Keleti Ujság, 1934. szeptember (17. évfolyam, 198-223. szám)
1934-09-17 / 212. szám
ISKOLÁSOK ÖRÖME-SZŰLŐK ELŐNYE :LEP AGE KumUism A Nansen-uilevclcsek ügye (Genf, szeptember 15.) A Népszövetség hatodik főbizottsága foglalkozott a menekültek ügyének kérdésével, az úgynevezett Nansen- üt level esekkel Antóniádé loméit ’delegátus az igazgatótanács nevében felhívfigyelmet arra, hogy .jó volna csatlakozni a* tavalyi kormányközi értekezlethez, amely^f^ansen-mene- kültek jogainak elismerése mellett foglalt állást és kimondotta, hogy e menekültek élvezhetik a polgári jogokat az iparban, kereskedelemben, az egyetemre és más iskolákba szabadon iratkozhatnak be. XVII. ÉVFOLYAM: ,5«. SZÁM. CAPITOL föfOZGQ Sífa! Fremie«*»slágei*! Főszereplő: KARINA BÉ Ml Ot szerelmes lány Az élet, a szerelem, az öröm zenés vigjátéka! Műsor elöft: A csodálatos COMO 1© tavasszal. A keresztúri f’őszo!c|ai»£fi*ó renddel© Nég a Takács és Hadnagy nevek is románosan hangzanak szerinte nek a békezerzödések megváltoztatásával kapcsolatban tett kijelentéseivel és ■sajnálkozik, hogy ezt a kérdést felvetette, mert újabb puskaport jelent a rendkívül feszült helyzetben. Az olasz álláspont még jobban kimélyitette az ellentéteket. A Le Matin, az Echo de Paris és az Excelsior rámutatnak arra, hogy ez az első eset, amikor a Népszövetség szószékén egy nagyhatalom felveti a békeszerződések megváltoztatásának ügyét. Ujjong; Lengyelország; A lengyel sajtó valóságos hozsánnákat zeng Beck külügyminiszternek. A kormánytól követeli, hogy ne tágítson álláspontjától és sémmiesetre se tűrje tovább a Lengyelországra nézve megalázó helyzetet. A lengyel sajtó azt is kiemeli, hogy Beck bejelentése uj állomást jelent Lengyelország nagyhatalmi helyzetének biztosítása felé. Még az ellenzéki sajtó is örvend, hogy Lengyelország megtagadta a jogtalan ellenőrzés további vállalását. A félhivatalos Gazeta Polska szerint Sir John Simon, Barthou és Aloisi beszéde azt bizonyítja, hogy a lengyel javaslat a népszövetségi tárgyalások középpontjába kerül, a három államférfin jogi érvelése azt bizonyítja, hogy Lengyelországnak nem szabad letérnie a megkezdett útról és védenie kell álláspontjának jogosságát. A megoldásra van mód, ©z pedig az, hogy haladéktalanul terjesszék ki a kisebbségi jogvédelmet valamennyi államra, tűzzék a kérdés megszavazását napirendre, mert Lengyelország nem hajlandó többet az Ígéreteknek hinni. Varsó egyik nagy terén pénteken este harmincezer ember tüntetett a kormány mellett és a nép együttérzéséről biztosította. Varsó" polgármestere hatalmas beszéd keretében követelte az egyenlő bánásmódot a nemzetközi életben. Hasonló tüntetések voltak Lengyel- ország többi városaiban is. '*•’ Pénteken este a balti egyezményt aláiró államok és a kisantant képviselői közös értekezlet tartottak a kisebbségi kérdésben és kimondották, hogy támogatják Beck javaslatát. A kisaratant ülésezett A kisanant állandó tanácsa Titülescu elnökletével szeptember 13-án és 14-én ülést tartott. A tanács behatóan megvizsgálta az összes napirenden levő kérdéseket. 1. Oroszországnak a Népszövetségbe való belépését illetőleg az állandó tanács úgy határozott, hogy mindhárom állam a felvétel mellett fog szavazni. 2. Ami a keleti paktumot illeti, az állandó tanács ezt a béke egyik garanciájának tekinti és kívánja ennek minél rövidebb időn belül való megkötését. 3. A kisebbségi szerződésekre vonatkozólag a kisantant fentartja jól ismert álláspontját, amelyet egyébként az elmúlt években alkalma volt számos ízben kifejteni. 