Keleti Ujság, 1934. augusztus (17. évfolyam, 171-197. szám)

1934-08-31 / 197. szám

XVII. ÉVFOLYAM- IS?. SZÁM. KeietiUjsXG 5 Szofátára felvonultak Mánia hívei Sok erdélyi megye párttagozatai hivatalosan csatlakoztak a mozgalomhoz — Hir Mamiinak a kilépéséről (Szovála, augusztus 29.) Erdély minden részéből nagy csoportokban érkeznek Maniu- nak a hívei Szovátára. Az előértekezletek és megbeszélések már kezdetüket is vették, ame­lyeken Maniu Gyula már nem vett részt, mert elutazott Bukarestbe s az ő taktikája szerint csak távollétében hozatja meg azokat a hatá­rozatokat, amelyekre szüksége van. A befutott hirek szerint jó néhány erdélyi tagozata a nemzeti parasztpártnak hivatalosan is állást foglalt Maniu, illetőleg a szovátai értekezlet mellett s ezek a megyék el i« küldötték hiva­talos küldöttségeiket. E megyék a következők: Alsófehér, Szilágy, Szatmár, Bihar, Máramaros, Nagykükiillő, Kisküküllő és Maros. Maniu ter­mészetesen megtárgyalta legszűkebb környe­zetével a hozandó határozatokat, amelyek az ő módszere szerint mindenekelőtt a párthiiség kinyilatkoztatásával fognak kezdődni, de ame- J lyek leszögezik, hogy az alkotmányos kérdésekben Maniu álláspontját tartják egyedül helyesnek. Állást kívánnak foglalni a cenzura és az ostromállapot ellen is. Eforiából a pártvezetőségi értekezletről Crisan és Pop Chita volt államtitkárok utaz­tak Szovátára, akikkel elutazásuk előtt Miha- lache bizalmas beszélgetést folytatott s hir szerint üzenetet küldött Maniuhoz. Igen nagy feltűnést keltett a bukaresti Curentulnak az a híradása, mely szerint igen könnyen bckiivelkczhetik most Maniunak a saját pártjából, a nem­zeti parasztpáriból való kilépése is. A lap azt Írja, hogyha ez a kilépés nem is tör­ténne meg, de az ellentétek fejlődése következ­tében Maniu ki fog válni a pártvezétőség köte­lékéből. Közmunkával és gabonával is lehet adót törleszteni A községi és utadé hátralékairól hozott ilyen határozatot a minisztertanács — Kedvező és kedvezőtlen magyarázatok a külkereskedelmi mérleg deficites lecsökkenéséről (Bukarest, augusztus 29.) A tegnapi minisz­tertanácsról a kormány hivatalos jelentést is adott ki, amely szerint igen fontos kérdésekben hoztak határozatokat. A min:'szt er tanács leszögezte azt is, hogy a konverziós fizetési kötelezettségek novem­beri határidejét a kormány nem hosszabbítja meg s ezt a határozatot szükségesnek látták a hivata­los jelentésben közzétenni. Visszariadtak a tisztviselők nagy tömegének elbocsátásáról. A hivatalos jelentés nem szól arról, hogy mi­lyen álláspontot foglaltak el a tisztviselők létszá­mának csökkentésére vonatkozólag. A lapok sze­rint azonban a kormány visszariadt attól, hogy az elkészített királyi rendeletet a maga egészében végrehajtsa, mert akkor az állami hivatalnokok egy nagy ré­szét kellene szélnek ereszteni, s ennek óriási felzúdulás volna a következménye. Egyes miniszteri tárcák hatáskörébe tartozó hiva­talokból a tisztviíélőknek harminc százalékára al­kalmazhatják az elbocsátó intézkedéseket s van olyan hivatali ág, mint például a munkásbiztositó szervezet, amelyeknek kötelékéből nem kevesebb, mint nyolcvan százalékot kellene kitenni. .Ezért ugylátszik, lemondtak arról, hogy a rendeletet az egész vonalon foganatosítsák. Tatarescu minisz­terelnök azt jelentette ki, hogy ö megelégszik annyi tisztviselőnek az el­bocsátásával, amennyinek a fizetéséből évi nyolcszázmillió lej maradni, vissza az állam pénztárában. Közmunkával, gabonával — adófizetés. A hivatalos jelentés szerint szeptember 15-éig elkészülnek azokkal a munkálatokkal, ame­lyek befejezetté teszik a tisztviselői létszám csök­kentését. A pénzügyminiszter igen érdekes javas­latot terjesztett elő s annak a kimondását kérte, hegy a községi, megyei és utadóhátralékokat, amelyek az 1934. év első negyedének g lezártával mutatkoztak, ft fizetésre kötelezett polgárok közmunkával, vagy természetbeni fizetésekkel is leróhassák. Termé­szetbeni fizetésnek fogadjanak el gabonát az adó­hivatalok s közmunkában, különösen az útjavítá­soknál vehessenek részt. Minden hátralékos adó­fizetőnek a saját tetszésére bízzák, hogy