Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)
1934-10-29 / 248. szám
6 KfiETtUjsm SBBBHBBM SB3SSBBHB85BBH A mossztevai mor tiv in Klubban, távoli Illyés Gyula oroszországi cikksorozatának szenzációs fejezete Ami ft morávin nyelvkincsből egyezik a magyar nyelv kincsesei Minden magyarban él valami Körösi- Csorna lelkesültségéből; a kalandvággyal párosult tudásszomjból, a világgá sodródott fiú nyugtalanságából, aki könyvtárakon és őserdőkön fúrja át magát, hogy elvesztett szülei nyomára akadjon. Kit nem érintett szivén s buzdított kicsit a példa* követésre Juliántól Vámbéryig váltakozó kutatók buzgalma, akik hol egy Stanley, egy Champollion, hol egy elátkozott királyfi módjára az ősi nagy család keresésére indultak? Rokontalan nép Európában, vájjon nem vagyunk-e Európa legatya- fiaskodóbb népe? Ösmagyarok? Az ősmagyarok... A Jeniszei menti sátrakban titokzatosan tovább élő szavak, melyek a debreceni nagytemplomban is otthoniasan csendülnének; az Ob ingoványain át szálló kiáltások, melyeket a bucsuzás napján az a nyugatra induló kis lovascsapat visszakiabált s melyekre másfélezred távolságából még mi is felfigyelünk, — mikor moszkvai utazásom bizonyosra vált, az orosz szótár mellé rögtön egy osztyák nyelvtant is beszereztem. Felme- legitettem iskolai emlékeimet. Mosolyogva állapítottam meg, hogy utazási izgalmaim között volt egy kis rész, mely meglepően hasonlított gyerekkori izgalmamhoz, midőn a családi szekéren a szomszéd járásban lakó sógorok és nagybácsik látogatására vágtattunk. Moszkvai megérkezésem után rögtön a rokonok felől tudakozódtam. Osztyákot, sajnos, nem láthattam, közben kicsit messze költözködtek. De mordvint akár Moszkvában is láthatok, — mondták — egész városrészük van; a kimutatás szerint több mint négyezren élnek itt, valamelyik külne- gyedben- Azonnal kutatásukra indultam. Nem volt könnyű dolog kihalászni őket Moszkva négymillió lakosságából. Egész délután vándoroltunk, este volt már, mire a városrészbe értünk, mely oly messze esik a központtól, hogy Moszkva nagy térképén sincs feltüntetve. A villamos nem ment tovább. Nekivágtunk a sötétedő külnegyednek, melyben még vízvezeték és csatornázás sincs; a régi földszintes faházakban csak az újonnan bevezetett villany tanúskodik a fejlődésről- Széles sugárúton haladunk, melynek közepét most két éve alakították át sétánnyá. Jobbrólbalról a fiatal bokrok közti padokon a sötétben szerelmesek ültek, vagy hat kilométer hosszúságban. Már mordvin területen kellett járnunk; kérdezősködésunkre, hogy hol találjuk meg a a klubot,' ide-oda küldözgettek bennünket, mig teljesen el nem tévedtünk a zeg-zugos mellék- uccákban. Tanácstalanul erőltettem szemem a sötétben, mely származásunk homályára emlékeztetett. „Hármat tojott a fürjecske“, így ért az az élmény, mely Gellert püspökét juttatta eszembe, mikor a malmot bajtó szolgáló dalára felfigyelt. Gyanakodva fogadok minden meglepő nagy pillanatot, óvakodom a megilletődöttségtől. Zavar és melegség öntött el, mikor hirtelen valamelyik szomszéd uccá- ból ismerős dal ütötte meg fülemet. Három-négy citera kezdett rá egyszerre a dalra, melynek ismerős hullámzásaiból egyre világosabban ütközött ki valami refrén. Nem tévédtem! Ezt a dallamot én is ismerem, csak ugylátszxk elfeledtem, öt-hat magyar népdai lejtése is fölmerült bennem a szomszéd uccá- ból felhangzó dal mindegyikre basonlitott, egy-1 két ütem