Keleti Ujság, 1934. augusztus (17. évfolyam, 171-197. szám)
1934-08-16 / 184. szám
i p v i s e 1 Öh é z BUDAPEST V. pHmtK ~ Cd bmnarar No. MJ96—U2T. Csütörtök, 1934. augusztus 19. — ira 3 lei Előfizetési árak belföldön: Egész negyedévre 200, egy hóra 70 lej. évre 50, félévié 25, negyedévre 12.50, egy hónapra 6.50 pengő. Egye« számok az Ibusz elárusító kioszkjaiban. ORSZÁGOS MAGYARPARTI LAP XVII. ÉVFOLYAM - 184 SZÁM. Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENOBK Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Clnj, Baron I,. Fop ucca 5. szám. Telelőn: 508. — Levélcím: Cluj, postafiók 101. szám. Kéziratokat senkinek sem küld vissza és nem is őriz meg a szerkesztőség. A budapesti nyilatkozat Megkezdődött a tárgyalás a bécsi rádió-épület merénylőinek ügyében is Tizenöt vádlott, közöttük két rendőr került a bíróság elé Négy lázadó rendőrt az éjszaka folyamán kivégeztek Legjobban szeretném, ha nem kellene vezércikket irni a Vaida Sándor budapesti nyilatkozatából. Van-e értelme annak, hogy a zord idők viharai mögötti zárkózottságban megbújt kisebbségi lélek jelt lásson mindegyre az őszinteségek feltárására? Fejünk fölött a gyűlöletnek, a türelmetlenségnek, sőt a meg nem tűrésnek a mesterségesen kitermelt légkörében a minden pillanatban viharral fenyegető nehéz, terhes felhők úszkálnak s lenn a talpunk alatti termőtalajból tiz körömmel sem tudjuk kikaparni a holnapi kenyeret. Csak azt tudjuk, hogy ma még élünk valahogyan, de nincsen egyetlenegy magyar egzisztencia ' /'** '■ ' amelynek a fennmaradását, a puszta kenyérkeresetét ne fenyegetné a kétségbeejtő összeroppanás. Az éjszaka vándora számára a legnagyobb viharban utat mutat a pillanatokra eget hasitó villámlás. Mi csak a dörgéseket, csattanásokat halljuk, a hajrát, ami ellenünk süvít fel mindegyre: ki az állásokból... elvenni... Mi jámbor teremtményei ennek az erdélyi földnek, meghúzódunk a családi fészkekben és szárnyaink alá gyűjtögetnénk gyermekeinket, de az sem olyan könnyű, hiszen szomjasok is, éhesek is, neveletlenek is, adnunk kell nekik valamit, hogy együtt maradhassanak. Az utolsó falatról, ami még van s ahol még van, azt kiáltja a túloldali izgatás, hogy államérdekekbe ütközik,_ hogy ha az a mi tulajdon éhségünk csillapítását szolgálja. Ha egyszer már előállana az a román vezetőíérfiu, akiben meg van a bátorság, erő és határozottság, hogy a békétlenségnek, türelmetlenségnek e zaját tulkiáltsa a sokkal áldásosabb irányzatnak a megmutatásával, akkor volna mibe belekapcsolódjék a mi reménységünk. Akinek a hangja végigzugna az országnak a határai között: nem igaz az, hogy ez államérdek volna. Akkor a polgártársi szellem kézfogásának a hajnalát lesnök, várnók, látnok s nem szalasztanók el az alkalmat, hogy bekapaszkodjunk. Vaida Sándor most Budapest számára nyilatkozott, rólunk is. Lehetetlen a napi krónikának e tünete előtt úgy elhaladni, hogy a kisebbségi politika újságjának a hasábjain megjegyzéseket ne fűzzünk hozzá. Vezércikk kell s az ország volt erdélyi miniszterelnökének, a kormányviselt s kormányképes párt vezérének a szavairól lehetetlen vezércikket nem imi. Mennyivel nagyobb örömmel és milyen kitáruló készséggel ten- nők ezt, ha a legkisebb reményünk is lehetne ahhoz, hogy a nyilatkozatnak s a nyilatkozat hatásainak a szavai uj nyomokat, világitó réseket ütnének abba a légrétegbe, amelyben élünk, de amelyben nem mutatkozik semmi biztonság a nyűgöd tabb fennmaradásunkra. Igaz, hogy a külföldi magyar sajtó számára beszél, de rólunk mond olyan kijelentéseket, amelyek nekünk szólanak. Azt, hogy itt minden rendben van, nem ismernek kisebbséget csak állampolgárt s aki mégis kisebbségi, annak nincsen rosszabb dolga, mint a többinek. De aki nem tudta megtanulni a román nyelvet, az megérdemli.a bukást. Hiszi-e Vaida Sándor, hogy nekünk nincsen okunk a panaszra, s csak minden ok nélkül szívtuk tele magunkat keserűséggel? Iliszi-e őszintén, hogy ha mindenkinek módjában lett volna megtanulni tökéletesen a nyelvet, akkor most egészen más légkör volna körülöttünk? Tudja-e, hogy a nyelvvizsgán meg(Bécs, augusztus 14.) Amint már tegnap jelentettük, a kilenc lázadó rendőr bünpörében négy rendőrt ítéltek halálra, éspedig: Hackel Józsefet, Wehlrath Eriket, Meitzen Lajost és Léb Ferencet. A vádlottak halálsápadtan, némán és nyugalmat erőltetve fogadták az Ítéletet, kivéve Meitzent, aki elájult. Éjszaka egynegyed 11 órakor jutott el a kegyelmi kérvény Miklas köztársasági elnökhöz, aki negyedóra múlva közölte a bírósággal, hogy