Keleti Ujság, 1934. június (17. évfolyam, 120-144. szám)
1934-06-20 / 135. szám
KinnUjsxa 7 MWmmsmk Hét évre a zilahi érettségizett vezérét Szökött fegyenc volt a banda feje, aki biintár* naivat együtt százezreket rabolt össze (ZUaK, junius 18.) Az elmúlt hét keddjén kezdte meg a zilahi törvényszék Kulin János betörővezér és bandája tagjainak tárgyalá- sál. Annakidején részletesen beszámolt a Keleti üjság a Szilágymegyében fosztogató rablók bűntetteiről. A rablók véletlenül ke- rűllek rendőrkézre. Körülbelül egy évvel ezelőtt Kulin János nyíregyházai illetőségű érettségizett fiatalember, akinek lelkét már számos bűntény terhelte, a váci fogházban ült. Egy alkalom- mai. amikor őrei mezei munkára vitték, ■megszökött. Hogy elkerülje a hatóságok figyelmét, a Dunán keresztül igyekezett menekülni és kilométereket tett meg a vízben. Majd kalandos bolyongás után Romániába szökött és Zilahon öltötte fel tanyáját. Itt Izrael Dezsőnek, a zilahi állomással szemben levő vendéglőjébe szállott meg és csakhamar a tulajdonost is megnyerte ügyének. Elhatározták, hogy rablóbandát alakítanak és az egész vármegyét végigfosztogatják. A rablóbanda nem sokkal azután teljes is volt. Helyet foglalt benne Izrael testvéröccse, György, Klein Móric, Szűcs György és Kére zsi Sándor. Kulin János azután fegyvereket és betörő munkához szükséges szerszámokat vásárolt. Legelőször a diósadi szövetkezetbe törtek be, ahol 17.000 lej készpénzt zsákmányoltak. Kevéssel rá a krasznai községháza pénztárát fosztották ki, ahonnan 18.000 lejt vittek el. Sziíágysomilyón Reich Sándor gabonakereskedő lakására törtek be és a nagyértékii ruhauemüeken, ékszereken kívül 20.000 lej készpénzt raboltak. Majd Hadad községben járt legnagyobb sikerrel a fáradozásuk, ahol a községházán 157.ooo lej készpénzt találtak. Ezután Weisz Sándor szatmári borkereskedő lakásába hatollak be. ahonnan 22.ooo lej készpénzt loptak. A zilahi rendőrségnek feltűnt, hogy az Izrael Dezsőnél lakó idegen férfi, akinek sem nevét, sem céljait nem tudták, hatalmas pénzösszegeket költ. Követni kezdték észrevette” nül éjjelenként s egyszer a terhelő gyanú- okok alapján letartóztatták. Vele együtt lefogták Izrael Dezső korcsmárost és annak feleségét is. A rendőrség előtt csakhamar megtörtek és beismerték a rablások, lopások, betörések sorozatát. Egy fél évig ültek körülijeiül vizsgálati fogságban, mig végre az elmúlt hét keddjén megkezdődött a tárgyalás a rablóbanda ügyében, amely egész héten át tartott és csak hétfőn délelőtt érkezett el az Ítélet kihirdetéséig. A törvényszék Kulin János szökött fe- gyencet, a banda fejét hat évi súlyos fegyházra Ítélte. A rablóbanda többi tagjainak Ítélete: Izrael Dezső három év. Szűcs György két év, Klein Móric egy és fél év, Kcrezsi Alexandru cigánylegény két év, Varga István két évi súlyos fegyház, mig Izrael Dezsőnél, akinek szintén tudomása volt a rabló-1 banda működéséről, két hónapi fogházra ítélte a törvényszék. Az elítéltek enyhítésért, mig az ügyész súlyosbításért fellebbezett. — Borzalmas forgószél pusztított Luisia- nában. NewyorkbőJ jelentik: Luisiana államban tegnap borzalmas forgószél pusztított. Több helyen lövéstől kicsavarta a fákat, házakat rombolt össze és kidöntötte a telefon-oszlopokat. A borzalmas ciklonnak hat halálos áldozata és száz súlyos sebesültje van. — Kedvező kilátásokkal tért haza Oroszországból a magyar gazdasági bizottság. Budapestről jelentik: Az Oroszországba kiküldött magyar gazdasági bizottság visszaérkezett és a minisztériumokban megtette jelentését. A budapesti sajtó szerint egyik magyar gépgyáros nagyobb megrendeléssel tért haza Oroszországból. Koch Gyula, a hentesiparos testület elnöke, az egyesület tegnap megtarrtott közgyűlésén beszámolt oroszországi impresszióiról és közölte, hogy Magyarországról Oroszországba igen sok zsírt lebet kivinni, úgy, hogy Oroszország szükséglete fedezné akár évtizedekre is a magyar zsirtermelést. Kochnak az az im- presszziója, hogy e téren könnyű lesz az orosz kormánnyal megállapodásokat kötni. — Franciaországban és Angliában katasztrofális szárazság pusztít. Londonból jelenük: Londonban és a környéken olyan nagy szárazság uralkodik, amilyere 1730 