös problémá­kat. Szép. okos beszéd ez, — ismétli a lap, a továbbiakban azonban rámutat arra, hogy ugyanakkor, mikor egy a sok közül ilyen békés húrokat penget, a többiek a legádázabb harcot folytatják a területükön élő magyarsággal szemben. a közeli csendőrőrsre és bekopogtatott az ablakon. Az ablakon kitekintő csendőrnek még annyit tu­dott mondani Bakos: . „Megszurtak“ s aztán a csendőrség kapujában összeesett és meghalt. A csendőrség nyomban a gyilkos keresésére indult és csakhamar eredményre vezetett a nyo­mozás. Észrevették ugyanis, hogy valaki menekül az erdő felé. Utána vetették magukat és néhány perc múlva kezeik között volt a gyilkos. — Tudom, hogy engem keresnek, _ mon­dotta az izgalomtól remegő hangon Kakucs,_itt vagyok, én öltem meg Bakost. Bakos Imre hullája még a csendőrség kapu­jában feküdt, amikor a csendőrök az őrsre kisér­ték a gyilkost. A holttest mellett Kakucs ideg- rohamot kapott, de a csendőrök hamarosan le- csendesitették és letartóztatták, hogy beszállítsák a marosvásárhelyi ügyészségre, * Zsidókórházi bál 1935 január 12. A Zsidókórház- egyesület ez évi bálját január 12-én tartja meg a Ke- resk. és Iparkamara uj helyiségében. A bál rendezését ismét azok eszközük, akiknek ez az elite-estély elis­merten jóhimevét köszönheti és ez a körülmény biz­tosíték arra, hogy a bál ez évben is a pazar jókedv színhelye lesz, fokozva az elsőrangú tánczenével és ki­tűnő büffóvel. A bálra jelentkezők száma máris felül­múlja a mult évekét és igy az erkölcsi eredmény mel­lett az agilis vezetőség a jótékony cél javára is igen jelentékeny összeget fog elkönyvelhetni, amely által a hit és fajbeli különbség nélkül végzett áldásos misz- sziója is előre lesz mozdítva. SZÍNHÁZ Ma, szombaton délután 4 órakor Kék Duna. A legszebb Strausz muzsikája operett. Olcsó hely árakkal. Sólymosán Magda, Hienz Helly, Tompa Béla, Grozuţa A., Jenei János, Kovács György felléptével. Ma, szombaton este Ma éjjel szabad vagyok nagysikerű operett ötödik előadása Vasárnapi előadások Vasárnap 3 előadást tart a sziuház: Dél­után 3 órakor olcsó helyárakkal a szezou uagy- síkerü drámai újdonsága a zenés, énekes Anya- ssiv van műsoron, inig délután 6 órakor és este 9 órakor Vaszary—Eisemann diadalmas sikerű operettje a Ma éjjel szabad vagyok van műso­ron rendes helyárakkal. A főszerepeket ezút­tal is Gábor Mara, Sólymosán Magda, Stefa- nidesz Ili, .Czcpán Flóri, Vermes Kató, Fényes Alice, Jenei János, Kovács György, Bereng Béla, Tompa Sándor, Stoll játszók. Hétfőn, december 31-én az óév utolsó napj&n két szenzációs inüsoru kabaré lesz a színház­ban. Az egyik előadás fél 9 órakor, a másik egynegyed 12 órakor kezdődik. Mindkét elő­adás keretében fellép Stolz Hilda, az európai nevű filmszinésznő, aki egy a közeljövőben Kolozsváron szinrekerülő világfilmjének slá­gerdalait énekli el. A kabaré előadások keretében nagyszabású sorsolás lesz. Sorsolásra kerül; Bor, cukor, in­gyen színházjegy, 19 malac. Nem kell külön sorsjegy, mert a belépőjegy egynttal sorsjegy is. Gondoskodjék jóelőre jegyről a Szilveszteri kabaré előadásokra. IS MApYAR SZÍNHÁZ HETí MŰSORA; Szombat d. u. 4-kor: Kék Duna. (Olcsó hely- árakkal.) Szombat este 9-kor: Ma éjjel szabad vagyok (5-ödször.) Vasárnap d. u. 3-kor: Az anyasziv. (Zenés szín­mű olcsó helyárakkal.) Vasárnap d. u. 6-kor: Ma éjjel szabad vagyok 6- odszor.) Vasárnap este 9-kor: Ma éjjel szabad vagyok 7- edszer.) Hétfőn este fél 9 kor: Nagy szilveszteri kabaré. (Fellép mint vendég Stolz Hilda, a berlini UFA filmgyár európai nevű sztárja. Ka­cagtató egyfelvonásosok, villámtréfák, tán cok, magánszámok. „A pillangó halála4 tánccal szerepel Oprescu Alice csodatáncos- nő, Vajda Ila tanítványa. Egy bét tánc- számból álló revü. Karióka! Sovsolásra kerül: Színházjegy, bor, cukor és 10 malac Rendes helyárak.) Hétfőn IDA-kor: A nagy szilveszteri kabaré megismétlése, teljesen az előző előadás szerint: Színházjegy, bor, cukor és 10 malac kisorsolásával. Kedd d. u. 3-kor: Szibill. (Jacobi Viktor nagy­operettje olcsó helyárakkal.) Kedd d. u. 6-kor: A nagy szilveszteri kabaré 3-adik előadása teljesen az előző infisoi szerint sorsolással. Kedd este 9-kor: Ma éjjel szabad vagyok 8- adszor) A ROMÁN OPERA HETI MŰSORA Dec. 30. vasárnap este: Gyöngyhalász. Dec. 31. hétfő este 7 órai Kezdettel: Denevér. (Fapltlan igazgató betétjével a harmadik felvonásban)* Kedd, 1935 január 1. Matiné: Szevillal borbély. EIMSON-MOZGO: »Szombat. I. FEHER A PACA. Helen Hayes, Clare Gable, Lewis Stone. XI. PINTY ES PONTY pechesek. Hétfő este háromnegyed 12-kor nagy SZILVESZTERI KA­BARÉ Közreműködnek Réthelyi Ödön, Bretán Miklós. Fülöp Margit, Krivan Emmi stb. ORVOSOK, MÉRNÖKÖK! Minden ma­gyar. német, francia, angol folyóirat és könyv megrendelhető és előfizethető Lepagenál Cluj. A íapokat közvetlenül kapja a kiadótól. Kérjen ingyen jegyzéket Lepagetól, Cluj. IţlWlllllimWilllll SCHÖRFLIN ALADÁR AD Y ENDRE Talán még Petőfiről sem Írtak annyit és annyifélét, mint Adyról. Most már elérkezett az ideje, hogy megszólaljon az objektív kritika s a közvélemény elé a költőnek és művének pontosan körvonalazott tiszta képe kerüjjön Eire a munkára, Ady első őszinte és igaz éle!raj.(inak megírására vállal­kozót' Ady legközelebbi barátainak és híveinek egyike, Scböpflln Aladár, az egész Ady-nemzedék ieghivatottabb esztétikusa Ara vűszonhötéshen 90•— Lei. LEPAGE' nál Cluj Kérje a „N Y U G A T“ - könyvek teljes jegyzékét. Nyárádremetén karácsony másodnapján éjjel meggyilkoltak egy fiatal gazdát „lít vagyok, én öltem meg Bakost“ — mondotta a ryáíkos a csendőröknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom