Keleti Ujság, 1934. augusztus (17. évfolyam, 171-197. szám)
1934-08-06 / 176. szám
KUíTitijsse 5 BIMWllllWBBWBWB>WWWWWiWIWNIBI[IWl.>l' ........ ’ »HWWWJIWrT'umWl Erzsébet Királyné Szálló Budapest, IV., Egyetem ucca 5. Az Erzsébet pincében ^ 100 modern, kényelmes szoba. Liftek, Központi fűtés. Hideg-meleg folyóvíz Az étterem- és kavchnz* hun minden este szalonzene, IWF" Menü 1 la6Q P, eeypincér rendszer! VASÁRNAPI KRÓNIKA Miért nem megyek Budapestre ? Vaida Sándor talán már el is felejtette azt a Nagyváradon tett kijelentését, hogyha az erdélyi magyaroknak csakugyan olyan rosszul menne- a dolguk Romániában, akkor nem jelenne meg olyan sok napilap az erdélyi városokban és a magyar újságírók nagyrésze felment volna már Budapestre. Amióta Vaidának ezeket a kijelentéseit ©lolvastam, azóta sokszor eszembe jutott ez az udvarias kitessékelés. Ha megengedi Vaida, néhány szóval válaszolok szive« ajánlatára. Ami a nyilatkozatnak első mondatát illeti, arra egészen röviden meg tudom adni a választ. Erdélyben csakugyan sok magyar lap van, legalább ötször, vagy hatszor annyi, amennyi kellene és amennyi nem is valami nagyúri módon, de valahogy megélhetne. Ugyanilyen jogeimen azonban azt is mondhatta volna Vaida, hogy Erdélyben nagyon sok a koldus, tehát sok az adakozó és ilyenformán kanaáni bőségben élünk. Szégycnlem ugyanis, de meg kell mondanom őszintén, hogy az erdélyi ujság-iníláció a koldusok gazdagsága. Manapság ott fogunk tartani, hogy minden állás- nélküli nyomdász, vagy leépített újságíró lapot fog indítani, mert a nyomdászoknak az elhelyezkedési lehetősége annyira vigasztalanul sivár, mint az újságíróké. Ez az egyszerű magyarázata annak, hogy annyi magyar lap van nálunk. Nem tűnt fel Vaidának, hogy a konjunktúra éveiben körülbelül egyötöde jelent meg Kolozsvárt is, máshol is a magyar lapoknak? Egy volt miniszterelnöknek illenék legalább a pártszervezés égetően sürgős problémái mellett a dolgok szociális hátterét is meglátni. De felelek a másik kérdésére is. Arra, hogy miért nem megyek Budapestre? Újságírónak lenni gyenge kenyér manapság- és még ez a kenyér sem biztos. Még nekem sem, aki pedig egy tekintélyes magyar lapnak vagyok a szerkesztője, ma-holnap a legrégibb kolozsvári újságíró. Egy tucatnyi lehetőséget számolok el azonban az ujjaimon, amelyek mindenikenek bekövetkezése esetén állás nélkül maradnék. Es mégsem készülök Budapestre. Lehet, hogy ostobaság, de a fejembe vettem, hogy én már csak Erdélyben fogok meghalni. Sőt, ha érdekli a miniszterelnök urat, pontosabb leszek, éppen Kolozsvárt. A családom régi erdélyi család, előnevem szerint, _amit egyébként sohasem használok, mert idejétmúlt divatnak tartom, _ a háromszéki Szemerján ringatták őseim bölcsőjét, de erről semmiféle feljegyzés nem szól. A dédapám _ és az ő dédapja _ még Vízaknán lakott, a nagyapám Nagyenyeden, az apám Marosvásárhelyen, később Kolozsváron. Tehát ezek szerint erdélyi őslakos volnék. Bizonyára Vaida Sándor is az és nekem soha sem jutott eszembe azt mondani neki, hogy kint tágasabb. Sem most, sem a magyar világban. Általában: újfajta jelszó az, amely, ha valaki sérelemről beszél, odasüvölti az illetőnek, hogy menjen Budapestre, vagy menjen Horthy- hoz. Én Erdélyben érzem magam itthon és ha három, vagy négy hétig távol vagyok az országtól, valami különös érzés mindig hazakerget. Úgy tudom, ezt hivják honvágynak. Mostanig ez a föld tudott is nekem kenyeret adni, nem valami bőségeset, de tisztességeset. Van annyi önbizalmam, hogy azt hiszem, a szerény megélhetést ezután is biztosítani tudom a munkámmal. Mert vagyonszerzésre soha sem törekedtem, valószínűleg a savanyú a szőlő elve alapján. Nekem a legnagyobb pénzbőség, nagy vagyonok születése idején sem telt arra, hogy palotát esetleg kunyhót építsek, vagy ezer holdas birtokon rendezkedjem be. Vaida Sándor ebben a tekintetben szerencsésebb volt nálam. Neki már a magyar impérium alatt is meg volt az ezer holdja és tudomásom szerint a földreform sem bánt el vele kegyetlenül. Nekem tehát még meg van az egzisztenciám, alaposan leszállított, de mégis fix-fizetésem. Nem megyek Budapestre. Az a sok száz állásából kitett tisztviselő bizonyára elmenne, de miért menjen, amikor állás éppúgy nincs Magyarországon, mint Romániában. Higyje el azonban, miniszterelnök ur, hogy ez a Budapestre küldözgetés nem ildomos és nem előkelő gesztus. Valahogy úgy* fest, mint amikor a gazdag nábob odaszól a szolgáinak az alázatosan hajlongó koldus láttára: „Dobjátok ki, mert meghasad a szivem!“ Azzal a különbséggel, hogy itt még csak nem is beszélnek szivhasadásról, csak egy cinikus mosollyal kisérík ezt a tragikus színjátékot. (sz.) * WHH WH« MM ........................ Párisi magyarázat a francia Hindenburg* gyász elrendelésére (Fan's, augusztus 4.) A francia kormány úgy döntött, hogy Franciaországot Hindcnburg keddi temetésén Poncet berlini nagykövet képviseli, akit ezúttal rendkívüli nagyköveti méltósággal Hibáznak fel. Annak elrendelésével kapcsolatban, hogv az összes francia közhivatalokra kitűzzék a gyászlobogókat és a temetés napján félárbóera eresszék a zászlókat tiszteletadásul az elhalt nagy államfőnek, a Temps azt Írja, hogy Franciaországban régi szokás, hogy minden államfő elhalálozása esetén hasonló módon nyilvánítják részvétüket. A strandon— . . . egy kis védelmet találunk a forrón tűző nap ellen, ezeken a fülledt kánikulai napokon. Itt keressük és találjuk meg a hű itő enyhülést, ami annyira hiányzik bent a városban. De nem nyújt elég eny- hűtést sem a felforrósodott strandhomok, sem a testünket büsitő viz. Az igazi felfrissülést, életvidámságot, újraéledést, állandó kellemes hangulatot csak akkor találjuk meg, ha pihenésünket kiegészítjük a legjobban sikerült kölnivízzel való bedörzsöléssel; az ezzel a kölnivízzel való bedörzsölés meghozza az annyira áhított enyhülést, életörömöt. vidámságot. Tehát mindig legyen kéznél: , ír ^ kölnivíz H*K M1GNOT- BOUCHER illatszerészet PARIS készítménye
