Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-08 / 151. szám
8 Kr.itnüjsm 2?DOi*SÁG u»ZSS FLIT POWDER ELPUSZTÍTJA a poloskákat, bolhákat és a hangyákat LEGYEK, SZÚNYOGOK ÉS MOLYOK ELLEN A LEGBIZTOSABB SZER A HIRES FLIT-FOLYADÉK, — Hír Barthou és Mussolini találkozásáról, Párisból jelentik: Barthou külügyminiszternek Chambrun római francia nagykövettel folytatott csütörtöki beszélgetésével kapcsolatban a francia lapok, különösen pedig a 'Journal arra következtet, hogy már biztosnak .vehető Mussolini és Barthou találkozása. — A nyolc osztályos tanítóképző. Az uj iskolaévtől kezdve a tanítóképző intézetek nyolc osztályosok lesznek. Az utolsó évre az uj tanrendszer a gyakorlati pedagógiát Írja elő. Hivatalosan cáfolják az albán forradalom hirét (Belgrád, julius 6.) A belgrádi albán követ megcáfolta azt az elterjedt hirt, hogy Albániában forradalom tört volna ki. Ezzel szemben a budapesti albán követ athéni értesülés alapján úgy tudja, hogy Albániában igenis komoiy forradalom dühöng, amely örökös veszélyben tartja a király életét is. «4M — Nyirő József novellái a rádióban. A budapesti rádióban 19.50-kor felolvassák a kiváló erdélyi iró, Nyirő József, a Keleti Újság munkatársának két pompás novelláját. — Köszönet. A Kolozsvári Anya- és Gyermekvédő Szövetség és a Szociális Misszió Kolozsvári Szervezet ezúton mond leghálásabb köszönetét mindazon nemesszivü adakozóknak, kik e hó 2-án rendezett gyűjtő-napon kérésünket meghallgatták és adományaikkal gyermek- védelmi munkánkat segítették, őszinte meleg köszönetét mondunk továbbá azon lelkes úri- nőknek, kik fáradságot nem kiméivé, önfel- áldozóan és fáradhatatlanul részt vettek a gyűjtésben. Kolozsvár, 1934 julius hó 6. A Kolozsvár* Anya- és Gyermekvédő Szövetség és a Szociális Misszió Kolozsvári Szervezete névé ben: báró Huszár Pálné, gróf Bethlen Györggné. IDŐJÁRÁS Ä budapesti Meteorológiai Intézet jelen tése szerint: Nyugati légáramlás, változó felhőzet, északon esetleg kisebb záporesők, némi hőemelkedés várható. — A bukaresti iparkamarai küldöttség Stockholmban. Stockholmból jelentik: A bukaresti kereskedelmi kamara küldöttsége ma Stockholmba érkezett, Ionifiu, a Cartea Româneasca igazgatójának vezetése alatt. A kereskedőkből és iparosokból álló küldöttséget meleg fogadtatásban részesítették a stockholmi kereskedelmi kamarák és a svéd exportőrök uniójának részéről. A román delegátusok tiszteletére bankettet adtak, amelyen résztvett Románia stockholmi követe és számos előkelőség. Mindkét részről több beszéd is elhangzott. A delegáció több üzemet és kereskedelmi vállalatot látogatott meg. A látogatás célja a két ország közti kereskedelmi kapcsolatok ki- mélyitése. Románia petróleum mellett olaj- nemüeket, kukoricát, búzát, bort és gyümölcsöt akar Svédországba bevinni. — Az európai körrepülők elutaztak Rómába. Párisból jelentik: Az európai körrepülést végző litván katonai repülők ma Párisból Marseillesen keresztül Rómába indultak. A párisi repülőtéren a francia kormány tagjain kivül jelen voltak a litván követség tagjai és a diplomáciai kar. A litván repülők Rómából Bécsbe, majd Prágába repülnek, Budapestre julius 12-én érkeznek, ahol egy napot fognak tölteni. — A vonat elütött egy utassal megrakott szekeret. Fertőszentmiklósról jelentik, hogy a motoros elütött egy