Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)

1934-04-12 / 82. szám

Rnmüjsm Csütörtök, Í93i. április îl ppspqpMff» mm'IWmu .... iimwrriŢ­KOSZTOLÁNYI kolozsvári estje Marosvásárhely után Erdélyt járó útjában, Kolozsvárt látogatta meg Kosztolányi Dezső és egy estén át szórakoztatta szellemének soha ki nem fogyó kincseivel itteni híveinek nagyszámú táborát. Az iparkamarai bérpalota villanyfényben úszó, díszes, de sajnos, nagyobb közönség befoga­dására nem alkalmas termét szinültig megtöltötte a közönség, amely ebből az alkalomból ismét meg­állapíthatta azt a súlyos hiányosságot, hogy Ko­lozsváron vannak ugyan hangversenytermek, azonban egyik sem megfelelő arra, hogy nagyohb- szabásü irodalmi, vagy művészi esemény méltó keretét alkossa. Akik azonban befértek az iparka­marai díszterembe, valamennyien egy felejthetet­len élmény maradandó emlékével távoztak. Kosz­tolányi művészete igy, az élő szó erején keresztül, talán még fokozódott hatásban, az iró varázslatos egyéniségének, szinte felülmúlhatatlan közvetlen­ségének jóvoltából. ' Percekig zúgott a taps, amikor Kosztolányi Dezső magas, nyárfa-egyenes alakja megjelent az intim színpadon. Az ötvenéves költő sugárzó intel­ligenciájú arcán meghatottság tükröződik, aztán halvány mosoly fut végig rajta. Az első benyomás mindenki számára: Kosztolányi meglepő fiatal­sága. Mintha régi, tizenöt-husz év előtti fényképei elevenedtek volna meg, borotvált arca alig mutat többet harminc-harmincöt évnél, jellegzetes haja is a régi, egyetlen ősz hajszála sincs. Kezében papirosomé, mielőtt olvasni kezdene, keretes szemüvegéhez nyúl és aztán férfias, de mégis behízelgő, kedves hangon tolmácsolja ön­magát. Híres versével, a mai megveszekedett vi­lágban hitvallásnak ható Európa-himnusszal kez­di. A gyűlölködés, a más fajtájabeliék elleni hajsza megvetése cseng ki ebből a hatalmas költeményből, a modern világpolgár vallomása. Utána hosszú ideig nem tud szóhoz jutni a nem halkuló, hanem erősödő tapsvihartól. A hatás csak fokozódik, amikor „Édesanyám" eimii versét mondja el, aztán a „Szegényekében ismét hitval­lást tesz a szeretetről. A műsor második részében prózai Írásainak gyöngyszemei, aztán újra versek kápráztatják el megbüvölt hallgatóit. Nehéz megállapítani, hogy ki is nyerte meg a döntő csatát: a költő, vagy a pompás előadó? Va­laki azt jegyezte meg, hogy Kosztolányi színésznek is rendkívüli lehetett volna. Érdekes vélemény, de teljes határozottsággal mégsem lehet aláírni. A legtehetségesebb előadónál is fennáll a kétség, hogy vájjon minden részletében hűen juttatta-e kifejezésre a költőt? Igazában pedig a verset csak a költőnek magának volna szabad élőszóval a kö­zönség elé vinni. A költőn.kívül mindenki másról feltehető* hogy valamit félre ért, máskép értelmez. Viszont, ha a költő szólaltatja meg saját magát, még a gyengébb előadásban is szárnyat kapnak a szavak. Szinte eldönthetetlen tehát, hogy az igé­zet, ami alól a közönség egész estén át nem tu­dott felszabadulni, a költőből kisugárzó belső tűz eredménye volt-e, vagy pedig az előadás művé­szetéé? Egy bizonyos: a két ható-erő egymásra ta­lálása megsokszorozta a hatást. Az előadást Krenner Miklósnak kellett volna bevezetnie, bizonyos akadályok miatt azonban ez a terv megváltozott és Szentimrei Jenő, az Ellen­zék szerkesztője nyitotta meg a Kosztoláhyi-es- télyt, stílszerűen — egy Kosztolányi idézettel. Kosztolányi szereplése előtt és után Ferenczy Zsizsi, a kitűnő dalénekesnő adott elő régi magyar Kodály-dalokat nagy sikerrel. A közönség őt is melegen megtapsolta, valamint kísérőjét, Zsiss- mann Rezső zongoraművészt. Az estély után bankett volt az ujságiróklubban, mintegy hatvan résztvevővel. Tavaszit Sándor dr. ref. teológiai tanár köszönte meg Kolozsvár ma­(Budapest, április 11) A Stavisky-ügynek újabb áldozata van, s ezúttal egy budapesti ismert magyar ügyvéd. Nizzában Palotai- Kovács Imre ügyvéd öngyilkosságot követett el. Palotai-Kovács nagypénteken távozott Bu­dapestről azzal, hogy az ünnepeket a Riviérán tölti- Kijelentéseiből azonban árra következtet­tek, hogy sötét tervekkel foglalkozik- Aggódó feleségét tegnap felhívta telefonon, a férje je­lentkezett is, de hörgő hangon beszélt, közben pedig elakadt a szava- Az ügyvéd felesége azonnal felhívta