Keleti Ujság, 1934. november (17. évfolyam, 250-275. szám)
1934-11-05 / 254. szám
4 Kwjm-lfmm XVII. ÉVFOLYAM. 254. SZÁM. ÁSARNAPIMRON Három könyv van az Íróasztalomon. Mostanában jelent meg mindenik és ebből a három, merőben másszinii könyvből szeretnék csokrot fűzni az erdélyi olvasó asztalára. Három, illetve négy iró: mindenik külön világ, más világnézet, de egyik fölött sem térhetünk napirendre. Már azért sem, mert hatásuknak sok látható jelét látjuk és a nyomukban fellépő gondolatokkal nekünk is érdemes foglalkozni. A MAGYAR. Szabó Dezső legújabb írói megnyilatkozása egy 68 oldalas füzet. Az évek óta hallgató Szabó Dezső megszólalása már nem vet szelet és nem arat vihart. Inkább csak arra alkalmas, hogy egy határozottan nagy, sőt zseniálisnak mondható egyéniség fellobogó uj tüzének lassú pislákolását konstatáljuk, elmerengjünk rajta: bizony szétfoszlottak azok az eget ostromló reménységek, amelyek az „Elsodort falu“-t követték. Hangban és mondanivalóban valósággal beledöbbent az elsekélyesedésnek indult magyar irodalmi humuszba Szabó Dezső me- teorszerü feltűnése, messze elvilágitó sistergése egy rendkívüli szellemnek. Az Elsodort falu megjelenésének csakugyan elsodró ereje volt. Egy egész generáció esküdött Szabó Dezső nevére, Messiásnak látták, de legalábbis korszakalkotó reformátornak. És ha ma mérlegre tesszük, úgyszólván csak az Elsodort falut, néhány nagyvonalú és fölényes intelligenciáról tanúskodó esztétikai tanulmányt, végül pedig stílusának monumentálitását mondhatjuk teljes értékűnek az utókorra néző irodalmi örökségből. Pamflettistának csakugyan a legnagyobbak közül való. De a pamflett élének úgyszólván évenként változtatta irányát, ma radikális horizontról vagdosott szerteszét, hogy holnap a radikálisok ellen fordulva semlegesítse a korábbi szavak erejét, rövid egymásutánban volt antiszemita és zsidóbarát, sváb-magyarokat üldöző faj-magyar, hogy egy merész fordulattal renegátnak játssza ki magát és általában véve a világnézeti Orchester csaknem minden szólamával megpróbálkozott. Igaz, hogy szertelenségében is csaknem mindig megvillant a zsenialitás szikrája. Súlya és értéke annak, ami irói termésében maradandó, felér sok, kitüntetésekkel cs hírnévvel elhalmozott divatos nagyság könyvtárakat kitevő munkájával. De minden újabb könyve saját értékét ostromolja, próbálja vitássá tenni. Szabó Dezsőnek az utóbbi években éppen a némasága volt a legnagyobb ereje. Mert uj jelentkezése mindig bálványrombolás volt. Me- ditálás a kortársak hálátlanságán, elégedetlenség és panasz, amelyben visszatérő görbe valameddig mások, sőt mindenki gazsága és a nagyság bűnös félreismerése volt. „A kötél legendája“, amely némi késéssel Erdélybe is elkerült, uj vonásokkal nem tudja gazdagítani Szabó Dezső arcképét. Ez az arckép tagadhatatlanul érdekes, de csak annak, aki még nem látta. Néha azonban ebben is felragyog és mi ezen keresztül is megérezzük, hogy Szabó Dezső ennek a kornak legsajátosabb, legeredetibb egyéniségei közül való. Oroszlán, de a sörénye megkopott és immár nem rémit, döbbent meg senkit... j A»1' A ROMAN, i Ribédi Sándor kiadta magyar fordításban Eminescu összes költeményeit. A verskötet megjelenése a román sajtóban nagy és örvendetes visszhangot keltett. Yaida Sándortól elkezdve, a bukaresti nagy lapok vezércikkírói sorra szólalnak meg és nagy tettnek, komoly politikai lépésnek mondják a hires román költő magyarul való megszólaltatását. Vaida volt miniszterelnök egy teljes ujságoldalon lelkesedik a fordítás hűségéről és Kibédi nagyszerű költői