Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-08 / 151. szám

10 KuttlUlsss LEGÚJABB- TÁVIRAT * RADIO TELEFON ­Titulescu vasárnap, Tatarescu hétfőn utazik külföldre (Bukarest, julius 6.) Pénteken reggel 7 óra­kor a kormány tagjai Tatarescuval és Dinu Bra- tianuval az élükön, számos kormánypárti képvi­selő kíséretében Szinajába utaztak, ahol 10 órakor a helyi hatóságok képviselői fogadták' A szinajai kolostor papjai misét celebráltak, majd az állomás perronján leleplezték I. G. Duca emléktábláját, «mely a következő feliratot viseli: — Ezen a helyen ölték meg I. G. Duca mi­niszterelnököt, aki áldozata lett hazaszeretetének. Sziuaja felé útban a miniszterek eszmecserét folytattak különböző napirenden levő kérdésekről. Különösen az erdélyi és besszarábiai nemzeti szocialista szervezetek feloszlatására vonatkozó in­tézkedéseket tárgyalták meg. Megegyeztek abban, hogy a feloszlatás alapja az államvédelmi töívény első szakasza, amely lehetővé teszi a kormánynak, hogy feloszlassa az államellenes szervezeteket- A feloszlatást minisztertanácsi napló rendeli el a bel­ügyminisztérium jelentése alapján. A kormány tagjai kijelentették, hogy a feloszlatás szombaton történik meg, miután a szász kisebbség érdeke is ez, amelyek életét mélyen felzavarták ezek a szer­kezetek. Más megbeszélésükön Tatarescu, ieodorescu és Grigore Dumitrescu bankkormányzó alaposan megtárgyalták az uj kontingentálási rendszert, különösen azok ellen az országok ellen teendő in­tézkedéseket, amelyekkel szemben kereskedelmi mérlegünk passzívvá vált az utolsó három hónap alatt. Vasárnap este Titulescu elhagyja az országot és szabadságra megy külföldre. A külügyminisz­ter néhány napot a Lidón tölt, majd egy délfran­ciaországi helységben marad hosszabb ideig. Visz- szatérése alkalmával Bad Gasteinban is kiszáll Titulescunak nem lesz helyettese, miután úgy te­kintik, mintha külföldi missziót végezne, ahol foly­tatni fogja tárcája ügyeinek vezetését. Titulescu- val egyidejűleg Savéi Eadulescu alminiszter is kiveszi szabadságát, aki Mont Dore-ban végzi kúráját­Tatarescu lakásán ma ebéd után összeültek a jelentősebb miniszterek, akik különböző kérdéseket beszéltek meg, amelyek a miniszterelnök utazásá­val kapcsolatban vetődtek fel. Tatarescu kabinet- főnöke, Sibiceanu kiséretében, hétfőn reggel 7.30- kor utazik el a Simplonnal. Ugyanazon vonaton utazik Slavescu pénzügyminiszter is. loan it esen kilép a nemzeti-parasztpártból és iij partot alakit (Bukarest, julius 6.) Politikai körökben hire jár, hogy egy munkapárt megszervezése előrehaladott állapotban van. A mozgalom élén D. R. Ioaniiescu áll, aki látván, mi tör­ténik a nemzeti-parasztpártban, azt az óha­ját nyilvánította barátai előtt, hogy kizáróla­gosan a munka politikájával akar foglalkozni. A Gazeta tudni véli, hogy a munkapárt lehe­tősége nagy benyomást keltett. Az uj pártba, amely valószínűleg ősszel kezdi meg működé­sét, be fog lépni Manoilescu. Mirescu, dr. De- culescu, N. D- Demetrescu volt munkaügyi ve­zértitkár. Kiújultak az amsterdami barrikádharcok Eddig öt halottja van a zavargásoknak (Amsterdam, julius 6.) Ma délelőtt a kom­munista-tüntetések kiújultak. A tüntetők újabb barrikádokat emeltek és a rendőrség attól tart, hogy az éjszakai órákban véres összetűzésre kerül sor. A tüntetők táviratot intéztek a kormányhoz, amelyben a munka- nélküli segély felemelését követelik. A rend­őrség a kikötő közelében széleskörű óvóintéz­kedéseket tett. A hadügyminiszter és belügy­miniszter utasítására a rendőrséget lovas­katonasággal erősítették meg. A tüntetők megpróbáltak a kikötőben egy hidat felgyúj­tani. A petróleummal leöntött hid felgyujtá- sát azonban a tűzoltók idejekorán megakadá­lyozták. A kikötői munkások 24 órás tüntető sztrájkot jelentettek be. Egész Amsterdam a nyugtalan várakozás képét mutatja, a feldúlt munkásnegyedekben kihalt az élet. A tünte­téseknek eddig öt halottja és számos sebe sültje van. Elmarad Mussolini és Dolfuss találkozója (Bécs, julius 6.) Mussolini és Dollfuss riccionei találkozója elmarad és későbbi időre tolódik. A találkozás elmaradásának oka, hogy Dollfussné