Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-28 / 95. szám
KElETlUjSJtC' Seombat, 1931• áprtíit 28. ANGHELESCU ismét megforgatta az iskolabezárás Damokles kardját a kisebbségi tanintézetek felett Lair Ferenc és Gál Miklós felszólalásai — Greater kikelt a folytonos lanterv-niódosilás ellen Rr atlanti Dinu teine*vári nyilatkozata izgalmat keltett a kormánypárti körökben (Kolozsvár, április 27.) Alig érkezett haza külföldi útjáról Dinu Bratianu, & liberális párt elnökei, máris jelentkeznek az ellentétek a kormánypárt berkeiben. Hogy ezek a nézeteltérések komoly válság csiráit hordják magukban, vagy pedig hamarosan elintéződnek, azt e pillanatban természetesen még nem lehet tudni. Politikai körökben mindenesetre nagy érdeklődéssel tárgyalják azt a szenzációs nyilatkozatot, amelyet Bratianu pártelnök Bukarestbe való utaztáb&n Temesváron tett az újságírók előtt. — A Precup-féle összeesküvésről, — mondotta Bratianu — az olasz lapokból kellett értesülnöm, mert azok előbb közölték az erre vonatkozó híreket, mint a kormány hivatalos kommünikéje. Véleményem szerint az a körülmény, hogy az összeesküvők valamennyien erdélyiek, nem teszi indokolttá az erdélyiek idegességét, mert a mozgalom vezetője, Precup érthetően baráti köréből vette támogatóit. A külpolitikai kérdéseket Bratianu csak érintette, de annál íigyplerareméltóbbak a belpolitikai helyzetre vonatkozó kijelentései. — ügy látom, — mondotta, — hogy Bratianu György és hívei nem tértek le a tárgyilagosság útjáról és így a kibékülés lehetőségeihez közelebb jutottunk. En semmiesetre sem vagyok ellene, de meg kell találnunk az alkalmas időpontot. Az újságírók megkérdezték, hogy hogyan áll a kormány átszervezésének kérdését — Ez a kérdés, — hangzott a válasz, éppen agy függ Tatarescutól, mint a kormány pozíciója őfelségétől. A magam részéről támogatni fogom Tatarescut programja megvalósításában, de érthető, ha mint a kormányon kívül álló ember, a felelősség vállalásában nem osztozhatom vele. — En a kormánynak, — fejezte be feltünést- keltő nyilatkozatát Bratianu — egyszerű tanácsadó vagyok. A magam részéről eszembe sem jut nehézségeket okozni a kormánynak, de azt szeretném, ha minden kérdésben egybenhangzó álláspontra jutnánk, mert a mai kétfejüség sem- xniesetre sem erősítheti a kormány helyzetét. A bukaresti lapok egyébként már kombinációkat is közölnek a kormányátalakulással kapcsolatban, azt írják, hogy Lapedatu lesz a kultuszminiszter, Nisztor a kettéválasztott egészségügyi és népjóléti minisztérium egyik miniszteri tárcáját veszi át és Lapedatu kisebbségi alminiszter is lesz. Magyar felszólalások a kamarában. Á kamara éjjeli ülésén megszavazták a bankkereskedelmi törvényjavaslatot, amelyhez Deleanu, Răduceanu, Gál Miklós felszólalásai után Slăvescu pénzügyminiszter beszélt. A középiskolai oktatás reformjavaslatánál Laár Ferenc kifogásolta, hogy a felekezeti tanárokra is kötelezővé akarják tenni a képesítési vizsgát Anghelescu közoktatásügyi miniszter erre hangsúlyozta, hogyha a felekezeti iskolák ragaszkodnak a nyilvánossági joghoz, akkor nem kívánhatják, hogy tanáraik kivonják magukat e vizsgák alól. Aoşhclcscn: „A rossz Felekezeti iskolaikat becsukatjuU!“ A kamara ma délutáni ülésén Laár Ferenc magyarpárti képviselő hozzászól a középiskolai oktatási törvényhez. Helyesli, hogy visszaállítja a törvény a gimnáziumok nyolcosztályos rendszerét. A tananyag szempontjából több módosító indítványt terjeszt elő. Htána Mosogna nemzeti parasztpárti szól hozzá a törvényhez és rámutat arra, hogy ki kell gyógyítani a román társadalmat az intellektuális munkanélküliség nagy betegségéből Beszéde kapcsán a kisebbségi iskolákról is megemlékezik, mire Anghelescu közoktatásügyi miniszter kijelenti, hogy a rossz felekezeti iskolákat megfogja szüntetni. Arra azonban nem adott magyarázatot, hogy mit ért „rossz" kifejezés alatt. Kreuter németpárti sajnálkozását fejezi ki afölött, hogy a középiskolai törvényen állandóan módosításokat eszközölnek, ami rendkívül káros hatással van a gyermekekre, akik úgyszólván még egy évet sem végezhetnek el anélkül, hogy közbe meg ne változtassák a tantervet. Rámutat arra is, mennyire fontos az, hogy a tanárok kellő felkészültséggel bírjanak és hogy mindenikük specialista legyen az illető szakban. Anghelescu miniszter kijelenti, hogy a tanárok román nyelvtudását felül kell vizsgálni, mert az tűrhetetlen, hogy 15 év alatt ne tudják megfelelően elsajátítani ezt a nyelvet (Kolozsvár, április 27. Saját tud.) A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara igazgatótanácsa április 