Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)

1934-10-27 / 246. szám

10 KEIETIÜJSJSG BKBWH—■■111,1 lüiiHII II B—KB im \ XVU. ÉVFOLYAM. 246. SZÁM. 1 4 B. iE) El 9< IA MM \ francia radikális szocialisták ragaszkodnak az aSkofmánylioz Herriol lámogalja a ikormányl, énért a válságot veszedelmesnek tartja Páris, október 25.) A radikális szocialista párt nantesi kongresszusának az a kiküldött bizottsága, amelynek az volt a feladata, hogy javaslatot készítsen a Doumergue-kormány ál- lamreform-tervezetére vonatkozólag, meghozta határozatát. A határozat megállapítja, hogy a párt helyesli azokat az intézkedéseket, ame­lyek az állam tekintélyének megerősítését szol­gálják, de ragaszkodik a jelenlegi alkotmány kereteinek a fenntartásához. A kamara felosz­latásának kérdésében pedig a Doumergue-féle tervezettel szemben a szenátus előjogainak a fentartása mellett döntöttek. Herriot a kon­gresszus csütörtöki nagygyűlésén beszédet mon dott, amelyben kijelentette, hogy nagyjelentő­ségű deklarációját szombaton a felelősségek érájában fogja elmondani. Herriot kérni fogja a kongresszust, adja meg feltételnélküli 'támogatását a jelenlegi kormánynak, hogy elkerüljenek minden válsá­got. JBéc$ben magyarországi megkeresésre letartóztatták derliczy Félix bárót (Budapest, október 25.) A magyar hatósá­gok megkeresésére Bécsben letartóztatták Ger- liczy Félix bárót, aki ellen azért indítottak el­járást, mert a valuta-tilalma ellenére vagyonát kivitte az országból. Gerliczy Félix báró arad- megyei birtokáról költözött át Magyarországra, ahol azonban szerencsétlenül gazdálkodott s nemrégiben külföldre költözött. Miniszlerelcel fogadóit kihallgatáson a király (Szinaja, október 25.) A király kihallgatá­son fogadta Inculet belügyminisztert, aki tár­cája körébe eső ügyekről tett jelentést, majd Slavescu és Manolescu-Strunga minisztereket is, akik több rendeletet terjesztettek az ural­kodó elé aláírás végett. Inculeţ belügyminiszter Szinajábó! Aradra utazik, ahol résztvesz a városok kongresszusán. A francia sajtó a hatóságok felelős­ségét feszegeti (Páris, október 25.) A marseillei merénylet tettestársainak a kikutatására nagy apparátussal megindított vizsgálat az utóbbi napokban meglas­sult. Egy pár személynek, akiknek a bünrészessé- gét biztosra vették, a felkutatása nem sikerült. Most a sajtót a felelősség kérdése kezdi ismét be­hatóan foglalkoztatni és közéleti személyiségek is afelől vitatkoznak, hogy miért nem sikerült a fran­cia hatóságoknak a szörnyű merényletet megaka- dályozniok. A marseillei polgármester ismételten nyilatkozatot tett közzé a párisi lapokban s le­szögezi, hogy úgy őt, mint a marseillei közigazga­tási hatóságokat a királyi fogadtatás rendezésénél mellőzték. Athéni nyilatkozat a király- gyilkossággal kapcsolatos gyanúsításokról (Budapest, október 25.)A Magyar Távirati Itfoda tudósítója Athénből jelenti, hogy a kis- antant belgrádi értekezletének határozatával és a Balkán-szövetség nyilatkozatával kapcso­latosan a görög kormány illetékes körei részé­ről a balkáni szövetség magatartásáról nyert nyilatkozatot a magyar sajtó számára. Athéni illetékes körök Görögországnak a magatartá­sára vonatkozólag kijelentik, hogy a Balkán­szövetség állásfoglalása kizárólag csak a marseillei merénylet bünytényének éles elítélé­sét jelenti, ennek ad kifejezést, de nem tartal­maz semmiféle gyanúsítást más államokkal szemben. Görögországnak az a kívánsága, hogy a drámai események hatása alatt békés at­moszféra fejlődjön ki az európai államok kö­zött­Csehország ölvcnhárommiilió koronával emel.e a hadügyi költségvetést (Prága, október 25.) A csehszlovák állam jövő évi költségvetését a képviselőház pénteki ülé­sén terjesztik be. A költségvetés 7 milliárd 983 millió cseh korona kiadást és 7 milliárd 985 millió bevételt irányoz elő. Ez úgy a kiadási, mint be­vételi oldalon 