Keleti Ujság, 1934. március (17. évfolyam, 48-74. szám)
1934-03-04 / 51. szám
Vasárnap, 193i. március ü. KELETI'ÜTS&G ,intnutiiii!‘iHS»miii!iincMiiMWiiinitiiiinHMmnmNniniNiiiiiuHNmnmiiiin»!iii!KmniiwiiiiiiH)Riit)i!iiK]mniiHiiiaDiiiH!HMatw!mi!ianuiiuiHK>iwiwKiniHiiwiwnwwuwcHmMin» , AZ ALLÂMI r , OSZTALYSORSJATEK HUZASA még március 26-ig tart. Még a húzás alatt is vásárolhat bárki sorsjegyet! Még mindig megnyerheti az 5.000,000, 2.000.000, 1.000,000-ós II nagy nyereményeket is. Sőt az utolsó napon az öt utolsó szám egy-egy trilliót nyer! ji =1 FŐELÁRUSITÓ: Szerencse sorsjegyét rendelje meg postautalványon BANCA ILIESCU S. A. ™ "7 Sorsjegyárak; 1/s 125"— lej, V« 250*— lej, Vs 500*— lej, Vi lOOO*— lej. Beszélgetés Bar Bélával — a bucureştii rádió várószobájában Romániai tartózkodását arra is felhasználja, hogy áttanulmányozza a román népzene regdti gyűjteményen Fégyenc-t elépítések Mussolini érdekes tervvel foglalkozik. Fegyháx- reformra készül. Mindazokat, akiket a bíróságok hosz- szabb szabadságvesztésre Ítélnek, nem börtönökben fogják elhelyezni, hanem telepítési akció kereteibe illesztik be őket. Kiküldik az északafrikai olasz gyarmatokra, hogy kezdjenek uj életet. Legfeljebb úrról van szó, hogy amig „büntetésüket1* le nem töltik, nem hagyhatják el a telepítési helyet. Ha az ember azt olvassa, hogy egyes államokban a börtönöket rádióval, világos olvasótermekkel látják el, szinte kedvet kap rá, hogy iecsukassa magát. Szórakozás mellett ingyen koszt, ingyen lakás — bizony ez nagyon sok „becsületes“ ember számára is kecsegtet», De amit Mussolini ajánl, még szebb. Még vonzóbb. Éppen ma, amikor minden külország bezárja a gyarmatosítók előtt a kapuit. Az olasz fegyencek — ha igaz a hír, fájdalom kissé kételkednünk kell abban, hogy jelenlegi formájában Igaz legyen — ma fegyencek, de holnap: honalapítók. Száz év mnlva esetleg a történelem hősei lesznek. Nem első eset ez sok mindenfélével tarkálió vtlághistóriánkban. Ausztrália Is fegyenc-alapitás. Az „ős lakók" — nem a malájok és a pápuák korcs fajára gondolunk — a tizennyolcadik század végén kerültek az ötödik világrészbe, mint megbélyegzett deportáltak. 1787-töl 1868-lg ahány deportáltja volt az angolszász fajnak, mind ide menesztette. Közel száz év alatt ezek száma meglehetősen nagy volt, mert akkor is szívesen deportálták ax embereket. Az államalakitáa sikerült, a fegyencek felvirágoztatták hazájukat, ma nem Is utolsó dolog ausztráliai állampolgárnak tenni. Persze ide sem lehet kivándorolni. Ha az ember elhatároz!», hogy megy valahová, rájön, hogy tulajdonképpen sehová sem mehet. Nem a pénzhiány miatt. Bár ez is borzasztó nagy akadálya a kivándorlásnak. Egyszerűen azért, mert egy államnak sincs szüksége njabb embertartalékra. Még néhány étvei ezelőtt bizonyos gyanús helyekre ügynökök fogdosták össze az embereket. Akar Délamerlkába menni? Argentínába? Brazíliába? Vagy Afrikába? A Fokföldre? Hangzatos hirdetések és Illusztrált prospektusok minden jóval kecsegtettek. Igaz, nem volt köszönet a kivándorlásokban; pokol volt az; mindenki hazakivánkozott; de az elv, hogy el lehet menni, nincs az ember kötve a röghöz, sértetlennek bizonyult. Bizonyos exotikus országok azért segítették elő a kivándorlást, mert olcsóbb munkaerő birtokában lenyomhatták a termelési árakat. De ki termel mostanában? A kávéhegyeket a tengerbe sü- lyesztik, a gyapjupiramisokat felgyújtják, a búzakészletből katakombákat rögtönöznek. A fegyenoosü Ausztrália is a leghevesebben tiltakozik, hogy idegeneket engedjenek be, még akkor is, ha a bevándorló hazájában esetleg egyetemi tanár, vagy vezérkari ezredes \olt. Hogyisne, majd növelje a munkára éhesek számát. Hogy kiéhezettsógében bagóért végezze el azt a munkát, amelyet a már ausztráliai honos magasabb emberibb értékelésére verekedtek ld. Akárhogy is forgatjuk magunk körül a földgömböt, a világ kapuja bezárult, Es most jön Mussolini irigylésre méltó tervével. Telepítést nyit a fegyencek számára is. Igaz, ezek a fegyencek olaszok és nem elég, ha valaíd egy kis rablógyilkosságot követ el, vagy megfúrja a kasszát, ehhez olasznak Is kell leniá. Valahogy abban, hogy az olasz még akkor is boldogul, ha fegyenc, — (viszont nem egész bizonyos, hogy akkor is boldogul, ha nem az) bizonyltja, hogy még a mai nyomorúság egy kaptafáján járó világban is jelen tőségéé, hogy milyen állam polgárának születik meg az ember. Ezt úgy mondják, hogy jól választotta meg a papáját. Ha igaz ez az állítás vagyoni, vagy társadalmi értelemben, még iganabb