Keleti Ujság, 1934. november (17. évfolyam, 250-275. szám)

1934-11-09 / 257. szám

8 KuniUism XVII. ÉVFOLYAM. 257. SZÁM. — Eltemették Szabó Zoltán tábornokot. Aradról jelentik: A város és megye magyar ammmmmBmmmamsmBmmammamammmsmmm — Irredentizmus cimén elitéit két reformá­tus lelkészt a hadbíróság. A kolozsvári had­bíróság ma tárgyalta Kürthi Károly és Lako- czy István szatmármegyei lelkészek ügyét, akik a hadbirósági vád szerint a református templomban a templom falára festett magyar nemzeti szineket nem akarták átfesteni. A csendőrség a papilakásban letartóztatta a két lelkészt és megindították ellenük a vizsgálatot. Az irredentizmussal vádolt két lelkész azzal védekezett, hogy nem akarták megrongálni a templom értékes freskóját. Különben is évek óta nem volt senkinek sem kifogása a fest­mény ellen. Éppen azért nem intézkedtek, hogy a költséges átfestés megtörténjék. A két pap ellen irredentizmus miatt megindították az el­járást. A kolozsvári hadbíróság ma tárgyalta le_ az ügyet és Kürthi Károlyt, valamint La- kóczy Istvánt 3—3 napi fogházbüntetésre és 500 lej pénzbüntetésre ítélte. LEON ALMIN1SZTEK MEGGYORSÍTJA A HI­VATALOS ÜGYKEZELÉST. Bukaresti tudósitőnk je­lenti: Leon N. Gheorghe ipar- és kereskedelemügyi al- miniszter körrendeletét intézett az összes hiva/ili fő­nökökhöz és osztályvezetőkhöz, hogy minden Írásban beérkezett kérésre, vagy panaszra 7 nap alatt kötelesek érdemi választ adni az ügyfeleknek.-Hadirokkant gyűlés. A hadirokkantak gyűlésü­ket pénteken, í. hó 9-én délután 6 órakor tartják meg a Iuliu Maniu ucca 4. sz. alatti földszinti teremben. Az elnökség: Dr. iúja, rokkant kapitány. — Halálozás. Özv. dr. Kuncz Ignácné, szü­letett Gebe Vilma, volt egyetemi tanár özve­gye, f. hó 6-án, reggel 3 órakor, 83 éves korá­ban elhunyt. Temetése 8-án délután félötkor lesz a róm. lcath. egyház szertartása szerint a köztemető nagykápolnájából. Az elhunytban dr. Kuncz Ferenc lelkész, a Mariánum tanára és dr. Nemes Ferenc volt városi tanácsos neje édesanyját gyászolja. — Zsidókörházi szombat november tizediken. A kolozsvári zsidokorházegyesület szombaton, november 10-én kórházi szombatot tart Erdély összes zsidó hit­községeiben. Ezen a szombaton a szentiráshoz felhí­vott hívek Kegyes adományai a kórház javára esnek, mely ily módon nemes emberbaráti céljait fokozottabb mértékben tudja megvalósítani. A mult évi kórházi szombat szép eredménnyel végződött és erre támasz­kodva, kéri az egyesület a kórház híveit, hogy ez al­kalommal is támogassák a jó ügyet és a templomban megjelenve, ajánlják fel adományaikat, vagy meg nem jelenés esetében jelentsék azokat be a templom gond­nokságánál. — Háztartási kiállítás. Élénk érdeklődés nyilatkozik meg a lief. Nőszövetség háztartási kiállítása iránt. Minden jel arra vall, hogy ti kiállításnak nagy sikere lesz. Aki jól és olcsón akar étkezni, keresse fel a kiállítást, mely november 10-én d. u. 5 órától kezdve vasárnap estig bezárólag állandóan nyitva lesz, Piaţa Unirii 0 szám alatt. — Dugulás és aranyeres bantalmak, gyomor- és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, a has állandó puf~ fadtsága ellen a