Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-28 / 95. szám
Szombat, 1931. április 28KeletíUjsfcg * Péntek és IS Mindennapi életünk telistele van kisebb- ■nagyobb babonákkal, amelyekről — szégyenkezve bár — gyakran még a magát intelligensnek tartó ember sem tud lemondaniIlyen mindenekelőtt a péntektől való félelem. Sokan azt hiszik, hogy a péntek azért szerencsétlen. nap, mert pénteken feszitették keresztre a Megváltót- Ez azonban alapos tévedés, hiszen a pénteket már jóval Jézus Krisztus születése előtt is szerencsétlen napnak tartották: igy például a zsidók többszáz évvel a keresztény időszámítás kezdete előtt már azt tanították, hogy péntekre esett n „rossz szellemek" teremtése, tehát ezek a szellemek pénteki napon tudják a legnagyobb erőt kifejteni; de más keleti népek is gondosan kerülték, hogy pénteki napon valamilyen munkához kezdjenekA 13-as szám szerencsétlen voltáról már Babyloniában csináltak feljegyzéseket. Valamelyik babyloniai király háremében 13 hölgy volt, a háremben tűz ütött ki és a 13 nő elpusztult. Ebből azután levonták a „logikus" következtetést: a katasztrófa a 13-as szám miatt történt, tehát ettől kezdve óvakodtak ettől a számtól és még azt is kerülték, hogy tizenhármán üljenek az asztal köréA statisztika tudománya azóta persze minden kétséget kizáróan kimutatta a babonák alaptalanságát. Kiderült, hogy az általánosságban szerencsésnek tartott vasárnapon sokkal több tűzvész, betörés és rablás történik, mint pénteken, ami a munkaszünettel és a fokozott alkoholfogyasztással könnyen magyarázható■ Ugyanez a helyzet a tizenhármat szám tekintetében is: tizenharmadikán is történtek katasztrófák ugyanúgy, mint a hónap minden más napján; szó sem lehet azonban arról, mintha ez a szám különösen szerencsétlen lenne. A statisztika tehát megnyugtat — de vájjon csökkenteni tudja-e a babonás emberek számátf — A MAGYAR PÁRT PARLAMENTI CSOPORTJA a közönség tudomására hozza, üogy bukaresti irodáját a Calea Victoriei 56. „Casa Mica“ eim alá költöztette át. Telefon: 302—09. — Május 4—14. Jegyezze meg mindenki ezt a dátumot. Ekkor lesz a Budapesti Nemzetközi Vásár. — Május elsején nyitják meg a Prága - Kolozsvár—Bukarest légiutat. A C. S. A. nemzetközi repülőtársaság Prágából, Brünn, Kassa, Ungvár érintésével, Kolozsváron keresztül uj Tégijáratot állit be Bukarest felé. .Az uj légiut minden lehetőséget meg'acl, hogy a keleti államok közvetlen összeköttetésbe jussanak és csatlakozást kapjanak a nyugati államok repülőjárataival. A személyszállítást megbízható Walter Castor- motorokkal felszerelt 240 lóerős motorral, 10 hellyel rendelkező ,,Fokker“-gépek látják el. A könnyű gépek az utat Prágából Bukarestig közel 11 óra alatt teszik meg. Kolozsvárig az ut Prágából mindössze bét és fél óráig tart. A gépek Prágából hétfőn, szerdán és pénteken indulnak, Bukarestből viszont az indulás kedden, csütörtökön és szombaton van. — Még ma váltsa meg vásárigazolványát! Budapesti Nemzetközi Vásár. Május 4—14. — A magyarság is szerepet kapott a zsil- völgyi interimárbizottságokbau. Tudósítónk jelenti: Most nevezte ki a vármegye prefektusa a zsilvölgyi interimárbjzottságokat. Dr Mibocu prefektus a petrozsényi interimárbizottságba kinevezte a Magyar Párt kitűnő zsilvölgyi vezetőjét, Weress Béla unitárius lelkészt, míg a vulkáni bizottságba a magyarság részéről Soo Sándor ref. pap került be. A prefektus megértő lépése vármegyeszerte jó benyomásokat keltett a magyarság köretben Május 4—14 között megtartandó Budapesti Nemzetközi Vásár rendkívül nagyszabásúnak tgérkezik Legjelentősebb csoportjai lesznek a vas- és gépipar az elektromosipar, az élelmiszer, bútor, textil, bőr és épitij- iparcsoportok. Megfelelően lesz képviselve a vegyészeti-ipar, kerámia, az autó, motorkerékpár és karos- szérirjzpar, valamint a kézmü- és háziipar és iparművészet minden ága. — NÉGYPERCES FÖLDRENGÉS ESZTERGOMBAN. Budapestről