teljesítményéről. Nem vagyunk élesztgetői annak a fellobbanó és hamar kialvó szalmalángnak, amely a „közeledés“ nevében frázisokkal dobálózik és közben félszemmel a maga pecsenyéjét keresi Kibédi Sándorra ezt nem lehet elmondani. Igazán alázatos szegénységben, szinte az éhen- balás küszöbén keresett menedéket a minden- j napi keservek és örök gondok elől egy kiváló költői szellem szikrázásában. Kenyérrel és hagymával ütötte el az éhséget, hogy erőt merítsen a következetes munkához és szinte hősi gesztussal jutott el odáig, hogy Eminescu minden versét a költő-társ szeretetével plántálja át a magyar irodalomba. Az ő elégtétele a mi elégtételünk is. Mindig azt mondtuk, hogy gyűlölettel építeni nem lehet. Az Emi- nescu-versek magyar fordítása pedig annak a bizonyítéka, hogy mi akkor sem gyűlölködünk, amikor minden nappal nyomorultabbak és szegényebbek leszünk egy tervszerű kampány következményeként. Ezért is, de az ujraköltött Eminescu-versek ajándékáért is hálásak lehetünk Kibédinek. AZ OROSZ. Két szovjet-iró: Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov pompás regénye a „Tizenkét szék“. A humor és szatíra irodalmi vértezetében olyan szellemes keresztmetszetet kapunk a könyvben a mai orosz életről, hogy sokkal többet látunk belőle, mintha mi is globetrotternek csapnánk fel és végigszaladnánk Szovjetoroszországon. Ez a könyv sok ostoba rémhírt cáfol meg és sok előítéletet oszlat el. De eltünteti azt a glóriát is, amit naiv ideálisták és a világnézet szatócsai a nagy orosz birodalom köré fontak. Hát bizony a kapitalizmust még máig sem lehetett kiirtani a proletárok országából. A proletár ott is csak proletár, aki a betevő falatját ott is csak nehezen tudja megkeresni és aki kereskedelmi érzékkel született, az csakúgy a délvidékre (Krímbe) megy nyaralni, mint a mi tehetős polgártársunk Marienbadba, vagy Abbáziába. Ez a két tehetséges és vidám orosz nem szépít, amikor kritizálni kell, igaz ugyan, hogy a császárnak, akaróin mondani Sztálinnak is megadja, ami a Sztáliné. Egy örökség után folyik 400 oldalon keresztül a szédületes hajsza, hogy szovjet-tanúságként az örökség felfedett titkából szovjet-ház épüljön. De ezt a kis hazabeszclést szívesen elnézzük a két társszerzőnek, aki ezzel az epilógussal az igazmondás szabadságát vásárolta meg. Aki meg akarja tudni, mi történik Oroszországban, az az Inturist-jegy megváltása helyett sokkal olcsóbban szerezhet magának tíroszországi benyomásokat ennek a könyvnek a megvásárlásával. (sz.) REMÉNYIK SÁNDOR: Kelj fel és járj! Íme — most másodízben élem át Az első ingadozó, tétova. Bizonytalan léptek gyerekkorát. Akkor Apám állt a hátam megett. 5 csalogatott tárt karokkal Anyám Hol távolodott, hol közeledett. így volt bizonnyal. Ámde ködbe hullt — Fekszik felemben emiéktelenül, Fekszik hamu és hó alatt a mult. Hét „testvér" fogta most a karomat — És néha elengednek kedvesen: Lássuk, a lábbadozó hogy halad. Vigyázva védik lépteimet ők------És szánakozón néznek ide be Elérhetetlen erdélyi Cetők. Imbolygók át a kórházi szobán, Az élet delelőlén messze túl — Imbolygók, mint az élet hajnalán. De érzem, ahol magyar csak lakik. Figyelik léptem szerető szemek S vágyva várnak még tőlem valamit. A magyar Akarat járni tanít. Olyankor rogyó lábam megfeszül: Azértis. rajta, új iramra fel! Mélyből — a magasságba — egyedül. Nem. nem egyedül, sziveken is túl Egy nagy Szív szól: Én megmentettelek, Most többé ne sír/ és ne lamentál/ Vedd bűneid s bánatod nyoszo'yáját, Aztán hajítsd magadtól messzire ; He/j fei és járj I 1934 október 23. Három új IcŐnyv