természetadta „Ferenc József“ keserü- viz hathatós segítséget nyújt, Tudományos megfigyelé­sek beigazolták, hogy a Ferenc Jozser vtz alhasi meg­betegedések eseteiben — tultáplált, vérbö egyéneknél is — gyorsan, biztosan és mindig enyhén hat. — Csernovic közelében utonállók támadják meg az utasokat. Csernovicból jelentik: Koro- via falu és Csernovic város között banditák el- torlaszolták az országutat és fegyverekkel kényszeritették az utasokat értékei!: átadá­sára. Számos utast fosztottak ki a rablók, akik közül kettőt sikerült a rendőrségnek le­tartóztatnia, két koroviai lakos személyében- — Összetűzés u Dacia borgyári sztrájkol» és sztrájk­törő' munkások között. Megírtuk, hogy a Dacia bőrgyár igazgatósága és a munkások között már hetek óta sú­lyos konfliktusok vannak. A munkások többszázalé­kos fizetésemelést kértek, de kérésüket ridegen eluta­sították. Sokáig folytak a tárgyalások, ue eredményte­lenül. Közbelépett a munkaügyi inspektorátus, közvetí­tett a munkások és a vállalat között, de szintén min­den eredmény nélkül. Erre az inspektorátus a kérdés megoldását a munkások további belátásara bízta. Így történt aztán, hogy néhány napa! ezelőtt a Dacia Bőr­gyárban a munkások beszüntették a munkát. A sztrájk szerda reggelig tartott. Ma a munkásság egy kis töre­déke úgy határozott, hogy felveszi a munkát. Ez azon­ban nem történt egeszen zavartalanul. Minor a sztrájk­törő csoport a gyár elé ért, itt már várták őket a sztrájkolok. Heves osezetüzésre került »or, amelynek csak a kivonult rendőri készültség vetett véget. Több munkást őrizetbe vettek és kihallgatásukat megkezdet­lek. társadalmának mély részvéte kisérte ki utolsó útjára kisjolsvai Szabó Zoltán ny. vezérőr­nagyot, a szegedi kormány volt hadügyminisz- toiét. A gyászház udvarán felállított ravatal előtt bársonypárnán az elhunytnak a háború­ban szerzett tiz kitüntetése, a koporsó körül százakra menő tömeg. Sulyok István reformá­tus püspököt Csernák Béla egyházkerületi fő­jegyző, püspökhelyettes képviselte a temetésen, a szalontai református egyházmegyét, amely­nek az elhunyt egyik főgondnoka volt. Arday Aladár szalontai esperes, gróf Tisza Kálmán és Fráter Emil volt országgyűlési képviselő képviselték. Megjelent a környékbeli reformá­tus papság, továbbá: Parecz Béla dr. volt kép­viselőnek, az aradi Magyar Párt elnökének vezetése alatt a párt minden számottevő tagja. A katholikus egyházat dr. Lakatos Ottó minorita plébános, az evangélikus egyházat Frint Lajos püspök és Purgly László nagy- birtokos, főgondnok képviselték. A város notabilitásai csaknem kivétel nélkül megjelen­tek a köztiszteletben álló férfi temetésén. Ko­vács Zoltán aradi református lelkész imádko­zott a koporsó mellett, majd Arday Aladár es­peres tolmácsolta mély gondolatokban gazdag beszédben az egyházmegye veszteségét. Végül megindult a gyászkocsi a koporsóval a Radnai ut felé, amelynek végéig kisérte el a tömeg Szabó Zoltán tábornok holttestét. Itt autóra tették át a koporsót és Gyorokra szállították a családi sírboltba. — Egy rendőr balesete. Bocian Cornel rendőr szerdán a délutáni órákban kerékpáron igyekezett a Moţilor utón