Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-30 / 170. szám
Keletiüjskg ■MBBHMtXHBnBDHHBIHi 3 Egyelőre nem lesz diplomáciai akció (Páris, julius 28) A Paris, London és Róma között folyamatban lévő eszmecserék és tárgyalások egyelőre nem fognak diplomáciai akciót eredményezni■ Egyelőre mind a három nagyhatalom megmarad az 1934. évi február 17-i deklarációja alapján, amelyben Ausztria függetlenségének szükségessége mellett foglaltak állást. Ha mégis szükség lenne demarsra, úgy azt a három állam közös egyetértésben fogja megtenni. Feloszlatják az osztrák—német tornászszövetséget Az ausztriai puccsisták felett Ítélkező katonai törvényszék hétfőn kezdi meg működését. A törvényszék tagjait a honvédelmi és igazságügyi miniszterek együttesen nevezik ki. A vizsgálatot egyébként még nem fejezték be, de az már tisztázódott, hogy a merénylők között 34 katonai személy, valamint aktiv rendőrök is vannak, akik a katonai törvényszék előtt fognak számolni tettükről. A vizsgálat minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a puccsot egységes irányítás (Becs, juiius 28.) Schönburg, a bécsi német követséget ideiglenesen vezető ügyvivő, pénteken este megjelent a kancellári hivatalban és tudomására hozta az osztrák kormánynak a német kormánynak azon szándékát, hogy bécsi követté Pa- pent nevezze ki. A német ügyvivő kérte ehhez az osztrák kormány hozzájárulását. Szombaton délben az a hir kelt szárnyra az osztrák fővárosban, hogy az osztrák kormány nem hajlandó Papén követté való kinevezését elfogadni, mert a nagyhatalmak a pénteki nap folyamán ilyen tanácsot adtak. A minisztertanács szombaton délelőtt foglalkozott B kérdéssel. (Becs, julius 28.) A londoni Daily Chronicle szerin' az osztrák kormány nem fogadja el Németmellett hajtották végre. Titokban még mindig forr valami s az összeesküvés szálai jóval messzebb ágaznak el, amint azt először feltették. Az összeseküvők nemcsak a kancellári hivatalt és a rádióállomás épületeit, hanem a többi fontos középületeket is hatalmukba akarták keríteni. így elsősorban a minisztériumokat és a főpostát. A szövetségi kormány elhatározta az osztrák-német tornász szövetség feloszlatását, mert tagjai a tornászás ürügye alatt politikával foglalkoztak. A szövetség teljesen a nemzeti szocialista izgatás szolgálatában állott és a szövetség öltözőiben vették magukra a pucs- csisták a Heimwehr és rendőri egyenruhákat. Starhemberg válaszolt Gömbös Gyulának Starhemberg herceg szombaton válaszolt Gömbös Gyula miniszterelnöknek a magyar kormány részvéttáviratára. A választávirat kihangsúlyozza a köszönet mellett, hogy az osztrák kormány, Dollfuss emlékéhez híven, Ausz tria-Magyarország barátságát továbbra is ápolni fogja. Klagenfurtban magában a katonaság tartja fenn a rendet. Stockerauból és máshonnan újabb zászlóaljakat indítottak a karhatalmi csapatok megerősítésére- Külön hivatalos jelentést adott ki a Heimatsutz parancsnoksága is és a jelentés szerint az est folyamán egy községben volt harcHogy Ausztria más területein nem került sor rendbontásra, azt anuak tulajdonítják, hogy tizennyolcezer főből álló fegyveres erő állott a Heimwehr rendelkezésére. Bécsben nincsenek összeütközések- Nem lehet nyugodt- nak mondani a salzburgi kerület helyzetét sem. A veszteségekről ellentmondó jelentések adnak hirt, az egyik jelentés szerint, mintegy harminc halottja és százötven sebesüli je volt tegnap a karhatalomnak. Egy. másik jelentés szerint négy tiszt esett el Stájerországban és hatvankét legénységi állománybeli. ország meghatalmazott miniszterét és nem ad részére aggrementet, csak a következő feltételekkel: 1. A Németországban elhelyezett osztrák hitlerista légiók teljes feloszlatása. 