Keleti Ujság, 1934. június (17. évfolyam, 120-144. szám)

1934-06-07 / 125. szám

HHETlUjSAG —— »""«I "»umI BElimn mil A Lőrinczy-iigy végre törvényszék, elé került Mindenki bűnös Lőrinczy szerint, csak ö nem, A monstre-bünpöv első tárgyalási napja (Kolozsvár, junius 5.) Rég még nem írtak Kolozsváron bűnügyről annyit, mint a Lőrinczy- ügyről, amely ezen a néven befutott a nagyközön­ség legszélesebb érdeklődési körébe. Tagadhatat­lan, hogy az ügy kipattanása idején egymást kö­vették azok az események, amelyek tényleg rászol­gáltak az elkoptatott „szenzációs“ jelzőre. Lőrin­czy eltűnése, bujkálása a Dnyeszter-partján, majd visszaérkezése Kolozsvárra, a vizsgálat különböző irányokban való tapogatózásai, ezek voltak a Lő- rinczy-ügy tényesetei, majd a hosszú ideig tartó nyomozás, amelynek befejeztével némileg leegy­szerűsödött az ügy s négyen maradtak meg vád­lottaknak: Lőrinczy Mózes, Bodnár Béla, Győri Viktor és dr. Lenghel Sándor. A legnagyobb nyilvánosság előtt lefolyt előz­mények után mondhatni meglepetésként hatott, hogy a kedden megkezdődött tárgyalásra, nem töltötték meg érdeklődők a tárgyalótermet, s egé­szen szürke körülmények között kezdődött meg a tárgyalás. A törvényszék IV. szekciójának Jenciu _ Popa-tanácsa tárgyalja az ügyet, ügyész Pastia, majd dr. Lám. A vádlottak védelmét dr. Fersigan, dr- Giurgiu Traian és dr. Fabius látják el. A vádlottak mindannyian jelen vannak, a tanuk közül 22 hiányzik, de az ügyész lemond ki­hallgatásukról, amit a védelem azzal vesz tudomá­sul, hogy fentartja jogát, hogyha esetleg a tárgya­lás folyamán szükségesnek látja az elmaradt ta­nuk meghallgatását, kérni fogja elővezetésüket. Felolvasták a meglehetős hosszú vádiratot, amely Lőrinczy Mózest okirathamisitással és öt rendbeli csalással vádolja. Lőrinczy a vád sze­rint a Kereskedelmi Hitelintézetet 1 és félmillió lejjel, az Autoglob vállalatot 4 és félmillió lejjel károsította meg. Bodnár Béla ellen hamis könyv- vezetés, Győri Viktor ellen a Lőrinczy tetteiben való közreműködés, dr. Lenghet ellen váltóhamisí­tás a vád. Az pártatlan" Lőrinczy. Lőrinczy Mózset hallgatták ki először. A nagy „hirnévre“ jutott volt aligazgató teljes nyu­godtsággal jelenti ki, hogy nem érzi bűnösnek magát. — Azt, amit tettem, nem a magam kezdemé­nyezéséből csináltam, hanem mások, feletteseim utasítására — mondja. A betétkönyv-hamisításo­kat, több személy tudtával követtem cl, ami pedig az Autoglobbal való kapcsolataimat illeti, ez szin­tén a Kereskedelmi Hitelintézet rendelkezésére vezethető vissza- A bank nagyobb összeget hitele­zett a cégnek s engem bízott meg azzal, hogy an­nak könyvelését, ügyvezetését állandóan ellenőriz­zem, hogy ilyenformán minden pillanatban tisztá­ban legyünk a cég helyzetével. _ Nekem semmi hasznom nem volt az egész ügyből, én vagyok az, aki a legnagyobb erkölcsi és anyagi kárt szenvedtem, hogy mások kibújhassa- * nak a felelősség alól. Lőrinczy Mózes ezután ismertette az egyes ha­mis betétkönyvek kiállításának körülményeit s ki­jelentette, hogy az Autoglob üzleti könyveinek ve­zetése a legrendesebb utón történt, minden tétel csak az igazoló iratok felhasználásával került el­könyvelésre. Győri Viktor, Lőrinczy apósa, aki büntársi minőségben szerepel a bíróság előtt, ártatlanságá­nak hangoztatása mellett mindössze annyit tud mondani, hogy sem a banknál, sem pedig az Auto- globnál történtekről nincs pozitiv tudomása. <) nem vett részt az ügyekben, csak Lőrinczyvel való rokoni viszonyának köszönheti, hogy a vádlottak padjára került. Bodnár: „Három háza aszott cl!