óta nem volt példa. Hasonló melegtől szenvednek Franciaország lakosai is. Liliében az összes források kiapadtak s a vizet messzi vidék- T öl hordókban hozzák a városba, hogy a lakosságot valahogy megmenthessék a pusztulástól. — Felfüggesztettek állásából egy magyarországi alispánt. Berettyóújfaluból jelentik: Biharmegye törvényhatósági bizottsági illése húsz szavazattal, egy ellenében jelfüggesztette állásától Frater László alispánt. Fráter László ellen nemrégiben hivatalos eljárás indult meg , amelynek során 3GÜ pengő rendbírságra Ítélték. — 130 székely gazda a vizsgálóbíró előtt. Csíkszeredából jelentik: A vizsgálóbíró kihallgatta azt a 130 csikjenőfalvi embert, akik a Háromkut nevű közbirtokossági legelőről kiverték a csángókat örökbérlet címén kisajátított tulajdonukból. A vizsgálat során a 130 székely együttesen vállalta magára a teltet. A kivert csángók kijelentették, hogy többé semmi körülmények között sem térnek vissza a Jenőfalviaktól elvett háromkuti birtokra. * Az UnitÄTius Teológia Akadémiának f. évi június 20-án, (szerdán) délelőtt 11 órakor a püspökség dísztermében (unitárius kollégium) lesz az évzáró ünnepélye. — Házkutatást tartottak a raadéfalvi vasutasoknál. Csíkszeredából jelentik: A csendőrség, karöltve az ügyészséggel, a madéfalvi vasutasoknál házkutatást tartott. A házkutatásnak semmiféle eredménye sem volt. Az ügyészség azonban egy Diaconescu nevű munkás ellen megindította az eljárást, mert az ellene előállított tanuk \ állomása szerint a grivifai úti munkás incidens perének ujrafelvétele alkalmával elénekelte a vörös indulót. — Makacs székrekedés, puffadás, vértoriódás, anyagcserezavarok, aranyeres csomók eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserüviz — reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve — rendkívül becses há'-:i- szer. Klinikai megfigyelések szerint a Ferenc József viz még ingerlékeny belii betegeknél is gyorsan és enyhén hat, úgy, hogy spasticus opstipationál is alkalmazható. — Nagy Imre festőművészt összemarta egy farkaskutya. Csíkszeredából jelentik: Jenei Dezső Csíkszeredái postafőnöknek egy hatalmas farkat kutyája valóságos réme a j cstára járó közönségnek és a posta közvetlen közeiében Icai elemi iskolás gyerekeknek, Egy ízben már megharapta Aladics Zoltán Csíkszeredái mérnököt s most szombaton a gyanútlanul postára igyekvő Nagy Imre birneves esikzsögödi festőművészt támadta meg és három hatalmas harapást ejtett rajta, a festőművész kénytelen volt a Pasteur intézetbe felutazni. Nagy Imre tr rendőrségen feljelentést tett s reméljük, f ogy a vérengző kutyát eltávölitják a posta épületéből. Minden előfizetőnk részesüli Siet kedvezményes kenyvakeiénk páratlan ©lényeiben. E hé 15-én megkezdtük Di% Musik Hrftiurs A nagykáder cimü hadifogoly regényének a szétküldését. S ZERZŐ ebben olyan élményeket dolgozott fel. amike', eddig míg senki sem irt meg. Szerző ugyanis bepillantást nyert az orosz forradalom és ellenforradalom kulissza- titkaiba is. Jekaterinburgban szemtanúja volt a cár utolsó napjainak, átélte a nagy szentpétervári éhséget, végigszenvedte a visszatartott túszok nagy kálváriáját. Jelen volt akkor, amikor a Magyarországból menekült Kun Béla bevonult Pétervárra stb. — Nem a tábori életet írja le, hanem a vörös-fehér harcok viharában szétszórt magányos hadifoglyok kalandjait, amint szökve igyekeztek magukat a határon átkiizdeni. A Dr. Műnk : Nagykáder cimü könyvének kedvezményes árát, nagy terjedelmére való tekintettel (440 oldalas hatalmas kötet) 30 lejben állapítottuk meg, A vidékiek portóköltségeit mi viseljük. Tájékozásul közöljük, hogy annek a könyvnek boltiára 144* - lel és így csak számottevő áldozatok árán tudtuk előfizetőink részére ezt a páratlan olcsó árat biztosítani Az akció elöttyeii élvezheti! Minden régi előfizető: ha június 30-ig terjedő időre esedékes előfizetési dijait junius bő folyamán kiegyenlíti. (Akik eddig helyi megbízottnál, vagy bizományosnál tizeitek elő a lapra, ez alkalommal is ott fizetnek elő és ott fizetik ki a könyv árát is.) Minden öj előfizető: aki június hó folyamán a lapra előfizet és az előfizetési dijat a könyv árával együtt a megrendelés feladásakor kiegyenlíti.