Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)
1934-04-26 / 93. szám
KELETIÜJSKG A paktum betartását követelte a szász néptanács Elkeseredett bangók a közigazgatási élet* ben biztosított szászok mellőzése miatt (Nagyszeben, április 25) Szombaton, ápr. 21-én tartotta az erdélyrészi szász néptanács Nagyszebenben rendes közgyűlését- A gyűlésen, melyen az összes erdélyi községek kiküldöttei mintegy százhuszan vettek részt, a szász nép belső egységének a megerősítése és kul túr társadalmi fejlődésének biztosítása érdekében nagyjelentőségű határozatok hangzottak elDr. Otto Fritz Jickeli, a gyűlés elnöke felszólította a uéptanács tagjait a közös munka felvételére, újra hangoztatva, bogy ez az az út, melyen haladva a fennálló ellentéteket kiküszöbölhetik. A gyűlés tárgysorozatának első pontja a becsület és döntőbíróságok tagjainak megválasztása volt- Ezeknek a bizottságoknak tagjai lesznek hivatva a jövőben minden szász nép belső életében előforduló kényes kérdésben ité letet mondani. A gazdasági kérdések és a Fritz Connerlh képviselő által vázolt politikai helyzet megtárgyalása után a szász néptanács egyhangú megdöbbenéssel állapította meg, hogy a kormány nem tartja be a választási -paktumban tett Ígéreteket. Érdekes a hivatalos kommüniké, mely hangoztatja, hogy bár négy hónap mult el a választások óta, a kormány még ma sem akarja elismerni és megadni a német pártnak a közigazgatásban biztosított jogokat. Megállapítja a néptanács, hogy ez megrendítette a szász nép bizalmát a felelős kormánytényezők iránt, ami arra kényszeríti a néptanácsot, hogy legerélye- .sebben tiltakozzék a választási paktum be nem tartása miatt. Az ülés, melyen még sok érdekes nyilatkozat hangzott cl, reggeltől éjfélig tartott- Vájjon most is csak határozatokat hozott a nép tanács, vagy megtalálja-e a módját annak, hogy erős kézzel kivívja az ígéretek betartását? — ez a kérdés foglalkoztatja az egész szász közvéleményt. Varzaru őrnagy és Renoiu kapitány állítólag Oroszországba szöktek Csütörtök, 1934. BBHKBtotiaessa®®« április 28. «■itt» Zsíros, pattanásos arcbőrhöz púder helyett kénpuder Lemondott a spanyol kormány (Madrid, április 25.) A Lerroux-kormány, váratlanul lemondott. A köztársasági elnök a lemondást elfogadta. Az államfő és a kormányelnök között a most megszavazott amnesztiatörvény körül voltak nézeteltérések, emiatt történt a kormány lemondása- Amint ismeretes, a kormány közkegyelmi törvényt szavaztatott meg, amelyet a Cortez tagjai egy képviselő kivételével elfogadtak. A közkegyelmi törvény törlését biztosítja az 1930. évtől elkövetett ellenforradalmi bűncselekményekben megindult vizsgálatnak. A törvény értelmében S—9 ezer ember kapja vissza szabadságát és térhet haza az emigrációból. A konfliktus okát közelebbről nem jelölik meg, valószínűleg az amnesztia végrehajtására vonatkozólag keletkezhettek eltérések. (Bukarest, április 25.) A Vestea értesülései szerint a kémkedésért elitéit Varzarn őrnagy és Benőin kapitány megszöktek a nagyenyedi fegyházból és Oroszországba menekültek. A lap még nem tudta megszerezni a hir megerősítését, de nem lepődne meg, ba a hir valónak bizonyulna, miután Brandabura is a nagyenyedi fegyházból szökött meg. Az Universul különös szállítási botrányról rántotta le a leplet A csendőrparancsnokság költségén szállítottak harm ncvagon árut Dimitrescu tábornok birtokára Szigorú vizsgálatot követel az Universul (Kolozsvár, április 25.) Az Universul tegnapi számában súlyos vádakat hangoztat a csendőrparancsnokság bizonyos szállításaival kapcsolatban. Arról van ugyanis szó, hogy a vasúti és a nemzetvédelmi miniszter között létrejött szerződés szállítási kedvezményeit olyan személy vette igénybe, akinek nem volt joga hozzá. A vasutigaz- gatóság szigorú vizsgálatot indított és Pop Aurel felügyelő az ügyről a következő jelentést küldte feletteseinek: > „Tisztelettel jelenteni, hogy a medjidiai állomás kereskedelmi ügyleteit átvizsgálva, az alábbi megállapításokra jutottam: Dumltrescu tábornok ur, akinek Dobrudzsában aa I. Károly állomás mellett van birtoka, 193S-ban összesen negyvenkét vagon különböző árut hozatott az ország különböző részeiből a medjidiai állomásra. Feladónak és címzettnek a csendörhadtestet, vagy a csendörvezérfelügyelöség szerepelt. Medjidia állomáson kiváltották az árut és továbbították az I. Károly állomásra egyrész Dumitrescu tábornok, másrész a Dorobanţul tanya elmére. ■Jelentettem továbbá, hogy I. Károly állomáson találtam még harmincnyolc teherszállító kocsit, amelyekben 1933 folyamán különböző árukat szállítottak A vizsgálat során megállapítottam, bogy a harminc- nyolc vagon szállítmány közül mintegy harminca! szekerekkel egyenesen a Dumitrescu tábornok ut tanyájára vittek. Mellékelem a harmincnyolc vagonnak a fuvarleveleit azzal a megjegyzéssel, hogy szíveskedjenek Intézkedni. A. Pop controlor C. 4. 