erejéig együtt is haladt vele, de aztán hirtelen fordulattal otthagyta, hogy egy másikkal társuljon. Egyszerre oly tisztán, mintha Somogyszobon hallottam volna, ennek a pár sornak dallama csapott ki: Rármat tojott a fürjecske fúrj, fürj, fürjecske ... A fülem csengett? Ez a dal, tudom, nem is egészen népdal, eredeti szövegét, ha jól emlékszem, Csokonai irta. De odaát minden latolgatást sutba vágva diadalmasan folytatódott: Rendem bokrom, rendem rózsám, rózsám gyere be ■.. Fel kellett nevetnem, a jelenet oly elképesztő, olyan gyerekesen együgyü volt. — Attól tartok, — fordultam szégyenkezve vezetőmhöz — hogy ezt dalt a mordvin-klub- ban játsszák■ Sose merem elmesélni, ha úgy lesz— Az valósziuü, hogy a klubban muzsikálnak, — felelte ő is némi fülelés után. — Az ilyen helyeken szokták az énekkarok és a műkedvelő színjátszó csoportok próbáit tartani, Mindenesetre megnézhetjük. EVIL ÉVFOLYAM. 218. SZÁM. így találtuk meg a mordvinokat. A helyiségbe lépve ismét erőt kellett vennem magamon. Mintha a történelem gúnyt akart volna űzni belőlem, aki a kelleténél is nagyobb szigorral fogadom a nyelv- és fajrokonságról, iráni-turáni származásunkról szóló fejtegetéseket. Igazán „távoli" rokon. A hatalmas terem mélyén, színpad állt, rajta a zongora körül valóban citerapróbát tartottak. Egyik sarokban néhány fiú és leány, az ajtónál, hogy majdnem beléjük botlottunk, pár gyerek; az egyik asztalon vastag fehér kendőn meztelen csecsemő aludt. Üdvözlésünkre két fiatalember lépett hozzánk, oly tökéletes baranyai arccal, hogy ámulatomban ajkamra fagyott a szó. Mögöttük pár lépésnyire az egyik ozorai szőlőpásztor állt kíváncsiskodva. Első csodálkozásom, emlékszem, az volt, mért néz úgy, mintha nem ismerne, mivel sérthettem meg? Vezetőm elmondta oroszul, mi járatban vagyok. Most már többen köröm gyűltek, egy- páran a színpadról is leugráltak. Egy percig szótlanul szemléltek. Szótlanul vizsgáltam én is őket s úgy éreztem, káprázat játszik velem. Nem sokat értek a faji hasonlóság kérdéséhez s bevallom, már Moszkvában is láttam férfit is, asszonyt is, olyat, mintha egyenesen Do- rozsmáról gyalogolt volna be, de ez több volt, mint véletlen hasonlatosság- Ne tréfáljatok, kívánkozott nyelvemre, beszéljünk magyarul: Sor került erre is. Egyelőre a karmester vísszaparancsolta a szökevényeket a színpadra. Rövid kiáltása élesen csattant a teremben. „Gyárkáj“ — valami ilyesmit véltem felfedezni benne. — Mi az hogy gyárkáj? — kérdeztem attól, aki legközelebb állt hozzám, egy tömzsi szög- hajú leánytól. — Járkáj? Menni. Ö megy — mondta oroszul. A teremből még egy kisebb szoba nyílott, ide mentünk át, „a kulturbizottság központjába“, hogy ne zavarjuk a próbát- A falak mellett könyvespolcok sorakoztak, a nagy kerek asztalon Írógép billentyűi csillogtak a villanyfényben. Köréje ültünk, mint egy családi asztal köré. Most vettem észre, mennyire elfáradtam az ogésznapi mászkálásban. Elégedetten nyúltam el a széken. — Messziről jött? — kérdik. — Magyarországból. Vér, viz, szem Csak egyetlen fej rândul fel erre, a többieknek semmit sem mond ez a szó. — Nem tudjátok, hogy rokonok vagyunk? Valami rémlik nekik. A finnekről hallottak valamit. SCH ERG megint a legújabb, legszebb és legjobb őszi különlegességeket hozza férfi öltöny, ulster és télikabát, valamint nőikabát és ruhaszövetekben. Plaidek, takarók, szőnyegek. Gyári lerakat: Cluj, Piaţa Unirii No. 22.