350 millió emelkedést mutat a mult évihez viszouyitva. Különösen nagy az emelkedés a honvédelmi tárcánál, ahol a kiadásokat 53 millió koronával emelték a mult évhez viszonyítva. üróiraéllküll távírón Sováhbatoll filmet ve&ileneh Londonban (London, október 25.) Az angol filmszínhá­zak ma megkezdik Scott és Black melbournei meg­érkezésének vetítését. A filmet drótnélküli átvi­tellel küldték el Londonba. Melbonrneban a fil­meket a képátvitel számára megnagyobbították, Londonban az érkezés után újból kicsinyítették, blinden egyes kép továbbítása 25 percig tartott. Egyébként ez az első eset a film történetében,’ hogy drótnélküli távirón továbbított filmet vetí­tenek. A költségek rendkívül nagyok, mégis azt remélik, hogy a filmszínházak nagy látogatott­sága fedezni fogja a kiadásokat. I Egy liorvát emigráns Icéssel támadt egy párisi kávésra (Páris, október 25.) Párásban letartóztattak újabban egy Siphosek Ivan nevű jugoszláv alattvalót, akit nemrégiben Franciaország területéről kiutasítottak, de a rendeletnek nem tett eleget. A hatóságok figyelmét azzal vonta magára, hogy az egyik párisi kávéházban kegyeletsértő nyilatkozatokat tett a lelőtt királyról, mire a kávés kiutasította kávéházá- ból. Sipkosek, akit kituszkoltak az ajtón, kést ragadott elő, azzal rontott be ismét a kávéházba és a kávést súlyosan megsebesítette, Legújabb sporthírek VILÁGREKORDOT JAVÍTOTT EGY MAGYAR CÉLLÖVÖ. Budapest: Magyarország 1934. évi céllövö bajnokságának tegnapi versenyén Berzsenyi nemzetközi céltáblára lőve 875 egységes ered­ményével megjavította a világrekordot. Ber­zsenyi egy egységgel javította meg a világ, hárommal a magyar rekordot. A november elején Budapesten játszó olasz FC Palermo után több erdélyi egyesület érdeklődött, ab­ban az irányban, hogy nem-e lenne hajlandó egy-két romániai mérkőzésre. Apróhirdetések Szavanként... 2*—• lej A legkisebb npróhír- detés ára ... 20*— lej ÁUástkeresftknek szavanként... 1*— lej Legkisebb bird. 10 lej Nagyobb mennyiség lekötésénél árengedmény Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válassbélyeg beküldés« esetén válás-.ólunk és csak portósott leva« leltei továbbítunk. Nem kalandornő, Nyu­godt otthon, Nagynéni, Szamos je,igére levél van a kiadóban, Kérjük átvenni. PÄZASSAG ySelyik nyugdíjas úri­ra ember venne el egy s'nos özvegyasszonyt şgy kisleánnyal), kinek "vagyona után havi 000 lej biztos jövedelme an. Takarékos, jó gazd- sszuny. Leveleket „Kis áros“ jeligére kiau ba 1356 KIADÓLAKÁS E gy n e m különbejá- ratu szoba szerény- igényű nőnek v. férfinek kiadó. Cai. Victoriei 10, II. em, jobbra. G 767 C üeg, Ferdinand a 82 alatt első eme­leti uccai négy szoba, alkov, konyha, fürdő­szobás lakás november l-re kiadó. Esetleg a kü- lönbejáratu két szoba, konyha nélkül külön. — B r 2600, illetve 1300 lej havi, kettő együtt 44,000 járulékokkal. Értekezni az udvaron Lébéknél, OKTATÁS vagy az ügyvédi irodá­ban: Strada Vlahuţa 3, földszint 4. 3202 ETretiséglzetSurilány K- 1—2 középiskoiás, vagy elemista tanítását vállalja teljes ellátásért. Jelige» „Komoly“. 3200 űrét szobás esetleg 3 fi«k szobás komfortos lakás november l-re ki­adó. Cim a kiadóban. 3159 ALKALMAZÁS KÖLÖWÉLÉK gö kă pharukót ke­■*» rés Blatniczky kály­hásmester, Satu-Maré, Str Lucaciu 7. — 449 ADÁS-VÉTEL §»oda és Tsa par­ii* kettezők uj és ócska parkett rakást, pucolást vidékre is versenyárban és azok kezelését havi, vagy évi abonomára vállalják. Megrendelési hely: Piaţa Unirii 9 n„ házfelügyelőnél, v. Pop Retegan ucca 4. M (bina betétkönyvet keresek megvételre 10,000 lejig Cím a ki­adóban. G 756 &J(RD£SSEN a ül (teleli Újságban szobás összkomfortos S5 bejáratra lakás igen olcsón azonnalra kiadó. Calea Victoriei No. 27 11 emelet, 9 ajtó. Nyomatott a kiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T- nyomdájában. t-eiiiUjiaf,

Next

/
Oldalképek
Tartalom