2. Az osztrák hitleristák és a müncheni nemzeti-szocialista közötti teljes szakítás, mert bebizonyult, hogy innen látták el az osztrák terroristákat bombákkal cs pénzzel. 3. Hitler személyes és formális kijelentése, hogy elismeri Ausztria függetlenségét és kötelezi magát annak ezutáni teljes tiszteletben tartására. Bi zaímailanság Papenne’, szemben Párisból jelentik: A Havas ügynökség berlini jelentése szerint von Papén iránt annak mark- hurgi beszéde óta nincs bizalma a jelenlegi ném< kormánynak és ezért távolították el külföldre. Bécsi követté való kinevezését úgy kell venni, hogy Hitler meg akart szabadulni a neki kellemetlen külön utakon járó államférfitől. Londoni táviratok szerint a Morning Post azt írja, hogy a Papén bécsi követté való kinevezéséi angol politikai körökben nem tekintik a német kormány politikájában bekövetkezett irányváltozásnak. A Daily Telegraph azt írja, hogy még mindig szó van az angol-francia és olasz közös diplomáciai lépés megtételéről. Vannak azonban olyanok, akik ezt a Hitler ismeretes levele után feleslegesnek, sőt veszedelmesnek tartják. Az olasz csapatok még a határon állanak és várakozási állásponton vannak. Bizonyosra veszik azonban, hogy abban a pillanatban, amint valamelyik külföldi hatalom csapatai bevonulnak ausztriai területre, Jugoszlávia azonnal megszálla- ná Karinthidi. Éppen ezért Anglia azt tanácsolja, hogy a katonai beavatkozást kerüljék el. Belgrádból jelentik: Papén kinevezése bécsi német követté nagy meglepetést keltett Jugoszláviában, ahol a kinevezést Hitler tij manőverének tekintik és egyben módot arra, hogy megszabaduljon Papcntöl. A visszahsvaU bécsi követ men egetőzík (Berlin, julius 28.) Bith, Németország visszahívott követe nyilatkozott a julius 25-én Bécsben játszott szerepéről. Előadta, hogy telefonhoz hívták azok, akik elfoglalták a kancellária palotáját, de ő visszautasból ta a közbelépést. Csak az osztrák kormány tagjainak kérésére jött a helyszínre, ahol közölték vele Dollfuss kancellár halálát és azt, hogy a kormány már megegyezett a felkelőkkel. Rith hangsúlyozta, hogy akciója teljesen magán, jellegű volt és azért egyedül ő viseli a felelősséget. Klagenfurt környékén éjfél-nappal folyik a harc Az osztrák kormány csak három feltétel teljesítése után hajlandó Papent mint meghatalmazott minisztert elismerni Erzsébet Királyné Szálló Budapest, ÍV., Egyetem ucca 5. „ 100 modern, kényelmes szoba, Liftek Az Erzsébet pincében ~ Központi iütés. Hideg-meleg folyó- , , viz. Az étterem-és kavéház. egyomcer rendszer kan mentien este szalonzene, ÍWF* Menü; i«öö Ildii (Grác, julius 28) Stájerországban és Ka- rinthiában tegnap még folytonos harcok voltak s helyenként az éjszaka is harcok között telt el. A helyzet több helyen tisztázódott, viszont azonban más helyeken a nemzeti szocia- alisták guerilla-harcokat folytatnak- Nagyszáma teherkocsi áll rendelkezésükre, amelyeken itt-ott feltűnnek, harcot kezdenek, majd tovább haladnak. Rajtaütéseikkel veszteségeket okoznak, úgy, hogy a rendcsináló ltarhatalmi csapatoknak a veszteségei jelentősek. Tegnap délután négy órakor, habár sok nagyobb helységet már azelőtt kitisztítottak, a nemzeti szocialista felkelők még tartották magukat. A stájerországi felkelők számát, mintegy ezer főre becsülik. Klagenfurt környékén egész nap harcok voltak, amelyek az éjszaka folyamán sem értek