Keleti Ujság, 1934. június (17. évfolyam, 120-144. szám)
1934-06-25 / 140. szám
■ Elhízás kezelése a Prof. Or. Páter-féle fogyasztó teával, abban különbözik a többi fogyasztó kúrák* tói, hogy a Páter-tea használata nincs ösi> szekótve heteken keresztül tartó koplalással, hanem a rendes étkezési időben lehetővé teszi a jóllakottságot, a tea a szervezetnek nem árt, tisztító, oldó, levezotó tulajdonsága van, harmadszor a fogyással járó kellemetlen érzést és zavarokat elviselhetővé teszi és végül egészen megszünteti. Minden eredeti csomaghoz a betartandó étrendet mellékeljük. Prof. Dr. Páter fogyasztó teája a megyeszékhelyek gyógyszertáraiban és drogériáiban, azonnal kapható.— Levelezőlap utján a tea „Csillag" gyógyszertár Braşov, Lungă u. 5 szám alatti lera- kattól rendelhető. 10 KeieMIjsxg írja Nyirö József Menyecskét mentünk Uj ember volt a havason Szőcs Mózsi. Koldus-szegény volt mielőtt megházasodott a farsang farkán, házasság után még koldusabb; de a felesége szép volt. A nyüstjét ennek a tolvaj világnak, egészen megbontotta férfiúi egyensúlyunkat. Nem lehetett megállani mellette, hogy vétekre ne gondoljon az ember. A szomszéd havasokról is jöttek legény- és házasemberek, hol elveszett juhot keresni, hol valami tanácsot, orvosságot, nyulhájat, farkas- húst kérni Üdő Mártontól; csakhogy láthassák Rebit. Fehérnépnek úgyis szükiben voltunk. Rebi pedig olyan friss, keményhusu, ékes, fiatal menyecske vala, hogy a medvénk is eltátotta a száját a bámulattól, amikor meglátta. Itt a havason, a jó fenyőlevegőn, ahol olyan borvizek vannak, hogy hasítja az ember orrát; még jobban kinyílt. Nem hiszem, hogy a kátékizmusból sokat tanult volna, mert igen a szélén járt a házaséletre vonatkozó parancsolatoknak s úgy megbolygatott minden kétágú férfiembert, hogy még Ütő Márton bátyám is —, aki pedig már akkor katona volt, amikor még Ferencz Jóska szopott, — állítani kezdte a bajuszát, mikor Rebi reánézett. Mi Bencével ketten éppen akkor határoztuk vala el, hogy Istennek tetsző, szent életet élünk és szépen meg is fogant a lelkűnkben a tisztaság mennyei plántája, de ha a menyecske végigkacagott az erdőn; csak sirni, sóhajtozni tudtunk, hogy minek is teremtett az Isten fehérnépet erre a földre. Bence ezzel még hajlandó lett volna kibékülni, csak az nem fért a fejébe, hogy ha már teremtett, miért nem teremtette nekünk az egészet. — Ammá élet volna! — nyalta a száját. — Ne vétkezz testvér! — riadtam meg, de magamban elüsmertem, hogy nem lett volna utolsó dolog, ha legalább ebben az egy dologban Bencét meghallgatta volna Szentfelsége. Mivel máskép történt, mi csak szomorúan lógottuk az orrunkat a tüzbe, de láttam, hogy elmélkedés helyett ahány gondolata van Bencének, annyiszor sérti meg az erkölcsi világrendet. — Undorodom tőled Bence! — botránkoz- tam meg. — Én es magától urfi! — pillantott fel képmutatóan. Hát igy egymásba láttunk. Én azonban, amit lehetett, menteni akartam. — Az a kérdés, hogy megmaradunk-e a tiszta élet mellett, vagy nem! — vettem keményen a legényt. — Azt hogy kéne? — kérdezte elgyötörtén, szelíden Bence. — Ahogy a szentek csinálták! — Hát ők hogy csinálták? — Idehallgass! — prédikáltam. Bence mosolyogva felütötte a fejét. — No most valamit tanólunk! — gúnyolódott. — Azon van mit tanulni, te boldogtalan, mert azok szegesostorral verték ki magukból az ördögöt s volt olyan is, ki csalánba heve- redett, hogy ótsa magát. Bencének a ravasz képén látszott, hog> nem hiszi. Csak mosolygott. Aztán bement a kalyibába s kihozta a nyolcágú, marhahajtó ostort. — Urfi! Akar-e szent lenni? — Eridj, menj el, mig jó dolgod van — ijedtem meg, mert ma orrba töröllek. Neked kellene egy kis életszentség, te káyhozott, nem nekem. Tőlem távol áll még az árnyéka is a kisértésnek. — Hát Rebi? — bizonyított Bence' v. — Elég istentelen vagy — prédikáltam, —• hogy már arra is szemet vetettél. Vegy példát rólam!