Keleti Ujság, 1934. szeptember (17. évfolyam, 198-223. szám)

1934-09-14 / 209. szám

XVIT. tv FOLYAM. S09. SEAM. Kuetpnţsm 9 Az ifluságl atlétikai bajnokságok Kolozsváron A Keleti Újság értékes ezüst kupát tűz ki a pontverseny győztesének (Kolozsvár, szeptember 12.) A Kolozsvári AtlétikaiKlub rendezésében vasárnap kerülnek Kolozsváron eldöntésre Románia 1934. évi ifjú­sági atlétikai bajnokságai. Az ifjúsági bajnok­ságok mindenkor különös érdeklődésre tarthat­nak számot, hiszen Románia nem túlságosan fejlett atlétikája mindig a fiatalok közül vár utánpótlást és tehetséget. Az ország legrégibb sportegyesülete, a KAC vállalkozott arra, hogy nagy áldozatok árán megrendezze a bajnoki versenyeket, annál is inkább, mivel jelenleg Kolozsvár ifjúsági atlétái mondhatni legelöl á'lauak egész Romániában. Azért is jelentős az a körülmény, hogy Kolozsváron bonyolítják le a bajnoki versenye­ket, mert hiszen éppen mi voltunk azok, akik több alkalommal is kikeltünk az ellen a szem­mel látható folyamat ellen, amellyel állandóan akadályokat gördítettek Kolozsvár atlétikai élete elé, illetve bűnös nemtörődömséggel for­dítottak hátat az arra hivatottak minden olyan esetben, mikor jól megérdemelt és helyénlevő segítséget kellett volna adni atlétikánknak. A Keleti Újság, hogy a maga részéről is minél jobban kiemelje as ifjúsági atlétikai baj­nokságok fontosságát és azok Kolozsváron való megrendezésének jelentőségét, egy értékes kupát tiiz ki a versenyre. A kupát az az egyesület nyeri, amelyik a legtöbb pontot éri el versenyzői revén a bajnokságban. Hangsúlyozzuk, hogy a kupa nem vándordíj, egyetlen egy alkolamra, az 1934- évi országos ifjúsági bajnokságra írjuk ki s a pontverseny­ben győztes egyesület azonnal örök tulajdo­nába lép értékes dijunknak. Salamoni döntés a TAC—Romania ügyben A TAC 6vását elfogadták, de ennek ellenére se kernt be a Nemzett Bajnokságba (Bukarest, szeptember 12) A Nemzeti Baj­nokság bizottsága tegnap esti ütésén tárgyalta a TAC óvását a legutóbbi Romania—TAC mér­kőzés Vartan nevű játékosának szerepeltetése miatt. A Nemzeti Bajnokság bizottsága való­sággal salamoni döntést hozott az ügyben: el­ismerte a TAC igazát u játékos szabálytalan szerepeltetésére vonatkozólag, megsemmisítette a Romania 3:1 arányú győzelmével végződött mérkőzést s annak két pontját 0:0 gólaránnyal a TAC-nak ítélte, A döntés a TAC részére semmi gyakorlati haszonnal nem jár, mivel igy a Romania jobb gólarányával megőrzi helyét a Nemzeti Baj­nokságban. A TAC tehát, ha formailag nagyobb sikert is aratott óvásával, mint előbb a Ro­mania, hiszen a Romániának újra kellett ját­szania a megsemmisített mérkőzést, mig a TAC játék nélkül kapott két pontot, lényegé­ben még sem ért el semmit­(A szabály, amelynek alapján a Nemzeti Bajnokság bizottsága meghozta határozatát, meglehetős elavult és olyan, amely vissza­élésekre nyújthat alkalmat Egy szakasz ki­mondja, hogy az a játékos, aki egy szezon baj­noki mérkőzésein öltötte magára egyesülete dresszét, függetlenül attól, hogy szabályosan van leigazolva, nem szerepelhet az osztályozó mérkőzésen. Ez az esete Vartannak is. A sza­bály szigorú alkalmazása esetén, ha például egy csapat 11 emberrel játszik végig egy bajnok­ságot, de az osztályozókra egy embere harc- képtelenné válik, úgy tiz emberrel kell kiálljon. És megtörténhet az is, hogy egy kétfordulós osztályozón az egyik csapat az elsőt megnyerve feladja a második mérkőzést, amelj'et azután csak 0:0 gólaránnyal írhatnak ellenfele javára. Az ilyen szabályokat minél hamarább meg kell változtatni- Szerintünk különben a döntés nélkülöz minden sportszerűséget- Itt nem baj­noki mérkőzésről, hanem minősítőről van szó. Ilyen esetben vagy igazolni kell a mérkőzést, vagy ujrajátszatni, de nem lehet uj gólarányt zöldasztalnál állapítani meg.) KETFZEK PENGŐT KEIX A CRISANA SZOM7 BATIG KIFIZESSEN A HUNGÁRIÁNAK. Mint jelentettük, a Cnsanát kötelezte a futballszövetség, Hogy felfüggesztés terhe alatt fizesse ki a Hungáriá­nak a Barátky ügyből fennmaradt kétezer pengős tar­tozását. Ha a Crlsana szombatig nem fizet, vasárnap nem Játszhat a Glória CIT5 (‘lien, amely ezek után já­ték nélkül kapja meg a két pontot :ABIRÚK ELLEN. A vasárnapi Ripensia—Crişana-meccset Radu­le scu, a NAC—Unirea Tricolor mérkőzési Theil vezette. A bírókkal kivétel