jelentik: Tegnap délután Esztergomban négy percig tartó földrengés volt. A rengés annyira erős volt, hogy a házak kéményei Összedőltek, a falak megrepedtek, az épületek pedig megrongálódtak. A földlökések pillanatában a lakosság kirohant a városból a mezőkre. Emberéletben nem esett kár. A Magyar Földtani Intézet jelentése szerint az esztergomi talajmegmozdulás a középmoldvai és Fogaras vidéki hasonló földjelenségekbel hozható kapcsolatba. * Az első benyomás a maradandó — és az fogaitól függ. Csak ápolt fogak teszik Ont szimpatikussá, csak a tiszta leiieilet teszi az önnel vaJó érintkezést kellemessé. Fogai és szája ápolásánál nem mondhat le az Odóiról. Csak Odóinak van meg a kettős hatása: tiszta lehelletet kölcsönöz és egyúttal dezir.ficiálja a szájat és a fogakat. Odol antiszeptikus. Felmentette a hadbíróság Septimiu Popa újságírót. Septimiu Popa hírlapíró, a Patria munkatársának ügyét tárgyalta pénteken a kolozsvári VI. hadtest hadbírósága. Septimiu Popa ellen azt a vádat emelték, bogy tiszteletlenül viselkedett a rendőrséggel szemben, amikor az a Dúca miniszterelnök ellem gyilkosmerényletet követőleg, lakásán letartóztatta fiát, Popa Emilt. A had- bírósági tárgyaláson nem bizonyosodott be a vád s igy a bíróság felmentette Popa Sep- timiut. . CZGO hííí szombaténj i AKZAK FIA A szezon legesodásabb í'iímeseménye. — EdgárI Burroghs regénye után. (Lásd az Ellenzék ioly- t ;t isosregényét). Vasárn- p d. e. ll-kor matiné — Bolognai professzor előadása az antik Rómáról. A Romániai Olasz Közművelődési Intézet rendezésében pénteken délután érdekes vetitettképes előadás volt a román operában. Periele Dueati bolognai egyetemi tanár tartott „Nouve visioni di Roma" cim alatt előadást. Nagyszámú közönség lelkes tapsai fogadták a szinpadon megjelenő professzort, aki fasiszta kézfelemeléssel köszönte meg az üdvözlést. Aztán az antik Rómát ismertette vetített képekkel. Feltárult a közönség szeme előtt a régi Róma ezer szépsége, gigantikus alkotása, emléke s az előadás végeztével újból bosszú taps hangzott fel. — Előadás a Szociális Misszióban. Ma, szombat délután 6 órakor Künnle Hús előadást tart római útjáról és az Tnternationá- lis Kongresszusról, a Szoc, Misszió Szerve* * zet Egyetem ucca 7. sz. alatti helyiségében Tagokat és vendégeket szívesen lát a vezetőség. Szombat, április 28. Valéria napja Nyltvalevö könyvtarak 6« múzeumok: Az egyetemi könyvtár olvasótermei d. e. 8—IS, 4. u. 55—20. A kölcsönző osztály d. e. 8—13, d. u. ISIS Az Egyetemi Könyvtár Népkönyvtára 4. u. 14 __20. Archeológiái Muzeum, EME könyv-, érem-, régiség- és képtára, Cloflee-képtár: d. a. 8—1. EKEI-, Ereklye Muzeum: d. e. 9—1. Etnográfiai Muzeum: délelőtt —1. délután 8—8. liiiimlo Uus előadása roma! útjáról. A Szoc. Misszió Társulat Egyetem ucca 7. sz, alatti helyiségében (D. u. 6-kor.) A Magyar Zene konzervatórium növendékeinek hangversenye a konzervatórium helyiségében, (Este fél 9-kor.) Magyar Színház! D. u, 4-kor: Több mini szerelem. Este 9-kor: Bál a Savoyban. Edlson-mozgó: 1. Angelica nővér. XI, A hullámok királya. (William Hayes, Konrad Nagel). — iloyal: Tarzan fia. (A valódi Tarzan). — Select; Viktor és Viktoria. (Renate Müller, Hermann Thiemig). — Cránla: Asszony a miliiőkkal. (Brigitte Helm.) — Capitol: Az alagút. Inspekciói gyógyszertárak: Dr. Kohn (Főtér). Somiea (Ferdinand király utl, Cseresznyés (Victoria ut) és dr. Nagy Arnád (Moţilor ut). Ve Értesülésünk szerint a május 4—14. között megtartandó Budapesti Nemzetközi Vásáron a magyar gyáripar. kisipar és háziipar a szokottnál is impozánsabb módon fog felvonulni. Magyarország mezőgazdasági jellegének megfelelően a vásáron részt vesz a mezőgazdaság is világhírű exporttermékeivel. — Affér a moziban. Dteről jelentik: A déei. moziban, amelyben már többször történtek kellemetlen esetek, tegnap ismét botrány volt. Szamosmegye egyik nagybirtokosa 10 