1934, Î, 29.“ Az Universul o kényes üvvről nzt írja. hogy a csendörvezérfelügyelöség ezekért a szállításokért 28Q ezer lejt már kifizetett a vasútnak és megkísérelte, hogy tévedés emlegetésével mellőzze a vasút által követelt vizsgálatot. Mereufa vasúti vezérigazgató magyarázatot kért a esendőrvezérfelügyelőségtől, ahonnan 15982. Ra. szám alatt Párvulescu ezredes a következő választ küldte. „Az illetékes irodában bizonyos szállítólevelek körül tévedések történtek, amelyek a konstancai kerületi csendörfelügyelöséghez tartozó egységek anyagszállítására vonatkoznak Ezek a szállítások nem tartoznak a fennálló megállapodáshoz. Éppen ezért tisztelettel kérjük a vezérigazgató urat. hogy küldjenek ki egy konstancai kerülethez tartozó vasúti felügyelőt, aki megáUapItja, hogy melyek azok a szállítólevelek, amelyeket tévedésből bocsájtottak ki és mi az értékük, hogy azonnal kifizettessenek. Ebben a munkában közremüködhetik az Önök kiküldöttje, a mi képviselőnkkel, hogy közösen állapítsák meg a szállítólevelek tévedéseit.“ Az Universul az ügyhöz a következő kommentárt fűzi. „Amikor a vasút megállapította, hogy nyolcvan vagon katonai szállítólevelekkel futott és a bennük levő árut Dumitrescu tábornok konstan- camegyei Dorobanţ birtokára szállították, a hel- ügy- és a hadügyminiszter uraknak az lett volna a kötelességük, hosrv szigorúan megbüntessék az ügyben szereplő személyeket Amennyiben ez még nem történt meg. úgy haladéktalanul tegyék meg a kötelességüket.“ A különös szállítási ügyben szireplő Darn it résen tábornok azonos Dumitrescu volt csendőr főparancsnokkal. akit két hónappal ezelőtt nyugdíjaztak. TrotzkfJ Angliától kért letelepedési engedélyt (London, április 25.) A New Chronikle értesülései szerint, Trockij nem kapott letelepedési engedélyt Spanyolországban és most az angol kormányhoz fordult, hogy a La Manche-csatorna közelében, egyik kisebb angol szigeten telepedhessen le. Trockij kérését több munkáspárti és liberális képviselő is támogatja, többek között Lloyd George is. A lapok szerint Trockijt a berni pályaudvaron látták egy hölgy kíséretében, de nehezen lehetett felismerni, mert jellegzetes sürü haját teljesn levágatta. Egy csehszlovákiai községben 178, egy jugoszláviai községben 376 ház égett le (Pozsony, április 25.) Babin községben óriási tűzvész pusztitott. A tűzvésznek 178 ház esett áldozatául. A kár 3 és félmillió csebkorona. Nagy tüzet jelentenek Ostavia községből is. Itt 16 ház pusztult el. A mura- közi Alsókirályban pedig egy virágzó nagyközség égett le. Itt 376 ház pusztult el. A kár 5 millió dinár. i>»4MW«nmnm>ttnnM»nmH — Hock János ügyében kihirdették a jogerős Ítéletet. Budapestről jelentik: A törvényszék Méhes-tanácsa ma hirdette ki Hock János ügyében a Kúria jogerős Ítéletét, amely szerint Hockot egyévi börtönre Ítéli. Hock János nem vett részt személyesen a tárgyaláson, orvosi bizonyítványt küldött. A törvényszék utasította az ügyészséget, hogy az Ítélet jogerőié emelkedésével kapcsolatosan tegye meg a szükséges intézkedéseket. — Több rendőrt lőtt agyon egy szökésben levő gangszter. Newyorkböl jelentik: Jelentettük, hogy Amerika egyik legfélelmetesebb gengsztere, Diliinger tartja izgalomban a különböző rendőrségeket. Dillinger kirabolt több rendőri őrszobát és fegyvert vitt el on-J nan. A rendőrség elleni hajszája azonban nem szűnt meg, mert újabban több rendőrt agyonlőtt. Az amerikai rendőrség most mindenütt üldözi, de eddig még ered- menytelenül. Az izgalom nagy Kanadában is, mert hire jár, hogy Diliinger oda szökött. * I. EDISON MOZGÓ MŰSORA: I. Angelika nővér. Monumentális fiímremek. II. Hulláin >k királya. Sportvigjáték. William Hayes ó$ Conrad Nagel.