Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-12 / 82. szám
Csütörtök, 1931 április IZKeletpOjsuo Lehár uj pesti diadala A Giuditta díszelőadása az Operaházban , 'As volt a szép pillanat, a legszebb pillanat volt, mikor az egykori katonakarmester tiszteletére felállt az Operaház díszelőadásának közönsége, az élen II orthy Miklós, Magyarország kormányzója, a családjával, körülötte hercegek, grófok, miniszterek, a születéses, politikai és művészeti arisztokrácia, „tout Budapest“, ahogy mondani szokás, sőt azon is túl, mert egy sereg bécsi vendég is jelen Volt, aki felállt, sőt három japán is jelen volt, hogy exotikus szint adjon a tündér- fényben csillogó és villogó operaházi nézőtérnek, mely a művésznek hódolt, tapssal, éljenzéssel, ken- dőlobogtatással!... Az egykori katonakarmester, akiből azóta Lehár Ferenc lett és immár az egész világé. Sápadt arccal, félszegen, ügyetlenül hajlongott. Nem tagadta, hogy félt a GiudiUa pesti bemutatójától. Egyáltalában a pesti bemutatóktól mindig fél, mert csak itt érzi magát igazán otthon és itt szeretné mindig bebizonyítani azt, hogy csak a munkának él, csak a muzsikának él! A második felvonás végén aztán már felengedett a világhírű zeneszerző félszcgscge. A második felvonás után a női öltözőkhöz vezető folyo-1 són körülveszik pesti barátai és az újságírók. A * sápadt arc most már piros. Lehár ezt mondja: „Az előadás felülmúlta minden várakozásomat. A művészek kivételesen nagyszerűt produkáltak... Ma volt a GiudiUa második születésnapja...“ .. .GiudiUa... Giuditta... A szinlap szerint zenés vígjáték. Valójában operett az Operaházban, de — mindenesetre — Lehár operett! Egyszer már játszottak operettet a m. kir. Operaházban, mely nek muzsikáját ugyancsak o szerezte. Ez volt a Mosoly országa. Rendkívül sikere volt. Nem vált szégyenére az Operaháznak. Sőt!... A Giuditta nem a Mosoly országa. Talán egyedüli és alapvető hibája a könyvnek, hogy éppen a mosoly hiányzik belőle. Délvidéki kikötőbe, afrikai lokálba, inter- nacionális hotelekbe és arabok sátrai közé vezették el a muzsikust Knepler és Löhner urak, akik a szövegkönyvet szerezték. És Giuditta, a félvér, tüzes spanyol nő, aki az első szóra faképnél hagyja az urát, sőt sebzett hiúságában hátat fordít katonaszerető j én-ck is, mindenütt ott van, természetes, hogy mindenütt ott van, hiszen ő a primadonna... Szerencsére a nagy Lehár nem hagyja el az ő büszke spanyol Giudittájái. Ellenállhatatlanul szárnyaló, csupa szív, csupa lélek muzsikájával mindenütt a nyomába szegődik, nemcsak azért, mert ezt a színpad törvényei megkövetelik, hanem azért is, hogy mindig és minduntalan kisegítse a bajból, ha a bécsi szövegírók cserbenhagyják!... Mert cserbenhagyták, szentigaz! Valami lapos unalom ül a mesén, ami majdnem érdektelenné tenné a produkciót, ha ott nem állna Lehár, az , egyedüli, ki nemcsak elfogadhatóvá teszi az elfogadhatatlant is, hanem rangot ad a miinek, tiszteletet parancsolón... Sok-sok szellőlágyságu, finom keringő, sok szilaj dal, nóta és tánc és mindezek fölött, ami Lthárnál uj, amit eddig nem ismertünk a muzsikájában: az a forró, érzéki hang, mely szinte tulkiabálja a régi Lchárt... A régi Leltárt igen, a mi régi, kedves Leltárunkat, akit igy is szeretünk, igy is becsülünk, igy is együtt ünnepiünk az ünneplőkkel, de mégis, mégis visszasírunk... Visszaálmodunk, mint a regi, szép szerelőt, aki élhagyoll. Walter Rózsi, Szűcs László, Orosz Julia, Székely Mihály, Laurisin Lajos, Szalay Karola és Bordy Bella szereplése Márkus László rendezői vezénylete alatt emlékezetes operaluki estét szerzett mindnyájunknak. És az ünnep mámorában, mit tehettünk egyebet, mi is tapsoltunk a díszes közönséggel és szerző nevét kiabáltuk lelkesen: Lehár!... Lehár'... Lehár! Lesfyán Sándor. (') Heresi Piroska zongoraművésznő április.hó 18-áu, szerdán