nélkül mind a négy csapat elégedetlen volt- A négy egyesület kérni fogja, hogy ezután a mérkőzéseikre való biró- killdésnél tekintsenek el ezektől a játékvezetők­től- A két szóbamlevő bíró ellen egyébként már sok panasz volt s lehetséges, hogy egyideig nem kapnak nemzeti bajnoki mérkőzést. A Kípsnsta és Universitatea megegyeztek, hogy szeptember 30-án játszák le Bukarestben a Román Kupa döntőjét. Tekintve, hogy Közös megegyezésről van. szó, taláa már nem változik többé a terminus. VÉGRE RENDBEN VAN FARMER SZER­ZŐDÉSE Péter Farmer skót edző szerződését jóváhagyta a szövetség. Egyizben már meg történt ez, de Farmer kétéves szerződéshez ragaszkodott. Elfogadták kérését és most már rövidesen megérkezik Romániába a szövetségi tréner. « Románia pentatlon bajnokságait vasárnap, szeptember 16-án Petrozsényban rendezik meg. A bajnokságon megjelenik Károly király is. Az ötös versennyel kapcsolatban a Jiul orszá­gos atlétikai versenyt rendez. n EDSTRÖM, a Nemzetközi Atlétikai Szövet­ség elnöke a következőket jelentette ki az első Európa-bajnokság befejeztével: „Az első Európa-bajnokság mindenképpen kitünően si­került és én csak gratulálhatok a terv felvető­jének Gáspár Jenő Magyarország olimpiai tréne rének ajánlkozóin Gáspár Jenő, a nagyhírű magasugró, aki jelenleg az olasz atléta-csapat trénere, ajánlatot tett a magyar szövetségnek a magyar atléták olimpiai előkészítésére vonat­kozólag. Az ajánlatot tárgyalni fogják, ■ Az atlétikai Európa-bajnokságok pontos eredmény táblázata 1 1. hely ii.; in. hely hely IV.j V. helyjhely VI. hely Po*l- 1 szám 1 1. Németország 7 2 2 3 3 3 1 87 2. Finnország 5 4 4 — 1 2 i 75 3. Magyarország 2 3 2 4 2 3 L5jl 4. Olaszország 1 2 2 4 2 9 1 57 5. Svédország 1 4 3 3 2 — 1 55 6. Franciaország 1 3 1 1 3 — 39 7. Hollandia 3 — 2 1 1 — 1 33 8. Norvégia — 0 1 ?, — i 20 9. Lengyelorság — 1 1 1 1 í ! 15 10. Észtország 1 — 1 — 1 — 1 12 11. Lettország 1 —­2 — —­I «2 12. Svájc — 1 — 1 1 í 13. Dánia — — 1 — — _ r 1 4 14. Görögország — — 1 — — 4 15. Csehország — — 1 — —­! 4 1 16. Ausztria 1 I 2 1 1 Nem szereztek pontot: Románia, Spanyol- ország, Luxemburg, Portugália, Bulgária, Ju­goszlávia, Belgium. Megállapítható, hogy Olaszország előkelő 4. helyét — mellyel Európa egyik legkiválóbb atléta nemzetét, a svédet is megelőzte — fel­tűnően sok 6- helyezésének (9) köszönheti. Az olaszok ugyanis, akik otthon voltak, mindén számban indíthatták versenyzőiket, mig más országok csak a legesélyesebb embereiket küld­ték ki. — Érdekes az is, hogy csak a győzelme­ket tekintve, Hollandia (Berger kettős diadala révén) a 3. helyen áll, holott összpontozásban nem sikerült előbbre jutnia a 7. helynél. Ez is az igazság, mert a holland atlétika általános színvonala valójában még az utána következő Norvégiáét és Lengyelországét sem éri el. Egyszerre három válogatottat küld túrára a szovjet. Oroszországban erősen fellendült a labdarúgás. Az államilag alakitott futballszö- vetség most egyszerre három válogatottat küld túrára: egyet Csehszlovákiába, egyet Norvégiá­ba s egyet Törökországba. Apróhirdetések ss Biztos fedezet, Komfor­tos. Készpénz jeligére levél vao a kiadóhiva­talban. kérjük átvenni ÁL^STKERES ADÁS-VÉTEL usgy gyilmBIciD ■** eperpalántok száza 30—, ezre 200‘— lej. — Dorobanţilor u. US. sz­tftokfeveles tanítónő w 1—2 gyermek mellé elmenne nevelönőnak, vagy magánvizsgára va­ló e'lűkészitést vállalna. Ajánlatok „Vidéki úri családhoz“ jeligére a ki­adóba kéreíneK. G 723 K 369 yaicső áron eiaclo szép ” telek épülettel Str. Garibaldi 1 (Grigorescu ut mentén).—Értekezni Str. Koméi 42. G 725 KÜLÖNFÉLÉK OKTATÁS Alctö és jé mun­Mámét nyelvet kez- ®w dőknek és haladók­nak biztos eredménnyel tanít Székelyné, Brati- anu ucca 45. G 718 fel Ágoston viz- és vil­lanyszerelési vállalatot Gh. Bariţiu 16/a, a siká­torban. 8967. rseria és Tsa par- kett asztalosok ju­tányos árban vállalják vidékre is u j és régi parkett lefektetését, fel­KIADÓ LAKAS MPapualatti bejáratú 1% oarkettes uceai szoba, előszobával, mos­dókagylóval, bútor nél­kül kiadó, esetleg iro­dának is. Str, Bratianu 14 sz. G 722 gyal ulását, acélforgácso- lását, puhapadló elké­szítését, beeresztését szakszerűen. Megrénde- lést Piaţa Unirii 9 szám alatt a házfelügyelőnél kérjük. Lakáscím: Pop Ketegau ucca 4. K 39a

Next

/
Oldalképek
Tartalom