Keleti Ujság, 1934. augusztus (17. évfolyam, 171-197. szám)
1934-08-24 / 191. szám
XVII ÉVFOLY'AM. 191. SZÁM. KUETlUjsm 3 Ünnepélyesen adtak elégtételt a jegyzökönyvhamtslfással vádolt hadbiroságl törzstiszteknek Haniuéknak ezzel váiaszoll a katonai vizsgálat a Zeletzky-Ugyben (Bukarest, augusztus 22.) A kibogozhatatlan Skoda-ügynek egy rendkívül érdekes mellékhajtása volt az a jegyzőkönyvhamisitási vád. amelynek hátterében nagyon sok volt a politika. Az ügynek ezt a mellékágéi rövidesen elintézték azzal, hogy a vizsgálat tartamára áthelyezett hadbirósági törzstiszteket visszahelyezték a katonai ügyészséghez és újból feleskették őket. Ezzel Maniu Gyulának az éles hangon .emelt vádjait hivatalosan lejelen'ték- telenitették. Maniu a parlamenti vizsgálóbizottság előtt határozottan emelte azt a vádat, hogy a Ze- letzky ügyészségi kihallgatásának jegyzőkönyvébe belehamisitottak olyan mondatot, amellyel őt akarták volna kompromittálni. A vizsgálatot a Hadügyminisztérium indította meg s a parlamenti bizottság eddig még nem fogadta el Maniunak azt a kívánságát, hogy maga a bizottság is külön vizsgálatot folytasson le. Maniu a katonai vizsgálat és annak menete ellen is tiltakozást jelentett be. A vizsgálat tartamára a hadbírósághoz aj ügyészeket neveztek ki, akik a kihallgatásokat foganatositották. Kihallgatták azokat a jegyzőkönyv- vezetőket, akik pénzért a hamisításnak állítólagos bizonyítékait eladták Zeletzkynek, illetőleg rendelkezésére bocsátották Maniunak. Más kihallgatásokat is foganatosítottak s az egész vizsgálatnak az eredményéről nem hoztak eddig nyilvánosságra semmit. Most a sajtó számára kiadták azt a hirt, hogy a hadügyminiszter visszahelyezte az ügyészségi törzstiszteket, akik ellen a vizsgálat folyt, hadbirósági beosztásaikba. Anghelescu tábornok hadügyminiszter aláírta a visszahelyezési rendeletet, melynek értelmében Pomponiu alezredes, Hagi Stoica és Pruteanu őrnagyok elfoglalhatják ismét az ügyészségi beosztásokat. Szerdán délelőtt e törzstisztek a bukaresti haltest tanácsa előtt le is tették az esküt és ünnepélyes kül- sőségek mellett vették át hivatalaikat. Ezzel a katonai vizsgálat befejezettnek tekinthető s igy a hamisítási vádat ellenük elejtették. Az átadás ünnepélyes kereteinek is jelentősége van. Á bukaresti sajté irt Mrasassov romániai legerősítí uiíáriak fatrél A volt ^bolgár «''nisstercinöfe BoVarestke utazása előtt fárnyaim feg a. bolgár kisebbségi veséi őkkel —- Angbeletcn elnöklete alatt tanácskozás volt a knltaszminiszlcr utsbas a bolgár áskolmkí rdéstől (Bukarest, augusztus 22.) A bukaresti lapok megismétlik annak a .hírnek közlését, hogy Musanov, volt bolgár miniszterelnök Bukarestbe érkezik közelebbről és résztvesz a megindi tandó román-bolgár tárgyalásokba),. A Curentul értesülése szerint Musanov Pazarjáéban | Bukarestbe érkezése előtt viegbesteleseket fog folytatni a romániai bolgár kisebb? :g vezetőivel. Ezzel kapcsolatban arról is Írnak a bukaresti lapok, hogy a közoktatásügyi minisztériumban értekezlet volt, amelyen A), glide sc a miniszter, Stoica szófiai román követ, továbbá Durostor és Caliaere megyék isko’ai íe:ügyelői és több bolgárlakta vidék iskolaigazgatói vettek részt- Ezen az értekezleten bolgár iskola- ügyeket tárgyaVtiik. Nem tudni, hegy mennyiben felelnek meg a valóságnak a bukaresti sajtó értesülései,-ha azonban híreiket jó forrásból merítették, akkor itt kétségkívül nagy jelentőségű kérdés elindításáról van szó. Első eset volna ugyanis, hogy a volt ellenséges államok egyik vezető. politikusa ül le a közvetlen tárgyalások zöld asztalához román politikusokkal, hogy annak a kisebbségnek ügyeit vitassák meg, amely a békeszerződések következményeképpen szakadt el régi hazájától. A magunk részéről ezt a kedvezményezést a legnagyobb örömmel üdvözöljük, annál is inkább, mert ezt az utat tartjuk a legegyenesebbnek a