öt utassal megrakott sze keret. Pujtás gazdálkodó szörnyethalt, felesége és két rokona haldoklik. — Nem lese mozi a szatmári városi színházban. Szatmárról jelentik: Még a nemzeti parasztpárti uralom alatt működő városi tanács a városi színházat, a sziniszezonon kivül eső időre, havi 3000 lejért és a brutto bevétel tiz százalékáért bérbeadta az Astra közművelődési egyesületnek. Ezt a törvénytelen határozatot úgy a város polgársága, mint az Uránia-mozgó igazgatósága megfellebbezte. A kolozsvári felülvizsgálati bizottság a fellebbezést azzal utasította el, hogy azt illetéktelenek adták be. így került ismételt fellebbezés folytán a bukaresti központi felülvizsgálati bizottság elé az ügy, ahol a polgárságnak adtak igazat, meg- eemmisitvc a városi tanácsnak a bérbeadásra vonatkozó határozatát. A bizottság kimondotta, hogy a közigazgatási törvény szerint minden városi polgárnak meg van a joga, hogy a városi vagyonnal kapcsolatos kérdésekbe beleszóljon. A döntés nagy megnyugvást keltett Szatmáron. — Két lengyel repülőgép összeütközött a levegőben. Varsóból jelentik: A poznani repülőtéren két repülőgép, gyakorlatozás közben, összeütközött és lezuhant. Egyik pilóta meghalt, inig a másiknak ejtőernyővel sikerült megmenekülnie. — Belezuhant az automobil a tengerbe. Newyorkból jelentik: Majorca-szigetén egy automobil a tengerbe zuhant. Mind a négy utas szörnyethalt. — Fegyverviselési engedélyek ellenőrzése. A kolozsvári rendörkvesztura 28.711. szám alatt 1934. julius 6-i keltezéssel a következő körrendelet közlésére kéri fel szerkesztőségünket. „A belügyminisztérium által elrendelt bizonyos munkálatok megejtése végett a fegyverviselési engedélyekkel kapcsolatban felhívjuk az összes fegyverviselési engedéllyel rendelkező kolozsvári egyéneket, hogy jelentkezzenek személyesen a kolozsvári rendörkvesztura közigazgatási rendőrségi irodájában a 16. számú' szobában és hozzák magukkal az engedélyeket is. A jelentkezés határidejét 1934. julius 25-re tűzzük ki. Azok ellen, akik nem fognak megjelenni, intézkedni fogunk fegyvertartási engedélyük megvonása érdekében. Jelentkezniük kell azoknak is. akiknek fegyvereik a rendörkomiszáriátusoknál, illetve a hadbíróságnál (a fegyverek ellenőrzési bizottsága) | vannak letétbe helyezve.“ Berleanu sk. h. chestor, Ursu | sk. a közigazgatási iroda főnöke. — Rekordidő alatt érkezett két francia repülő Bukarestbe. Bukarestből jelentik: Ma délután 15.31 órakor a băneasai repülőtéren leszállt Francois őrnagy és Gerin főhadnagy repülőgépe, amely ma reggel 8.25 órakor startolt Párisból (francia óra szerint). A két repülő 315 kilométeres átlagsebességgel tette meg a távot, amellyel megdöntötték az eddigi (óránkint 232 kilométeres) rekordot. — SZABAD-E KÜLÖN FÜRÖDNI A ZSIDÓKNAK? Szatmári tudósítónk jelenti ezt a furcsa esetet: A szatmári ortodox zsidók számára egy élelmes vállalkozó külön strandfürdőt csinált, hogy a vallási szabályok szigorú betartása mellett kivehessek részükéi a fürdőzés örömeiből. Egy városi tanácsos azonban, hogy a zsidók iránt érzett érzéseinek ezúton is kifejezést adjon, bezáratta a strand-fürdőt. Indokolás: nem kértek fürdőtelep felállítására engedélyt, csak az építést jelentették be. A vallásos szatmári zsidók tehát ezentúl nem használhatnak strandfürdőt és ha mégis fürödni