km. távolságról jött be családjával autóján a mozi ba s páholyjegyet váltott. Mivel a mozitulajdonos ugyanarra a páholyra két jegyet is kiadott, a földbirtokos s hozzátartozói nem tudtak helyet kapni. A két társaság között a mozis hibájából származott nézeteltérésnek az lett a vége, hogy a földbirtokos két segédje által magyarázatot kért. Kiderült, hogy az illet« ur régi ismerőse, kimagyarázták a dolgot s a földbirtokos, aki nem tudott leülni a moziban, családjával együtt eltávozott.. A dési moziban annyi hasonló eset fordul elő, hogy a hatóságnak kellene közbelépni. — Budapest mindig szép, de legszebb májusban a Nemzetközi Vásár idején. Május 4—14. — A gyomorfájás, gyomornyomás, béisárpangás, alhasi vérbőség, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelvlepedék, kábultság, fülzugás, halvány arcszin, migrén, kedvetlenség a természetes „Ferenc József“ Ueserüviz használata áltat igen sok esetben hamarosan elmúlik. — Mindenki speaker lehet az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron! Május 4—14. — A kolozsvári Zenekouzervatőrium növendékei szombaton este a Konzervatórium Iuliu Maniu ucca 9. szám alatti helyiségében fél 9 órai kezdettel műsoros estét rendeznek, amelynek sikere érdekében közreműködik a Konzervatórium növendékkara. A sikeresnek ígérkező est iránt városszerte áriási érdeklődés nyilvánul meg. D. F. Unitárius Nőszövetsége f. hó 29-én, délután 6 órakor műsoros gyermekdélutánt rendez az unitárius gimnázium tornatermében. Budapestről jelentik: A magyar gazdasági élet leg-; nagyobb tavaszi eseménye a Budapesti Nemzetközi Vá- •! sár, május 4—14 között fog lezajlani. A vásárra eddig jelentkezettek száma meghaladja a másfélezret, úgy, hogy dacára a vásár 25%kal megnagyobbított területének, a vásár vezetősége kénytelen volt a jelentkezettek egyrészét visszautasítani. — Elvesztette nyugdljkönyvöt. Nagy Sándor nyugalmazott kolozsvári postaaltiszt április 27-én délelőtt, amikor a pénzügylgazgatósághoz tartott, hogy nyugdiját felvegye, elvesztette nyugdijkünyveeskéjét. Kéri , a becsületes megtalálót, hogy a letiltott nyugdijköny- vecskét juttassa el megfelelő jutalom ellenében, Str. Radulescu 27, szám alatt levő lakására, vagy lapunk kiadóhivatalába. — Agyvértödulás, nehéz légzés, Idegesség, lehan- goltság, álmatlanság, a rendkívül enyhén hatő természetes „Ferenc József“ keserüvlz használata által gyorsan megszüntethetők. — Idegen állampolgárok bejelentési kötelezettsége. A város népesedési hivatala újabb két rendeletet adott ki. Felhívja azokat az állampolgárokat, akiknek állandó tartózkodási helyük Kolozsvár, hogy a tartózkodási engedély kézbesítése után 24 órán belül jelentkezzenek a népesedési hivatalnál, Akik ennek a rendelkezésnek nem tesznek eleget, azokat 500— 1000 lejig terjedhető pénzbüntetéssel sújtják. Mivel a népesedési hivatalnál jelenleg az idegeneknek csak kis része van nyilvántartva, a vezetőség kénytelen mindazokat, akik május folyamán nem jelentkeznek, átadni a bíróságnak. A népesedési hivatal másik rendelet« a részvénytársaságokra és ipari vállalatokra vonatkozik. Megállapítást nyert, hogy a legtöbb vállalat nem jelentette be cégének nevét és adatait a népesedési hivatalnál. A lakásbejelentésí hivatal most elrendelte, hogy a cégek ismét iratkozzanak he. Amely eég május folyamán jelentkezik, minden büntetéstől mentesül. Azokat, akik a rendelkezésnek nem tesznek eleget, a törvény szigorával büntetik. * Most jelent meg: Bibó: A halott szerető fűzve 78 lej, Anderson: Tar, fűzve 14 lej, Renaud: Két bálvány, fűzve 28 lej, Meres- kovszki: Az ismeretlen Jézus, kötve 144 lej. Kaphatók a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj, Str. Baron L. Pop 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej portó előzetes beküldése esetén azonnal 6záliitjuk. Három kötetnek egyszerre történő megrendelése esetén portóköltségeí nein számítunk-