este tartja ezidei egyetlen solohangver&enyét, a katholikus gimnázium dísztermében, melyre már most felhívjuk Kolozsvár zenekedvelő közönségének figyelmét. Programok: Ellenzék-, Király-, Lepage könyvüzletében. (*) A Prometheus előadása Kézdivásár- helyen. Nagy sikerrel adták elő március havában Csíkszeredán Victor Eftimiu darabját, a Prometheusl. Az előadásra országszerte felfigyeltek és a. nagyszerű Csíkszeredái műked- vdői gárdát több helyre hívták meg. Körútjukra elsőnok Kózdivásárhclyt látogatják meg és kétszer adják elő a Prometheust, az eredeti fényes diszletezéssel. Kíváncsian várják a kéz- divásárhelyiek dr. Hirsch Hugónét és már a tavalyi Bizánc előadása óta jól ismert gárdáját. Az előadásokat április 30-ára és május 1-ére tervezik. A jövedelem felerészét a kézdi- vásárhelyi árvaház javára adják a csikszere- dai műkedvelők. ROMAN OPERA MŰSORA: Április 13, péntek este 8 órakor: Mignon. Április 14, szombat d. u. 3 órakor: /Isidénö. (Ifjúság* előadás). Április 15, vasárnap <3. u. 3 órakor: Szép Heléna. EDISON MOZGO MOSOK4: Mcllckuce». Főszerepben: Irene Dune, Jones Boles. II. Kis szélhámosnö. Főszerepben: Dooly Haas. ............................................................................. Már csfii&rlökfin jelentkezniük kell a fővárosban a válogatott keretbe meghívott játékosoknak (Bukarest, április 11.) A szombati és vasárnapi kísérleti válogatott mérkőzésekre, amikor a prágai Bohemians lesz csapataink ellenfele, a szövetség, mint már jelentettük, harminc játékost rendelt a fővárosba, akiknek már csütörtökön jelentkezniük kell. A válogatott- jelöltek névsora a következő: Piillök, Bugariu, Radulescti, kapusok. Burger, Chioriu, Sucitnlescn, Albu, Sfera hátvédek. Robe, Deheieanu, Albert (Ilsa), Stein- bach, Moravetz, Borbil II., Constantineecu (Juventus), fedezetek. Borbil I., Bindea, Beke, Ploesteanu, Barátki, P. VáJcov, Sepi, Schileru, Klimek, V. Valcov, Dobai, Éried, Bogdán, Barbu II. csatárok. A listából hiányoznak a nagyváradiak: Czinczár, Juhász, Bodola, Kocsis, Kovács, mivel azok, tekintve, hogy szombaton a Juventus- sal Bukarestben játszanak, nem kaptak külön meghívást. Á Ripensia május Lén Temesváron a Rapiddal játszik. Hosszas tárgyalások után sikerült a Ripensiának megállapodnia a Rapiddal, amely szerint május 1-én teljes együttessel játszanak a bécsiek Temesváron. Kéedivásárhely: Kézdivásárhelyi SE—NSC Sepsi- szentgyörgy 7:0 (1:0) bajnoki. Mercur Kezd (vásárhely —Amatőr Kovászba 4:1. Itt említjük meg, hogy legutóbb sajnálatos sajtóhiba miatt tévesen jelent meg a brassói Suburbia—kézdivásárhelyi SE mérkőzés eredménye. A helyes eredmény 1:0 (1:0). Szilágysomlyó: Helping—BTT Nagyvárad 1:1 Rövid kivonat a tartalomjegyzékből: Az anyáról — A méhtest — A petefészek — A fogamzás — A fejlődés — A szüiés idejének kiszámítása — A méhmagzat egészsége — A terhesség megállapítása — A magzat mozgás — A magzat növekedése — A magzat fekvése —, Az orvos íelvilágositásai — Tudnivalók a terhesség körül — Fürdő — Séta — Mozgás — Táplálkozás — Hányás — Visszerek — Köldöksérv — A terhesség alatti rendellenességek — A vizelet megvizsgálása — Vérzések a terhesség alatt — Elvetélés — A terhesség mesterséges megszakítása — Terhességi elváltozások — A méh hátrahajlásáról — Belső vizsgálat — Szülésznők — A tisztaságról (Semmelweis) — Mit készítsünk elő a szüléshez? — A szülés — A jósló fájások — Tágulási fájdalmak — A kitolás — Segit-e a magzat — A lepény távozása — Tudnivalók a szülés alatt és után — Viselkedés a fájások alatt — Orvosszerek — Beöntés — Burokba születés — A köldökzsinór — Utóvérzés — A St, Gallen: Atfila—vároai válogatott 8:0 (2:0). Lagos: Diósgyőri VTK—Germania, LMTE vegyes 4:1 (1:1). Petrozsény: Jiul—KAC Kolozsvár 4:0 (2:0), KISORSOLTAK A CAMAKASESCU ES CARACOSTEA TENNISZKUPA MÉRKŐZÉS EKET. Bukarest: A