szomszéd államok közötti barátságosabb légkör megteremtésére. Bulgáriának is jelentős számú román nemzeti kisebbsége van, Bomániában is értékes kisebbségi eleinek a bolgárok. Mind a két államnak érdette, hogy más ^országban lakó fajtá- jabeiijei -kulturális és más viszonylatban nyugalmi helyzetbe kerüljenek és ezzel az államok közötti súrlódási felület legnagyobb része elenyész- szen. Mindenesetre érdekes tünet az is, hogy Anghelescu miniszter, aki legalább velünk, magyarokkal szemben nem igen adta tanú jelét a megértésnek, a. bolgár kisebbségekkel szemben láthatóan kon- etliánsabb álláspont elfoglalására hajlandó. Pedig minden valószínűség szerint a bolgárok sem akarnak mást, mint mi magyarok: béliében szeretnének dolgozni nemzeti sajátosságaik és any any elv üli Mi megőrzésével. Hátha egyszer a román-magyar viszony is úgy fog alakulni, amilyenre most Musanov romániai utazásával kapcsolatban bolgár-román viszonylatban kilátás van... A cianzi ~i közigazgatási bíróság dezavuáila a náci rendőrfőnököt (Danzig, augusztus 22.) A legfőbb közigazgatási bíróság megsemmisítette a danzigi rendőrfőnök határozatát, amely a mult év novemberében feloszlatta a szocialista munkás- szakszervezeteket. arra hivatkozva, hogy a munkások szervezete a nemzeti szocialistáké- A hír nagy elégedetlenséget keltett nemzeti szocialista körökben. « YAPASZKURT» szálloda teljesen áiaiakiíva ismét Budapesten, Türr István ucca «fe id&qekL. megerőltetés, gond, bosszúság által túlságosan izgatódnak — és az ide- gesség árt az egészségünknek! ASPIRIN - tabletták a vérkeringés szabályozása által gyorsan felfrissi- ,k‘ az idegeket, igy frissek és nyugodtak leszünk és kellemesen töltjük el az estét ASPIRIN'?* e » • kV-« r-ic«r»ír! valóst: I Bukás efő!9 «». S|í-»Buyo! ItorBWüfflsiy (Madrid, augusztus 22.) A spanyol kormány, és a Vatikán között folyó konkordátum tárgyalások megszakadtak- A spanyol külügyminiszter visszautazott Madridba- A tárgyalások megszakadásának oka az, hogy a spanyol kormány felfogása szerint a Vatikánnak az egyházi iskolákra, fi papok fizetésére s az egyházi házasságokra vonatkozó követelései ellentétben vannak a spanyol alkotmánnyal- Beavatott körök szerint a spanyol kormány arra vár, hogy a jobboldali párok túlsúlyba jussanak s akkor a tárgyalásokat újra kezdik. (Madrid, augusztus 22 ) A jobb- cs baloldali Ingok egyöntetűen állapítják meg. hogy a kor- tnány visszalépése elkerülhetetlen, hzt különben szükségesnek is tartják, de nem tudnak módozatot találni a kibontakozásra. Közel kél millió ember! végeztetett ki a szovjet fennállásáéi» (Páris, anguszus 22.) Essad bég tollából nagyszabású irmuk át adott ki az egyik francia könyvkiadó vállalat a G. P. U; történetéről. A könyv tárgyalja a forradalom eredetét-és lefolyását, tő- rabbá ,’,a világellenes bolsevista összeesküvés“ míi> ködését. A Matin azzal a megjegyzéssel, hogy az adatokhoz kommentárra nincs szükség, a következő statisztikát közli az említett könyv alapján. 1917-től _33-ig kivégeztek huszonöt püspököt, 1215 papot, 6575 tanítót, 8800 orvost, 54.850 tisztet, 260.000 katonát, 10.500 rendőrt, 48.000 csendőrt, 19.850 tisztviselőt, 344.250 szellemi munkást, 815.000 parasztot és 192.000 munkást, összesen közel kétmillió embert. A pelrálewmváílalatok kösben járása idegen munkásaikért (Bukarest, augusztus 22.) A petróleumvállalatok külföldi tulajdonosainak egy kül-» döttsége jelent meg az ipar- és kereskedelmi miniszternél azzal a kéréssel, hogy a nemzeti- ipar védelméről ezóló törvény végrehajtási utasításának elkészítésénél a miniszter legyen tekintettel a petrőleumvállalatokra és tegye lehetővé, hogy idegen munkás11,ik és szakembereik továbbra is működhessenek, mert különben a termelésben súlyos zavarok fognak keletkezni. A miniszter Ígéretet tett a kérdés tanulmányozására és a törvény keretei közötti kedvező elintézésére.