27-én délután Besä Eugen elnökletével tartotta meg feloszlatása előtt utolsó ülését, amelyen döntöttek a Caciula Miklós nyugalombavonulásá- val megüresedett főtitkári állás betöltésének nagy- fontosságú kérdéséről. Az ülésen az igazgatótanács 43 tagja közül 39 jelent meg. Besä Eugen elnöki megnyitójában bejelentette, hogy Caciula Miklós, az iparkamara főtitkára, Tatay Sándor és Mace- lariu titkárok nyugdíjazásukat kérték és a megüresedett főtitkári állásra 5t pályázat érkezett be. Az igazgatótanács nevében köszönetét mondott a kamara nyugalombavonult tisztviselőinek lelkiismeretes és szorgalmas munkájukért. Ismertette Besa elnök a beérkezett pályázati kéréseket is. Grecu Joan, a szatmári kamara főtitkára, dr. Muica Joan kolozsvári ügyvéd, dr. Bereczky Ernő, a kolozsvári kamara helyettes főtitkára és Pap István nyújtottak be pályázatot, (Budapest, április 27.) Érdekes pert tárgyalt pénteken a budapesti büntető járásbíróság. A vádlottak padján Kovács János állami hóhér ült, aki ellen egy lakója személyes szabadság megsértése miatt adott be feljelentést. A feljelentés szerint Kovács behatolt házbérrel adós lakójának lakásába s a lakót mindaddig nem akarta kiengedni, míg vagy ki uem fizeti a hátralékos bért, vagy pedig azonnal ki nem költözik a lakásból- Az ügy vizsgálata folyamán kiderült, hogy Kovács Jánost egy- izben három napi elzárásra Ítélték lopás miatt, sikkasztás miatt pedig egyszer öt napot, egyszer pedig hat hónapot ült. A tárgyaláson az állami ítéletvégrehajtó tagadta büntetett előéletét, de a bíróság rábizonyította, hogy tényEzután megkezdik az állampolgársági törvény egyes szakaszainak kibővítéséről szóló javaslat tárgyalását. Uj törvények. A váltótörvény tárgyalása következik. Ez a törvény egységesíti a csatolt területeken uralkodó váltó-ügyletekre vonatkozó törvényeket. A jövőben egy törvény szabályozza az egész ország területén a váltó-kérdést. Letárgyalják a csekktörvényt, ezután pedig megszavazzák az állampolgársági törvény módosításáról szóló javaslatot, valamint a váltó- és a csekk-törvényt. Cuza interpellációt jelent be a vallási oktatás kérdésével kapcsolatosan, majd Miien georgista a' cenzura túlkapásai ellen emel szót. Rámutat arra, hogy Kolozsváron egyizben még a kormány hivatalos kommünikéjét is cenzúráztákPopa képviselő felszólalásában hangsúlyozza, hogy mennyire fontos az elszékelyeee- dett románokat visszatéríteni „eredeti“ nemzetiségükhöz. Meghosszabbítják a parlamenti ülést. Holnap kellene lezárulnia a parlamenti ülésszaknak, azonban tekintettel arra, hogy még sok törvény vár megszavazásra, nem valószinü, hogy ez sikerül. Előre láthatólag három-négy nappal még meghosszabbítják. Ä komplottistáfc. Holnapra tűzték ki a 13 komponistának az ügyét a legfelsőbb katonai bíróságnál. A védők még nem nyújtották be a fellebbezést indokoló iratokat és^ ezért valószínű, hogy kérésükre elhalasztják a tárgyalást. Ghelase Joan pedig a husii kamara titkára a megüresedett állásba való áthelyezését kérte. Hosszas vita indult meg a pályázókról és azok személyi képességeiről. Beható vita után, amelyben Iliescu Victor, Pascu Valér, Negrutiu Jón, Balázs Sándor, Gherman Laurean és Fodor Viorel vettek részt, az igazgatótanács csaknem egyhangú szavazattal úgy döntött, hogy o megüresedett főtitkári állásra Grecu Joan kinevezését, ületve Szatmárról Kolozsvárra való áthelyezését kéri annál is inkább, mert a szatmári kamara a jövőben a kolozsvári kamarához fog tartozni, második helyen helyen pedig dr. Bereczky Ernő főtitkárrá való kinevezésére tesz a minisztériumnak javaslatot. Az igazgatótanács huszonkilenc szavazattal, Fodor Viore! szavazatával szemben fogadta el az elnöki előterjesztést, amelyet nagy tapssal vett tudomásul a gyűlés. leg többször el volt már ítélve. Kovács Jánost bűnösnek mondották ki személyes szabadság megsértésében és 8 napi elzárásra, 50 pengő pénzbüntetésre és három évi hivatalvesztésre ítélték. Kovács Jánost ezekután elbocsátják állásából, nemcsak azért, mivel az ítélet bárom évre amúgy is felfüggeszti foglalkozásától, hanem azért, mert alkalmazásakor letagadta büntetett előéletéi. Kincs rossz üzletmenet, ba a Keleti Újságban hirdet! ........................................................................................................ Ki lesz a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara i*j főtitkára? Grecu Joan, a szatmári kamara főtitkárát és dr. Bereczky Ernő,^ a koloz« vári kamara helyettes főtitkárát terjesztik fel a minisztériumba kinevezésre Kh Fogházra és állásvesztésre ítélték a magyarországi hóhért