tenniszszövetség tegnapi ülésén kisorsolta a Cámárásescu kupa idei játékait és a női csapatok részére alapított Caraeostea kupa mérkőzéseit. Úgy a Cámárásescu, mint a Caraeostea kupában négy csoportra osztották a benevezett egyesületeket. Az erdélyi klubok a III. ás IV. csoportban játszanak. A sorsolás a következő: íjí* Camäräseseu kupa: III. csoport. (Kolozsvár)'. Románia—Universitatea, KAC—Haggibbor győztes a TC-vel. rv. csoport: Arad—Nagyvárad). Macabi Nagyvárad—AKE Arad, înţelegerea Nagyvárad—NSE győz-, tes a temesvári Auto Club-bal, Kadima Saatmár— SzSE győztes az aradi Hellassal, Criaana—Politechnika Temesvár győztes a NAC-al. Caracmtea kupa: ni. csoport: (Kolozsvár) KAC— Hagglbbor, Universitatea—TC. IV. csoport: Hellas— AKE, Kadima Szatmár—Auto Club Temesvár. Ugyanezen az illésén a tenniszszövetség elhatározta, hogy az április 25-én Athénban kezdődő keleti bajnokságokra Poulieffet és Botezt küldi ki. HJTCNÖEN KEZDTE TÉKÁJÁT A MAGTAB UTÁNPÓTLÁS VIZIFOLO CSAPATA. Hága: A magyar utánpótlás vízi póló csapata, a fiatalok válogatottja, Hágában játszotta túrájának első mérkőzését. A magyar vizipólózók kitűnő játékkal 14:3 (4:1) arányban győzték le Hága válogatottját. Eredmények a párisi nemsetkösri uwővwsenyTőt: 200 ni. mell: 1. Schwartz német 2 p. 48.4 mp. 100 m, hát: 1. Sigrist Svájc 1 p. 15.4 mp. 100 m. női gyors: 1. Mas- tenbroeck holland 1 p. 00 mp. Vizipóló: Franciaország —Belgium 10:4 (8:2). + SZERDÁN ESTE ÜNNEPÉLYES FORMÁK KÖZÖTT MEGKEZDŐDÖTT BUDAPESTEN AZ ÖKÖLVÍVÓ EURÖPA-BAJ- NOKSÁG. Szerdán este nyitották meg Budapesten a IV. Ökölvívó Eurápa-bajnokságot. A versenyen rekordszámban gyűltek össze Európa nemzetei, 13 nemzet 79 versenyzőt indít. Az 1925-ben Stockholmban megtartott első Európa- bajnokságon 45 versenyző indult, 1927-ben Berlinben 58, legutóbb Budapesten 62. ROMANIA A KÖZÉP EURÓPAI ÖKÖLVÍVÓ KUPÁBAN. A budapesti Eurőpabajnokságokra utazott román csapat már U elért egy eredményt, Kankovszky Artúr, a MOSZ elnöke, a Nemzetközi boxszövetség főtitkára felszólította Romániát, hogy nevezzen be a Kö- zépeurópal ökölvívó Kupába a küzdelmekből kiváló O las »ország helyére. A meghívás elismerése a román ökölvivő sport fejlődésének s újabb lehetőséget nyújt tehetséges boxotóinknak nemzetközi sikerek elérésére. Bukarest: Cheminots Pária—Stadiul Román 6:5 (6:0). Nemzetközi rugbymérközés. EZ IS VILÁGREKORD. Kalkuttából jelentik, hogy P. Ghose hindu úszó uj világrekordot állított fel: 2d óra és 10 percet úszott összekötött készéi. Ghosenak nem ez az első rekordja, a mult évben 79 óra 2d percet töltött a vízben, de akkor nem köttette össze a kezeit. gyermekágy —'A gyermekágyi folyás- és vérzés —. Gyermekágyi lá2 és láz a gyermekágyban — Táplálkozás —. Érintkezési tilalom — Néhány szó a méhen ki- vüli terhességről — A születéselőtti magzat védelem — Az újszülött — Köldökcsonk' — Fejdaganat — Az újszülött bőre és szeme — Hüvelyi vérzés —1 A mellrete- vés ideje — Sulyveszteség — Hintőporozás — A csecsemőről — A szoptatás — A tej minősége — A szoptatási idő — A szoptatás technikája — Mennyit szabad szoptatni — Tejböség fokozása — Dajka kérdés — A cucli — Az elválasztás — Az emlők lekötése — A fog- zás — A fürdetés — A felvevés — Sétálás — Himlőoltás — Betegségek — Bélhurut — Nátha — A nyelv le- növése — Ragályos bajok — Angolkór — Otvar —■ Kancsalság — Mesterséges táplálás — Orvosilag előirt csecsemő tápszerek — Néhány tanács a csecsemő ápolására — A szoba — A pólyázás — Tévhitek és babonák — Feljegyzések gyermekről. ára 73’— le - — Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj, Baron L. Pop ucea 5. Vidékieknek n könyv ára és lü lej portóköltség előzetes beküldése után azonnal szállítjuk. A FIATAL ANYA ORVOSI TANÁCS FIATAL ASSZONYOKNAK Irta: Dr. Földes Lajos,az Orsz.Gyermekvédő Liga szülő- és anyaotthonának**, főorvosa.