“ Bodnár Béla a következő vádlott, az előbbi vádlottakhoz hasonlóan ártatlannak vallja magát. Vallomása szerint az Autoglob ügyvezetése teljesen a Lőrinczy kezében futott össze, ő rendel­kezett a könyveléseknél, ő adott utasításokat a tisztviselőknek, míg ő, a tulajdonos, alig vett aktiv részt üzlete dolgainak intézésében. — Én csak annyit mondhatok, hogy három házam volt, mind a hármat lekötöttem a Kereske­delmi Hitelintézetnél nyitott folyószámlám bizto­sítására, a házak elúsztak s én most teljesen va­gyontalanul állok. Azt vallja, hogy Lőrinczynek nem adott pénzt és azt az ötszázezer lejes váltót, amelyen az ő neve szerepelt, Lőrinczy szökése után állította ki­Dr. Lenghel orvos tagadja a váltóhamisítást. Üzleti összeköttetésben állott Lőrinczyvel és gya­nútlanul állította ki a váltókat, amelyék teljesen szabályosak. Az ügybe úgy került be, hogy váltóit Lőrinczy leszámitoltatta s a bankok, amelyeknél a leszámítolás történt, jóval nagyobb összegeket kö­veteltek tőle, mint amennyit valójában aláirt. Ez a gyanús körülmény, amely hibáján kiviil történt, hozta őt kapcsolatba az üggyel. Aki előtt Lőrinczy beismerte ninét. Ezután megkezdődnek a tanúkihallgatások. Az első tanú dr. Fischer Tivadar, a Kereskedelmi Hitelintézet jogtanácsosa. Az ügyvéd elmondja a Feuer András, az Autoglob üzletszerző alkal­mazottja arról tesz vallomást, hogy a vállalat tel­jesen Lőrinczy utasításai szerint működött. Ké­met József, aki könyvelő volt az Autoglobnál s az ügy első fázisában rövid ideig le is volt tartóz­tatva, szintén ugyanezt mondja: __ Lőrinczy volt a főnök, mindennap megje­lent a cégnél, utasításokat adott s ezeknek alap­ján jártunk el- Három fiktiv számláról tesz emlí­tést, amelyek Török Lajos, Bodnár Béla II. és Győri Viktor néven tulajdonképpen Lőrinczy számlái voltak. A délutáni tárgyaláson elsőnek László Gyu­lát hallgatták ki, aki azonban kijelentette, hogy nincs közvetlen tudomása az ügyről. Ligeti bankigazgató vallomá;|i. Ezután dr. Ligeti Sándor, a Kereskedelmi Hi­telintézet igazgatójának kihallgatása következett. Ligeti igazgató elmondotta, hogy Lőrinczy szö­kése után jelen volt az Autoglob irodájában tar­tott házkutatásnál s Draghiciu rendőrigazgatóval együtt átnézte az ott talált iratokat. Az Autoglob cég és a Kereskedelmi Hitelintézet kapcsolataira vonatkozólag kijelentette, hogy egész természetes eljárás volt a bank részéről, hogy állandóan el­lenőrzés alatt tartotta és felülvizsgálta a cég ügyeit, hiszen nagy adósságai voltak a bankkal (Genf, junius 5.) Henderson, a leszerelési konferencia elnöke kedden délután Bartheu fran­cia külügyminiszter beszédére válaszolva kijelen­tette, hogy amennyiben valaki kétségbevonja az ö tárgyilagosságát, úgy bármelyik pillanatban haj­landó elnöki tisztségét megbízói rendelkezésére bocsátani. Henderson eme kijelentésére mély csend támadt a teremben s úgyszólván a légy zümmögését is lehetett hallani s Barikon egy szót sem szólt■ Henderson erre indulatos hangon újból megszólalt: _ A világ sokmillió fiatalemberének a vé­dője vagyok én itt. Ne felejtsék el uraim,, hogy önöknek is a kezében van sokmillió élet. Drága ez az élet s minden csepp kiontott vérért mi le­ft Nichols: Visszavonhatatlanul utoljára! Vászonköiésben csak 60*— le) London zűrzavaros lármájából egy hanyatló dicsőség Ikonyi dala és egy diadalmas ifjú szerelem hajnali éneke emelkedik ki. