Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)

1934-10-24 / 243. szám

KnmUjsKQ ni. ÉVFOLYAM. 213. SZÁM. Vloszkvai misén Illyés Gyula oroszországi cikksorozatának megrázó fejezete Gzerhatszáz moszkvai templomból talán kettő maradt — Drámai beszélgetés egy orosz pópával Nemcsak a belvárosban: a legnyomoruságo- sabb külnegyedben is, ahol a lapuló kis faházak majd elsüllyednek a sárban, csaknem minden sar­kon templomtoronyba ütközik a szem. A háború előtt Moszkvában ezerhatszáz templom, volt, húsz­ezer toronnyal. Sokat lebontottak. „Forgalmi akadály“-ra hi­vatkozva lebontottak egy-két müemlékszámbame- nőt is, mint például ép ebben az évben a Megváltó Jézus-katedrálist, melynek csak a kupolájáról négy mázsa aranyat fejtettek le. A tatárvárosban, a mai tágas Arbat téren is székesegyház állott. So­kat átalakítottak. A néprajzi múzeumba menet hatalmas bazi­lika tűnt elém. Kíváncsian körülkerültem; arany kupoláján, a bejárat felett tizméteres betűkkel ez a szó diszlett: Mozi. Bementem, valóban mozi volt. A szakszervezetek székházával szemben, a Moszkva túlsó oldalán egy templomban autójavító műhelyt találtam. Másutt festőművészeket. Minden templo­mot, melynek fenntartásához nem akad elég hivő, az állam „saját kezelésbe vesz“. _Hol láthatnék működő templomot,__ kér­deztem egyszer az autóbuszban Ljuba Voroncová- tól, aki a Nobile-expedicióról küldött tudósításai­val tette ismertté nevét a világsajtóban. Nem tudta, de a mellettünk csüngő hölgy tu­dott kettőt is. Az Ulica Palasovszkon levőt aján­lotta, „gyönyörű kórusa“ miatt. Most még csak azt kellett kiderítenünk, hogy milyen nap van, azaz mikor lesz vasárnap. A hat­napos hétben a napokat mindenki csak aszerint tartja számon, hogy hányadika van. Betelefonál­tunk a Pravda szerkesztőségébe; szombat volt. A csupa-arany templomban. Másnap reggel megkésve érkeztem. Sietve igyekeztem át a templom előtti udvaron, ahol va­lami piac állt, kendőket, gyümölcsöt, kvaszt, bur­gonyát és söprűt árusítottak. Ott álltam a tem­plomban mindenről megfeledkezve, teljes három óra hosszat, mig csak meg nem kért, hogy távoz­zunk, mert összeesik. Oroszországi tartózkodásom egyik legmegrázóbb látványa következett. A falakat, a mennyezetet, minden legkisebb- nyi helyet ragyogó aranyozott lapok borították. Aranyozott volt a hármaskapuju oltár, a falakról lecsüngő érc-zászlók, az egymás mellé aggatott rengeteg kép, méteres aranysugarakat lövelt az íür szeme, aranyozott volt a hat óriási csillár, mely csaknem betöltötte a felső teret. Mintha az ember egy hatalmasra nagyított ékszerdobozban fullado­zott volna. Ide léptek be az aranyozott ajtófák kö­zött, kezükben szatyorral és káposztafejekkel a hiveb, kiáltó ellentétnek kopott és gyűrött ruhá­zatukban, _mintha egy lidérc-álomból sorakoztak volna. Dohos eső- és szegényszaggal érkeztek és réveteg tekintettel. Letették csomagjaikat és egy szó nélkül végigvetették magukat a földön. Ar­cuk a kövezetét súrolta, két tenyerüket párhuza­mosan messzire maguk elé nyújtották. Térden állva hirtelen felső testüket fölvetették, kitárt karjuk az ég felé nyúlt, aztán újra lezuhantak tompa puffanással. Aztán fölkeltek és beálltak a két hosszú sor közül az egyikbe, mely a főoltár jobb- és baloldalára kiakasztott szentkép elé kanyarodott. Az ikon előtt. Mindkét képhez lépcsőn lehetett feljutni. Az egyik Máriát ábrázolta a gyermek Jézussal, a minőségileg utánozhatatlan, teljes garanciát nyújt. másik valami orosz szentet. A képeket is vert arany dombormű borította. A hozzám közelebb lé­vőn a festményből az arcokon kívül, csak Jézus lába és Mária jobbkeze látszott. Ezeket a részeket üveg fedte. A hivek a kép elé érve, újra földre vetették magukat, valami rövid imát rebegtek, aztán áhi- talosan, egymás után hosszú csókot nyomtak az üvegre. Lejövet felénk fordították átszellemült arcukat. Megkezdődik a mise. Az első, akit észrevettem, öregedő nő volt, szikár és csontos, fején valami elképesztő burka- lappal, melyen szines strucctoll hajladozott. Utána újra idősebb nő következett, sonkaujju kabátban, amilyet a század elején viseltek. Szeméből patak­zottak a könnyek. Ezután fiatal anya botladozott le, karján csecsemővel, majd egy kövér ur, ele- fántcsont-fogantyuju bottal, ő