4. A középeurópai problémákkal kapcsolatban az állandó tanács ismételten a Duna-medencében levő államok teljes függetlensége, gazdasági téren való közeledése és valamennyi érdekelt állam együttműködése mellett foglalt állást. , 5. Az állandó tanács, amelynek politikája a barátságosabb kapcsolatok megteremtését (Székelykeresztur, szeptember 15.) Pár nappal ezelőtt több unitárius és református egyházközség lelkészéhez felhívás érkezett a ssékelykereszturi főszolgabiróságtól, dr. Bot- dasiu Gavril főszolgabíró aláírásával, amelyben az egyházközségek lelkészeit arra kötelezi, hogy szeptember 15-én jelenjenek meg nála és vigyék magukkal mindazon egyházi iratokat, amelyek a református és unitárius vallása Buszarát, Burzsán, Bács, Takács, Buzogány, Gidó, Galaci, Czire, Tamucza, Hadnagy, Mika elönevü hívek, kik áttértek, vagy akiknek elődeik tértek át a református, illetve unitárius vallásra. A főszolgabíró rendeletc 1738. szám alatt kelt, azonban nem hivatkozik sem miniszteri, sem niás felsőbb hatósági rendeletre, még kevésbé valamilyen törvényes rendelkezésre. Az egyházközségek teljesen tájékozatlanul állanak, azt sem tudják, hogy esetleg nem-e a főszolgabíró ur a saját elképzelése és túlbuzgó munkája akarja csak kétségbeejteni ismét a magyarságot. Dr. Bordasiu főszolgabíróval. mint emlékezetes, nagyon sok kellemetlensége volt már a magyarságnak, hiszen minden alkalmat megragad, hogy nyugalmát felzaklassa. A mostani rendelkezés is úgy tűnik fel, mint teljesen egyéni kezdeményezés, amely alapján a magát magyarnak valló családok magyarságát akarja elvitatni. Természetesen a lelkészek mielőtt végrehajtanák a főszolgabíró rendeletét, az egyházi főhatóságoktól kértek utasítást. Csalt 450 In! temple Thurston a külföld! regények sorozatában megjelent Eiisabeth Russeh bármely könyv kötet je i Kapható a Keleti Újság kiadó..hivatalába Kvár, Baron L Pop ueca 5 sz. ' Vidékieknek a pp/iz és .10‘ lej portököltség beküldése esetén 'röndelésnei:portó.vöitségét nem számítunk. B. S. \ldrich...... És lámpást adott kezembe az Ur... „ „ „ S/áll a fehér madár Ella kisasszony Az álmok városa Szomorú regény „ „ A meg nem értett asszopy Ludwig Wolff .... Bessel doktor feltámadása „ „ A játékos „ .. Fel a fejjel, Charley Î „ , Smarra ,, „ Szuvarin hercegnő Ketten az ég alatt Csak hat hónap még áz élet Verőfény Hall Káiné ......... A fehér próféta, I. ,, ,, *, ,» ff* -* ., „ A száműzött „ „ Vörcs Jázon Város a tenger alatt Az új szegények A tudás leánya Ő Rudolf Stratz, .... Meghalok érte 1 „ „ Sztambul titkai ]. W. Maxwell... Felejtünk Ricarda Huch..... A Deruga-eset-* m sA '■> >;»df Joseph Delmont... C.F. Cushman... Rider Haggard... azonnal szállítjuk. 150 lejt méghaladó célozza az összes államokkal, kivétel nélkül, örömmel állapítja meg a Franciaország és Olaszország közötti közeledést, amely olyan természetű, hogy hivatva van létrehozni egy minden szempontból kívánatos közeledést a kisantant és Olaszország között is. A balkáni paktum aláírói is üléseztek (Genf, szeptember 15.) A kisantant konferenciájának 'befejezésével a balkáni paktum aláíró államai is értekezletre ültek össze; Megállapították, hogy október 27-én Ankarában újra összeülnek. A balkáni paktum aláírói egyhangúlag javasolták a szovjet felvételét. Tíz igazgatóval együtt letartóztatták Harrimant9 u Federal Meserve bank kormányzójának a fiát (Newyork, szeptember 15.) Amerikában nagy feltűnést keltett az, hogy Harrimant, a Federal Reserve Bank kormányzójának fiát és a Newyork Title and Marqnct Company tiz igazgatóját letartóztatták azzal a váddal, hogy a vállalat bnkásánál hamis mérleget mutattak ki. A fiatal Harriman különben Roosevelt elnöknek jó barátja.