közmun­kával, vagy gabonával akar ja.e adóhát­ralékát csökkenteni? A minisztertanács a pénzügyminiszternek ezt a javaslatát elfogadta s a végrehajtó rendeletét ez­után fogják kiadni. Határozatilag mondotta ki a minisztertanács azt is,, hogy a konverziós fizetési kötelezettségek novemberi határideje nem hosszab­bítható meg. A mezőgazdasági hitelintézet kamat­lábát négy százalékról kettőre szállították le, azzal a feltétellel, hogy a jelzáloghitelek kamatja is két százalékkal csökken, hétről, ötre, a szakértői költ­ségek fejében pedig nem számíthatnak fel ezután egy ‘százalékot, hanem csak ennek leiét. Lecsökkent a kiviteli mérleg és deficites. Teodorescu ipari és kereskedelemügyi minisz­ter a sajtó számára nyilatkozatot adott a külke­reskedelmi mérleg állapotáról. Magyarázatot adott arról, hogy Románia külkereskedelmi mérlege, amely hosszú időn át megtartotta aktiv jellegét, az idei első félévben hogyan lett passzívvá, három- milliós deficittel. A magyarázat szerint az év első felében nem volt gabonakivitel, a petróleum kivi­tel emelkedett ugyan, azonban a petróleumárak nagymértékben csökkentek. E két körülményből 1045 millió különbözet származott. Más árukban emelkedett, a kivitel r megindult né­mi fakivitel is, amely 1931. óta szünetelt. Ha Ro­mánia gabonát tudott volna adni a külföldnek, akkor nem deficittel; hanem ezermilliós többlettel zárult volna a mérleg, így a miniszter biztosra veszi, hogy a gabonakivitel megindulásával a ki­viteli mérleg ismét aktívvá válik. Madgearu egészen más okoknak tulajdonítja a deficitet. A nemzeti parasztpái’t vezetőségének eforiai értekezletén Madgearu volt miniszter is előadást tartott az ország pénzügyi problémáiról. Ő a de- vizacllenőrzés rendszerének tulajdonítja a külke­reskedelmi mérleg letörését. A rendszer bevezetése előtt, 1931-ben hat millió:,vidai volt aktiv a mérleg, de akkor mintegy tízmilliárdnyi tőkét vont el de­vizákban a külföld az országtól. A külkereske­delmi forgalomba bevezetett kompenzációs rend­szer pedig megaadályozta a kivitelt. Súlyos szabálytalanságok is történtek ezen a téren, .......... amelyek súlyosabbá tették a helyzetet. Ş3)jdul Izuri*/ r ff o bájos, elragadó teremtés, — vigyáz a táplálkozására — frissen, jól néz ki. Duz­zadó egészségi Természetesen jól tudja, hogy ezt a belső és külső egészséget meg kell sze­rezni és főként meg kell tartani — és éppen ezért meg is tesz mindent egész­sége ápolása érdekében: Belül ép oly tiszta, mint kivül! Tavasszal és ősszel rendszeresen Helmitolt szed, hogy a hólyag és vese vezetékeket alaposan kitisztítsa I így biztos abban, hogy a veséket — ame­lyek naponta 500 liter vért kell át­dolgozzanak és megtisztítsanak —- alaposan fertőtlenítette. Ép oly tisztának érzi ma­gát belül, mint kivüll Upton Sinclairt Kalifornia kor­mányzójának akarják meg­választani (San-Fraacisko, augusztus 29.) Kaliforniá­ban mozgalom indult meg, hogy Upton Sinclairt, a világhírű amerikai irót válasszák meg kormányzónak. Sinclair évtizedeken ke­resztül a munkáspártnak volt tagja és három hónappal ezelőtt átlépett a demokratapártba. Az ismert iró megválasztását valószínűnek tartják. Itfegliezdődle&i a politikai csatározások a magyar válaszlójog reformja körű] (Budapest, augusztus 29 i A választójog körül már megkezdődtek a politikai csatározá­sok. A baloldali lapok vezető helyen foglalkoz­nak Eckhardtnak, Hegymegi Kis Pálon keresz­tül Gömböshöz eljuttatott javaslatával, amely a választójog megszakítósét célozza. Eckhard- ték apokrifnak minősitik az állítólagos javas­latot és éles hangon ítélik el az ellenük indí­tott baloldali sajtókampányt, kihangsúlyozva^ hogy a kisgazdapárt semmiben sem tért ei eddigi politikájától. (Budapest, augusztus 29.) Az Eckhardt Tibor állítólagos javaslatával kapcsolatban a Magyar Távirati Iroda illetékes helyről úgy értesül, hogy Gömbös miniszterelnök eddig- már több politikussal, köztük Eckhardttal is tárgyalt a választójog reformjáról, azonban az Esti Kurír által közölt javaslatot neki senki- sem nyújtotta át. Nincs rossz üzletmenet, ha a Keleti Újságban hirdet!

Next

/
Oldalképek
Tartalom