hazafelé. Egy gyor­san haladó parasztszekér elütötte, lezuhant a kerékpárról, de szerencséjére csak könnyebb sérüléseket, szenvedett. Az V. kerületi rend­őrség az ügyben megindította a nyomozást. — Romániában sehol sem fordult elő inci­dens a vörös évfordulón. Szerdán, az orosz kommunista forradalom kitörésének 17-ik év­fordulóján a bukaresti rendőrség széleskörű intézkedéseket foganatosított a rend fenntar­tása érdekében. Számos házkutatást eszközöl­tek és röpiratokat koboztak el. A vörös nap al­kalmával az egész országban egyetlen inci­dens sem fordult elő. Galacon tegnap este raz­ziát tartottak a kikötőben és 50 gyanús sze­mélyt letartóztattak, Kisenevben 80 letartóz­tatást eszközölt a rendőrség és Brailában szin­tén házkutatásokat végeztek. Kolozsváron az esetleges tüntetések, vagy egyéb incidensek megakadályozására erős rendőri készültséget vontak össze. Kolozsváron az első kerületi rendőrség udvarán maga Puica prefektus ál­lott az idekoncentrált rendőri karhatalom élén, de közbelépésre egészen lapzártáig sehol sem került sor. Azt a néhány letartóztatottat, akit kedden vettek preventiv őrizetbe, valószínűleg még a holnapi nap folyamán szabadlábra fog­ják helyezni. — Bőséges másodtermés az almafákon. Turnu-Severinből jelenti a bukaresti lapok hire: A rendkívül egyhe időjárás következté­ben a vidéken az alma újból termett. A gyü­mölcs épp olyan bő és érett, mint az első ter­mésnél. Másodtermést sok helyen hoztak az alma fák, ennek a turnuseverini bőséges másod­szüretnek a hírében azonban sok a nagyítás, * Előadás a konverzióról. A kolozsvári Iparos Egy- let előadássorozatában csütörtökön, e hó 8-án este egy­negyed 9 órakor az egylet székházában (P. Unirii 23. emelet) Bartha Ignác dr. tart útmutató előadást a kon­verzióról. — Tiltott műtétért letartóztattak két or­vost. Bukarestből jelenik: A bukaresti rendőr­ség tegnap letartóztatta Pi pergői és Fried­mann bukaresti orvosokat, akik egy 17 éves nőn műtétet végeztek. A feljelentés szerint az ilfovmegyei Progresul községből való leánytól, aki mór 7 hónapja volt áldott állapotban, el­vették a gyermeket és azután az anyát rábe­szélték, égesse el a 7 hónapos méhmagzatot. A vizsgálat folyik. — PROF■ Dr. RÖTE MARCELL. A KO­LOZSVÁRI ZS1DÓKÖRHAZ SEBÉSZ-FŐ­ORVOSA. A kolozsvári zsidóközkórhúz vezető­ségétől nyert értesülésünk szerint dr. Roth Marcell egyetemi magántanár a kórház sebé­szeti osztályvezető-főorvossá való meghívását elfogadta és működését a kórháznál már meg is kezdette. — Megverte a vadházastársát. Az elmúlt éjszaka nagy családi botrány zajlott le a Mara- sesti ucca 55 szám alatt. Botezan Sofron össze­veszett vadházastársával, Popa Anastasieval. A veszekedés verekedéssé fajult és Botezan egy hatalmas bottal úgy elverte a társát, hogy azt a kihívott mentők kötözték be a III. kerü­leti rendőrségen, ahová a veszekedő házastár­sakat előállították. — A dobrudzsai banditák mezítelenül hagyták az országúton a kifosztott kereskedőt. Bukarestből jelentik: A dobrudzsai Szilisztria dimamenti város közelében, Cogea-Olar falu­ban, négy ismeretlen egyén behatolt késő este Mihaiu Zisu házába. A gazdát súlyosan