szabadfolyást enged a törvénynek. A vádlottakat egyházi vigaszban részes!Afcték. Ezután levitték a törvényszék udvarára a négy vádlottat és újból kihirdették előttük az Ítéletet.. A kivégzés két perccel 11 óra előtt kezdődött, elsőnek Wehlrath lépett a bitófa alá. Mialatt kivégzése folyt, Hackel és Léb közömbös arccal cigarettáztak, azonban Meitzen arcáról borzalmas halálfélelem tükröződött vissza. Ezután Hackelt, majd Lébet végezték ki s háromnegyed 12 órakor már a fő bűnös Meitzen is az akasztófán függött. Az Ítélet szerint a vádlottak terhére kétségtelenül bebizonyosodott a hazaárulás és egyéb büntettek. Nem áll helyt, az a védekezésük, hogy azt hitték, hogy legális cselekedetben vesznek részt, Ha zendülésük sikerül, véres polgárháborút idéztek volna fel. A vádlottaknak a februári események után tudniok kellett volna, hogy a kormány nem engedi magát befolyásoltatni politikai pártok terrorjától s mégis fegyverrel kezükben törtek az állami hatalomra. A lázadásban közvetlenül vettek részt. buktatott vasutas például a legfolyékonyabb románsággal beszéli el vizsgáinak történetét és adja elő panaszát a legmagasabb hivatali fórumoknál? Mert a nyelvvizsgát az állások ürítésének a jelszavával vezetik be mindegyre s a felekezeti tanerők nyelvtudásának a kérdése mégis csak az egyházak belügye, mert ahhoz nem ad az állam egy fillért sem, hogy az iskolákat fenntartsuk. Minket a Vaida Sándor nyilatkozatából azok a részek érdekelnek, amelyek reánk tartoznak. A magunk számára itthon várjuk azt a jó szót, amit nem lehet kérni, ha nem jön magától. Azt a jóindulatot kellene hoznia valakinek, amely lehetővé teszi, hogy értelme legyen az életlehetőségeink és életfeltételeink biztosítására vonátkozó kívánságainkat egyszer már a komoly szándék; számára letárgyalhassuk. Szokás az, hogy külföldre kiküldi azokakt a nyilatkozatokat; melyek szerint nekünk jó dolgunk van. Miért nem kérdeznek meg minket a kormányférfiak, a tegnapiak, maiak és holnapiak, hogy mi hiányzik ebből a jólétből? Hiszen ennek a megmondására mégis csak mi volnánk az illetékesek. Vájjon ne tudná ezt Vaida Sándor? De egyszerűen nem teszik ezt azért, mert állásponthoz ítélet kihirdetése semminemű incidenst nem idézett elő. Tárgyalják a Rawag-pört Kedden reggel 9 órakor kezdte meg a bécsi katonai törvényszék a bécsi rádióépület támadóinak bünperét. A Rawag támadóira a vádirat a hazaárulást és részben gyilkosság bűntettét látja be- bizonyitottnak. Megállapítják, hogy a puccsisták lelőttek egy színészt s az igazgató soffőrjét, majd mikor a karhatalom kivonult, a harcban elesett két rendőr. A pernek tizenöt vádlottja van, akik közül kettő aktiv rendőr. Ezek ellen az a vád, hogy a másik tizennégy támadónak munkáját megkönnyítették. A tizennégy civil vádlott közül egyik a támadás leverése után öngyilkos lett. A karhatalommal való harc során mindnyájan súlyosan megsebesültek, úgy, hogy a tárgyalásra kötésekkel, vagy mankókkal jöttek el. Az ügyben huszonegy tanút hallgattak ki. A személyi adatok fölvétele után hosszabb szünetet rendeltek el, hogy a védők beszélhessenek védenceikkel. Elsőnek Dones E. János harminchárom éves irodai alkalmazottat hallgatták ki, aki egy nappal a puccs előtt kapta az utasitást, hogy revolverrel kényszerítse a spikert Dollfuss lemondása hirének bemondására. Már nem emlékszik a részletekre, mert közben puskatussal leütötték és eszméletlenül terült el. Hangoztatta, hogy juk az, amint most is mondja: nem ismernek kisebbséget. Ilyen állásponttal szemben minden kisebbségi jószándék csak az elzárkózás falait látja maga előtt. S hiszi-e Vaida Sándor, akinek élete egy százados kisebbségi törekvés megvalósulásának a történetébe fonódott bele, hogy ez igy volna jól? Itt mégis van egy komoly állami probléma, amit csak puszta szavakból szőtt takaróval nem lehet végérvényesen letakarni. Ha őszinte rendezéssel és tisztázással nyúl hozzá valaki, akkor lesz mondanivalónk és hisszük, hogy érdemes lenne ezt meghallgatni. A problémának a letakarását célozza az a kérdőjeles ötletesség is a nyilatkozatban, hogy nem tudja, miéit ne lehetne akár vámuniós, határ jelentektelenitő gazdasági szövetségterületet csinálni a két szomszédos országból. Vaida Sándor ne tudná, hogy miért nem lehet, aki élén állott olyan kormánypolitikának _ nem egyszer _ amely éppen az ellenkező irányba vitte a kialakulásokat? A mi hivatásunk az, hogy ma is és máskor is hangoztassuk: igenis vannak kisebbségek, akik élni akarnak s akik védik és követelik életlehetőségeiket. (Z. i.)
