Keleti Ujság, 1934. július (17. évfolyam, 145-170. szám)
1934-07-02 / 146. szám
KlLtTIttJSXG 11 BÜCHS* Hja, a mai fiatalság... Irta: Kosáryné Réz Lola Mici megnézte a kis órát a csuklóján. — Tizenkettőkor otthon kell lennem, — mondta — és már féltizenegy. De azért eljövök veled a városba, Ilus és megvesszük a selymet, nem bánom. Teljes egyetértésben kanyarodtak oldalt a keskeny kis hegyi utón, a főutca felé- Kezdték nézni a kirakatokat fenn, Siimeghnél és igy folytatták egészen az Erzsébet-uccai kis boltig- Végül megtárgyalták, hogy vásárolhatnak legjobban és legolcsóbban. Oda bementek. Bementek, már azt is megmondták, hogy abból a kék selyemből szeretnének venni, ami ott van a kirakatban, sőt a segéd mérni is kezdette, mikor egyszerre rémülten néztek egymásra, fülig vörösödtek és 'hebegni kezdtek, aztán gyorsan kisompolyogtak a boltból- Faképnél hagyták a hajlongó segédeket, meg a bolt kövér főnökét, a selyemmel együtt., — Sümegh előtt még megvolt a táskád: — kérdezte sápadtan Mici és megnézte az óráját. — Negyedtizenkettő! Irtózatos- Mikor érek haza? Mondd, hamar! Megvolt még a Sümegh előtt? — Nem tudom, — hebegte Ilus remegő ajakkal. Nem emlékszem. Beleszédült az ijedelembe és a falnak tá- maszkodot— Gyere már, nézzük meg- Keressük aa uccán. Elindultak a fal mellé húzódva s riadtan nézdegéltek— Nincs, nincs, — hebegte minden lépésnél Ilus. Aztán megállt.. — Minek is keressük? Eltűnt, vége— Mi volt benne? — kérdezte Mici. Ilus csak legyintett. — Ne is kérdezd. Tatár Ali arcképe. A megtakarított pénzemet nem bánom- A selymet, amit nem vehettünk meg, azt sem bánom- A táskát sem bánom- De hogyan fogok én aludni ma éjjel, ha nem lesz a párnám alatt a kép és hogyan fogok élni ezentúl? Mikor három hete úgyis haragban vagyunk! — Azért, Iluskám, ne sirj, az uccán, — kérlelte Mici. — Jaj, féltizenkettő. Ki fogok kapni, egészen bizonyos- Elkésem az ebédtől. De mindegy. Gyere egészen Sümeghig, meg kell találnunk a táskát, ha százszor járjuk végig a várost. Néni kérem, nem tetszett látni egy gyönggyel hímzett kis táskát a földön? Nem? Bocsánatot kérek... Gyere Ilus és ne sirj! Mentek Sümegh felé- Ott pedig, az egyik kanyarulatnál, két ifjú állt meg, majdnem ebben a pillanatban. Szólt az egyik, komoran és világf á jdalmasan: — Ru.di, idenézz! — Mit nézzek? Ahá! Kis gyöngyhimzéses táska feküdt előttük a földön. A fiú felvette. Úgy pihent meg nagy tenyerében, mint valami puha kis madár. — Ali, te, micsoda szerencse! Megnézzük? Kinyitjuk? — Hová gondolsz? — förmedt reá Ali. — Gentleman vagy, vagy nem vagy gentleman? — Ugyan kérlek! — vitázott Rudi- — A nő örök ellenség. Ellenséggel pedig minden eszköz és minden fegyver becsületes. Te mindig olyan szamár vagy. — Nem nézzük meg! — jelentette ki határozottan és keményen Ali. — Vissza kell adni- Csak az a baj> hogy én nem adhatom vissza— Miért nem adhatnád vissza? — Mert ez a táska az Húsé- Én pedig minden emberrel szóbaállhatok, csak Hússal nem— Ugyan miért? — Mert, — mondta Ali emelt fővel, — mert ő vette el az emberiségbe vetett hitemet- Ő ültette el bennem a szkepszis mérges gyűszűvirágját... Mert azt hitette el velem, hogy komolyan veszi, amit neki mondtam és mégis Saás Bandi ült mellette egész este múltkor Miciéknél. Akkor megmondtam neki, tudod, megmondtam. Ilus kérem, — mondtam, — ha maga egészen meg akar ölni, akkor öljön meg egy késsel, de hamar és ne gyötörjön soká- Ezentúl pedig nincs szavunk egymáshoz. Ezzel hátat fordítottam neki, barátom, mert az ember vagy gentleman, vagy nem gentleman. — Szamár vagy, Ali, — vélte Rudi, — de rendben van. — Te lehetsz gentleman, én pedig kinyitom a táskát. — Nem! — kiáltotta Ali. — Ne merd! Úgyis tudom, mi van benne- Saás Bandi arcképe! Ilyenek a lányok- El teszem a táskát és visszaadom Micinek, majd ő továbbítja— Nini, — mondta Rudi, — ott állnak éppen mind a ketten Sümegh boltja előtt- Ugy- látszik sirnak. — Csakugyan sirnak— Ilus, féltizenkettő! Ki fogok kapni! Ilus, ne sirj! — Te ne sirj! Nekem muszáj... jaj, ott jön két fiú-., még csak az kellett! Rudi meg Tatár Ali! Töröld meg a szemed hamar -.. látszik, hogy sírtam? — Nem- És rajtam? — Rajtad sem. Nem piros az orrom? Nem volt idő tükörbe nézni— Jaj, már jönnek, — mondta Ilus. — Te, Mici, fogj karon mert én elszaladok! Megszakad a szivem ... — Ne szakadjon meg, Ilus ... képzeld, náluk van a táska... hozzák ... — A táskát? Jaj, nem merek odanézni... A bolt előtt két öreg ur sétált el. Könyökön lökték egymást és felvonták mérgesen a szemöldöküket— Rettenetes a mai fiatalság. Elfordították a fejüket, amint tovább sétáltak, hogy ne is lássák, mi történik- Holott semmi különös nem történt. A két ifjú odaért, meghajoltak, a lányok megbiccentették a fejüket. Hogy közben hogyan dobogott a szivük, azt nem tudta senki. Arról nem tehettek úgysem. — Kedves Mici, — mondta Ali korrektül, — ezt a táskát a földön találtuk- Kérem, adja át a barátnőjének. Feleslegesen biztosithatom tisztelt barátnőjét, hogy nyugodt lehet, nem nyitottam ki, mert gentlemannak érzem magam. Húsnak könnyek, . szöktek a szemébe. Ali már sarkonfordult emelt fővel. Hirtelen igy kiáltott remegő hangon: — Mici! Mond meg annak az urnák, aki megtalálta a táskát, hogy megnézheti, mi van benne, ha akarja. Csendesebben tette hozzá, tűzpiros arccal: — De ne mondja meg soha, senkinek a világon! Odanyujtotta -a táskát elforditott arccal, Ali meghajolt komor képpel- Átvette a táskát, kinyitotta, belenézett. Aztán az ajkába harapott és lassan neki is pirosság öntötte el az Ha fájnak a lábai és tyúkszemei szárnak, marnak és égnek, tegyen a vízbe Saltratos Rodellt, mig ez úgy néz ki, inint a tej. Ha lábait ebbe a tejes fürdőbe teszi, a felszabaduló, gyógyító sókat tartalmazó oxigén behatol a pórusokba, enyhíti és gyógyítja a bőrt és szöveteket. Az égés és viszketés eltűnik. A vérkeringés ismét helyreáll és On teljesen jól érzi magát. A tyúkszemek megpuhulnak, úgy hogy gyökérestőrkiemelheti őket. A kaparások, duzzadások eltűnnek. Egy teljes számmal kisebb cipőt viselhet. A Saltrate’s Rodellt minden gyógyszertár, drogéria és illat- szertár szavatossággal árnsitia. Ára igen csekély. arcát, a homlokát, meg a füle hegyét. Szinte megtándorodott a hirtelen boldogságtól, mikor saját fényképét látta meg a zsebkendőcs- ke mellett... de az ember gentleman- Nyugalmat erőltetett a vonásaira, némán meghajolt, visszaadta a táskát. Azután kezet csókolt Husimnak- Kezet csókolt mindenki szemeláttára a főuccán, Sümegh holtja előttCsodálatos. A világ forgott tovább, mintha nem történt volna semmi.. Holott fontos, életbevágóan fontos, történelmi pillanat volt'; — Hazakisérhetjük magukat? — kérdezte aztán Tatár Ali remegő hangon- Mici az óráját nézte. — Tizenkettő mult öt perccel. így is, úgy is kikapok már, hát mindegy. Megindultak visszafelé és rájuk mosolygott a világ. — Aztán milyen selymet vettetek? — kérdezte Miéitől az édesanyja, miután már kikapott a késésért. — A selymet még nem vettük meg ... azért majd holnap délelőtt megyünk... Sóhajtott. Mert előre sfejtette, hogy újra el fognak késniHiába, a mai fiatalság ... FALU TAMÁS: VERSEK FALEVELEK. A levelek tapsolnak, Amikor megérkeznek. Úgy tapsolnak tavasszal, Mint bölcsőben a gyermek, Mint bölcsőben a gyermek, Kit édesanyja ringat, őket is elringatja Egy édes álomillat. De amikor az erdő Már sárguló ruhát vesz, A tapsoló falevél Mind evezölapát lesz. Evez, evez a szélben, Hült habjában a nyárnali- S egy partig evez, ahol A remények kiszállnakKERÍTÉS. Az ember mindent bekent, Kört von maga köré- Azt hiszi, hogy a palánkkal Már minden az övé. Bekerít házat és falat, Erdőt és ligetet, Bekeríti karjával, Kit igazán szeret. És bekeríti még azt is, Mit szem csak hunyva látt S mi senkié: a boldogság Sárga holdudvarát. csoroK. Ki szeret, úgy csókol kezet, Mintha a kéz száj volna. Megáll a pillanat felett, S elfogja ráomolva. Az egész csak kis kábulat, Egy levél hull le addig, De tőle a szív hosszában, S széliében megvonaglikMikor a szív már hütni kezd, S nem lüktet a halánték, A csók szokott és megkopott, Kém zsákmány, s nem ajándék. Az álmok kertje megfakult, Hogy az őszbe hervadjon, A csók már semmivel se több, Csak egy keze sók az ajkon.