meg­verték és kirabolták, majd eltűntek. A szom­szédos erdőben a banditák megtámadtak egy örmény kereskedőt, akit levetkőztettek, ruhá­ját elvitték és mezítelenül hagyták az utón. Kifosztottak két törököt is. A nyomozás meg­indult. — Fejszévsl támadt a végrehajtóra. Bacza Tódor tamásfalvi gazda kétezer lej adóval tartozott. Szerdán Bogdan Anton perceptor és Trebe Dumitru végrehaj­tó megjelentek Baczánál. Mikor a végrehajtók kije­lentették, hogy az adósság fejében elviszik az egész évi termést, a gazda annyira dühbe jött, hogy fejszét ra­gadott s azt mondta, hogy azon a végrehajtáson „ö Is ott lesz“. Ugyanakkor, a végrehajtók szerint veszedel­mesen kezdett hadonázni a fejszével. Ezek egyenesen a csendörségre siettek, ahonnan több csendőrrel tértek vissza. Ezek aztán megfékezték a gazdát. Bocsát letar­tóztatták, beszállították Kolozsvárra és átadták az ügyészségnek. A Consum uj száma részletes beszámolót közöl a belső kölcsön jegyzési akcióról és ismerteti az uj kül­kereskedelmi rendszer végrehajtási utasítását. A hét ■legfontosabb gazdasági eseményeiről szóló cikkek cí­mei a következők: Bizonytalan a sze3zelosztások egész országra történő koncesszionálása, Románia ipara a természeti kincseken kívül a nemzeti vagyonnak a eg- aktivabb tényezője, Százmillió lejre szállítja le a. rész­vénytőkéjét a Banca Chrissovelini, A kereskedelmi és iparügyi minisztérium által követelt leltárkészítés és árbejelentés súlyos zavarokat idéz elő a vállalatok mű­ködésében, Erélyes intézkedéssel csökkenti a kormány a munkásbiztositó adminisztrációs költségeit, Hétszáz vagon diót exportálhatunk ebben az évben, Fizetés- képtelenségek, Uj cégek és cégváltozások, Közszállitá- sok és árlejtések első forrásból olvashatók a Gonsum- ban. Kérjen mutatványszámot a kiadóhivataltól Cluj, Str. Iuliu Maniu 3. Postafiók 127. * Akar Ön egészségesen étkezni? Akkor keresse fel a „Dieta“ vegetárius éttermet, Str. N. Torga 2. szám alatt, ahol a legizletesebb Ó9 legtisztább ételeket a legolcsóbban élvezheti. Kedvező abonoma-rendszer. Ebéd 3 fogásos 25 lej, vacsora 2 fogásos 20 lej. (*) Hirdetmény. No. 27.457—93*. A primăria nyilvá­nos árlejtést hirdet 4 drb. 1050x140x868 méretű gummi- köpeny (bandage) beszerzésére, amelyek a köztiszta­sági gépekhez szükségesek. Az árlejtés f. é. november 13-án d. e. 11 órakor a városi tanács 5. sz, szobájában lesz megtartva. Az árverezők 5 százalékot készpénzben vagy állami értékpapírokban garanciaként letétbe he­lyeznek. Az ajánlatok felnyitása után szóbeli árlejtés következik. A feltételek megtekinthetők a vállalatok irodájában Decebal ut 24. Frimaria Muncipiului Cluj. — Hetvenkétéves öngyilkos. Megrendítő öngyilkosság történt Kolozsváron szerdán a délelőtti órákban. Minor Dániel 72 éves öreg szolga tizenegy óra körül íellopódzott az Amurg ucca 6 szám alatti ház padlására és fel­akasztotta magát. Mire tettét észrevették, már halott volt. A liázbeliek szerint az öreg szolga gyógyíthatatlan betegsége miatt követté el az öngyilkosságot. A rendőrség megindította a nyomozást. I #Jyermekeink ruháját olcsón, szépen festi, tisztítja Cank,2á I

Next

/
Oldalképek
Tartalom