Keleti Ujság, 1934. június (17. évfolyam, 120-144. szám)
1934-06-11 / 128. szám
KElETfU/SJfG Mintás eredeti rajzok selymeit Gallia CLUJ, Str. Gén. Neculcea (volt Korniss ucca)2szám Ismeretlen egyének járnak házröl-házra, Gallia selyme- két ajánlva• — Tisztelt vevőink figyelmét felhívjuk, hogy csalókról van szó. A Gallia selyem csak a fenti cim alatt levő Gallia divatházban kapható VASÁRNAPI KRÓNIKA Kikeriil-e T örök Sándor a buf orozott szobából ? Nem tudnám pontosan megmondani, hány éve annak, hogy mint az „Ellenzék“ akkori szerkesztője csodálkozva kérdeztem meg, kicsoda az az ember, akinek már jónéhány cikkét adtam nyomda alá, akit azonban sohasem láttam még. A cikkekben ugyanis annyi eredetiség, frisseség, főleg pedig — ami a zsurnalisztikában különösen értékes, mert nagyon ritka, annyi közvetlen humor volt, hogy méltán kelthette fel az érdeklődésemet az iró személye is. Ezeket a cikkeket a Magyar Színház egy fiatal kóristája Írja, a neve: Török Sándor. Rövidesen megismerkedtem a „szerzőivel is. Talán 23—24 éves fiatalember lehetett, valószínűtlen kurta nadrágban, a kabátja is olyan lehetett, mint Megyerinek, de csak azután, ■hogy a tintásüveg tartalma kifolyt a zsebéből. Hogy kalapja egyáltalában volt-e, arra már nem emlékszem, de úgy, amint magam elé idézem az ifjú szinész-iró alakját, kalapja formáját sem tudnám rekonstruálni, mégha agyon is ütnének. Török Sándor azonban egyáltalában nem vette tragikusan a dolgot. Szemmel latba tóan örült az életnek igy is és boldog volt, amikor a hetenként, vagy kéthetenként kiutalt 100, vagy 150 lejt felvehette a lap pénztárában első híreiért. — Aztán tud-e énekelni? — kérdeztem meg tőle. — Addig énekelek, amig telik a hangomból, azután már csak a szájamat tatomKésőbb elkerült Temesvárra és ott már magasabb fokra jutott a társadalmi ranglétrán. Belső munkatársa lett a Temesvári Hírlapnak, hírek érkeztek róla, hogy Török Sándor szatirikus és humoros cikkei révén kedvence a temesvári közönségnek, könyvet is adott ki, amúgy erdélyi módra. Összegyűjtött párszáz előfizetőt a teleirt előfizetési iveket letétbe helyezte a nyomdásznál és ezeknek labilis fedezete mellett csakhamar nyomtatásban is megjelent Török Sándor első könyve. Ekkoriban jól mehetett a sora, mert temesvári emberek szerint nagyon elegáns, pénze is volt, de az önérzete is megnőhetett, mert valami fölött összeveszett a kiadójával, ott hagyott csapot-papot $ miután még egy ideig Temesvár és Kolozsvár között utazgatott, egy merész elhatározással felment Pestre. Ebben az időben is találkoztam vele egy- szer-kétszer. Régi kolozsvári toalettjeihez hasonló öltözetben rótta az apostolok lován Pesten a körúti aszfaltot, nem egyedül, hanem egy bájos kolozsvári leánnyal, akit mint orvostanhallgatónőt ismertem. Be is mutatta, miközben ragyogott az arca az eltitkolhatatlan boldogságtól: — A menyasszonyom! Aztán elbeszélte, hogy együtt terveitek ki úgy a dolgot, hogy nekivágnak a magyar fővárosnak, egyszer csak legyenek ott, majd meglátják, mi lesz. Egyelőre azonban a kilátások ncim voltak valami rózsásak. Török Sándor, mint a kon- gyelfutó végezte napról napra távgyalogló gyakorlatait a különböző szerkesztőségek között és néha-néha csakugyan sikerült is elhelyeznie egy-egy humoreszkjét, vagy novelláját. Valami füzetet is kiadott kalandjairól a regáti tiizoltóezredben. Ha jól emlékszem, három, vagy négy évvel ezelőtt megláttam egy pesti könyvesbolt kirakatában egy Ízlésesen, jó móddal kiállított könyvet. A borítékon ez állott: „Az idegen város. Regény, irta Török Sándor.