Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)

1934-07-30 / 170. szám

16_________________________________________fCnenHpXG LEGÚJABB- TÁVIRAT ■ RADIO - f EKtFOW • Mély hatást váltott hi Maniunah a parla­menti vizsgáló*bizottság előtti vallomása (Bukarest, julius 28.) Politikai körökben igen mély hatást gyakorolt Maniu Gyulának a parla­menti vizsgálóbizottság előtt elhangzott vallomása. Mania expozéja kétségtelenül bebizonyította, mily gonddal tanulmányozták az ország fegyverkezé­sének. problémáját a nemzetközi veszedelmekkel és a szövetséges kapcsolatokkal összeköttetésben, más­részt mily lelkiismeretesen vették igénybe az összes katonai szaktestületek véleményét a szerződés megkötésénél. Mindenütt mély benyomást keltenek Maniu szavai az „erkölcsi gyilkosság“ kísérletéről. A volt miniszterelnök felvetette a bizottság előtt a kérdési: kinek állhatott érdekében, hogy erkölcsi gyilktgságot kíséreljen meg 'az ország egy volt miniszterelnökt ellen Î _Nem tudom,__mondotta,__hogy milyen államérdek lehet, hogy szándékosan és hamisítás­sal szégyenbélyeget sütnek az ország volt minisz­terelnökére. Nem tudom és nem értem. De a hami­sítás megtörtént és annak bizonvitékait leteszem Önök elé. Húszezer főnyi közönség jelenlétében szál” lőtt fel a legújabb sztratoszféra léggömb (Newyork, .inlin* 28.) Kattiwr őrnagy és két társa sztratoszféra léggömbje szombaton felszállt. A léggömb a legnagyobb az összes eddig a sztratoszférába való jutást megkísérlő léggömbök között. A felszállás' mintegy htiszezer főnyi tömeg jelenlétében folyt le. a lég­gömb nyílegyenesen a levegőbe emelkedett, majd északkelet felé eltűnt. A léggömbön rá­diókészülék is van. _____ SZALÁMIT SiS mond cég Piaţa Unirii 3. sz. Panajott MSE 161 cm. 3. Csegezi Olimpia 155 cm. A verseny óvás alatt van, mivel Biró es Panajott nem voltak benevezve. S00 m.: 1. Lapusan V. D. 2 p. 09.8 mp. 2. Krausz KAC 2 p. 12.7 mp. 3. Neculcca V. D. 2 p. 15.2 mp. 300 m.: I. előfutam: 1. Kovács KAC 25 mp. 2. Crăciun St. Român 25.7 mp. 3. Stcfanov V. D. 26 mp. II. előfutam-. 1. Ghitescu Gra. 25 mp. 2. Löwenfeld TAC 25.3 mp. 3. Boródi 'Nagyvárad. 25.8 mp. 4 X 100 m.: 1 Grănicerul 3 p. 55.5 mp. 2. Olimpia 3 p. 55.8 mp. 3. Viforul Dacia 3 p. 58.6 másodperc. ^ Beszterce: Hakoah—Kerámia 4:3 (2:1). A Hakoak nagyon nehezen győzött szombaton Besztercén. Giurgiu biró a helyi csapat egy gólját nem adta meg. Ungvár: Hungária—SK Rnssj 3:2 (1:0). Gyenge eredmények a német nszőbajnokságok első napján. A nürnbergi Kawvp spiele keretében megrende­zett német uszóbajnokságok első napján meglehetős közepes eredmények születtek. Eredmények: 100 m. Dollfuss gyermekei még most sem tudnak édesapiuk tragikus haláláról (Btdgrúd, julius 28.) Ma ismét 200 osztrák ho­rogkeresztes menekült Jugoszláviába, akik közül számosán a Drávát átúszva érték el a jugoszláv partot. A menekít1 teket lefegyverezték és a belo- v&ri, varazsdi és pozsegai internáló táborba szál­lították. A Jugoszláviába menekültek száma a ?0Ö-at is meghaladja. Karinthiában még mindig nincg rend. Gráeból jelentik: Ma Stájerországban csend volt, csupán Gráo vidékén történtek kisebb-na- gyobb összetűzések. A rendőrség csakhamar hely­reállította a rendet. Karinthiában ma délig még nem sikerült helyreállítani a rendet, de tekintettel arra, hogy Ausztriának ott van összpontosítva a legnagyobb hadereje, valószínű, hogy a rend hol­nap estig helyre áll. Letartóztattak egy ipariskola igazgatóját, akinél titkos rádióállomást fedeztek fel. Az osztrák horegkeresztesek a Dráván két hi­dat felrobbantottak. Dollfnssné hétfőn utazik vissza Riceionéba. (Becs, julius 28.) Dollfussné hétfőn visszauta­zik Riceionéba gyermekeivel. A gyermekek még mindig nem tudják apjuk szomorú sorsát. Az alatt az idő alatt, amíg a temetés lezajlott, Dollfuss gyermekeit