örvendetes családi eseménynek néz elébe. Svájci demars a német kormányhoz (Zürich, julius 6.) A svájci kormány demarsot intézett a német kormányhoz, amely­ben elitéli a német kormánynak azt az el­járását, hogy a svájci lapok nagy részét el­kobozták. A svájci kormány kijelenti, hogyha á német kormány nem tesz ellenintézkedést, úgy Svájcból az összes német birodalmi lapokat is ki fogják tiltani. Legújabb sporthírek Perry győzött Wimbledonban Fölényesen verte a döntőben Cráwiordot Wimbledon: Hatalmas közönség előtt játszot­ták le pénteken délután a férfi egyes döntőjét az angol Perry és az ausztráliai Crawford. Perry G:2, 6:0, 7:5 arányban fölényesen győzött a tava­lyi bajnok ellen s ezzel 24 év után az első angol versenyző, aki Wimbledonban első tudott lenni. Az angol közönség hatalmas ünneplésben részesí­tette az uj világbajnokot. A női egyes döntőjébe az amerikai Jacobs és az angol Round kerültek- A középdöntőben Ja­cobs 6:2, 6:2 arányban győzött Hartigan (Ausz­trália) Round 6:4, 5:7, 6:2 arányban Mathieu francia ellen. A férfipáros döntőjét az amerikai Lőtt— Stoeffen és a francia Borotra—Brugnon-pá'ek a női párosét a Mathieu—Ryan és Andres— Hen rotin kettősök, a vegyespárosét a Round— Miki és Shephard—Austin együttesek játszák. Vigasz Középeurópai Kupa Debrecenben (DEBRECEN, julius 6.) A Bocskai vezető­sége érdekes terv kivitelén fáradozik. A terv szerint augusztus folyamán Debrecenben vigasz Középenrópai Kupa küzdelmeket rendeznének, amelynek résztvevői az első fordulóban kiesett Ambrosiana, Ausztria, Floridsdorfer AC és esetleg Kladno FC lennének. A csapatok szin­tén kupaszabályok szerint játszanának egy­mással. FENOMENÁLIS NOl VSZÓVIL'AGRE- KORD HÍRÉT JELENTIK NEWYORKBÓL. A jelentés szerint a 17 éves Alice Bridge a imnstroaki versenyen 2 p. 53-6 mp.-es idővel győzött a 200 m.-es mellúszásban. Az idő any- nyira jó — a női uszóvilágrekordok közt ma­gasan a legjobb — hogy csak fenntartással kö­zöljük- (A jelenlegi világrekordot a japán Marehata tartja 3 p■ 006 mp.-es idővel■) A Törekvés táviratilag a szövetség taná­csához fellebbezett az Északi Liga tanácsának a szatmári botrány ügyében hozott határo­zata ellen- A fellebbezésben azt is sérelmezik, hogy Muresan bírót küldték ki ismét, akinek játékvezetése nagyban hozzájárult szerintük a vasárnapi mérkőzés elmérgesedéséhez. Rí iróhiri letések Szavanként... »•— lej | A legkisebb apróhir- I detés ára... 20*— lej I Állástkerecőknek szavanként... !•— lej Legkisebb bird. 10 lej Nagyobb mennyiség lekötésénél árengedmény | ALKALMAZÁS Auhrámesédef, önállóan dolgozót, azonnali belépésre fel­vesz Vadnay cukrászda, Satu-Maré. K 292 I Bíságeladókat ma* ” gas jutalékkal fel­veszünk. — Jelentkezni délután 4—7 óra között a kiadóhivatalban. Ba­ron L. Pop ucca 5 sz., hátul az udvaron. KIADÓLAKÁS H árom szoba központ­ban, iroda részére jutányosán kiadó. Érte­kezhetni Cal. Reg. Férd. No. 7. 2769 K iadó a központban egy szoba, konyha, előszoba és mellékhelyi­ségek azonnalra is. — Ugyanitt eladó 1 vas­hordó és 1 duplaablak. Cim a kiadóban. 2759 K iadó parkettes két szoba, konyha, für­dőszoba, elősz bás lakás Regele Ferdinand ut 29, emelet. adas—vétel H asznált, de jókar. ban levő biciklit megvételre keresek. — Ajánlatok „Ármegjelö­léssel“ jelige alatt a I kiadóba kéretnek. E rdélyi Borozó, Cal. Victoriei 41 sz. alatt, Imre Lajos vezetésével. Elsőrangú konyha, ki­tűnő fajborok. K 1699 Vendéglő vagy egyéb nyilvános helyiség részére kiválóan al­kalmas 3 rugós „His masters voice“ gyárt­mányú, mahagónifa- tölcséres kitűnő gramofon, mely egyszeri felhú­zással ólemezt játszik le, 20 drb alig hasz­nált lemezzel együtt összesen 3500 lejért eladó. Strada Cipariu No. 3, a háztulajdonosnál. G yenge férfiaknak diszkrét, garantált segítség. Válaszbélyeges leveleket kérek „Labo­ratorium“ Braşov, Str. Bratianu 64. K 167 Zománcozott, fehér vasbutor hálószoba berendezés: ágy sodronnyal, éj­jeliszekrény és mosdó garantált tiszta és jó állapotban 1500 lejért eladó. Strada Cipariu No. 3, a háztulajdonosnál. Nyomatott a kiadótulajdonos LAPKIADÓ Ii- T- nyomdájában. Cenzurat A

Next

/
Oldalképek
Tartalom