nemzeti értelemben. Az a tény például, hogy valaki kisebbséginek születik ott, ahol többségnek érdemes születni, a nem egy mértékkel mérő világnak természetes következménye. Majdnem azt mondhatnék: demokráciájából fakadt. Az igazi hiba azonban ott van, hogy az emberek puszta megszületésüket is érdemnek könyvelik el. Ez, vagy az vagyok — nekem több jár ki, mint neked, nekem jogom van állásokra, keresetre, kiváltságokra, neked jogod van, hogy levond születésed minden szomom következményét. A fajelméleteknek ős sovénségnek Itt a tulajdonképpeni ösztönzője, tisztán érzelmi ée eszményi okfejtésekkel Igazolni nem igen lehel Am messze elkalandoztunk a tárgytól. Egyelőre szögezzük le, hogy Mussolini felette érdekes tervvel foglalkozik. <l.) (Bucureşti, március 3.) Str. Bertheldt 60. Fényesen kivilágított palota. A kapun egyszerű kis fekete tábla: Societatea de Rádió Difuziune, Hosszas csengetésre kék formaruhás portás nyit kaput és betessékel a váróterembe. Hatalmas nagy terein ez. A falakon szemben képek, szobrok. Az egyik sarokba mikrofont szereltek fel és úgy a váróteremben tartózkodók is kifogástalanul élvezik az egyik rádió műsort. Középen hosszú, széles asztal. Körülötte székek. A várószoba zsúfolásig telve van számaikra várakozó művészemberekkel. Az asztalon friss rádióprogram. Valaki piros ceruzával aláhúzta ezt a sort: 21 órakor Bartók Béla zongorahangversenye. Az egyik sarokban három fiatal leány áll. Magyarul beszélgetnek. — Mi is azért jöttünk, hogy beszélhessünk a Mesterrel, — mondják, amikor bejelentetem magam. egy szolgával. Néhány pere és az ajtóban megjelenik Bar tók Béla hófehér feje. Nyugodt és udvarias. Mosolyogva. nyújtja a kezét. Először a leányokhoz fordul és kérésükre egymás irtán Írja alá a nevét az eléje tett emlékkönyvekbe. Elnézem ezt a fiatal és mégis cisz fejet, törékeny alakot, — mely pár perc múlva már ott fog ülni á mikrofon előtt, hogy megfeledkezve az egész világról, ujjai — lelkének izzó hevületétől hajtva — verjék s simogassák a zongora fehér-fekete billentyűit. — Meddig marad tanár ur Bucurestiben? — kérdezem. — Mindössze két-három napig. — Van valami különösebb célja itteni utjának? — Hogyne! — feleli, miközben szemeit parázsló cigarettájára szegezi. — Tulajdonképpen azért jöttem, hogy tanulmányozzam a román népzene gyűjteményeit. Erdélyben ugyan gyűjtöttem össze a román népzenére vonatkozó adatokat. Most azonban kiterjesztem munkámat az ókirályság területére is. Már eddig áttanulmányoztam a Román Zeneszerzők Szövetségének gyűjteményét és azt valóban igen értékesnek találtam. Különben is — folytatja — a népzene olyan forrás, melyet soha sem lehet kimerítem és amellett mindig rjabb és újabb értékeket ad. Arra a kérdésemre, hogy mennyiben halad a zongora a mechanizálódás felé, hirtelen megélénkül. — Erről szó sincs, — mondja. Időnként mindig vannak újabb és újabb találmányok, mint legutóbb az elektromos kalapácsrendszerü, mechanikus zongoránál láttuk, de ezek teljesen jelentéktelenek. A zongora mechanizálódásáról még jó sokáig nem lehet komoly formában beszélni. A fiatal magyar müvéezgenerációra fordítom a szót, —- Oh! Igen. Sok tehetséges fiatal művészt ismerek, — mondja Bartók Béla, — de jóslásokba már nem bocsátkozhatom. Magyarország mindig kitűnő anyagot nyújtott, s ilyennek látom a fiatal generációt is. Órájára néz. 5 perc múlva 9. Szemeivel nyugtalanul tekint minduntalan az ajtó felé. — Még egy utolsó kérdés. — Kérem. — Valamit a modem zenéről. A fejét rázza. — Nem, nem. Erről nem mond semmit. Talán nem is tudna pártatlan véleményt mondani, ő, a modern zene egyik legnagyobb magyar mestere. Az ügyeletes lép hozzám, Bartók Béla kedves egyszerűséggel nyújtja a kezét. Aztán leül a zongorához. A szpíker bemondja a müsorszámot,, s Bartók Béla keze lecsap a billentyűkre. Alakja megcsuklik, arca a zongora fölé hajol. A láng, a hit, a művészi hév küzd Bartók Béla lelkének izzó gyehennatüzében. Nincs szív, melybe bele ne markolna, nincs idegrendszer, melyet össze ne ku- szálna ennek az embernek titáni harca önmagával szemben — a művészetért. Ülünk, hallgatjuk, s lelkünk megtelik egy hang lelletével, egy eszme szárnyalásával, egy lélek nagyszerűségével — s a művészet halhatatlan szépségével. Kerekes Iván. Zilahy Lajos: Valamit visz a viz. Uj Zilahy propag and a kötet. Ára 57 lej egészvászonkötésben, Kapható X KELD TI ÚJSÁG kiadőhioata~ Iában Cttx}, Baron L. Pop ueea 5. sx, alatt. Vidékieknek a pins is 10 lei előzetes beküldése esetén asonnal szállítjuk.