is könnyezett. Kö­rültekintettem: o templomban csaknem mindenki­nek nedves volt a szeme. A kép elé most mun­kásnő külsejű asszony tartotta föl négy-ötéves fiacskáját, aki egy pillanatig eljátszott Krisztus jogarával. Anyja szavára hosszú csókkal borult ő is Mária kezére. A főoltár előtt ezenközben fekclckendős asz- szonyok mondták a litániát, ismételgették tízszer- tizenötször is éneklő hangon egymásután, hihetet­len gyorsasággal: Goszpodi pomiluj, goszpodi po- miluj, goszpodi pomiluj ! Két pópa érkezett szürke lüszter csuhában, az egyiknél irattáska volt, a másiknál gyékény szatyor. Az oltár mögé kerültek. Megkezdődött a mise. A templom zsúfolva van. Nemcsak öregek vannak benne, ahogy ismerőseim állították, van­nak fiatalok is. Nagyrészük nő. Megszámoltam az előttem térdeplőket: 52 nő, 9 férfi és 11 gyerek. Az ajtón égő tekintettel magas, őszháju férfi lép be, a mennyezetre tekint, vad mozdulattal keresz­tet vet, mintha egy-egy tőrt vágott volna két vál­lába, homlokába és mellébe, aztán elveti magát, mint akit golyó ért. A szélverte vetésként hajlongó fejeken három piros sapkát számolok meg és két piros kendőt, amely itt épp olyan forradalmi viselet, mint volt Párisban a írigiai sapka. A kórusban fiatal lányok és fiuk állanak, most épp szünetjük van, nevet­gélnek. Egyik tükörben nézegeti magát. A néma harangok alatt. Moszkvában nincs harangszó. Tizenöt éve hall­gatnak a harangok. Abban a percben, mikor meg­tudja az ember, rögtön tudatára ébred, hogy va­lamiképpen eddig is érezte a hiányát. Négy hete vagyok Moszkvában s most jövök rá, itt ezen a fatönkön: a harangszó elmaradása, a reggeli, déli csend is hozzájárult, anélkül, hogy tudtam volna róla, a kép kialakulásához, mely most a városról bennem él. A templomból azonban messze kihallszik az ének. Az uccán kint hétköznap zajlik, ott benn összezsúfolva és kétségbeesetten zajlik és küzd a régi vasárnapok hangulata, kis sziget a végtelen tengeren. Megrendítő beszélgetés egy pópával Vállas, hatalmas szál ember a diakónus, há­tát is meghajtja, mikor az alacsony szobába vezet. Ott nyugodtan szemközt fordul velünk. Nekem is, aki megszoktam, hogy a legtöbb hozzámszólóhoz lefcléhajtott fejjel beszéljek, fölfelé kell rápil­lantanom. _ Csak tessék kérdezni _ mondja udva­riasan, kihúzva magát, szeme körül a gúny rán­SZÁJÁPOLÁS a közérzethez két ok6óí szükséges A száj az előszobája a fő szervek­nek és mindenekelőtt ennek kell minden baciilusfól és tisztátlanság- tól szabadnak lennie. Egészéges szép fogait csak úgy tarthatja meg, ha száját és fogait Odol-szájvizzel és Odol-fogkrém- me! ápolja. Odo! szájvíz nélkülözhetetlen, mert a száját tisztán, frissen és egész­ségben tartja. SZÁJVIZET rendszeresen használ, bizonyos lehet afelöl, hogy lehelele tiszta is Ön az embereknek, ha közvetlen közeliikben is áll, nem tűnik fel kellemetlenül. oaival. Ajkát nem látom a szakállától. Negyven­negyvenöt éves lehet. Megkérem Voronovkovát, tolmácsolja neki, ha bármikép terhére volnánk, azonnal elmegyünk. — Csak tessék kérdezni! Nem először kér­deznek engem! — Hogy él? _ kérdem. — Nagyszerűen! _ S megint kihúzza magát. J Azt hiszem, nem jól értettem. Megismétlem a kér­dést. __Öcsén háráso! __ismétli ő is, szinte kiáltva és fölnevet. __Papnak lenni sok áldozattal jár... __ kez­dem, de félbeszakít. _Uram,__mondja előbb halkan, __nekem azelőtt olyan dolgom volt, mint egy királynak. _ Hirtelen kiabálni kezd, homloka elvörösödik, pi­rosán tüzel két nagy füle is. __ Szembe köpném magam, ha most hagynám el őket! ök neveltek. Tulából való vagyok! Meghajoltam és elbúcsúztam tőle. Illyés Gyula, • • A Consum nj szama részletesen foglalkozik a legaktuálisabb pénzügyi és gazdasági kérdésekkel: a belső kölcsönről, a kontingentálási rendszer jelenlegi állásáról nagy cikkekben számol be. Ezenkívül főbb cikkei: A minisztertanács megállapította az uj külke­reskedelmi rendszer alapelveit, Belga nagybankok tár­gyalnak a Creditanstalt és a Niederösterreichesche Escomptegesellschaft romániai érdekeltségeinek átvé­teléről, A november 15-én esedékes kamat- és tőke­részleteket az adósoknak fizetniök kell. Kérjen mutat­ványszámot a kiadóhivataltól, Cluj, Iuliu Maniu u. 3. Postafiók 127.

Next

/
Oldalképek
Tartalom