motorcsolnak kirándulásra vitték. Megnyugodott a newyorki érték­tőzsde. (Neteyork, julins 28.) Az értéktőzsdén a han­gulat megnyugodott. A pénteki napon az összes értékpapírok 1 _3 dollárral emelkedtek a megelőző értékesés után. (London, julius 28.) Az osztrák követség kom­münikét közöl, amely szerint Ausztriában rend és nyugalom van és a kormány ura a helyzetnek. Az összes határok nyitva vannak, a vonatok rendesen közlekednek valamennyi vonalon. A stájerországi zavargások csak helyi jellegűek és elfojtásuk fo­lyamatban van. gyors: 1. Wille 1 p. 01,8 mp. 100 m. hát: 1. Schwarz 1. p. 13.5 mp. 400 m. gyors: 1. Deiters 5 p. 16.3 mp. A Nürnbergben folyó német atléikai baj­nokságok első napján Woelke nagy meglepe­tésre 15.24 m-ee eredménnyel legyőzte Siever- tet a sulydobásban. A távolugrást Lang nyerte 763 em-el, 2. Lechtum 743 cm. 3. Hebach 742 cm. A DAVIS CUP DÖNTŐJE: ANGLIA—USA 2:0. (Wimbledon, julius 28.) Szombaton kezdő­dött meg Wimbledonban a Davis Cap idei döntője Anglia és az USA között. Az első nap Anglia 2:0-as vezetésre tett szert, a győzelme biztosnak látszik. Eredmények: Anstin A — Shields USA 6:4, 6:4, 6:1. Perry A —Wood USA 6:1, 4:6, 5:7, 6:0, 6:3. E rdős Renée m regényei: Legújabb sporthírek Rendkívül gyenge eredmények az atlétikai bajnok­ságok első napján A brassói uj stadion rémes pályája a rossz eredmények oka (Brassó, julius 28.) Románia 1934. évi at­létikai bajnokságai szombaton vették kezdetü­ket a brassói uj stadionban. Sajnos az uj, egé­szen friss pálya, még nem alkalmas versenyek lebonyolitására, a salaknak nincs semmi tar­tása, olyan, mint a mély sár. így érthető, hogy az eredmények rendkívül, sokszor valósággal megdöbbentően gyengék. Nem lett volna sza­bad itt bajnokságokat rendezni. A rendezés különben ettől függetlenül, nagyon rossz. Az első naj> eredményei: 400 m• gát: 1- Puhala Kinizsi 61 mp. 2. Kraus® KAC 61.4 mp. 3. Virgil Stadiul Ro­mân 62 mp. 100 W-: I. előfutam: 1. Kovács KAC 11.2 mp. Az időt elmértek. 2. Iöncscu Astra 11.4 mp. 3. Kreizel Olimpia 12 mp. II. előfutam: 1- Csegezi Olimpia 11.3 mp. 2. Chitcscu Grăni­cerul 11.6 mp. 3. Schmidt Astra 11.6 mp. Sulydobás: 1. Marian Leg. Spor. 12.17 in- 2. Harold Astra 11.95 m. 3. Havaletz AAC 11.72 m. 5000 m-: 1. Manea St. Român 17 p. 2. Co- manescu Viforul Dacia 17 p. 14.1 mp. 3. Fischer 17 p. 16 mp­400 m-: I. előfutam: Iordache Gra. 58 mp.' 2. Oó TÁC 61 mp. 3. Brendörfcr Olimpia 62 mp. II. előfutam: 1. Csaher Olimpia 59 mp- 2. Puhala Kinizsi 59.2 mp. 3. Popovici 59.4 mp. Magasugrás: 1. Biró dr. KAC 161 cm. 2. I Santerra blboroa Ez az a regény, amellyel Erdős Renée írói nagy hírnevét megalapította. Róma környékének páratlan természeti szép­ségei, a katolikus vallás belső mélysége és külső pom­pája. 3 hit. a tiszta szereem és művészet harca adja a tárgyát ennek a mindvégig izgatóan érdekkes regénynek. Ara egészvászonkötésben 108'— lei Lavinia Tarsin Egy müveit orosz szobrászművésznő szerelme, házassága és csalódása egy másik művészi lélekkel, egy költővel. A sz!nhe!y Róma csodálatos környéke, a Nemi-tó vidéke. A szobrásznő művészete a szenvedésben jut el csúcspont­jára és ezen keresztül ül ragyogó diadalt szerelme is. Ara egészvászonkötésben 108-— laj Báró Herzfeld Clarissz Egy lipótvárosi bankár-báró-család társadalmi, vallási, üzleti és szerelmi élete, szépítés és túlzás nélkül, ele­venen, meggyőzően, mélyreható ismeretek alapján. Ara egészvászonkötésben 108 — l«j Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában, Kvár Baron L. Pop u. 5. Vidékieknek postán a könyv ára és IO'— lej portóköltség előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk. Három kötetnek egyszerre való megrendelése esetén por tóköltséget nem számítunk Nyomatott a kiadótulajdonos LAPKIADÓ JR--T. nyomdájában. Leuzurat

Next

/
Oldalképek
Tartalom