akarnak, kénytelenek nyáron is gőzfürdőbe menni. — Két katonai repülőgép katasztrófája Angliában. Londonból jelentik: A londoni katonai repülő gyakorlatokon csütörtökön szerencsétlenség történt. Egy nagy bombavetőgép Norfolk közelében kigyulladt és lezuhant. A benneülők halálukat lelték, Pénteken a szerencsétlenség megismétlődött, amikor is egy másik nagy repülőgép esett le s egy ember halálát lelte, négy könnyebben megsebesült. — Utolsó haladék az autótulajdonosoknak. Bukarestből jelentik: A pénzügyminisztérium az autótulajdonosok tudomására hozza, hogy a mult évharmadról autó utáni adójukkal hátralékban levőknek meg egy utolsó terminust ad, julius 25-cig. Ha addig nem fizetnek, akkor a büntetés háromszorosa lesz az adónak. A minisztérium értesíti az érdekelteket, hogy haladéktalanul jelentkezzenek az adókivetőhivatalnál, hogy becseréljék adóengedélyüket autóikra, mert a régi, április 1-én lejárt és most uj négy cvre szójó engedélyt kapnak. — Szérum a gyermekparalizis ellen. Newyorkból jelentik: Három amerikai oryos szérumot fedezett fel a gyermekparalizis ellen. Kísérleteket is végeztek, azoknak eredményei 4 hét múlva lesznek ismeretesek. * Székelési zavarok, vastagbélhurut, puffadtság, migrén és általános rosszullét esetén a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserüviz a gyomor és a bélcsatorna tartalmát gyorsan kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerez. — Betegsegélyzői tagkönyvek beszolgái* tatása. A betegsegélyző közli a következőket: „Mindazok a nagy munkaadók, akik a beteg- segélyzőtől uj tagkönyveket vettek át kiállítás végett, de eddig még nem szolgáltatták be aláírás céljából, kéretnek, hogy két-három napon belül adják be úgy az uj, mint a régi könyveket. Továbbá felhívjuk azokat a kis-munka adókat, akik még nem cserélték he régi könyveiket újra, szintén a legrövidebb időn belül tegyék meg, annál is inkább, mivel ellenkező esetben alkalmazottaik a már befizetett heteket is elvesztik. Ezenkívül a fenti rendelkezéseket be nem tartó munkaadókat a törvény utasításai szerint meg is büntetik.“ Orvosoknak fontos. Minden magyar, német, francia, angol folyóirat és könyv megrendelhető és előfizethető Lepagenál, Cluj. A lapot közvetlenül kapja a kiadótól. Kérjen in gyen jegyzéket Lepagetól, Cluj. — Meghagyják Kolozsváron a tartományi vámfelügyelőséget. A kormány takarékossági rendelkezései során tervbe vette a többi között a regionális felügyelőségek számának háromra való leszállítását. A Sfatul Negustoresc vezetősége értesülve a tervről, közbenjárásra kérte fel a kereskedelmi és iparkamara ideiglenes J bizottságának elnökét, dr. G. Leon professzort, hogy nagyfontosságu regionális vámfelügyelőség Kolozsváron hagyassák meg. Az intervenció eredménnyel járt, amennyiben Slavescu pénzügyminiszter határozottan kijelentette, hogy a kolozsvári tartományi vámfelügyelőség meg fog maradni. Dr. MUNK ARTHUR: A NAGY KADER érdekes és izgalmas hadifogoly regényét 144 küldjük minden előfizetőnek, aki a julius havi cimü 440 oldalas, diszes kiállitásu, rendkívül lej helyett portóköltséggel együtt 30 lejért előfizetését is rendezte, vagy most előfizet a lapra. Ragadja meg az alkalmat és fizessen elő a Keleti Újságra, hogy élvezhesse azokat a páratlan előnyöket, amelyeket az előfizetőknek állandóan nyújt.