-— Jó helyre igazított! — csufolkodott Bence. — Ha példa kell, itt vagyok én! — dön- ditett büszkén a mellére. •— Elég példa vagy, te csúf állat! — veszekedtem. — A nem baj! — bölcsködött- — Maga csak legyen szent, de ha engem Rebivel lát, hát ne lásson! Ebben az egy dologban igy függetlenítette magát Bence. Esténként kezdett kimaradozni, vizitába járni. Ha itthon volt, akkor is egész éjjel a tűz mellett klánétázgatott szomorúan... De olyan szomorúan fújta, hogy az arca hasadt ki. — Ennek a te barátodnak valami baja van! — szóltam oda a medvének, mert nem volt kivel, mással beszélni. Szőcs Mózsi, a szép menyecske tulajdonosa azonban még szomorúbb volt- A csorda mellett egész nap olyan mereven nézte a parlagon sült pogácsát, amit az ökrök hagytak maguk után, mintha nem tudná, hogy az mire való. Bencéhez nem mert nyúlni, mert neki is, szegénynek az élete kedves volt. Végre legyőzte férfiúi büszkeségét s hozzám fordult tanácsért. — Mit tudjak csinálni? — Ez elég nagy baj neked Mózsi! — fari- zeuskodtam- — Az a kérdés, hogy az asszon állhatja-e Bencét! — Ki nem állhatja! — vallotta szentül Mózsi, de én már akkor tudtam, hogy a férjek MIWMHmMmumWHMUMIIIH Koós-Kovács István: Két vers Himnusz a parkban Villám lopott tii*et az égről, zápor verte a zugó fákat, részegre itta magát fii, virág s ime: gőzöl a föld, ahogy siető fellegek közül sűrű pásimákban lehull a sugáráradat £n nem tudom mi ütött ide. Madarak kiabálják teletorokkal: tavasz van, tavasz s mintha minden várna valakit, olyan hódító bübájjal huzza ki derekát és titkon túl akar tenni a másikon. Engem is megszáll a versenyláz. ügy érzem, mintha az almafák hegyén az én arcom pirja virltna, belőlem áradna tz, illat, mámor itt a parkban s valami szépséggel én ütném meg a párok szivét. Mintha elomlanék esők, sugarak jóságaként, derűt prédáivá ember, állat, virágok között és testem jóizü kenyeréből, mintha mindenki törne magának egy-egy kövér, Ízletes darabot. Beszéd egy tengerikagylóhoz Hallgass már kagyló, felejtsd el a tengert, hisz miért emlékezzék bolondul az ének, ha vége, vége a régi hullámverésnek? Vad vihar tanított egykor dalra, benned üvöltött száz meg száz megvadult harag, harsogásodért sirni most miért halljanak? ÖU1 hát szivedbe háborgó álmod. Hallgass. Itt most uj viharok, uj hatalmak járnak*, fakadó dalod elől harapd be a szádat! erről meg vannak győződve. Még sajnálta is a menyecskét: — A lelkem-feleségem nyugodni se tud tőle, annyit nyügölődik rajta. Szemem, szájam tátva maradt, mikor meggyőződtem róla, hogy Szőcs, Mózsi igazat mondott. Az asszony tényleg nem állhatta Bencét. — Mentsen meg valamiletteképpen tőle, édös urfi! — hizelgett nekem. A bizalmától egészen uj erőre kaptam. — Eltörjem-e a derekát? — hősködtem. — Kár volna az urfiért, hogy lepedőben vigyék haza, — védelmezett a menyecske kedvesen. — Vaiahogy szépszerével kellene eltávolítani. — Két-három nap alatt eligazítom a baját! — vállalkoztam, de magam sem tudtam, hogy mit kéne csinálni. A véletlen segítségemre jött. Valamitől a szemben levő erdő kigyulladt egy éccaka s égett három nap és három éjjel, amig magától ki nem aludt. A mentésré gondolni sem lehetett. Olyan nagy tűz volt, hqgy ameddig a szem ellátott, sem ember, sem, állat nem tudott aludni a fényétől. A gyönyörű fenyőszálakon, mint aranykigyó futott végig a tűz és millió csillagot sziporkáztak, ahogy pillanatonkint egymásra zuhantak. Addig gyönyörködtünk, benne, amig meguntuk. A csordák nyugtalanul bőgtek félelmükben minden éjszaka s a madarak a környéken álmatlanságot kaptak a tűz bűvöletétől s tehetetlenül, kimerültén hullottak le a földre. Bence egy, kebelbe valót szedett össze a fü közül fer- tájöra alatt. El kell üsmerni, hogy szépen égett az erdő. Az ujjúnkat se mozdítottuk, hogy oltsuk. — Van erdő elég, ott hadd égjen! — mondották az erdei népek. Á baj azonban ezután történt- Megjelentek a csendőrök zordul és kijelentették, hogy valaki felgyújtotta a havast. — Az is lehetséges! — hagytuk rá, mert tiszta voll a lelkiismeretünk. A csendőrök azonban nem hagyták abba a nyomozást. Jártak kalyibáról kalyibára s éjjel-nappal zaklatták a népeket. Senki sem tudott semmiről semmit. Harmadnap reggel látom, hogy Bence csörtet le riadtan a hegyoldalon a bokrok között és halálsápadt. — Baj van urfi! — lihegi. — Nagy baj! * — No? — A csendőrök Rebire akarják bizonyítani, hogy ő gyújtotta fel az erdőt... — Elment a szépeszed? — riadok meg pia- gam is. Bence reszketett. Óvatosan körülnézett s a fülemhez hajlott: — Az a baj, hogy a csendőröknek igazuk is van. Rebi nekem még a tegnap bévallotta, hogy ő hagyta égve a tüzet, mikor a csordával arra járt... Most mi lesz? — Tömlöcbe kerül s még jó, ha nem kell megfizetnie a kárt! . Elképpedtem a hirre. Bence se tudott nyugodni, — Jöjjön, nézzük meg, mi lesz! Nyugtalanul siettünk a Szőcs Mózsi kalyibájához. A csendőrök erősen vallatták a szép menyecskét, aki konokul tagadott. —,Törjék el a lábam, ha csak be es tettem abba az erdőbe! — Én es bizonyítom, hogy arra felé se járt! — szökdösött az ura remegve mellette. Már akkor ott volt a fel havas a vallatásnál. A csendőr káromkodva küzdött az igazságért és fógadkozott, hogy a tömlőében rótha-