a rendőrséget és közölte azt a gyanúját, hogy . . férje éppen abban a pillanatban lett öngyilkos, amikor telefonon felhívta. Â budapesti rendőrség felhívására a nizzai rendőrség részéről ki is vonultak és megálla­pították az öngyilkosságot. Palotai-Kovács Imre a mult esztendőben ismerkedett meg Nizzában Staviskyvel. Palo­tai-Kovács a Staviskyvel folytatott tárgyalá­gyar közönsége nevében Kosztolányi Dezsőnek, hogy nemcsak ellátogatott Erdélybe,, hanem alkal­mat adott arra is, hogy müveinek előadásával köz­vetlenül is gyönyörködtesse a közönséget. Koszto­lányi néhány keresetlen szóval válaszolt: — A Magyar Tudományos Akadémia — mondotta — most állítja össze a magyar nyelv tel­jes szókincsét. Eszerint a magyar nyelvnek 140 ezer szava van és ebből a hatalmas vagyonból én csak egyetlen szót ragadok ki hálámnak kifejezé­séül: köszönöm! A társasvacsora résztvevői a legjobb hangu­latban a késő éjszakai órákig maradtak-együtt.. sok man einatarozia, nogy az opians-Kotveaye- két vásárol és eladja Staviskynak. A tranzakció úgyszólván egész vagyo- nát felemésztette. A Stavisky ügy kipattanása óta egyre rossz* kedvübb, magábazárkózóttabb lett. Amikor Nizzába eutazott, kétségkívül megérlelődött már benne az öngyilkosság gondolata. A tragikus sorsú ügyvéd ismert személyi­ség volt Budapesten. A Stavisky-ügy hullámverései Parisban is tartanak. Lescouver semmitőszéki elnök a par­lamenti vizsgálóbizottság előtt íeltünéstkeltő terhelő nyilatkozatot tett Prcssard államügyész ellen, akit esetleg már órák múlva le fognak tartóztatni. A vizsgálat folyamáéi kiderült, CouUn hadügyi államtitkár vallomása alapján, hogy a hadügy­minisztériumnak egy magasrangu tisztviselője ajánlólevelet kért a munkaügyi minisztertől, hogy a magyar optánskötvényeket igen olcsó pénzen vásárolhassa össze és helyezze el külön­böző társadalombiztosítóknál- így került, a ma­gyar optáns-ügy a Stavisky-szélhámosságok szövedékébe. A Stavisky-ügyből kifolyólag ma letartóztatták Bigoin volt rendőriéi- ügyelőt, Stavisky inagándetektivjét, akiről kiderült, hogy a hivatalosan kétmil­liárdra becsült ékszereket tízmillióért zálogo­sította el. — Ma hcgedüest az Ujságiróklnbban. Egy rendkivüli talentum«, fiatal hegedürniivésznő mutatkozik be ma este az Ujságiróklubban: Sámuel Herminn a neve, akinek máris crett játékáról és technikai kiforrottságáról zeuei körökben komoly várakozással beszélnek. Sámuel Herminnt, a kitűnő Ütő Mária kiséri zongorán. A mai hegedüestén Beethowen Sonata Op. 24. Sarazate: Romanza Andaluza- ját és Hubay: Hullámzó Balaton-ját játszák. állást keres, alkalmazottra van szüksége, házasodni akar, férjhez akar menni, valamit venni, vagy elandi akar, lakasa kiadd, lakást keres, Adjon fel még ma egy apróhirdetést és pár nap alatt megvan az eredmény APRÓHIRDETÉSEINK ÄRA: Egy szó 2 lej, vastagabb betűvel 4 lej. A legkisebb apróhirdetés ára 20«— lej. Nagyobb mennyiségű hirdetés lekötéséiül árengedmény! Apróhirdetéseket felvesz: a kiadóhivatal, Baron L- Pop uccu 5 szám (az Uniilárus Kollégium háUmögött), délelőtt 9-től délután 3 óráig. a „Minerva“ könyvkereskedés Regina Maria ucca 1 szám. Borzalmas családirláist Icöyefelt el ecjy pozsonymegyei gazda Megölte apjá!> anyját, sógorát, nővéréi és feleségét (Pozsony, április 11.) Borzalmas családirtás történt Pozsony közelében Borosháza községben. Gelka Ferenc 36 éves gazdálkodó elhanyagolta a gazdálkodást és ezért családja állandóan szemre­hányásokat tett neki. Egy családi perpatvar alkalmával Celka annyira feldühösödött, hogy a szo­bájában tartózkodó apjátf anyját, sógorát, nővérét és feleségét agyonlőtte. Az ötszörös gyilkos azután elbarrikádirozta magát és felvette a tűzharcot a csendőr ség gél. Itt is többeket sebesitett meg. Nagynehez.en hátulról megközelítették és megfékezték. Celka kijelentette, hogy tettét nem bánta meg. Szabatosan elmondotta a gyilkosság lefolyását, miként menekült nővére és sógora a szobában a bútorok möge, hogyan szedte ki őket és hányszor lőtt rá áldozataira. Amikor a község lakossága értesült a hajmeresztő tettről, meg akarta ölni az elvetemült gonosztevőt. Nizzában követett el öngyilkosságot egy budapesti ügyvéd Abban a pillanatban végzett magával, ami« kor felesége Budapestről felhívta telefonon

Next

/
Oldalképek
Tartalom