“ A regényt sietve megszereztem, hazahoztam és még aznap el is olvastam. Hogy milyen hatást tett reám, arról sietve beszámoltam a Keleti Újság olvasóinak. Azt Írtam akkor, hogy erről a fiatal Íróról még sokat fogunk hallani, mert nagyon tehetséges, nem mindennapi mesélő készsége van, husból-vérből való alakokat formál, a humora, amit még az „Ellenzékitől ismertem, aranyos derűvel szövi be a komor témát. Meglepetésem, hogy egy kész regényíró pompás munkáját olvashattam, nem volt kisebb, mint amikor a kolozsvári kórista első hirei kerültek a kezembe és elcsodálkoztam irói vénájának izmosságán, emberismeretén, humorának őszinGyors egymásutánban azóta már három uj regénye jelent meg Töröknek- Kettőhöz közü« lök hozzá is jutottam, tetszettek is, bizonyos irányban fejlődésről tanúskodtak, de volt az impresszióm, hogy „Az idegen város“ minde- niknél sikerültebb, emberibb, befejezettebb. Az idegen város: Budapest- Ide megy föl az erdélyi fiú, messze Erdélyből, Tordáról. A forradalom utáni évek kaotikus állapotainak megragadó és megrázó képe a diáklakásokban koplaló, kínlódó magyar fiuk életszemléletének retortáján keresztül- Néhány figurája annyira eleven, hogy a dialógusokon keresztül mintha közvetlenül szólana hozzánk. Nyugaton egy jó könyv, egy nagy siker magával hozza a személyi érvényesülést, az irót ostromolják a könyvkiadók, vége a bútorozott szobák romantikájának, nemcsak gazdag ruhatárat, hanem könnyű életet, villát, autót jelent. A magyar szegénységben: gyakrabban leadott tárcákat, szerény előleget az uj regényre, nagyon sovány kenyeret, ha jól megy. Nálunk csak a színpadi sikerek után lehet anyagi sikert is aratni. Amikor másfél évvel ezelőtt ismét összeakadtam Török Sándorral, meghívott a lakására- egy tágas, uccai, de mégis csak bútorozott szobában lakott a feleségével — a menyasszonyból ugyanis közben menyecske lett —, pedig akkor már második vagy harmadik kiadásban jelent meg „Az idegen város“ s azt is újságolta, hogy a regényből színdarabot csinált és a Nemzeti Színház elfogadta. Ö is, a felesége is nagy, szeretettél beszéltek Kolozsvárról és Török szívesen vállalta, hogy cikkeket ir a Keleti Újságnak Budapestről. Néhány hónapon keresztül meg is érkeztek Török Sándor pesti levelei és a visszhangjuk nem is maradt el. Sok levél tanúskodik arról, hogy a Keleti Újság közönsége szeretetébe fogadta az irót. A pesti levelek azonban egyre gyérebben érkeztek, aztán végleg elhallgattak. És ezzel csaknem egyidejűleg megkezdődtek a próbák a Nemzeti Színházban. Pár héttel ezelőtt megkérdeztem Töröktől: — Mondja, kedves Török" ur, nem fél ettől a premiertől? Nyár van, a közönség nem jár már színházba, a szereposztás sem valami parádés. \ — Én már, — mondotta Török Sándor — túl vagyok ezeken a szempontokon. Én már nem bizoin semmiben, csak a darabomban- Az pedig jó. És néhány nappal ezelőtt megvolt a bemutató. Rosszabb kilátások mellett darab alig került mostanába színre. Nemcsak a nyár, az elkésett terminus volt a baj, hanem az is, hogy évek óta nem volt ilyen silány és sivár szezonja a Nemzeti Színháznak. A közönség annyira bizalmatlanná vált a legelső magyar színház minden teljesítményével szemben, hogy még azok a darabok is üres házak előtt mentek, amelyek a kritika tüzpróbáját kiállották. A szinlapon pedig csupa ismeretlen név, majdnem valamennyinél odaírták azt is, hogy a. m, vagyis akadémiai növendékekEnnyi hetnmung, ennyi pesszimizmusra alkalmat adó mellékkörülmény után mégis bombasiker. Budapest közönsége úgy fedezte fel most Török Sándort, mint annak idején Hu- nyady Sándort. Mindaz, ami peches körülménynek számított, váratlanul szerencséssé változott. A fiatal szereplőket úgy ünnepelték, mint megannyi uj csillagot. A fő női szereplő pedig (Lestyán Sándor is megemlékezik róla mai cikkében) második Bajor Giziként futott be az immár ünnepelt szinmiiiró, Török Sándor mellettA fogarasi fiú, a kis kolozsvári kórista, a temesvári újságíró olyan név ma Budapesten, amiről azt szokták mondani, hogy „a jövő egyik legnagyobb Ígérete“. És talán az áradozó dicséretekből le fog szűrődni annyi pozitívum, hogy Török Sándor a bútorozott szobából be- költözlietik egy komplett két szoba fürdőszobás tőségén. „lakosztályba“. I Ég-föld (sx.) a különbség az egyszerű és a technika legújabb vívmányaival Clujon OTpjfjIf-nél tisztított, festett Ufelllll ruhák között!