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj, str. Baron L. Pop 5. — Vidékieknek a pénz és 10 lej portóköltség előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk. — Három kötetnek (bármilyen könyv) egyszerre történő megren­delése esetén portómentesen szállítjuk. mmammmmmmmmmmmmmmmmammmmmm hamis betétkönyvek felfedezésének körülmé­nyeit­_ Mikor Lőrinczy _ mondotta — szökése után visszatért Kolozsvárra, beszéltem vele s mondtam neki, hogy súlyos büntetendő cselekmé­nyeket követett el. Lőrinczy ekkor rezignáltan be­ismerte, hogy tényleg hamisított. _Mit gondol, hol van az a pénz, ami eltűnt Lőrinczy kezén? _kérdi az elnök. _Fogalmam sincs róla. Magam is csodálko­zom, hogy hova tűnt el. Giurgiu Traian ügyvéd furcsa kérdést tesz fel ezután a tanúhoz: _ Igaz-e az, hogy egy sorocai rokona révén azt izente az odaszökött Lőrinczynek, hogy menjen át Oroszországba és ne is jöjjön többé vissza? _Erről nem tudok semmit,__feleli határo­zottam dr. Fischer Tivadar szemben, amelyeknek biztosítása csak ilyen módon volt lehetséges. Nicoara ügyvéd megkérdezte, hogy talán a bank ügygondnokot neveztetett ki a cég mellé, mert sehogysem érti ezt az állandó kontrollt. _Nem volt ügygondnok — felelte Ligeti dr­_, de a eég is belement ebbe a megoldásba. Ki voilt az ur a cégnél. Kovácsi István, az Autoglob könyvelője a következő tanú. Kovácsi felvilágosításokat adott a bíróságnak azokról a számlákról, amelyek kü­lönböző nevek alatt Lőrinczy rendelkezése alatt állottak. Ilyen volt a Török, Bodnár II., Győri számla. Ezenkívül Bodnárnak, mint tulajdonosnak külön számlája is volt. __Hát ki volt az ur a cégnél? _ tette fel a kérdést Jenciu elnök. _A tulajdonos Bodnár Béla volt, de a köny­velés és az ügyvezetés, mondhatni teljesen Lő­rinczy rendelkezése alatt állott — felelte a tanú­Ami a könyvelést illeti, arról azt mondja, hogy egészen szabályos körülmények között tör­tént, egy tétel se került addig a könyvekbe, amíg az igazoló iratokat is meg nem kapták. A tárgyalás folytatását ezután a bíróság szer­dára halasztotta. szünlc majd egykor a felelősek. Henderson ezután az értekezlet főbizottsága elé való terjesztés céljából határozati javaslatot nyújt be, amit az elnökség magáévá tett, de ami a konferencia elnapolását jelenti. A főbizottság este összeült, a javaslat elfogadására nézve azon­ban nem tudtak megegyezni s az ülést félbeszakí­tották. Holnap nem tartanak ülést s még nem le­het tudni, _ hogy elnapolják-e bizonytalan időre a konferenciát. — Kézbesítési vagy más előfizetési rekla­mációkat kérjük közvetlenül a kiadóhivatalnak levelezőlapon, vagy 508. sz. telefonon bejelen­teni. Kiadóhivatalunk azok orvoslása iráni nyomban intézkedik. Terhelő tanuU Henderson éles Isangoii figyelmeztette a leszerelési konferencia faijait a felelősségre

Next

/
Oldalképek
Tartalom